Miért változtatja ez meg a teljes ismerkedés dinamikáját és lehet-e a találkozásig vinni az ismerkedést úgy, hogy sose láttuk egymást? Azaz létezik-e vakrandi?

A kép alapú ismerkedés alap dinamikája a felületesség. Hány másodpercet szánunk valakinek a fotójára, akit egy ilyen felületen látunk? Olykor egyet sem…

Nem tetszik a fotó, mert rossz a megvilágítás, rossz a szög, bamba az alany, utálja, ha fotózzák vagy szelfit rak ki, mert ennél nem igényesebb, esetleg szégyelli a társkeresést és nem mer senkit megkérni, hogy fotózza le, valami családi vagy munkahelyi képből vágja ki magát, esetleg igazolványképet hasznosít…

De van, akinél épp, hogy túlságosan is mesterkélt, profi, olyan tenyérbemászóan modelles a fotó, hogy süt róla a beképzeltség és a nárcizmus… Túl sok a smink vagy túl kivágott a ruha, vagy a csücsörítés irritáló…

A fotó millió dolgot elárulhat és millió dolgot elrejthet, de alapvetően mégiscsak egyetlen kiragadott pillanatról van szó. És arra a pillanatra egyetlen pillanatot szánunk. Ha nincs fotó, az titokzatos. Akkor dönthetünk úgy, hogy oké, biztos olyan csúnya, hogy nem mer feltenni. Vagy úgy, hogy nyilván titkos kapcsolatot keres és emiatt nem vállalja az arcát. Egy szeretőkeresőn ez ugye nem meglepő vagy elfogadhatatlan, és nem kerül semmibe rögtön az első levélben fotót kérni, de már maga a tény, hogy egyéb infók alapján szólítunk meg valakit és NEM a fotója alapján, megváltoztatja, lelassítja a folyamatot.

Hát még, ha nem is kérünk fotót! Ha úgy írunk rá a másikra, hogy nem mellékelünk fotót és nem is kérünk tőle, és úgy kezdünk kommunikálni, hogy előbb a szándékainkat, az életkörülményeinket, az ízlésbeli dolgainkat tárgyaljuk meg és a másik kinézetéről max annyit tudunk, amennyi az adatlapon szerepel. (Vagy még annyit sem, mert ha elkezdünk valakivel levelezni, és nem nézzük vissza az adatait, ezek teljesen feledésbe merülnek.)

Minél tovább bírja ki valaki fotó nélkül, annál mélyebbre tud menni kommunikációban, annál jobb vele beszélgetni. Legalábbis ez a tapasztalatom. Próbáltam a fotó alapú ismerkedést és borzasztó felszínesnek találtam. Vannak emberek, akik szavak helyett képecskéket küldenek, reggeli kávéscsészét és csinos virágokat, de tartalom semmi… Aztán van olyan, aki önmagáról küld állandóan képet, akár kéri az ember, akár nem. Ehhez kell némi nárcisztikus hajlam… Őszintén szólva a legtöbb ilyen fotó még csak nem is jó vagy vágykeltő, inkább kínos (nemcsak akkor, ha kéretlen szexkép).

Ha cserélünk is fotót, akkor is különböző szintek vannak. Van, aki egy fénykép alapján befejezi a levelezést, mert annyira más az elképzelése. Van, akinek nem elég egy kép, mert még egészalakost is küldjek… Vagy még kettő sem elég…

És olyan is van, aki egyáltalán nem hozza szóba a képet. Ez a legritkább fajta. Már akár meg is beszéltük a találkozót és még nem tudjuk, hogy néz ki a másik. Ilyenkor közvetlenül a randi előtt felmerülhet még, hogy akkor mégis cseréljünk-e képet… Illetve vannak a biztonságmániások, akik tényleg sehová nem töltenek fel képet (mondjuk olyan a szakmájuk, hogy nagyon nem is tehetik meg), és ők megpróbálnak meggyőzni, hogy fotó nélkül találkozz velük. Vagy felajánlják, hogy oké, egy képet azért küldenek… De lehet, hogy ezen nem fognak igazán látszani…

És ez nem azért van, mert olyan rondák… Egyáltalán nem. Akiről eddig nem kaptam előzetesen képet, az mind tök jó pasi volt. Nem mondom, hogy bárkinek tetszettek volna, de elég sok nőnek igen. És képesek voltak eljutni randikig úgy, hogy nem volt képcsere. És ez igazából megsüvegelendő teljesítmény. Mert ehhez elég jó dumádnak kell lennie. Meggyőzőkészség, kultúra, stílus…

Persze tudom, hogy a legtöbb ember szerint nem érdemes ilyen rizikókat vállalni, mert ha fizikailag nem tetszik valaki, arra minek pazarolná az idejét, meg levelezgessen feleslegesen… Csakhogy minél felületesebb az ismerkedés (és a kép alapú általában az), annál valószínűbb, hogy csak vesztegetjük az időnket, mert igazából senkit nem ismerünk meg.

Ráadásul ha nem küldünk fotót, akkor nem kreálunk elvárásokat sem. Nem lesz gond, amiért régi fotót küldtünk, vagy olyat, ami tele van filterrel és tulajdonképpen nem is úgy nézünk ki a valóságban. De az sem kerül hátrányba, akinek csak pocsék képe van magáról.

Igen, velem is megtörtént már, hogy fotóra mondtam nemet… És nekem is mondtak így. Szóval a fotó nélküli ismerkedés rizikós. De ha két ember szellemileg egymásra tud hangolódni, akkor még abban az esetben se kidobott idő, ha a végén nem tetszenek egymásnak. Ez inkább kicsit lila ködös, értelmiségi ismerkedés persze. De azt az állítást, hogy jó fotók nélkül nem lehet ismerkedni, mindenképp cáfolja.

A felmérések szerint alapvető különbségek vannak nők és férfiak között…

A férfiak esetében elsősorban az számít, hogy mennyire nagy a libidójuk, mennyire fontos számukra a szex, a nőknél pedig a mérvadó, hogy mennyire elégedettek a házasságukkal. A kapcsolattal elégedetlen nők több mint kétszer, a partnerükkel szexuálisan inkompatibilis nők pedig közel háromszor nagyobb eséllyel lépnek félre, mint a többi nő.

