Az előző posztban írtam a Rooster című sorozatról: nos, ott van egy jelenet, amelyben a főszereplő szex után fekszik az ágyban a szeretőjével, Cristle-lel és kijelenti, hogy nincs is jobb, mint egy érzelemmentes szexkapcsolat… Amitől Cristle persze halálosan megsértődik, pedig addig nem esett szó arról, hogy miben is vannak ők… De az egész kalandjuk nem udvarlással, hanem azonnali szexszel kezdődött. Úgy, hogy egyébként mindketten függetlenek.

Rooster őszinte volt, mégis bunkó. A legtöbb nő még akkor is megsértődne egy ilyen mondaton, ha amúgy maga sem tervezne többet az alkalmi szexnél (nem az első alkalom már, hogy együtt vannak), mert az ágyban ilyet mondani megalázó. Persze érvelhetnénk amellett, hogy ha igaz, akkor miért is hitegetné a férfi a nőt azzal, hogy komoly érzelmeket táplál? Nem kell hitegetnie. De nem is kell nyersen őszintének lennie.

Bizonyos szempontokból egy hazug, de sármos, szórakoztató, kedves szerető boldogabbá tesz, mint az, aki minden tényt hidegen közöl velünk, és egyáltalán nincs tekintettel az érzelmeinkre vagy szimplán a büszkeségünkre. Ha egy nő odaadó az ágyban és utána ezt kapja, akkor – ahogy azt Cristle kifejezi – „olcsó lotyónak” érezheti magát.

Hiába vagyunk egyenjogúak elméletben, se a gondolkodásunk, se az általános vélekedés nem teszi könnyűvé, hogy nőként úgy érezzük: nem megalázó, ha olyan pasival szexelünk, aki nem szeret. Vagy legalábbis nem tesz úgy, mintha… Ha nem is vall szerelmet, de legalább viselkedjen úgy velünk abban a pár órában, amit egymásra szánunk, hogy nem érezteti durván: nem mi vagyunk a prioritás az életében. (Az például, hogy szex után nincs összebújás, a pasi elhúzódik, felöltözik és már megy is, kifejezetten a megalázó kategória.)

Ezért érezzük kényelmetlenül magunkat akkor is, ha valaki más nőket dicsér a jelenlétünkben (nem hébe-hóba, hanem állandóan), vagy azt ecseteli, hogy most ugyan velünk van, de holnap valaki mással lesz, esetleg épp állandó partnert keres, és akkor túllép rajtunk… Vagy feltűnően elhúzódik a közeledésünktől egy nyilvános helyen, noha a lebukásra semmi esély, és egyébként is engedéllyel lép félre, nem kell titkolóznia…

A férfiak között is akadnak, akiknek rosszul esik, ha a velük lévő nő nem rájuk figyel, az exe ágybéli képességeit ecseteli vagy akár a szextől teljesen független témákban dicséri a férjét, másik partnerét, vagy elmondja, hogy milyen az ideálja, miközben a vele lévő férfi egyáltalán nem úgy néz ki vagy nem olyan körülmények között él, mint ez az ideál.

Nem azt mondom, hogy szerelmet kellene hazudnunk, vagy le kéne tagadnunk, hogy van más is az életünkben… De legyünk tapintatosak és nagyon kedvesek azzal, aki intim viszonyt folytat velünk. Ne triggereljük a gyenge pontjait, ne ecseteljük, mi mindent tervezünk, amiben ő soha nem vehet majd részt, és ha ismerkedünk is valakivel, arról ne számoljunk be addig, amíg nem feltétlen szükséges, illetve sose mondjunk többet, mint amennyit muszáj.

Van, aki mindent tudni akar, és azt hiszi, hogy ettől neki jobb lesz, de még neki se kell ecsetelnünk, hogy ki iránt mit érzünk… Szinte mindenki szívesen mesél élete nagy szerelmeiről, de ezt is lehet tapintatosan, visszafogottan csinálni, meg úgy is, hogy az már túl sok és tényleg megalázó. Főleg a hasonlítgatás, az utalgatás, hogy az a másik milyen nagyszerű volt és így tovább…

Legjobb, ha ugyan őszinték vagyunk, de nem visszük túlzásba és ami fájhat, azt nem mondjuk ki. Semmiképp nem érdemes hamis illúziókban ringatni a szeretőnket, de ha tudjuk, hogy neki fájna, hogy egy randink azért nem valósult meg, mert egy másik partnert priorizáltunk (nem férjet vagy feleséget), vagy olyan helyre mentünk valakivel, ahol vele is sokszor voltunk, akkor ne lássuk el felesleges infókkal, adott esetben vagy ne mondjunk semmit, vagy találjunk ki valami kegyes hazugságot.

A tapintat minden intim kapcsolat, sőt, minden emberi kapcsolat fontos összetevője, egy ilyen esetben azonban még hatványozottabban érdemes odafigyelni arra, kivel mit éreztetünk, milyen dolgok hangzanak el, mit nem mondunk ki.

Az egész történet egy egyetemi kampusz bölcsészkarán játszódik, ahol körülbelül olyanok a viszonyok, mint egy faluban: mindenki mindenkit ismer és ha valaki félrelép vagy éppen szakít, válik, esetleg összejön valakivel, akivel nem igazán kéne, akkor azt elég hamar az összes ember megtudja… Ez persze így nyilván túlzás, de a sorozat attól élvezhető, ha semmi nem marad sokáig titokban.

A kiindulási pont egy hűtlenséges, elhagyásos sztori: az egyik férfi tanár megcsalja az ugyancsak ott oktató nejét, majd a nő elköltözik, és a pasi felvállalja a szeretőt, aki egyébként diák…

A házaspár tagjai ugyanakkor egyáltalán nem tekintik ezt a helyzetet véglegesnek, a feleség kémkedik a férj és a szerető után, osztoznak a kutyán, akit a férj imád, a férj, aki amúgy egy nárcisztikus bájgúnár, tulajdonképp vissza is szeretne kúszni a házasságába, de persze kiderül, hogy sikerült teherbe ejtenie a szeretőjét.

