G felesége nem sejti, hogy a férje elképesztő jó az ágyban, a szeretőivel. R férje azt hiszi, hogy a felesége még sose élvezett el, pedig dehogynem, csak a barátjával, akivel már egyébként is mindenfélét kipróbált.

LOST 3

Miért nem viszi haza G a tudását, hogy a neje is élvezhesse adottságait, amelyeket más nőkkel fejlesztett ki? És R miért igyekszik minél hamarabb túlesni az otthoni numerákon, mintha már egyáltalán nem lenne libidója?

G meg van győződve róla, hogy a feleségét nem érdekli a szex, ezért is utasította vissza olyan sokszor. Esetleg soha nem is volt valami aktív, meg amúgy is hamar elélvez, aztán már menne a dolgára, igazán játszadozni nem lehet vele. És, mitagadás, G-nek ehhez nincs is kedve. A szeretőkkel minden más. Ők nem látják kopott tréningnadrágban és papucsban, nem hallják, hogy horkol, nem küldik el bevásárolni, velük az lehet, aki a neje szemében soha: hódító, erős, szexis férfi.

R azt se tudta, mi az a szex, mielőtt meg nem csalta a férjét, akit a maga módján szeret, de mióta van összehasonlítási alapja, rájött, hogy erotikus értelemben minimum nem illenek össze. R-nek egyébként is meggyőződése, hogy a férjének ez így jó, úgysem igazán érdekli a szex, azelőtt se tett ki magáért, hát a néhány perces dugások pontosan megfelelnek az igényeinek. Ha a férje rákérdez, hogy ő élvezi-e, valahogy elmismásolja a dolgot, és igyekszik mihamarabb más elfoglaltságot találni.

A gond igazából akkor következik be, ha a házastárs ki akar mozdulni az évek óta jellemző apátiából, és kiderül, hogy egyáltalán nem is olyan érdektelen, halvérű: vagy ő is csak eljátszotta, hogy ilyen, mert azt gondolta, hogy a másiknak ez jó, vagy, mert túl korán kialakultak köztük azok a rutinok, amelyekből nem volt továbblépés, vagy, mert időközben ébredt rá arra, hogy még túl fiatal a szexről való szinte teljes lemondáshoz. Noha évekig úgy tűnt, hogy G és R otthon sikerrel játssza a szerepét, azért mégiscsak érződött rajtuk, hogy titkos életük is van, és szinte aszexuálisnak gondolt házastársuk egyszer csak felébred, végre be meri vallani magának, amit addig a szőnyeg alá söpört: nem, hogy nincs minden rendben a házasságával, de semmi sincs rendben.

A felismerés lassan kúszik a tudat szintjére, és mikor már tudatos, akkor is sokáig tarthat, míg az illető ki is mondja, amit érez. Lehet, hogy évekig gyűjtötte hozzá a bátorságot, halmozta a sérelmeket, gyötörte az önutálat, a kisebbségi érzés. Aztán valamitől kirobban az egész.

G-t teljesen váratlanul éri, mikor alig beszélgető, mindig hárító, magába forduló felesége hirtelen ráborítja évek óta elfojtott szexuális vágyait. A férfi úgy érzi, mint akit meg akarnak erőszakolni. Látja az igyekezetet, a hirtelen kivirulást, új ruhákat, merész dekoltázst, de mindezzel nem tud mit kezdeni: csapdába esett.

R-t nem kevésbé érinti kellemetlenül, hogy a férje meg akarja tudni, vajon mit élvez az ő az ágyban igazán, és szexi fehérneműket vásárol neki, szabadságot vesz ki, esetleg még a gyerekeket is elpasszolja a nagymamához, hogy legyen idejük kettesben.

Persze, szinte elkerülhetetlen, hogy ez a felbuzdulás G és R hűtlenségének leleplezésével járjon együtt. Évek hallgatólagos békéje és elhidegülése után most hirtelen azt várják a házastársak, hogy őket megint kívánják, sőt, hogy ugyanazt csinálják velük a hűtlenek, amit a szeretőkkel szoktak. Akár még randizzanak is, mintha nem élnének együtt. Mert szerintük a szerető vagy szeretők csakis azért kellettek, mert ők, a házastársak, nem voltak elég jók, vagy túl sokat hárítottak. De most, 10, 20, akár 30 év elteltével minden megváltozik.

G azonban nem tudja úgy kívánni a nejét, akármilyen csinos is, mint a szeretőit. Nem tud ugyanolyan lenni vele, sőt, nem is akar. Ha egyáltalán még képes megkívánni. Lehet, hogy sikerül újra szeretkezniük, de az is lehet, hogy nem. És a szeretők utáni vágya sem tűnik el varázsütésre. Ha erős köztük a kapocs, adhatnak még esélyt maguknak, de minél görcsösebb az akarás a feleség részéről, annál nehezebb lesz. Miközben a nő ki is szeretné próbálni magát "odakint", meg nem is, hol a végzet asszonyát adja elő, hol megszeppent kislányt, aki képtelen a férje nélkül élni.

R esetleg még rosszabbul járhat, ha a férje nekidurálja magát, hogy őt kielégítse, mikor R pontosan tudja, hogy erre nincs esély. Kínos jelenetek, sértődés, féltékenység, önostorozás, kényszeredett szex, ügyetlenkedés... A dilemma, hogy mennyire lehet őszinte az ember anélkül, hogy végleg össze ne törje a másikat, de mégis megértesse vele, hogy a szex nem lesz jobb. Sose. És, ha megértette, a kérdés, hogy ebből hogyan lenne újjáépíteni valakit. Vagy hogyan építse újjá magát az, aki ezt megtapasztalta. És hogyan lépjen tovább egy másik partner irányába.

Léteznek persze más forgatókönyvek is. De ezek is valóságosak és jellemzőek. Talán közületek is vannak, akik ismerik ezeket a helyzeteket. Akik valódi szexuális életüket csakis házon kívül élik, és soha nem viszik haza a tudásukat. Kezdetben csak azért, mert gyanús lenne, honnan tudják ezt vagy azt... Utána meg, mert már kedvük sincs az otthoni szexhez. De biztos akadnak olyanok is, akik profitálnak a külső élményekből és haza is tudják vinni új tapasztalataikat, mert nem kockázatos, sőt, épp ez adja a kapcsolatuk sava-borsát. Jó nekik.