Mivel ezek nyilván önbevallás alapján születő eredmények, azért nem árt belegondolni, hogy ki mire hivatkozik szívesebben: a férfiak nem szeretnek érzelmi okokat megadni, tehát sokkal kevésbé fogják a párkapcsolati elégedetlenséget említeni, a nők meg inkább arra hivatkoznak, mert szerintük a társadalom is sokkal megértőbb egy olyan nővel, akivel rosszul bánik a férje vagy akit nem elégít ki a partnere, mint egy olyannal, aki pusztán élvezetből lesz hűtlen.

(Mint ahogy a férfiakat gyakrabban gyanúsítják meg hűtlenséggel, mert a társadalmi elvárás szerint ők folyton a szexre gondolnak, míg a nőktől inkább még mindig azt várják, hogy a szex kevéssé legyen fontos számukra, így eleve nem feltételezik, főleg egy „rendesnek” kinéző nőről, hogy félrelépne.)

Ahogy a férfiak a saját állításuk szerint elsősorban az izgalomkeresés, a bosszú és az alkoholos befolyásoltság vitte el a hűtlenségig, a nők inkább a kapcsolatuk kiüresedésére, érzelmi elhanyagoltságra, magányra, kommunikációs problémákra hivatkoztak. A nők 58%-a vezeti vissza a kapcsolati elégedetlenségre azt, hogy félrelép, ez az arány a férfiaknál csak 35%.

Ugyanezen mintázat alapján a nők sokkal gyakrabban keverednek érzelmi viszonyba a szeretőjükkel, mint a férfiak… Vagy az is lehet, hogy a nők könnyebben hivatkoznak erre, még mindig a fenti sztereotípiák miatt, hiszen egy szerelmes nőnek könnyebben megbocsátanak, mint egy szexmániásnak, még ha tulajdonképpen ugyanazt csinálja is. A férfiak önképéhez, illetve a társadalmi elvárásokhoz viszont a nagy kujon képe sokkal inkább illik, mint a hősszerelmesé…

A fiatalabb generáció esetében a nők hűtlenséggel kapcsolatos „előretörése” egyébként könnyen magyarázható azzal is, hogy manapság az első gyerek vállalása bőven 30 fölött esedékes, míg a korábbi generációkban a nők már huszonéves korukban anyák voltak: a gyerekvállalás pedig kifejezetten megnehezíti a titkos kapcsolatok fenntartását. Tehát a 30 alatti, már házas, de még gyermektelen nők könnyebben meg tudják szervezni a titkos találkákat, mint az idősebbek.

Az is bátrabbá teszi a nőket, hogy egyre kevésbé függnek anyagilag a férjüktől, tehát még ha le is buknak, nem kell attól rettegniük, hogy ne tudnák eltartani a gyereküket vagy gyerekeiket. Minél kevesebb gyereket vállalnak, annál nagyobb a szabadságfokuk. Bizonyos tekintetben a férfiak kockáztatnak többet a hűtlenséggel, ha a feleségük emiatt elválik és kvázi elveszítik a gyereküket.

(Míg korábbi évszázadokban a patriarchátus a nőket a gyerekük elveszítésével büntette, lásd Anna Karenina esetét, akinek le kellett mondania a fiáról, amikor a szeretőjét választotta.)

Valószínűleg sose lesz teljes nemi egyenlőség ebben a tekintetben, még ha a fogamzásgátlás elterjedése maximálisan csökkentette is a nőkre leselkedő veszélyeket (sokkal kevesebb hűtlen nő esik teherbe a szeretőjétől, mint azelőtt, lásd szintén Anna Karenina esetét), és az anyagi kiszolgáltatottság is visszaszorult, de kockázatok mindig is voltak és lesznek is… Még a nyitott házasságnak és az etikus non-monogámiának is vannak kockázatai, ha nem is pont olyanok, mint a klasszikus hűtlenségnek.

Rengeteg hiedelem létezik ezzel a témával kapcsolatban és sajnos sokan ezen hiedelmek alapján hoznak meg döntéseket, befolyásolnak másokat a döntéseikben, követnek el olyasmit, amit később megbánnak. Nézzük pár ilyen széles körben elterjedt „mítoszt”:

1. Létezik olyan módszer, amellyel 100%-ban el lehet kerülni, hogy megcsaljanak

Van, aki a módszert abban látja, hogy tökéletesen ellenőrzése alatt tartja a partnerét. Van, aki abban, hogy rengeteget szexel vele, mert aki nem szenved szexhiányban, az biztos félre se fog lépni. Van, aki fenyegetőzést alkalmaz, érzelmi zsarolást vagy konkrét fizikai abúzust helyez kilátásba, ha a partnere akár csak ránéz valaki másra.

Pedig nem létezik garancia. Se a nagy szerelem, se a sok szex, se a fenyegetőzés, se a kontroll, se semmilyen más módszer nem teszi biztossá, hogy egy szép napon a partnerünk ne tegyen valamit, amit mi hűtlenségként értelmezünk.

2. A hűtlenség mindig a szexről szól

Visszautalva az első pontra: sokan hiszik, hogy ha valaki elég szexet kap otthon, akkor nem lesz étvágya másra… Mert a hűtlenség ugye, a szexről szól. Egyáltalán nem. Rengeteg másról is szól: magányról, arról, hogy valaki meghallgasson bennünket, hogy szabadnak érezzük magunkat, mert a párkapcsolatunk elzár minden más lehetőségtől, hogy férfinak/ nőnek érezzük magunkat, mert a kapcsolatban már csak apa/ anya, pénztárca, házi rabszolga, biodíszlet vagyunk… Vagy csak változatosságra vágyunk, mert még a legcsodásabb partnerrel folytatott élet is monotonná válik előbb-utóbb…

3. A hűtleneknek nincs önfegyelmük

Van, aki úgy magyarázza az egészet, hogy csak egy kis önfegyelemre van szükség, meg az embert az különbözteti meg az állattól, hogy képes kontrollálni az ösztöneit… Hát, pedig a hűtlenek sokszor iszonyú hosszú ideig fegyelmezik magukat, sőt, a sikeres, lebukásmentes félrelépés egyik kulcs jellemzője, hogy az idő nagy részében nagy önfegyelmet tanúsítanak. És ahhoz képest, ahányszor legszívesebben kiélnék a vágyaikat, csak korlátozott alkalommal és körülmények között teszik.