Közben megérkezik a feleség apja, aki már öt éve próbál magához térni abból, hogy az exe megcsalta, vagyis itt két generációs hűtlenséges traumafeldolgozás veszi kezdetét, vagy folytatódik… Vajon mennyiben segít az egyik generáció a másiknak és jó-e, ha ennyire kitesszük az asztalra a legintimebb ügyeinket? Mikor jó és mikor nem? Vajon a szüleinkkel szeretnénk megbeszélni, ha megcsalnak? Vagy, ha mi csalunk? Esetleg a gyerekeinkkel?

Milyen körülmények között nem nagy hiba ezeket a dolgokat nyíltan kibeszélni? Ha a családból vagy a baráti társaságból bárki arra használja a traumatikus sztorit, hogy folyamatosan hibáztasson, bosszút akarjon állni, megszégyenítsen, akkor nem igazán jó ötlet… De el lehet kerülni telje mértékben ezeket a következményeket?

Itt is előjön a hibáztatás és a bosszú, de valahogy mindennek elveszi az élét, hogy olyan könnyeden veszik… Hogy senki nem igazán depis, senki nem akar igazán bántani senkit, még ha elő is jön a verekedés meg a gyújtogatás… (A megcsalt feleség apja természetesen egyenes adásban veri meg a vejét, a feleség pedig merő véletlenségből gyújtja föl a férje házát, pedig csak egy értékes könyvét akarta tönkretenni.)

Persze, tudjuk, hogy egy sitcomban ezek a dolgok is habkönnyűeknek látszanak, mint ahogy a durva diákcsínyek és a szexuális visszaélések is… De a téma vicces köntösbe öltöztetése valahogy normalizálja ezeket a tulajdonképpen extrém viselkedési formákat. Mintha oké lenne rátámadni a vejünkre (fordított esetben, ha egy anyós támadna a menyére, az ugye már nem lenne oké), vagy tönkretenni bármit, ami a hűtlen férjünk tulajdonában van… Nem, ezek nem bocsánatos bűnök, hanem btk-ba ütköző cselekmények.

De valójában a sorozat alaphangja derűs, és inkább szól arról, hogy mindannyian követünk el baromságokat, viselkedünk elfogadhatatlanul, vagyunk túl hiúak vagy önzők ahhoz, hogy vissza tudjuk fogni magunkat… Talán a legpéldásabb kapcsolat a történetben apa és lánya között létezik, bár mint kiderül, az apa azért kötődik ennyire a lányához, mert a neje helyett kellett anyai szerepet vinnie, a lány emiatt lett önállótlan és szorul rá még felnőttként is arra, hogy az apja borogassa a lelki sebeit.

Felmerül az a kérdés is, vajon legyen-e lelkifurdalásunk, ha miután hivatalosan szakítottunk a házastársunkkal, a szeretője háta mögött mégis összefekszünk vele, csak azért, mert a szerető közben teherbe esett? Hogyan változnak a státuszok ide-oda? Az egyik pillanatban a feleség tűnik vesztesnek, a másikban a szerető, mert őt csapják be… A pasi meg közben jól jár…

Ha valaki hasonló, szövevényes viszonyok között él, annak biztos egy kicsit húsbavágó lesz, el is gondolkodtathat arról, hogyan látjuk a riválisunkat és mennyire merünk vele szembenézni… Egy ponton a szerető odalép a feleséghez és kijelenti, hogy mindaddig nem látta őt érző embernek… Nem gondolt bele, hogy ő is valós személy… Mint ahogy a feleség se nagyon látta a szeretőt olyasvalakinek, aki nem csupán kihasználja a helyzetet, hanem fél attól, hogy hová vezet ez a meggondolatlan kaland, a hirtelen terhesség és egy nárcisztikus pasi mint apa felvállalása.

Beszélgetésindítónak és könnyed szórakozásnak is elég jó sorozat, szerintem érdemes belenézni.

A mainstream szerint egy fő kapcsolatot rendbe hozni csak akkor lehet, ha a hűtlen fél teljes megbánást mutat és minden kapcsolatot megszakít a korábbi szeretőjével, ráadásul ezt még a levelében is úgy fogalmazza meg, hogy a volt partnernek semmi reménye ne maradjon a visszatérésre.

Nem hivatkozhat arra, hogy a férje vagy a felesége megtiltotta, hogy bármilyen kapcsolatot tartson fenn, nem idézheti fel a szép pillanatokat, nem búcsúzhat szeretetteljesen. Csak pörölyként csapjon le a szerencsétlenre, akit előző nap még dédelgetett… És ha az válaszol, keresi, bármilyen okból szeretne még beszélgetni, akkor soha ne reagáljon. (Ha valaki sajnálja a megcsalt férjet/ feleséget, az eldobott szeretőt miért nem?)

Szerintem persze ennél sokkal emberségesebben is lehet szakítani… Akármilyen okból is döntünk így, nem kötelező teljesen eltűnni, amennyiben a kapcsolat valamilyen szintű fenntartása nekünk magunknak nem okoz lelki szenvedést. Mert van olyan, hogy valóban jobb mindenestül kiszállni a másik életéből, de ez ne azért történjen, mert a fix partnerünk igényli, hanem azért, mert nekünk elviselhetőbb. És egy tisztázó beszélgetésre azért illik alkalmat adni.

Egyébként a fix partner részéről azt követelni, hogy soha többé ne szólhasson a hűtlen a volt szeretőjéhez, valószínűleg kontraproduktív is, mert csak annál jobban fog vágyni az exére, minél jobban el van tőle tiltva. (Már persze, ha kicsit is fontos volt a számára.) Az más, ha a döntést ő hozza meg, de ha az elhatározása csakis abból fakad, hogy fél a büntetéstől, nem abból, hogy tényleg nem akarja folytatni, akkor nem lesz sok értelme, több haragot szül, mint amennyi gyógyulást.

