Ha nagyon aggódnátok azon, hogy ez vagy az megcsalásnak számít-e, már most befejezhetitek az aggodalmaskodást: igen. Valahol, valaki szerint biztosan. Mivel az, hogy ki mit tart és érez megcsalásnak, teljesen az egyéni érzékenységtől illetve néha a partner számára érthetetlen érzelmi reakcióktól függ, akár azt is mondhatnánk, hogy csak az nem csal, aki nem él párkapcsolatban. Illetve, akinek egyáltalán nincs semmiféle, párkapcsolatra emlékeztető képződmény az életében. 



Csalsz, ha pornót nézel, csalsz, ha lájkolsz valakit a fácsén, csalsz, ha a szomszéddal vagy a pénztárossal fantáziálsz, csalsz, ha merevedésed van álmodban, és nem a feleségeddel álmodtál (bár lehet, hogy még akkor is csalsz, ha vele álmodtál), csalsz, ha nem számolsz be egy munkahelyi flörtről vagy arról, hogy a villamoson nagyon megbámultad egy csaj dekoltázsát (de ha beszámolsz, akkor meg egy szemét, érzéketlen állat vagy - már a hagyományos nézetek szerint). Hűtlen vagy, ha masztizol egyet, és nem mesélsz róla! De ha mesélsz róla, akkor is, mert disznóság, hogy egyedül élvezkedtél, és ezzel megfosztottad a partneredet..., nem is tudom, mitől. Csalsz, ha virtuális szexbe keveredsz, és ha csak feliratkozol egy társkeresőre. Kész, vége, erkölcsi hulla vagy. 

Akár szexuális, akár érzelmi szempontból távolodsz el a monogámia elméletétől és gyakorlatától, és erről napra pontosan nem tartasz beszámolót a társadnak, akkor máris becsaptad... A megcsalás fogalmának ilyen kiterjesztése olyan nevetséges eredményekhez vezet, hogy a végén már teljesen súlytalanná válik az egész. Tetszőlegesen bármi megcsalás. Akkor meg ne csináljuk inkább rendesen?

Persze, nekem is voltak pályafutásom elején olyan tévképzeteim, hogy ha nem volt dugás, akkor nem is számít igazán, de valószínű, hogy ebben már akkor sem hittem teljes mértékben. Ahogy Bill Clinton se hitte el, hogy a szopás nem szex... Ezek meglehetősen egyértelmű dolgok, de azért bőven vannak olyanok, amiket a legtöbb ember határesetnek minősítene. Illetve nagyon nem mindegy, ha a saját partnere követi-e el, ő maga, vagy pedig egy barátja. Önmagával és a barátjával kapcsolatban például sokkal elnézőbb lesz, mint mikor a partneréről van szó. 

Megoldás lehetne, a félreértések elkerülése végett, ha már a kapcsolatunk elején tisztáznánk, hogy mi számít hűtlenségnek, illetve mit várunk el a másiktól: mondja vagy ne mondja, ha mondja, mennyire részletesen, előtte vagy utána, satöbbi. A legbölcsebb (szerintem) abban megegyezni, hogy ha csináljuk is, ne számoljunk be róla... Kivéve, ha olyan erősnek érezzük magunkat és a kapcsolatunkat, hogy bármit kibírunk, de ehhez kell némi, nem is kis adag mazochizmus.

A tisztázás alapfeltétele azonban legtöbbször nincs meg: a kapcsolat elején egyáltalán nem olyan a hangulat, hogy erről viccelődés vagy sértődés nélkül, komolyan lehessen beszélni. Azok a nagyokos tanácsadók, akik ilyen, üzleti tárgyaláshoz hasonlatos beszélgetéseket szoktak javasolni, valahogy nem kalkulálnak eleven, szerelmes, sértődékeny, vagy csak végtelenül komolytalan emberekkel... Illetve az olyanokkal, akik pontosan tudják, hogy ezt a témát ők soha, de soha nem akarják őszintén megbeszélni a partnerükkel, mert a nagy szerelem nagy szakításba torkollna. A legjobb persze, hogy tényleg elmondjuk a frankót, de a partner annyira nem tudja komolyan venni, hogy valóban azt gondoljuk, amit mondunk (olyannyira távol áll az értékrendjétől, hogy mi párhuzamosan három szeretőt fogunk tartani, és őt is szívesen látjuk egy-egy randin), hogy viccnek véli, és jót nevet rajta. 

A kapcsolat eleji tisztázás ötlete egy másik problémát sem vesz figyelembe: nem számol az emberi lényekben szükségképpen végbemenő változásokkal. Te még emlékszel arra, hogy miként álltál a témához 20 évesen? És most? De ha nem konkrétan erről beszélünk: hány olyan témakör létezik, amivel kapcsolatban nem változott egy szemernyit sem a véleményed? Lehet, hogy teljesen mást gondolsz a politikáról, a gyereknevelésről, a nyugdíjrendszerről, a környezetvédelemről... És viszonylag természetesként fogadja el mindenki, hogy a véleményünk változik.

Ehhez képest a hűtlenségről alkotott véleményünk, és az ezzel kapcsolatos érzékenységünk meg ne változzon... Az legyen kőbe vésve. Mennyire lehet ezt komolyan venni? Szerintem annyira, amennyire a "minden megcsalásnak számít" értelmű kijelentéseket. 

Megoldás valószínűleg nincs. A racionális megoldás monjduk az lenne, ha évente leülnének a partnerek és újratárgyalnák a feltételeket. De ebben a témában racionalitást a lakosság igen kis százalékától lehet csak várni, vagyis a projekt megvalósíthatatlan. És, ha a racionális újratárgyalás megvalósulna is, akkor se lenne automatikusan elfogadható, hogy csak azért, mert az egyik fél extrém féltékeny, a másik ne vehessen fel kivágott ruhát, vagy ne állhasson szóba idegen férfiakkal. De akinek mégiscsak olyan társ jutott, akivel ezeket a dolgokat értelmesen meg lehet beszélni, az nagyon becsülje meg!