4. Ha valaki egyszer már hűtlen volt, mindig az lesz

Itt persze nem ártana meghatározni, mit tekintünk egyszeri hűtlenségnek… De a legtöbb próbálkozó nem csinál belőle rendszert. Sokan képtelenek elviselni az ezzel járó feszültséget és inkább bevallják, lebuktatják magukat, visszafogják a vágyaikat. Vannak persze olyanok, akik életvitelszerűen művelik. De egyetlen alkalom még nem jelent semmit.

5. Ha kiderül a hűtlenség, muszáj szakítani/ elválni

Sokan azt hiszik, hogy ez valami alapvető igazság, pedig nagyon sok kapcsolat marad meg lebukás után is. Persze, amíg valaki huszonéves és még semmilyen módon nem forrt össze az élete a partnerével, addig viszonylag könnyű szakítani. De minél inkább összefonódik a két egzisztencia, annál nehezebb lesz a szétválás és egyetlen félrelépés általában nem vezet el idáig. Sokszor még a sorozatos félrelépések illetve a szeretőtartás sem. Minden kapcsolat más és sokan gondolják úgy, hogy nem érdemes felrúgni egy évtizedes kapcsolatot csak azért, mert egyik vagy másik fél másutt keresi a boldogságot, főleg, ha tisztában vannak azzal, hogy a házasság se erotikus, se érzelmi szinten nem igazán működik. És már nem is akarják helyrehozni.

6. Félrelépni egyszerű, szeretőt találni nem bonyolult

Van, akinek egyszerű ehhez játszótársat találni, mert olyan sok emberrel áll kapcsolatban, főleg ellenkező neműekkel (ha heteró), vagy azonos neműekkel (ha meleg), könnyen barátkozik, sármos, közvetlen, hamar ráhangolódik másokra. A legtöbb ember nem ilyen. Vagy a közeg hiányzik hozzá, vagy a stílus, vagy nem olyan előnyös külsejű az illető. Így aztán rengetegen el se jutnak a szándéktól a megvalósításig. Főleg a tartós szeretői kapcsolat kialakítása nem egyszerű… Hiába nagy a választék, millió akadály létezik, ami megnehezíti a dolgokat. Szóval önmagában az, hogy valaki levelezik valakivel és erotikus témákat is érintenek, még messze nem jelenti, hogy abból tényleg lesz is félrelépés.

7. Aki érzelmileg rákattan valakire, az előbb-utóbb le is fekszik az illetővel

Sokan veszélyesebbnek tartják az érzelmi kapcsolat kialakulását, mint az alkalmi elcsábulást. De lehet valakivel levelezgetni, beszélgetni, akár bele is szeretni egy kicsit úgy, hogy azt ne kövesse valódi szex. Vannak, akik nem is vágynak rá, vagy azt már túl nagy lépésnek tartanák. Vagy tervezik, tervezik, de végül mindig közbejön valami. Sok félreérzésből sose lesz konkrét testi kapcsolat.

Több kutatás is utal arra, hogy a hűtlenség, illetve az az iránti igény mögött sokkal többször áll magány, mint szimpla szexuális kielégületlenség vagy kalandvágy. Ha elkezdünk olyanokkal levelezni, akik egy olyan szeretőkeresőn, mint a Viszony, házasként vannak jelen, leginkább azzal találkozunk, hogy valami nagyon nem működik a kapcsolatukban… Hogy egyszerűen szeretnének valakivel beszélgetni. Az okosabbak ezt fel is ismerik magukban, de persze ahhoz már kell némi bizalmas légkör, hogy felsorolják az okok között, amelyek arra késztették őket, hogy regisztráljanak.

A magány ráadásul sokkal inkább sújtja a férfiakat, mint a nőket. Lehet, hogy mindketten elhidegültek és egymással már nem tudnak igazán beszélgetni, vagy minden beszélgetés veszekedésbe és vádaskodásba torkollik, de a nők teljesen másképp kezelik a problémáikat és a legtöbb esetben van kivel beszélniük. Vannak barátnőik vagy családtagjaik, akikkel még a kényesebb dolgokat is kitárgyalhatják.

Ráadásul több nem szexuális jellegű érintésben is van részük, mert nem úgy nevelkedtek, hogy az ölelés, a simogatás csak akkor van rendben két ember között 10 éves koron felül, ha az szexhez vezet… A férfitársadalom nagy része érintéséhségben szenved, és sokszor ez ahhoz vezet, hogy még az egyébként őt szerető feleségét is elidegeníti magától, mert csak akkor ér hozzá, ha szexelni akar, a nő pedig ezt úgy éli meg, hogy szexuális tárgyként kezeli, ezért menekül az érintés elől, nehogy már megint az a kínos, számára nem kívánatos jelenet kerüljön sorra, amikor ő egyértelműen el kell utasítsa a férje közeledését.

Minél jobban szeretné a férfi a szexet, annál kínosabbá válhat ez otthon… Megbeszélni pedig nem tudják, mert nincsenek rá szavaik, főleg a férfinak nincsenek rá szavai, a nő a saját barátnőivel pontosan meg tudja fogalmazni, mi a baja, de a férjével szemben már képtelen rá… Vagy csak vádaskodás lesz az egészből.

Ha valaki ebben a helyzetben nem akar válni, illetve még nem jutott el addig, hogy mindent kockára tegyen, de elviselhetetlennek érzi az érintés-, intimitás- és szexmentességet, akkor könnyen juthat arra a pontra, hogy legalább megpróbál szeretőt keresni. A legtöbben talán el se jutnak a fizikai aktusig… Talán, mert nem elég ügyesek a nők becserkészésében, vagy mert ugyan találkoznak valakivel, de aztán megijednek a saját árnyékuktól és inkább nem viszik dűlőre a dolgot… Vagy egyszer-kétszer eljutnak addig, csak aztán ijednek meg a következményektől…

Valószínűleg sokkal többen maradnak a keresgélés és levelezés, csetelgetés fázisában, mint ahányan eljutnak a randizásig… De sokak szemében már maga a szándék is vörös posztó… Már az is szégyen, ha valaki egyáltalán regisztrál egy ilyen oldalra. Pedig rengeteg embernek már az segít, ha valaki így, ismeretlenül, arctalanul meghallgatja, mi a helyzet az életében és mi hiányzik neki. Kicsit oldja benne a feszültséget…

Az érintés- és a szex iránti éhség ugyan nem csökken, de a magány egy kicsit enyhül… Olykor csak pár napig, olykor hetekig, hónapokig… Amíg nem válik teljesen unalmassá a sehová nem vezető csevegés… Vagy amíg meg nem oldódik az otthoni magány vagy azzal, hogy például kiderül, hová regisztrált az illető és az ebből kerekedő botrány rákényszeríti a párt, hogy szembenézzen a problémával… Vagy azzal, hogy a férfi megérti: külső segítséget kell keresnie a párkapcsolati gondjaira. Vagy elhatározza, hogy elege van a szenvedésből és válni akar.