Persze a szakításnak van másik fajtája is: az örök se veled, se nélküled dinamika, amelyben körülbelül hetente szakítanak a felek (vagy az egyik állandóan „örökre” szakít, míg a másik ezt nem veszi komolyan…) Ennek aztán mindenféle válfajai vannak: azért szakítanak, mert folyton veszekednek és a békülős szex a legjobb, azért, mert az egyik fél igazából nem is akar szeretőt, de ahányszor a férje/felesége csalódást okoz neki, visszamenekül az alternatív partnerhez, vagy azért, mert az egyik féltékeny a szeretőre, nem bízik abban, hogy bármiről is igazat mondana…

Ami semmiképpen nem komilfó, az a szakítás elmaradása, az egyszerű felszívódás, főleg egy már hetek, hónapok óta zajló kapcsolatból… Akármilyen oka van is az illetően arra, hogy megszakítsa a viszonyt, annyira ne legyen embertelen és gyáva, hogy egyszerűen csak elhallgat és semmire nem reagál. Ha valami, akkor ez tényleg a legalja és sokszor pont olyanok csinálják, akik korábban a lehető legkomolyabb érzelmeket hazudták, nem lehetett tőlük fél órát nyugton lenni, mert állandóan írtak, telefonáltak, elárasztották az embert a jelenlétükkel…

Különleges kegyetlenség az is, ha szakítás előtt lelkifurdalásból különleges ajándékokat adunk valakinek (bizonyos férfiak szokása), hogy ezzel kompenzáljuk az illetőt azért, mert már nem akarunk vele lenni: az érzelmek anyagi javakkal helyettesítése inkább megalázó, mint emberséges… És az sem kedvesebb, ha tippeket adnak, hogyan tegyünk szert újabb szeretőre helyettük.

Mint a kapcsolat kezdetének, így a végének is lehet emberséges, tiszteletteljes formája, de ez persze nagyon keveseknek megy… Mindenesetre a szeretői viszony lealacsonyítása, annak kijelentése, hogy nem is volt olyan értékes, teljesen felesleges kínzás. Aki így gondolja, az ne menjen bele hasonló kalandokba.

Az eset úgy híresült el, mint a Kiss Cam botrány: a kiss cam kifejezés arra utal, hogy a nagy tömegrendezvényeket filmező operatőröl előszeretettel fókuszálnak szerelmespárokra, akik éppen kinyilvánítják egymás iránti gyengédségüket és ezeket a képeket a rendezők kiteszik az óriáskivetítőkre… Így bukott le az említett szeretői pár, pedig, ha egy nyilvános és kamerákkal teli helyen egyszerűen csak egymás mellett állnak, a kutya se figyelt volna rájuk.

A botrány a közösségi médiában persze hatalmasat ment (itthon teljesen más dolgokkal voltunk elfoglalva, ezért nem érte el az ingerküszöbünket), és nem csak a hűtlenség tényén voltak kiakadva (amit súlyosbított az is, hogy a pasi a nő főnöke), hanem azon is, hogy ilyen „pofátlanul” beleálltak. Vajon miért tették, sokan ezt nem bírták megérteni. Miért nem voltak sokkal diszkrétebbek?

A titkos kapcsolatot folytatók között elég nagy a szórás, ki mennyire fél a lebukástól, milyen óvintézkedéseket tesz. Van, aki annyira retteg, hogy a titkos kapcsolat létre se jön vagy hamar véget ér, vagy olyan extrém szabályok között történik, amit csak kevesen tolerálnak (például csak akkor, ha külföldön van)… Mások viszont teljesen lazán állnak hozzá… Nem akarnak kifejezetten lebukni (tudatosan legalábbis nem), de annyira nem is aggódnak. Talán valahol még szeretnének is lebukni, de annyira nem, hogy előálljanak a farbával.

Miért kockáztat valaki sokkal többet, mint mások?

1. Az állandó partner figyelmének felhívása céljából, hogy az vegyen tudomást a problémákról

Ilyenkor igazából valaki azért hűtlenkedik, mert ezzel akarja jelezni a párjának, hogy nagyon nincsenek rendben a dolgok közöttük, de ezt vagy nem meri kimondani, vagy kimondta már, de a másik nem vette figyelembe, bagatellizálta, és semmi sem változott. Ilyenkor egy nyílt lebukás, amit már nem lehet nem észrevenni, rákényszeríti a partnert, hogy komolyan vegye a helyzetet és vagy elinduljon egy őszintébb kommunikáció vagy elfogadja, hogy a kapcsolatuknak vége… Valamit mindenképpen tennie kell.

2. Bizonyítási vágy: megmutatni az állandó partnernek, hogy értékesek vagyunk

Az első pont egy alváltozata, hogy a hűtlenkedő fél bizonyítani akar: tessék, másnak kellek, pedig te nem becsültél meg, nem foglalkoztál velem, semmibe vettél. Különösen akkor üt az ilyen lebukás, ha a szerető valamiben (vagy mindenben) menőbb, mint az állandó partner. Ez nem jelenti azt, hogy a hűtlen csak emiatt lép félre, de emiatt nem különösebben óvatos.

3. Bosszúhűtlenség

Ugyancsak az első pont egy alváltozata az a hűtlenség, amelynek célja a korábban hűtlenséget elkövető állandó partner büntetése. Aminek leginkább akkor van „értelme”, ha a korábban félrelépő partner tudomást szerez róla. Hiszen, ha a másik nem tudja, akkor hol a bosszú? Bár vannak, akik megelégszenek annak a csendes tudatával, hogy megfizettek, és lehet, hogy soha nem árulják el, mi történt vagy akár csak évekkel később kerítenek rá sort, addig forralják magukban.

4. A kockázattal, szabályszegéssel járó izgalom élvezete

Vezethet ide az adrenalinfüggőség is… Bár ez egy kicsit több annál, minthogy valaki hegyet akar mászni vagy gördeszkázik, egyéb veszélyes sportot űz… Ez a kockázat némiképp más jellegű, de sorsfordító lehet. Ha titkos kapcsolatba kezdünk, ahhoz kell némi merészség, mert nem csak önmagában a lebukás veszélye lebeg a fejünk felett, hanem az érzelmi sodródás, a beleszeretés, a visszautasítás fájdalma, és egy csomó más dráma lehetősége is benne van. Van, aki szomjazza a drámát, mert akkor érzi, hogy él, nem csak vegetál. A biztonságos párkapcsolat sokszor unalmas, a hétköznapok monotonok… Ezért a kockázatvállalás csábító lehetőség.

5. Szabadságvágy, a titkos kapcsolat felvállalásának vágya

Bujkálni lehet megalázó, attól függ, milyen a bujkálás mértéke. Ha valaki fontos nekünk, főleg, ha szerelmesek vagyunk, akkor is vágyunk rá, hogy felvállaljon bennünket, ha egyébként nem akarnánk együtt élni vele vagy felrúgni a saját meglévő kapcsolatunkat. Ha például elmegyünk kettesben nyaralni és a családunktól távol teljesen úgy viselkedhetünk, mintha legitim pár lennénk, az nagyon felszabadító lehet. Minél büszkébbek vagyunk a szeretőnkre, annál inkább. Egyébként léteznek olyan szeretők, akik hétközben kvázi legitim párként élnek, hétvégén meg hazamennek, és úgy tesznek, mintha rendben lenne a házasságuk.

