Szex senkinek nem jár. Akár megérdemli, akár nem. Szexpartner senkinek nem jár, akár együtt él valakivel, akár nem.
Ma már bűncselekménynek számít akár a párkapcsolaton belüli nemi erőszak is. (1997-től, nem tegnaptól.) Ha a nő (vagy a férfi) nem akarja, nem akarja, akkor békén kell hagyni. Különben feljelentés is lehet belőle.
Persze legtöbbször nem lesz feljelentés, mert a dolog ennél sokkalta bonyolultabb. Nem feltétlen csak a coitus lehet "megerőszakolás" például, és nem feltétlen csak azt érezheti megalázónak, undorítónak valaki, ha fizikailag kényszerítik. A zsarolás miatti behódolás semmivel sem kellemesebb vagy felemelőbb - de azt hogy lehet feljelenteni, aki fenyegetőzik, hogy megöli magát, ha nem fekszel le vele? Vagy csak patáliát csap, mikor végre elaltattad a gyerekeket? Vagy könyörög, hogy adj neki még egy esélyt?
Férfiként sem mindig egyszerű bemérni, hogy a NEM mikor igazán és határozottan NEM. Jelentkezzen az a nő, aki még sose volt kétértelmű, és az a férfi, aki még sose érezte úgy, hogy nehézségei vannak a partner jelzéseinek értelmezésével - na persze, ha egyáltalán próbálta azokat értelmezni. Vannak persze teljesen világos helyzetek, de az is lehet, hogy bizonyos férfiak számára még ezek a helyzetek sem annyira világosak, ha nekik még senki nem mondta, hogy a szex nem jár alanyi jogon, mint a levegő. Még akkor sem, ha az, akivel csinálni akarják, a feleségük vagy a barátnőjük.
De nézzük meg a kérdés másik oldalát. Igen, jogunk van nemet mondani a szexre, legyen rá bátorságunk is, ugyanakkor ne gondoljuk, hogy a szisztematikus NEM ellenére elvárhatjuk a szexuális hűséget - legalábbis szerintem ez ugyanolyan abszurd, mint a kifejezetten irtózót szexre kényszeríteni. Mégis rengetegen vannak, akik azt hiszik, hogy ezt simán meg lehet tenni, sőt, erkölcsös és helyes.
A kérdés azok számára sem egyszerű, akik egyébként nagyon nem támogatják a hűtlenség gondolatát. Hiszen a párkapcsolat alapfunkciói közé tartozik a szexuális igények kielégítése, nem is olyan régen még a nyugati civilizáció is úgy állt hozzá a kérdéshez, hogy léteznek házastársi kötelességek... Nem csak a nők számára, persze... Csakhogy a férfiakat a nők elég bajosan kényszerítik szexre, noha erre is akad olykor példa, de viszonylag ritkán. Mostanra a házastársi kötelesség - értsd: dugás, amikor a másik akarja - már nem kötelesség, bármikor ki lehet alóla bújni. Legalábbis elméletben, törvény szerint. Normális férfi nem is élvezi, ha a partnere csak azért enged, mert így legalább békesség van, de egyébként semmi öröme benne.
Ha konkrétan tiltakozik a nő, az némileg egyértelműbb, mint ha csak látszik rajta, hogy semmi kedve, sőt, a testbeszédéből az jön le, hogy mindenütt inkább lenne, mint éppen a partnerével. Sok nő érez így, mégsem mondaná ki kerekperec, hogy ő ezt többé nem, mert félti a kapcsolatát. Mások meg állandóan hárítanak, mindaddig, amíg a férfi teljesen fel nem hagy a próbálkozással. De ne legyünk részrehajlók, hárítani és szexmegvonást gyakorolni férfiak is tudnak, akadt már nem egy kommentelő, aki vitte a balhét, és bevallotta, hogy már nem akar "otthon" szexelni. A szex számukra sem kötelesség. A szex ezek szerint senkinek nem jár.
Ezzel párhuzamosan azonban nem szokás legitimálni, hivatalosan elfogadni a külső megoldásokat. Persze, hogy sokan alkalmazzák legitimáció nélkül is azok, akik elég rugalmasak vagy cinikusok vagy gyakorlatiasak. De a társadalom még mindig elvárja, hogy szégyelljék magukat emiatt. Vagy, ha semmiképp nem jutnak szexhez, akkor oldják meg saját kezűleg (bár ezt is méla undorral bírják emlegetni egyesek), vagy váljanak el és keressenek egy mindig rendelkezésre álló partnert. Most komolyan...
Eljutunk addig, hogy a szexre szépen, erőszak alkalmazása nélkül kéne rávenni a lehetséges partnereket, és ezzel mélységesen egyetértek. Ugyanakkor addig nem jutunk el, hogy ahogy szex nem jár alanyi jogon, úgy se szexuális, se érzelmi hűség sem?