Az ilyen oldalaknak tehát nem csak az a funkciójuk, hogy konkrét szeretői kapcsolatok jöjjenek létre, ez csak az egyik lehetőség. Abban is szerepet játszanak, hogy a magányos emberek ventiláljanak, kicsit kapcsolódjanak valakihez vagy valakikhez, kiönthessék a szívüket. Lehet, hogy már ez is hatalmas segítség.

Attól függően, hogy miként jön létre egy külső, szeretői kapcsolat (most itt kapcsolatnak nevezzük azt is, ami csak pár alkalomból áll), lehet teljesen spontán működésű és lehet tervezettebb, mint bármely házasság.

Ha véletlenszerűen, szinte akaratunk ellenére keveredünk bele egy viszonyba, nincsenek előzetes szabályok, sőt, inkább le akarnánk állni, akkor a találkozások spontán fognak létrejönni, a szexet nem tervezzük, ezért annak a titkos vágynak, hogy ne legyen kiszámítható, sokkal inkább meg fog felelni. Hiszen a spontenaitást nem lehet tervezni…

Ha viszont egy társkeresőn keresztül keresünk, ahová tudva és akarva azért regisztráltunk, hogy legyen valakink, sokkal valószínűbb, hogy a találkák tervezettek lesznek és előzetes szervezést is igényelnek, főleg, ha mindketten együtt élünk valakivel és nincs hol találkoznunk. Vagyis sokszor kéglit kell szerezni. Még így is lehetnek spontán találkáink, ez nem kizárt, de minél kevesebb az időnk, minél messzebb élünk egymástól, minél kevésbé hasonlít az életmódunk, annál többet kell szervezkednünk és annál kevésbé lesz alkalmunk csak úgy összefutni.

Ha valaki nem azért csábul el, mert otthon hiányolja a rendszeres intimitást, hanem csak változatosságra vágyik (ez a kisebbség szerintem), akkor nem lesz akkora hiányérzete, ha a külső kalandok kiszámíthatatlan módon jönnek létre. Bár még akkor se mindegy, hogy ő mennyire van irányító szerepben, mennyire nagy a választéka, mennyire tud elszabadulni, vagy esetleg a munkahelyén vagy hasonló, kézenfekvő körülmények között tud időt szakítani a dologra. Mert egy munkahelyi kaland esetén tényleg nem sokat kell előre tervezni, az illető állandóan szem előtt van, csak megfelelő helyszínt kell választanunk.

De ha valaki azért lép félre, mert otthon már semmi intimitásban nincs része (és ez általában nem csupán szexhiányt jelent, hanem érzelmi kiüresedést is), ha egyszerűen magányos és igazi társra vágyik, akivel megbeszélheti a dolgait, akkor a kiszámíthatatlan, hektikus viszony, a hosszú hallgatások, az állandó drámák vagy a tudatos távolságtartás csak ront a helyzetén. Az ilyen ember a biztonságot fogja keresni a külső kapcsolatban… Ez nem azt jelenti, hogy a kalandot, az újdonságot nem… Arra is vágyik, persze. De sokkal többre fogja becsülni a kiszámíthatót, főleg, ha eleve olyan ember, aki rühelli a káoszt.

Ha két olyan szerető kezd kapcsolatba, ahol ezek a motivációk különböznek, akkor annak nem szokott jó vége lenni. Van egy felfutó szakasz, amikor egymásra kattannak és minden csodálatosnak tűnik, már-már szerelemhez hasonló érzések töltik el őket, és akkor az egyik elkezdi elvárni a másiktól a naponta többszöri kontantot, a heti többszöri találkát, a kiszámítható jövőt (például mit csinálnak majd nyáron, az ilyen-olyan iskolai szünetekben, mikor ebédelnek együtt)…

A másik meg azt élvezné, hogy ő most teljesen szabadon szárnyal és akkor jelentkezik, ha olyanja van, nincsenek elvárások, a szeretőjének ott a férje/ felesége, a családja, foglalja csak le az, ő meg azt a heti vagy havi pár órát akarja erre az egészre szánni. Ez főleg akkor következik be, amikor már eljutottak a szexig, és az egyik fél be akarja osztani, hogy mely napokon ér rá, a másik meg soha nem hajlandó előre fixálni a következő randi időpontját.

Aki több intimitásra vágyott, az egyre rosszabbul érzi magát és valószínűleg egyre jobban ragaszkodik, egyre inkább jelzi, hogy csalódott, míg a másik fél egyre inkább menekül, mert neki csak egy könnyed viszony kellene, nem kötelezettség, nem elvárások, nem szemrehányás.

Így ezek a kapcsolatok hónapokon belül zátonyra futnak, és rossz szájízt hagynak maguk után.

Hogy kinek mi az igénye, az elsősorban abból fakad, hogy mi az alaphelyzete és mire vágyik… De egy szeretői partnerségben ennyire eltérőek az szükségletek, akkor abból a kiszámíthatóságot kereső fél nagyon rosszul jön ki, mindaddig, amíg olyan emberre nem talál, aki ugyanúgy rendszerességre vágyik, mint ő. Csak sajnos sokszor egyáltalán nem könnyű kiszűrni, hogy valaki mit is szeretne valójában… Talán ő maga sincs tisztában a saját szándékaival, csak akkor ébred rá, amikor már mélyen belekeveredett a dologba. Vagy a siker érdekében a csillagokat is lehazudja az égből. Mert a férfiak ugye nem úgy szoktak indítani, hogy pár alkalmas szexkapcsolatra vágynak.