6. A bujkálásba való belefásulás

Van, aki már olyan régen kénytelen kettős életet élni, hogy belefáradt és sutba dobja az óvatosságot. Ha évekig magyarázkodnod kell, miért nincs partnered, pedig van, csak titkos és nem beszélhetsz róla szinte senkinek, akkor elszakadhat a cérna.

7. Mate-poaching azaz a szerető párkapcsolatának tudatos megtorpedózása

Ilyenkor nem csak kockáztatásról, hanem szándékos lebukásról van szó, mert azt akarjuk, hogy a nős vagy férjezett partnerünk kénytelen legyen szakítani, elválni, és azt reméljük, hogy így megkaparinthatjuk magunknak.

Kinek-kinek tehát sokféle oka lehet arra, hogy ne legyen óvatos, de az óvatosság hiánya olykor csak a személyiségből fakad: ha valaki egyébként sem fegyelmezett, előrelátó, szabálykövető, illetve nem érdekli, kinek milyen fájdalmat okoz, az szinte biztos, hogy le fog bukni.

Kíváncsi lennék, mit mondana, ha valaha megbeszélnénk, de annyira azért nem vagyok kíváncsi, hogy bármit tegyek érte, hogy megbeszéljük. Ha továbbra is diszkrét maradok, akkor szemet fog hunyni. Én inkább tettetem a hülyét, csak ne kelljen kenyértörésre vinni a dolgot.

Ha ismerős ez a hozzáállás egyik vagy másik részről pont így viselkedsz, akkor ún. tolyamoryban élsz, amit úgy is nevezhetnénk, hogy „ne szólj szám, nem fáj fejem” kapcsolat. Két éve írtam erről a tolerancia és a poliamory (poliamoria) szavak ötvözetéből kialakult fogalomról, amely nyilván időtlen idők óta létezik anélkül is, hogy külön fogalmat alkotnánk rá.

De milyen előnyei és hátrányai vannak ennek a gyakorlatnak, amelybe rendszerint csak belecsúszunk és nem tudatos döntések vezetnek hozzá? Fenntartható a végtelenségig vagy egyszer csak úgyis borul a bili? És lehet jó a kapcsolatunk, ha ekkora elefántok terpeszkednek a házasságunkban vagy más jellegű párkapcsolatunkban?

Előnyök:

Megspórolhatjuk életünk legkellemetlenebb beszélgetéseit, vitáit, veszekedéseit és a valószínű szakítást is. Vagy legalábbis sokáig elodázhatjuk az összeset. Lehet, hogy lesznek oldalvágások, piszkálódások és a párunk majd ott sír, ahol senki se látja (vagy mi magunk, vagy akár mindketten), de mivel sose tesszük ki magunkat az őszinte beszélgetés veszélyeinek, viszonylag kényelmesen elketyeghet a kapcsolat.

Sokkal szabadabban „rosszalkodhatunk”, mint akkor, ha a párunknak tudomása van róla, még ha engedélyez is ad (vagy tolerál is) bizonyos nem monogám viselkedésformákat. Mindent aligha tolerál, amit egyébként nagyon is meg akarunk tenni és az alternatív kapcsolat egyik legfőbb varázsa, hogy teljesen önállóan dönthetünk róla, kivonjuk magunkat a párkapcsolat és a család, meg a társadalmi normák kontrollja alól.

Külső partnereinket se tesszük ki vegzatúrának, megmaradhat a diszkréció, nem kell színt vallaniuk, nem kell szembesülniük a párunkkal semmilyen formában.

A külvilág előtt tovább alakíthatjuk a tisztes családapa/ családanya szerepét, és a párunk még falaz is nekünk ehhez. Hiszen hivatalosan nem tud semmiről és az ő érdekében is az áll, hogy elrejtse a valóságot.

Hátrányok:

Az idő múlásával egyre több repedés keletkezik a fő kapcsolatunkon, amelyben nem lehetünk őszinték. Ha a másik oldalon állunk, vagyis nem mi járunk félre, csak eltűrjük, valószínűleg csendben fog emészteni a féltékenység, önértékelésünk romlik, azt fogjuk képzelni, hogy a szerető sokkal többet ér nálunk (vagy gyűlölni fogjuk, megvetjük – bármelyik érzelem is jellemző ránk, mindegyik negatív).

Ha nem csak a párunkkal nem beszéljük meg a dolgot, hanem mással sem, az belülről agyon fog nyomni. Legalább egy bizalmas kell hozzá, hogy viseljük a terhet, de ha rosszul választunk bizalmast, akkor lehet, hogy csak ront a helyzetünkön. Lehet, hogy megpróbál beavatkozni, rávenni, hogy mégis törjük meg a csendet, hogy váljunk el, stb… Esetleg még meg is vethet, amiért nem lépünk, merthogy ő így meg úgy tenne… Ha később kiderül az egész és mások is megtudják, hogy csendben tűrtük, akkor nem számíthatunk az együttérzésükre.

Ha mi vagyunk a félrejárók, ugyancsak lehetnek negatív érzéseink azért, mert nem lehetünk őszinték a kapcsolatban, a kis titkok nagyobbakhoz vezetnek, öncenzúrát vezetünk be, például maximálisan kerülni fogjuk a közös filmnézést, mert nem akarjuk, hogy a hűtlenség akár ilyen szinten szóba kerüljön, eljuthatunk addig, hogy már alig várjuk, hogy a partnerünk lebuktasson, vagy tudat alatt inkább lebukunk, mert már nem akarjuk tovább viselni a titkolózás terhét.

Egyébként a tolyamory elég hosszan működtethető, vannak párok, akik egész életükben megmaradnak ennél, csak nem túl minőségi a kapcsolatuk. Legalábbis modern mércével mérve… Az biztos, hogy a teljes őszinteségnél és a nyitott kapcsolatnál sokkal egyszerűbb, hiszen a szocializációnk sokkal inkább abba az irányba mutat, hogy miként söpörjük a dolgokat a szőnyeg alá… Ehhez szoktunk hozzá. De van, aki képtelen sokáig így élni.

