Írtam már korábban is az ünnepekről meg a nyári szabadságokról szeretői szemszögből, de mint a napokban kiderült számomra, igencsak naivan álltam hozzá a témához. Merthogy bizonyos kérdések fel sem merültek bennem. Lám, mi mindenből marad ki az ember, ha ünnepek alatt nem utazik az apósékhoz, és főleg nincsen egy darab szemrevaló sógora sem...

untreue

Mert bizony van, akinek épp az após-anyós látogatás idején nyílik alkalma a félrelépésre, mégpedig nem is akárkivel... Vagy, ha éppen szexig nem is jutnak el, de erőst flörtölnek sógorral, sógornővel, urambocsá, apóssal, anyóssal... Persze szóba jöhetnek még egyéb rokonok, és csatolt részek, attól függően, milyen nagy a család és hány napot töltenek a szülőknél - horribile dictu van, aki egy egész hetet is.

A családon belüli hűtlenség olyan spéci műfaj, amelyről szerencsére nincs saját tapasztalatom, se résztvevőként, se kívülállóként - annak is vannak előnyei, ha az ember nem valami összetartó családban nő fel. Én alapvetően idegenek között képzelem el a viszonyok nagy részét, pedig a történelem folyamán a családon belüli kavarás biztos nagyobb jelentőségű volt, mint külső kapcsolatok létrehozása. Főleg, ha ide vesszük az alkalmazottakkal folytatott kapcsolatokat is, akik többé-kevésbé a családhoz tartoznak, legalábbis abban az értelemben, hogy egy fedél alatt élnek velük. Szobalány, inas, kertész, sofőr, nevelőnő - minél előkelőbb a környzezet, minél nagyobb a háztartás, annál szélesebb a választék. A dolog kézenfekvő és könnyen megvalósítható: nem kell például elszökni otthonról, szobát foglalni valahol, megteszi a WC, a fürdőszoba, a mosókonyha, a borospince, jó idő esetén valamiféle fészer is...

Egyik családban még az sem ildomos, hogy az ember a saját férfjével/feleségével szexeljen ünnepek idején (vagy csak a "fiatalok" nem kapnak kedvet hozzá abban a tudatban, hogy az ősök egy ajtóval odébb alszanak), másutt viszont a férj fess bátyja is belefér a programba. Gondolom, nagyon nem mindegy a család hozzáállásán túl az sem, hogy mennyire kicsi vagy nagy a lakás/ház, és mennyi a privát szféra benne. A legfontosabb persze, hogy kinek hol vannak a határai.

Az viszont teljesen általánosnak tűnik, hogy az ünnepek alatt a férfak jelentős százaléka néz pornót (a felmérések által közölt adatok szerintem nem mérvadóak, ezért számokat nem írok) - bár meglehet, hogy ez hétköznapokon is ugyanígy van. Szerencsére már nem csak a férfiak foglalkoznak ezzel, az ünnepnapok unalmát mégiscsak könnyebb így átvészelni - ráadásul ma már nem muszáj tévével és videóval vacakolni, vagy akár a családi PC-t használni, nagyszerűen megoldható a dolog az okostelefonon vagy a tableten is. Diszkrét, csendes, tiszta ügy. (Persze csak addig, amíg valaki a telefonunkon vagy tabletünkön nem kezd kutakodni...)

Általánosságban úgy tűnik, a karácsony egyáltalán nem kedvez a házasságon belüli szexuális életnek, már csak azért sem, mert ez az időszak rengeteg stresszel és összeveszéssel jár, sokan jutnak odáig pont ilyenkor, hogy nincs tovább, már csak a válás segíthet... Most ehhez képest direkt összezárni két ember olyan felmenőkkel, akikkel valószínűleg épp elég bajuk volt fiatalkorukban is, valóságos puskaporos hordó.

Lehet, meglepő, de van, aki pont ezt a két hetet tartja alkalmas időszaknak arra, hogy szeretőt keressen. Végül is, ha társkeresőn át próbálkozik, elég sok ugyancsak frusztrált házas partnerre akadhat, bár én azt tapasztaltam korábban, hogy az ünnepek idején nagyon lecsökkent az illetigim társkeresési aktivitás. Ha azonban valahol nagy a bulizási hajlandóság és a baráti körben érlelődnek egy ideje bizonyos dolgok, akkor meglehet, hogy pont a szilveszter környéke lesz alkalmas áttörésre.

De persze azok sem hagyják magukat, akiknek állandó szeretőjük van valahol elérhető közelségben: valami kis legendát csak ki lehet találni, amely lehetővé teszi, hogy a családos férfi vagy nő elszabaduljon egy kellemes együttlétre... Leginkább munkahelyi elfoglaltság, vagy régi barátokkal való találkozás merül fel ilyenkor ürügyként, hiszen utóbbiak sose érnek rá a hétköznapokban, és egy évben egyszer mégiscsak illik összefutni. De az ajándékvásárlás titkossága is kapóra jöhet, hogy még 24. előtt lebonyolítsunk egy-egy találkozót.

Akárhogy is van, csak óvatosan, mértékkel, okosan!

Szexszel teli téli szünetet és új évet mindenkinek!