Amikor belevágunk egy ilyen ismerkedésbe, vagyis nem a véletlen sodor oda bennünket (noha ez a véletlen sokszor ugyancsak önbecsapás), akkor jó, ha tisztában vagyunk vele, hogy az esetek többségében nincs kiszámíthatóság… És ha mégis van, akkor persze egy bizonyos idő után abba is bele lehet unni, főleg, ha csak szexről szól a dolog. Változatosságra még egy külső kapcsolatban is szükség van… Hogy ezt ki hogy oldja meg, az már más kérdés.

Attól, hogy a céljaink mások, a biológiánk és az elménk még ugyanúgy funkcionál, ugyanúgy vonzanak bizonyos dolgok és taszítanak mások, ugyanúgy értékelünk tulajdonságokat és nem értékelünk másokat… Vannak, akik egyáltalán nem racionálisan választanak… És vannak, akiknél legalább egy bizonyos pontig számít valamit a racionalitás, de igazából ezek a döntéseink zsigeriek és sokszor nem is tudjuk megmagyarázni őket.

Az mindenesetre elég nyilvánvaló, hogy a legtöbb esetben (nem 100%-ban) a férfiak nem ahhoz a nőhöz ragaszkodnak, aki hamar ágyba bújik velük, hanem ahhoz, akinek a kegyeit ki kell érdemelniük. Ha csak egyetlen délutánt akarunk valakitől, az más, akkor ne fogjuk vissza magunkat. De ha nincs kedvünk állandóan új partner után nézni, akkor ne engedjünk ennyire könnyen az impulzusainknak.

Minél szenvedélyesebb egy nő, annál nehezebben fogja megállni, hogy egy neki tetsző férfinak hamar igent mondjon. És a férfiak annál hamarabb fogják úgy érezni, hogy nincs kedvük folytatni. Bármit is mondanak, bármennyire is bizonygatják, hogy ő nem olyanok, ők nem vesztik el az érdeklődésüket, ha gyorsan lefekszel velük… Én nagyon kevés olyan esetről tudok, amelyben ez működött. Hallottam már ilyet, de személyes tapasztalat nem támasztja alá.

Ez sokszor már ott elromlik, hogy túl hamar tér rá az ember a szex témájának kivesézésére, vagy túlságosan gyakorlatias ezzel kapcsolatban. Már az első randi előtt vad szexcseteket folytatni lehet totálisan kontraproduktív. Bepörgeti a pasit, de már képtelen ettől elvonatkoztatni, nem igazán marad titokzatosság, amit fel szeretne fedezni. Ha a dolog nem játékosságon alapszik, hanem igazi konkrétumok kerülnek terítékre, lehet, hogy az első találkozás már a lezárás lesz és nem valaminek a kezdete.

Aki külső kalandot keres, az izgalmat akar, arra vágyik, hogy elevennek érezze magát, hogy színesebben lássa a világot, kilépjen a mindennapokból. Ezt a bizonytalanság érzetének fenntartásával lehet elérni, nem azzal, hogy kerekperec elmondunk mindent, nincsenek titkaink, nem hagyunk semmit az illető fantáziájára.

Ahogy a klasszikus párkapcsolati ismerkedésnél, itt is akkor nyerhet a nő, ha nem akarja igazán a pasit, vagyis nem azt az érzést közvetíti felé, hogy ő az egyetlen jelölt és már annyira belehabarodott, hogy csakis vele akar lefeküdni. Valójában akkor van esély tartós szeretői kapcsolatra, ha folyamatosan fenn tudjuk tartani a férfi érdeklődését és meggyőződése, hogy rengeteg opció áll rendelkezésünkre.

Persze akkor fogja elhinni, ha ez tényleg igaz… Vagy ha mi magunk is elhisszük, mert akkor vagyunk elég lazák és akkor közvetítjük felé azt az üzenetet, hogy ugyan jól érzem magam veled és szívesen találkoznék újra, de ha ez nem történik meg, akkor sincs semmi, én akkor is jól leszek és nem esem kétségbe.

A gond csak az, hogy ilyenek akkor tudunk lenni, ha a pasi annyira nem is tetszik, hogy tényleg beszűküljön a tudatunk. Ha valaki eszméletlenül bejön, akkor erre általában nem vagyunk képesek, mert úgy tűnik, teljesen kiemelkedik a választékból. És mivel a jó szex a nőben kialakítja a kötődést, a férfiban meg nem, minél hamarabb fekszünk le vele, annál rosszabbak lesznek az esélyeink arra, hogy mi irányítsuk a történéseket. Ő annál kevésbé fogja megbecsülni magát, mert egyrészt nem kellett megküzdenie értünk, másrészt azt érezheti, hogy ha ilyen könnyen kaphatók vagyunk, akkor vagy nagyon kétségbe voltunk esve, hiszen senkinek sem kelünk, vagy fűvel-fával csináljuk, és ilyen nőt még szeretőnek sem keres a legtöbb férfi.

Persze itt felmerül a kérdés: mi a túl hamar? És mi a lefeküdni?

A túl hamar attól is függ, hogy az első kontakt és az első randi közben mennyi idő telik el. Mert lehet egy több hetes levelezés, csetelés az első randi előtt, és akkor az is az ismerkedési fázis része. De az első randin biztos nem érdemes szexelni, és még a másodiktól is inkább eltanácsolnék minden nőt. A harmadik egy szeretői kontextusban már megfelel, de csak akkor, ha a randik között van rendes kapcsolattartás és érezhető, hogy a pasi igazán akarja.

Mit értek az alatt, hogy „lefeküdni valakivel”? Nem feltétlenül a konkrét ágybéli szexet. Az autóban pettingelés is szexnek számít már, egy vadabb csókolózás azonban még nem. Különösen rossz hatásokú úgy felmenni valakihez, hogy előtte nem volt civil (kávézós, sétálós, stb.) találkozó. Még ha élőben már beszélgettetek is, de nem volt igazi randi. Ha a pasinak még egy randi erejéig se kell összeszednie magát, akkor nem fog megbecsülni. (Mondom, nem 100%. csak 98%.)

Az elmélet persze egy dolog, a gyakorlatban meg sokszor nem tudjuk megőrizni annyira a józanságunkat, hogy ne csináljunk hülyeséget. De legalább tudjunk róla, hogy mivel rontottuk el, mikor a pasi nagyon hamar eltűnik egy egyébként mindkettőnk számára élvezetes szexelés után.