Ugyanabban az egyébként elkötelezett, szeretetteljes kapcsolatban is lehetnek szimpla szexelések, nem feltétlen vagyunk úgy hangolva, hogy minden aktus szeretkezéssé tudjon válni. Vagyis a szeretői kapcsolatban is előfordulhat mindkettő. De nem mindegy, hogy egy titkos kapcsolatban van-e egyáltalán szeretkezés, vagy csak szexelés, és ha mindkettő van, milyen ezek aránya.

Mi az alapvető különbség a két dolog között?

A szeretkezés mindig sokkal hosszabb hatású, mint a szimpla szex. Általában már jó előre vágyunk rá, tervezgetjük, felkészülünk az együttlétre, míg a szex sokszor spontán jön ránk, és türelmetlenül belevágunk… Ez persze egy szeretői viszonylatban ritkán lehetséges, mert a titkos kapcsolat egyik fontos összetevője a tervezés, a készülődés, de egymás szexuális izgatása nem ugyanaz, mint az együttlétre való érzelmi és erotikus felkészülés.

Amikor együtt vagyunk, és csak szexről van szó, a dolgok általában gyorsabban történnek, van, aki pár perc alatt lezavarja az egészet és a lényeg sokszor a kielégülés vagy a minél többféle póz és technika kipróbálása, esetleg annak bizonyítása, hogy ki milyen sokáig bírja… A szeretkezés komótosabb, fontos szerepet kapnak a nem kifejezetten szexuális részek is, mint a csók, a simogatás, a becéző szavak, az ölelés, a kezek összekulcsolása.

Nagy különbség az is általában, hogy kielégülés után hogyan viselkedünk: megszakítjuk-e a fizikai közelséget, azonnal kiugrunk az ágyból (ha egyáltalán ágyban voltunk, hiszen a szimpla szex bárhol másutt is történhet, a szeretkezés meg legtöbbször ágyban), vagy még sokáig ott maradunk, egymás karjaiban, vagy legalábbis egymást érintve, beszélgetve, vagy csak ernyedten elnyúlva, szundikálva…

A szeretkezéshez sokkal több türelem kell, és elsősorban nem a saját gyönyörünk a lényeg, hanem a kapcsolódás, illetve a partnerünk gyönyöre. Persze van, aki még egy érzelemmentes (vagy romantikus érzésektől mentes) aktusba is beletesz mindent, mert olyan a lelki beállítottsága, hogy több gyönyört érez, ha adhat, de jellemzően akkor fontos a partner véleménye, megélése, ha hosszabb távon is meg akarjuk őt tartani.

Ami elég nyilvánvaló különbség, az az érzelmi faktor, de mint már fentebb mondtam, elkötelezett kapcsolatban is lehetnek eléggé gépies szexelések, sőt, minél régebben tart egy kapcsolat, és minél inkább megszokott, annál kevésbé fognak benne szeretkezni. Tehát egy szeretői viszonyban, ahol a megszokottság sokkal később jöhet el, mint egy „legitim” kapcsolatban, a szeretkezés szokását is könnyebb fenntartani. Már csak azért is, mert jellemzőbb, hogy olyan helyre vonulunk félre, ahol nagyobb biztonságban vagyunk, kevésbé várható, hogy megzavarnak… Rászánjuk azt a pár órát, tehát van is időnk, nem kell például attól félni, hogy bejönnek a gyerekek a hálóba…

Mivel a szeretői kapcsolat fókuszában általában a pár áll, illetve a köztük létrejövő interakciók, jobban tudunk kommunikálni utólag is mindarról, amit élveztünk. És mivel nem könnyen hozzáférhető a másik, hajlamosabbak vagyunk részletesebb terveket is szőni, noha egyáltalán nem biztos, hogy ezek a tervek valaha is valóra válnak, de az egész viszony hangulatát nagyon is meghatározzák. A felkészülés és a lecsengés is másképp megy, mint egy együttélős kapcsolatban.

A szimpla szexelésnek nincs igazán lecsengése, még ha kielégültünk is, a gyengédség, a szeretetteljes gesztusok nélkül inkább ürességet, esetleg szégyent, szomorúságot érzünk… Ezért mondja a latin, hogy post coitum omne animal triste… Koitusz után minden élőlény szomorú. Pedig, ha szeretkezik, akkor nem lesz szomorú, akkor boldog lesz és még napokig lebeg utána.

Mikor szeretői viszonyt keresünk, jobb, ha tisztában vagyunk azzal, hogy pontosan mire is vágyunk: csak kielégülésre, egy másik testre, anélkül, hogy a testhez tartozó lélek is érdekelne, vagy egy egész emberhez akarunk kapcsolódni. Olykor persze nem azt kapjuk, amire vágyunk… Olykor tudatosan távolítjuk magunktól a szeretkezést és zárjuk le az aktust a kielégülés pillanatában… Máskor meg szeretkezünk, de a kielégülésig el se jutunk és még csak nem is törődünk vele, mert nem ez a lényeg.

Valószínűleg könnyebben kezelhető egy nagy korkülönbséggel jellemezhető kapcsolat, ha nem kell felvállalni, ha titokban maradhat, mint akkor, ha elkötelezett, mindenki számára látható formáció. Sokakat hajthat a kíváncsiság, vajon milyen lehet egy sokkal fiatalabb vagy sokkal idősebb partnerrel, főleg, ha még nem volt ilyen tapasztalatuk.

Egy fiatal nőt vonzhat a tapasztaltabb, megbízhatóbb, figyelmesebb partner, de az is, hogy esetleg az idősebb férfinak van rendes egzisztenciája és olyan helyekre is elviheti, amilyenekre egy vele egyidős pasi nem, vagy mert eszébe se jut, mint helyszín, vagy mert nem lenne rá pénze. A férfi státusza, kapcsolati hálója is rengeteget számíthat, főleg, ha a nő nem csupán kaland szintjén gondolkodik.

Ha valaki nehezen oldódik, nem bulizós, nem ért szót a kortársaival, annak is könnyebb dolga lehet egy idősebb pasival, aki már önmagában azt is értékelheti, hogy ő mennyire fiatal és szép (bár persze nem minden fiatal lány szép, de ez részletkérdés.)