Hát persze, ki megy bele úgy egy szeretői viszonyba, hogy annak rá nézve is vannak szabályai? Nem ez jár az emberek fejében, hanem az izgalom, az újdonság varázsa, a korlátlan lehetőségek, a szexuális energia megélése, hogy végre nem az unalmas mindennapokról szól csak az élet…

Az a híres-neves laza kapcsolat. Akkor írok, ha kedvem tartja, akkor randizunk, ha nekem jó, akkor szexelek, ha rám jön… Leginkább a férfiak gondolkodnak így, bár nyilván akadnak nők is, akik az egész szeretősdinek csak az élvezetes, rájuk nézve könnyű részét látják, kívánják. De a játékhoz legalább ketten kellenek, és sokszor van az úgy, hogy az elvileg laza, elvárások nélküli kapcsolatnak már a legelején kialakulnak elvárások, és kiderül, hogy nem is vesszük az egészet olyan lazán.

Mert az, hogy én akkor írok, ha kedvem van, akkor randizom, ha nekem jó, akkor legyen szex, ha nekem alkalmas, a túloldalról úgy néz ki, hogy ő akkor ír, ha kedve van, ő akkor randizik velem, ha neki jó, és akkor lesz szex, ha neki alkalmas, és ezek a vágyak és lehetőségek talán csak ritkán esnek egybe. Vagyis nagyon hamar kialakulhat az a helyzet, hogy az egyik fél sokkal többet vár, mint amit a másik nyújtani tud, elkezdődik a számonkérés, sértődés, vagy pedig nagyon gyorsan véget ér az egész, mert kiderül, hogy nem elég vagy nem elég kielégítő, amit kapunk.

Vannak, akik teljesen alkalmasak a laza kapcsolatra, vannak, akik erre kifejezetten trenírozzák magukat, szigorú szabályokat állítanak fel: csak ilyen gyakorisággal, csak ennyiszer összesen, csak külföldön, csak így, csak úgy… Hát, ha el lazaság, akkor jó étvágyat hozzá.

Vannak, akik meg csak szeretnének laza kapcsolatot, de nem megy nekik, mert ha például sokat beszélgetnek valakivel, sőt, még a szex is sokkal jobb, mint amihez hozzászoktak, akkor érzelmileg is kötődni kezdenek… Azt hiszik, ez szerelem, bár legtöbbször csak fellángolás, de olyan, mint a drog: rövid időn belül függővé tudunk válni és akkor már jön is a dráma… (Vagy a szorongás, amit nem kommunikálunk, mert attól tartunk, hogy elijesztjük a másikat.)

Mert inkább mégis legyen gyakrabban, inkább mégse utazz el még pár napra sem, mert hogy képzeled, hogy itt hagysz, miért nem írtál este, miért nem köszöntél be reggel, hová tűntél el három órára napközben, mikor már két hete percre lebontva tudom az időbeosztásodat, biztos valaki mással vagy, biztos megcsalsz (pedig mi ketten csaljuk meg együtt a házastársainkat, de az nem ugyanaz, ha a szeretőm csal meg, az rosszabb… nem viccelek, tényleg van ilyen)…

A lazaságból üldözés lesz és kétségbeesés, a neten való nyomozás, súlyosabb esetben a munkahely körüli ólálkodás, bizalmatlanság, kétségbeesés, számonkérés… Könyörgés, esküdözés, kibékülés…

Ez persze nem mindenkire jellemző, de bőven akadnak rá példák. Férfiak és nők között egyaránt. És valljuk be, nem arra szocializálódtunk, hogy hosszabb távon laza kapcsolatban álljunk valakivel és ne érezzünk iránta semmit, ne aggódjunk, ha eltűnik, ne érezzük rosszul magunkat, ha nem mond igazat, bár sokszor éppen azért, mert tudja, hogy nem tudjuk elviselni az igazat…

Talán érdemes őszintébbnek lenni önmagunkkal és elismerni, hogy nem laza kapcsolatot szeretnénk, vagy elméletben ugyan szeretnénk, de a gyakorlat nem szokott menni… És úgy nekiindulni, hogy ennek az önismeretnek a birtokában vagyunk.

Laza viszonyra az alkalmas például, akinek nincsenek komoly hiányosságai az alapkapcsolatában, érzelmileg rendben van, nem pörög rá egy külső kalandra… Bár láttam én már karón varjút, veterán nőcsábászt totál szerelmesnek lenni… Nincsenek garanciák, soha, de tényleg soha nem lehetünk biztosak abban, hogy egy induló kalandból mi lesz a végén.

És meg is lehet tanulni, hogyan tarthatjuk magunkat távol az érzelmi bevonódástól, ha az igazából inkább csak szenvedést okoz… Csak a teljes távolságtartás magát a megélést is erősen korlátozza, igazi érzelmek nélkül szexelni eléggé mechanikus egy idő után. Éppen azoknak nem szokott menni, akik azért keresik ezt az élményt, mert otthon nincs benne részük. Mondjuk az is távol tud maradni érzelmileg, aki már szerelmes valakibe, csak az elérhetetlen a számára… Bár ezt nyilván nem produkálja senki szándékosan.

Az élet sokkal könnyebb lenne, ha nem kötődnénk, amikor nem akarunk, és nem szenvednénk valaki hiányától, akivel csak kevés időt tölthetünk… De az emberi természet nem így működik, így jobb, ha számítunk a kiszámíthatalanságra.

Mire észbe kapunk, már lehet, hogy teljesen elragadott a hév, akár azért, mert egy kihűlő házasságból érkezünk, vagy mert régen nem volt senkink (a hiányérzet nem sokban különbözik), valószínűleg nem is mérlegelünk, és még ha át is gondoljuk a dolgot, hajlamosak vagyunk szemet hunyni bizonyos dolgok felett, hiszen nem „örökre” tervezünk.

Legtöbb esetben azonban lesz valami, ami triggerel a szeretőben  ̶  ez lehet a jelleméből fakadó tény, vagy a körülményei, esetleg a múltja, hogy gyakrabban akar-e találkozni, mint mi vagy ritkábban, nyomul-e vagy kéreti magát, nyíltan beszél-e más lehetséges partnerekről vagy titkolózik…

A triggerpontok mindig arról az emberről szólnak, akit ezek a dolgok idegesítenek, nem arról, aki idegesíti, mivel egyáltalán nem biztos, hogy az, ami az egyik partnert az őrületbe kergeti, a másik számára akár kis mértékben is zavaró lenne. De nyilván vannak olyan viselkedési minták, tulajdonságok, amelyek sokakat triggerelnek, ezért amennyire lehet, érdemes elkerülni őket.

Nézzünk néhány tipikus pontot:

1. Más szeretők emlegetése, főleg, ha ezek nálunk jelentősebbek voltak (például mert a partner szerelmes volt beléjük). Külön alpont a jóval fiatalabb szerető, ha például egy generációnyi különbség van lefelé, míg mi egyidősek vagyunk, vagy éppen idősebbek, mint a partner. Noha egy viszonynak általában elidegeníthetetlen része a romantikus és erotikus életrajz átbeszélése, nagyon nem mindegy, mennyi ebben a tapintat.

2. Annak az állandó éreztetése, hogy mi csak sokadikak vagyunk a prioritási sorban. Nem kétséges, hogy ha valaki szerető lesz, akkor ennek a tudatában van, bár lehet, hogy egyszer csak eldönti, hogy meg akarja változtatni ezt a tényt, de az már a mate poaching kategória. Viszont, ha nem erről van szó, akkor sem ízléses a másik orra alá dörgölni, hogy az anyós és a fogorvos is fontosabb, mint ő…

3. Állandó bizonytalanság a következő randit illetően. Az az érzet, hogy a partner egyáltalán nem akarja tervezhetővé tenni a dolgot, és játszik az időpontokkal, nincs tekintettel arra, hogy nekünk mennyire nehéz leszervezni egy-egy találkozót. Ugyanakkor, ha neki épp úgy tartja kedve, akkor aznap, sőt, egy órán belül jönni akar. Olykor meg az utolsó pillanatban lemondja.

4. No go zónák és állandó bujkálás. Vannak, akik a biztonságot olyan fokozatra állítják, hogy szinte folyton körbe-körbe néznek, nem látja-e meg őket valaki, nem lehet megérinteni őket, ha az utcán vagyunk, abban a pillanatban letagadnák, hogy ismernek, ha találkoznának valakivel, aki beköpheti őket. Lehet erre azt mondani, hogy érthető az óvatosság, ki akarna lebukni… De van annak egy olyan mértéke, ami már túlságosan megalázó és nem éri meg kibírni. Legalábbis sokak szerint.

5. Csak a szexre koncentrálás. Ha nincsenek más programok, csak a titkos találkahely, és ott is elsősorban a szex van műsoron, akkor az a kapcsolat hamar kimerülhet. Nyilván léteznek olyanok, akiknek ez pont megfelel, de sok más embernek viszont nem, mert lelkileg nem kap semmit a viszonytól. Főleg nők érezhetik magukat ettől pocsékul.

6. Majdnem mindig csak civil találkák, szexre csak ritkán kerül sor. Igen, az 5. pont tökéletes ellentéte. Vannak emberek, akiknek egy szeretői viszony elsősorban nem a nemiségről szól, hanem főleg társaságot keresnek és flörtölni akarnak. Lehet, hogy soha nem is jutnak el az igazi szexig, csak a pettingig… Olykor ez múlthat az anyagiakon, vagy azon, hogy adott ember (nő) szégyelli a testét, ill. úgy gondolja, hogy ha „odaadná magát”, a pasi elvesztené az érdeklődését. De egyeseknek csak kicsi a libidójuk, viszont szeretik úgy előadni magukat, mintha a legyet is röptében…

7. Olyan dolgok erőltetése, amiket a másik fél nem akar igazán, főleg a szex terén: anális szex, fétisek, édeshármas, szvinger, és így tovább. Sokan úgy tekintenek egy szeretői viszonyra, hogy végre abban tehetnek meg mindent, amiről addig álmodtak, de a fix partnerükkel nem volt rá esély.

8. Állandó konfliktuskeresés, vitázás, egymás becsmérlése, a se veled, se nélküled fajta kapcsolat. Ide tartozik még az a fajta szerető, akire rendszeresen rájön a lelkifurdalás, örökre szakít, mindenhonnan letilt, majd pár hét múlva újra előkerül.

9. Két randi közötti csend vagy semmitmondó, unalmas csetelés. Vagy az ellentéte: kényszeres telefonálgatás, mert az illetőnek éppen van ideje, hogy felhívjon és nem érdekli, nekünk alkalmas-e.

10. Annak éreztetése, hogy csak átmeneti megoldás vagy, ezért semmit nem is lehet tervezni, vagy annak közlése, hogy közben intenzíven keres a helyedre valakit, aki jobban megfelel a céljainak. Vagy akibe szerelmes tud lenni. Még ez is olyan, amit bizonyos emberek nem vesznek rossz néven, mert nem érzik megalázónak, mások viszont kiborulnak tőle. Jó, ha ezzel nem idegesítünk egy szeretőt.

11. Annak éreztetése, hogy keresned kell valaki mást, mert ő már szakítani akar. És még abban is segít, hogyan nézhetsz ki jobban. Van, aki szerint ez totál jófejség és kedves hozzáállás. Ezt inkább nem is kommentálom.

1. Szembeszökő érzelmi eltávolodás

Ez persze elsősorban akkor érzékelhető, ha korábban létezett intimitás, közelség, cinkosság. Ha korábban voltak mély beszélgetések, ha a pár egymáshoz fordult krízis idején, ha örültek egymás sikerének és szomorkodtak, ha a másikat bánat érte.

De sokszor már a hűtlenséget jóval megelőzi az érzelmi eltávolodás, sőt, kifejezetten azért jön létre a hűtlenség, mert nincs intimitás. Ilyenkor legfeljebb az lehet figyelmeztető jel, hogy aki eddig esetleg törekedett a dolgok rendbetételére, az már nem tesz erre kísérletet. Főleg, ha egy nő hirtelen már nem nógatja a párját azért, hogy beszélgessenek többet, ha már nem veszekedik, ha későn ér haza, ha már nem meséli el, mi történt vele napközben, sejthető, hogy van valaki, aki betölti számára a partner szerepét. Vagy ha még nincs is, de aktívan keresi.

Az érzelmi eltávolodást nem lehet palástolni, legfeljebb szőnyeg alá söpörni egy ideig…

2. Logikátlan magyarázatok távolmaradás, késés esetén, új programok feltűnése

Ha valaki titokban találkozik mással, akkor annak valahogy időt kell szorítani, és minél jobban ismertük valakinek a napirendjét, annál nehezebben fog jó magyarázattal előállni, ha hirtelen lesz valaki az életlében, akit rendszeresen akar látni.