Egy nős férfi számára státuszszimbólum lehet egy jóval fiatalabb szerető – bizonyos hivatást gyakorló férfiaknál, akik viszonylag könnyen jutnak hozzá feltörekvő, őket tisztelő vagy éppenséggel velük játszó fiatal nőkhöz, szinte szimptomatikus, hogy elveszítsék a fejüket és ilyenkor a szeretői viszonyokból akár nyíltan felvállalt kapcsolat is lehet, ami esetleg károkat okozhat a magánéletükben és a karrierjükben is.

Persze nem kötelező, hogy ez bekövetkezzen, de például egyetemi berkekben, ahol nagyon könnyen jönnek létre ilyen kapcsolatok, közmondásos, hogy mennyire sok férfi tanár kavar a diákjaival… És ez azoknak a diákoknak is megéri valamiért: sokszor trófeának tekintik a férfit, vagy az előmenetelüket biztosíthatják általa.

Mindenképp kihívást jelenthet egy ilyen kapcsolat esetén, ha a fiatal nő sokkal nagyobb fordulatszámon pörög, és az idősebb pasi már nem bírja úgy a tempót. Vannak kivételek, persze, de igazán hosszú távon ezek a viszonyok ritkán tudnak megmaradni.

Nézzük, m a helyzet a fordított felállással: mikor a nő idősebb és a pasi fiatal. Sok férfi úgy keres szeretőt, hogy tulajdonképpen független és lehetne felvállalt kapcsolata is, de nem akar elköteleződni, nem akar családot, nem szeretne összeköltözni, lazább viszonyra vágyik, ezt viszont a saját kortársai általában nem tudják nyújtani… Egy fiatal nő esetében ritkább, hogy kötetlen kapcsolatot keresne, tehát az érett, sokszor házas vagy elvált asszonyok alkalmasabb jelöltek lehetnek.

Harmincasok (sőt, olykor húszasok) írnak negyvenes, ötvenes nőknek, negyvenes pasik ötvenes, hatvanas asszonyoknak, tehát arról szó sincs, hogy érettebb korban ne lehetne jóval fiatalabb partnerrrel randizni. Az már más kérdés, hogy ki hogy tartja magát, és mi az, ami már nem fér bele egyeseknek…

Miközben sokan azt tapasztalják, hogy az érettebb nők magabiztosabbak, felszabadultabbak, ismerik a saját testüket és nem félnek tőle, hogy megmondják, mire vágynak… ami mind igaz (legalábbis sok esetben)…, a nők életében is eljön az idő, amikor már nem olyan flottul megy minden, mint korábban: sokakat megvisel a menopauza, annak ezerféle megnyilvánulása, és egy kortárs vagy idősebb partner ezekkel a tünetekkel kapcsolatban sokkal toleránsabb, mint egy fiatalabb pasi, aki már a szótól is képes megijedni… Főleg, ha teljesen tapasztalatlan, addig még nem volt érettebb partnere, vagy éppenséggel volt és nagyon rossz élményeket szerzett.

Egy érettebb nő számára is adódhatnak kellemetlen meglepetések: a fiatalabb pasik sokszor csak a tapasztalatszerzés kedvéért mennek bele egy ilyen ismerkedésbe, illetve kifejezetten azért, hogy érzelemmentes szexben legyen részük, mert azt hiszik, hogy egy házas asszonyt nem zavar, ha ők nem szerelmesek…

Viszont attól, hogy nem várnak szerelmet, udvariasságot, tapintatot és szenvedélyt igenis várnak, és ezek a pasik ezt sokszor nem tudják nyújtani. A másik negatívum az lehet, hogy miközben ugyan potensebbek, mint az idősebbek, türelmetlenebbek és önzőbbek is, nem ismerik még úgy a női test működését, vagyis tapasztalatlanok és emiatt nem annyira kellemes partnerek az ágyban.

Ezek a viszonyok ritkán tartanak sokáig, mert a két félnek nagyon mások az elképzelései, az életvitele, és a pasik általában egzisztenciális előnyt is kevésbé látnak egy ilyen felállásban. De mindig lehetnek kivételek.

Jó, jó, de akkor miért olyan bonyolult mégis ez a formáció, és milyen hátrányai lehetnek a felvállalt szeretőzésnek?

1. Általában attól, hogy valamiről a szeretőnk partnere tud, a dolog nem lesz mindenki más előtt is felvállalható, tehát titkolózni ugyanúgy kell majd, csak a rejtőzködésbe a partner is be lesz avatva. A gyerekeik, a szüleik, a barátaik szemében mi vagy nem létezünk majd, vagy valami kamu sztorival mutatnak be… És ez lehet akár megalázóbb is, mint a sima szeretői státusz. Lehet, hogy egyszerű barátként mutatnak be, de olyan is előfordulhat, hogy dadaként vagy más alkalmazottként.

2. Ha a hivatalos partner tud rólunk, akkor kvázi engedélyt kell ránk adnia. Lehet, hogy megvétózhat, de legalábbis alaposan megnehezítheti a szeretői kapcsolatunkat, ha valami nem tetszik neki bennünk. A fő kapcsolat árnyéka még akkor is rávetül majd a viszonyunkra, ha egyébként megvan a kezdeti szimpátia. Olyan lesz, mintha tojásokon táncolnánk, önkéntelenül is visszafogjuk magunkat, nehogy megbántsuk a hivatalos partner érzékenységét.

3. Ha nem is vétóz meg, kismillió feltételt szabhat, amit vagy elfogadunk, vagy ha nem, akkor el is sétálhatunk. Persze az is előfordul, hogy ezeket a feltételeket előzetesen nem ismerjük, például, mert nem közlik velünk, vagy, mert időközben születnek, mivel történt valami, ami ráébresztette az illetőt, hogy az zavarja… Pedig előtte nem is gondolt rá. Lehetnek restrikciók a randik gyakoriságát, hosszát, helyszínét, jellegét illetően, akár még abba is beleszólhatnak, hogy a szexben mi tabu… Szabályozhatják a kapcsolattartást, mikor ne „zavarjunk”, milyen időközönként jelentkezhetünk…

4. Ha a szeretőnk nem ért egyet a partnere korlátozásaival, és nem mer szembeszállni otthon ezekkel, arra kérhet, hogy titokban szegjük meg a megállapodást, vagyis ott fogunk tartani, mintha tényleg titkos lenne a viszonyunk… Például többször találkozunk, mint amennyiszer „szabadna”, nem védekezünk úgy, ahogy ők megbeszélték, stb. Vagyis a kapcsolatunk átalakulna félig olyanná, mint egy teljesen titkos, csak annak az előnyei nélkül.

5. A szeretőnk kifogásként is használhatja a férjét/feleségét, rá hivatkozhat, ha éppen nincs kedve találkozni vagy szexelni… Ahelyett, hogy őszintén megmondaná, hogy már nem kíván annyira vagy eleve kisebb a libidója, mint gondoltuk, azzal hitegethet, hogy ő szíve szerint gyakrabban is együtt lenne velünk, de hát tekintettel kell lennie a partnerére, aki ezt nehezen viselné. És ezzel csak az időnket vesztegeti, mert ha tisztában lennénk a valósággal, talán hamarabb keresnénk alternatívát helyette és nem hitegetnénk magunkat azzal, hogy ő az áldozat.

6. Aki etikus nonmonó, az sokszor nem elégszik meg egyetlen szeretővel, ezért instabilabb kapcsolatokba is belemegy, sőt, elvárhatja tőlünk is, hogy több partnerünk legyen (mivel így rá kevesebb felelősség hárul). Ugyanakkor, ha újabb szeretőt akarnánk, akkor nem csak az addigi szeretőnket kell tájékoztatnunk, hanem az ő másik partnerét (esetleg az összes partnerét is, ha többen vannak) … Minél nagyobb a kapcsolati háló, annál kevésbé számíthatunk arra, hogy a viszonyunkban megteremthetjük azt az illúziót, hogy csak kettesben vagyunk.

7. Sokak számára nem hátrány, de van, aki ódzkodik tőle: érkezhet olyan elvárás, hogy többes szexet is átéljünk a szeretőnk hivatalos partnerének vagy akár más szeretőjének a bevonásával. Ez elsülhet jól is, de nem biztos, hogy szívesen csináljuk, és ha presszionálnak rá, úgy érezhetjük, hogy meg kell tennünk, ha nem akarjuk elveszíteni a szeretőnket.

8. Ha krízis van a szeretőnk kapcsolatában, akkor szinte biztos, hogy elfogy a türelem a viszonyunk felé, könnyen lehet, hogy újra bezárul a kapcsolat, és mi a partvonalon találjuk magunkat. Bármelyik féllel van konfliktusunk, ők összezárnak, még akkor is, ha az egyikük nem ért egyet a saját partnerével.

Ebből a listából inkább az derül ki, hogy a titkos kapcsolat könnyebben menedzselhető, de persze annak is számtalan nehézsége van, arra is hatással lehet az alapkapcsolat krízise, sőt, annak megszakadása se valószínű, hogy nekünk kedvez. De az az egy biztos, hogy csak nagyon stabil és tudatos házasság vagy együttélés esetén működik az, hogy biztonságban érezhetünk egy külső viszonyt, a szimpla nyitott kapcsolat, amibe a felek nem úgy vágtak bele, hogy mindent alaposan átgondoltak volna, bizonytalanabb alap lehet, mint egy olyan titkos szeretői viszony, ahol a szeretőnk ugyan nem nyíltan lép félre, de tudja, hogy nem akar válni és erős kötődést alakít ki velünk.

Viszont a csoda ritkán érkezik meg. A csetelős ismerkedések igen nagy része hamvába hol. Nem csak a szeretőkeresőn, persze, de itt is… Mivel maga a módszer nem alkalmas senkinek a megismerésére. Legfeljebb rövid információközlésre és kapcsolatfenntartásra, ha már ismerünk valakit.

Lehet persze úgy is csetelni, hogy az egész inkább levelezésként hat. Hosszabb mondatokat írunk, bonyolultabb gondolatokat fejtünk ki, megemésztjük, mi legyen a reakciónk, nem várunk azonnali választ… A cset nagy buktatója éppen az, hogy azonnali reakciót várunk, de az megakadályozza, hogy kifejtsünk bármit is, mert mire leírnánk, a partner már el is terelte a beszélgetést egy másik irányba és a gondolatfonál elvész.

Ha viszont a partner épp nem ér rá válaszolni, vagy már belefáradt, mert állandóan azt érzi, hogy várjuk a reakcióját, akár a legbanálisabb hülyeségekre is, akkor ott maradunk lógva, a semmi közepén. A leírtakat visszakeresni is rendkívül macerás, pedig, ha többekkel ismerkedünk, rengeteg különböző információ zúdul ránk és nem káptalan az agyunk, hogy mindent megfelelően szortírozzunk.

Ha valaki komolyan meg akar ismerkedni valakivel, esélyt akar adni annak, hogy ne süllyedjen az örök cset ingoványába, akkor használ más kommunikációs formát is: például e-mai-ezik (bár ez borzasztó elavultnak tűnik, de hatékony), vagy telefonál, esetleg mind a három dolgot csinálja, attól függően, hogy éppen mit szeretne: elmélyült gondolatokat közölni, gyors információcserét, viccelődést vagy parázs vitát, esetleg édes romantikázást…

Az biztos, hogy ha csak csetelünk, rengeteg mindent nem fogunk megtudni egymásról, amit másképp megtudhatnánk és ami fontos… Fontos annak eldöntéséhez, hogy érdemes-e esélyt adnunk a személyes találkozónak. Sokan mondják erre azt, hogy de minek annyit dumálni, úgyis a randin dől el minden… Már, ha létrejön a randi… És attól, hogy létrejön, még egyáltalán nem biztos, hogy az ott történtek elegendőek a folytatáshoz, ha nem volt előzetes építkezés.

Noha persze a sikertelen randi is fontos tapasztalat, főleg, hogy legyen összehasonlítási alapunk, hiszen a sikertelenség kielemzése közelebb vezet a célhoz, azért túl sok frusztráló találkozót nem érdemes megkockáztatnunk, főleg, ha még a lebukás veszélye is fennáll.

Már az előzetes kapcsolattartás stílusából kideríthetünk egy csomó mindent: mennyire intelligens a másik fél, ráér-e annyira, hogy érdemlegesen fenntartsa a kapcsolatot, milyenek az életkörülményei, mennyire fér bele a mindennapjaiba valóban, hogy titkos vagy nem titkos viszonyt folytasson.

Hajlamos olyasmiket ígérni, amiket nem tart be vagy eleve lehetetlenek? Hajlamos kisajátítani az időnket és nem törődni azzal, ha megkérjük, hogy lassítson? Vagy inkább annyira minimálisan kommunikál, hogy semmit nem tudunk kiszedni belőle? Azt hiszi-e, hogy a jó reggelt, jó éjt üzenetek elegendőek a kapcsolattartás szempontjából? Több idétlen gifet küld, mint egy tini? Annyira igénytelen, hogy az elütéseket sosem javítja ki?

Figyelembe veszi a véleményünket, a kéréseinket, vagy megy a maga útján, nem törődve a mi véleményünkkel? Megsértődik olyasmin például, ha nem adjuk meg a számunkat? Eláraszt a saját képeivel, esetleg a saját erotikus vagy szexfotóival? Kér ilyeneket tőlünk? Esetleg egyenesen kiakad, ha nem küldünk azonnal fotót, mikor még el se kezdtünk beszélni?

Mivel nincs végtelen időnk és türelmünk, jobb, ha még idejében kiderül, ha valaki nem illik hozzánk és ezt minimális, egyszavas kommunikáció, közhelyek, vicces emojik és tejesen banális beszélgetések alapján nem biztos, hogy el lehet dönteni. Vagy ha valakivel mindössze ez működik, akkor el is dőlhet, hogy nem vagyunk rá kíváncsiak a továbbiakban.

Egy szeretői viszony kialakítása nem egyszerű, épp ezért nem kéne félvállról venni… Már, ha ez a cél és nem csak játszani szeretnénk az online térben egy viszonylag szabad közegben…

Tehát párhuzamosan jelen lehetünk tisztán szexpartnerkeresőn, szeretőkeresőn, és hagyományos társkeresőn egyaránt, és összehasonlíthatjuk az ezeken a helyeken tapasztalt dinamikákat. Nyilván attól is függ, hogy ki milyen stratégiával vág neki, de azért általános szabályszerűségek megfigyelhetők.

Az egyik kétségkívül az, hogy ahol hagyományos, úgymond komoly kapcsolatot keresnek az emberek, ott általában eleve arcképpel, sőt, több fotóval érdemes indítani, míg a többi helyen sok olyan ember megfordul, aki vagy egyáltalán nem tesz ki magáról képet, vagy éppenséggel olyat tesz ki, ami nem az arcát ábrázolja… Minél inkább a szexpartner felé mozdul a dolog, annál leplezetlenebb a húspiac, ami egyébként sokakat elriaszt…

Viszont valószínűleg sokkal kevésbé játsszuk meg magunkat, mivel nem élettársat, nem szülőpárt, nem férjet/ feleséget keresünk, hanem valakit, akivel testileg jól érezhetjük magunkat. Ami egyébként nem jelenti, hogy ne számítana a szexuális kompatibilitáson kívül más is: ha szeretőt vagy extrákkal rendelkező barátságot keresünk, akkor is fontos, hogy tudjunk beszélgetni, hogy bízzunk egymásban, hogy kellemesen tudjuk eltölteni az időt…

Egy potenciális szeretővel már csak azért is könnyebb kezdetben őszintének lenni, mert a legtöbb esetben nem tudja, kik vagyunk, megőrizhetjük az anonimitásunkat, bátran bevallhatunk olyan dolgokat is, amik egy hagyományos ismerkedésnél talán soha nem is kerülnek szóba. Rengeteg férfitól hallottam olyan sztorikat, vágyakat, amelyekről a hivatalos partnerük valószínűleg sosem értesült, hiszen kockázatos lenne a múltbéli kihágásaikról beszélni, meg a legtitkosabb erotikus fantáziáikról is, amelyeket a feleséggel, barátnővel tuti nem fognak megvalósítani.

Egy potenciálisan komoly partnerrel sok olyan témát érintünk, ami mondjuk az együttélés szempontjából releváns lehet, és minél inkább kötődünk érzelmileg, minél inkább szeretnénk, ha működne a kapcsolat, annál kevésbé akarjuk megkockáztatni, hogy olyasmit áruljunk el magunkról, ami rombolja a pozitív illúziót.

Ha a kapcsolat barátságból fejlődik ki, akkor sokkal valószínűbb, hogy a baráti fázisban még leplezetlenül őszinték vagyunk, mert nem érezzük kockázatosnak, mert a barátságba sokkal inkább belefér, hogy nem kell óvatoskodnunk, bár ahhoz tényleg kell bátorság, hogy olyan férfi és nő barátkozzon, akik között azért létezik vonzalom is… Már csak azért is, mert ha valamelyik át akarna lépni később a barátzónából a romantikusba, lehet, hogy pont a korábban félrészegen, nevetgélve elmesélt sztorik fogják az útját állni… Havernak jó az a másik ember, akinek hajmeresztő kalandjai voltak, de párnak? Biztos, hogy jó ötlet?

Egy szeretőjelölt már a funkciójánál fogva is kevésbé lehet erkölcscsősz, biztos nem akarja eljátszani a feddhetetlent, míg a hagyományos társkereső, nem sejtve, hogy miként áll a partner olyan témákhoz, mint exekkel való kapcsolattartás, múltbéli rosszalkodások (több partner párhuzamosan, többes szex, nem heteró kalandok, csetelés intim témákról párkapcsolat mellett, pornónézés, maszturbálás, stb.), inkább nem is megy bele ezek kifejtésébe, vagy igyekszik a konzervatívabb félhez igazodni. Leggyakrabban a férfiak fogják vissza magukat, mert attól tartanak, hogy a nők kiakadnak az ilyesmin. Így alakul ki sokszor az a helyzet, hogy egy házasságon belül egyik fél sem tudja, mire is vágyik a másik őszintén…

Persze, lehetne úgy is csinálni, hogy rögtön az elején megbeszéljük a kényes kérdéseket, de nem hiszem, hogy sok férfi bevállalná… És ha a nő a kalandvágyóbb? Akkor ő se feltétlen szeretné rontani az esélyeit ezzel, ha nagyon tetszik neki a másik.

Ha egy potenciális szeretővel levelezünk, beszélgetünk, akkor tehát olyasmit is megoszthatunk, amit mással nem… ez felszabadító, még abban az esetben is, ha utána nem is jövünk össze.