Ehhez még csak együtt se kell élni, elég, ha intenzív levelezős, csetelős, telefonálós kapcsolat van közöttünk: ha léteznek megmagyarázhatatlan vagy bénán megmagyarázott „lyukak” a napi programban, akkor valószínű, hogy ott valami titkos randi lehet, mert más okból az emberek ritkán lódítanak.

Ezt elkerülendő érdemes már jóval a hűtlenség előtt olyan személyi szabadságot kialakítani minden kapcsolatunkban, hogy a partnerünk ne érezze feljogosítva magát arra, hogy állandóan számonkérje, hol járunk.

3. Hol túlságosan pozitív, hol negatív jelzések

Főleg azon hűtlenek esetében, akiknek lelkifurdalásuk van, feltűnhet a kompenzáció igénye, vagy egyszerűen hazavihetik a randiból a jókedvüket és „indokolatlanul” boldognak tűnhetnek. Máskor meg hirtelen reagálnak valamire extrém negatívan, noha látszólag semmi okuk rá. Ilyenkor vagy gondjuk van a szeretőjükkel, vagy egy családi program, betegség keresztbe tesz a terveiknek és ez nagyon frusztráló tud lenni.

Jó- vagy rosszkedvet színlelni rendkívül nehéz, szóval ez ellen is roppant bonyolult lenne védekezni.

4. A külsőnk radikális megváltozása

Az is gyanút kelt, ha valaki hirtelen csinosabb lesz, elkezd foglalkozni magával, sportolni jár, alkalmanként „indokolatlanul” elegánsan megy el otthonról… Ez főleg a hódítás szakaszában lehet feltűnő, és főleg olyanoknál, akikre korábban egyáltalán nem volt jellemző, hogy törődnek a megjelenésükkel. Kifejezetten árulkodó lehet az intim szőrzethez való viszony megváltozása.

Ellenszer: vagy mindig jól kinézni, vagy hűtlenként is megmaradni trehánynak…

5. Szokatlan viselkedés szex közben vagy a szex gyakoriságának változása

Egy új kapcsolat óhatatlanul befolyásolja a szexhez való viszonyunkat. Van, aki már egyáltalán nem akar otthon próbálkozni, mert rájön, hogy eddig csak mismásolt, van, aki hirtelen aktívabb lesz és a kívülről jövő impulzusokat hazaviszi. Önkéntelenül kezdeményezhet olyan praktikákat, pózokat, amelyek korábban nem voltak jellemzőek.

Lehet, hogy észre se veszi, hiszen a szex nem tudatos cselekvés, és ez ellen ugyancsak nehéz védekezni.

6. A kapcsolattartásra alkalmas eszközök őrzése, eldugása, a képernyőkép elrejtése

Ha korábban nem problémáztunk azon, hogy a párunk vagy a családtagjaink látják, mit írunk, ki hív, és most hirtelen sose lehet mögénk lopózni vagy gondosan törlünk minden hívást a telefonunkról, persze az is gyanús lesz. A kapcsolattartás elkerülhetetlen, így legfeljebb azt tehetjük, hogy ezt nagyon visszafogjuk, vagy csak akkor válaszolgatunk, ha tényleg egyedül vagyunk. (Bár ha valaki túl sok időt kezd tölteni a WC-ben vagy a kertben és állandóan a telefonját nyomkodja, az is gyanús lesz.)

Sajnos, ha nagyon rajongunk épp a titkos kedvesünkért, de tudatosan visszafogjuk magunkat és nem nézzük meg, hogy írt-e, akkor meg a frusztráltságunk lesz szembeszökő.

7. Fontos információk elmesélésének elfelejtése

Ez főleg akkor jellemző, ha a szeretőnek meséli el az ember elsőre a fontos dolgokat, akkor otthon már nincs akkora kedve, meg lassan össze is keveri, kinek mit mesélt el már. Így megeshet, hogy azt hiszi, említette, de nem, a szerető tud róla, a feleség vagy a férj nem, mert egyébként sem tőle kér már tanácsot.

Ha az embernek nagyon jó a memóriája, ez kiküszöbölhető, illetve van, aki bizonyos témákról nem beszél a szeretőjével, de elég nehéz megállni, ha tényleg intenzív a kapcsolat. Egy alkalmi, laza kapcsolat esetén persze ez nem jellemző.

Ahogy a fenti listából látható, bőven akadnak olyan jelzések, amelyeket roppant nehéz elkerülni, és kifejezetten árulkodók. Alkalmi félrelépésnél nem jelentkeznek, de minden hosszabb távú viszonynál elő szoktak kerülni sok más, gyakrabban emlegetett lebukási kockázat mellett.

Vérmérséklet kérdése, ki mennyire bírja a távollétet, ki mennyire féltékeny a családra (akikkel ilyenkor ugye a szeretője nyaralni szokott), illetve ki mennyire mutatja ki a féltékenységét. Noha azt szokták mondani, hogy feleségre, férjre féltékenynek lenni snassz és kontraproduktív, attól még a jelenség létezik. Sőt, nem csak a házastársra lehet valaki féltékeny, hanem a gyerekekre, a szülőkre, a háziállatokra és még a munkára is…

Ráadásul bizonyos szeretői kapcsolatok alap dinamikája a féltékenykedés, a megsértődés, szakítás, visszakönyörgés, kibékülés, rövid boldog szakasz, majd az egész kör újrakezdése. Vannak szeretők, akik kifejezetten igénylik, hogy a partnerük féltékenykedjen és balhézzon, illetve mindent meg is tesznek annak érdekében, hogy triggereljék a másikat. Bár lehet, hogy utóbbi nem tudatos, de ha valakiről nyilvánvaló, hogy féltékeny természetű, akkor exekről meg jelenlegi partnerekről beszélni nyilván nem lesz veszélytelen. Ha el akarjuk kerülni a balhét, akkor ezt hanyagoljuk… Igaz, olykor az öncenzúra rosszabb, mint a balhé.

Vannak másrészt olyan szeretői párok, akik zéró féltékenységet mutatnak, mert eleve nincs bennük monogám hajlam, illetve abban hisznek, hogy mindenkinek joga van a saját döntéseihez, azt meg végképp nonszensznek tartják, hogy valaki egy házastárs kapcsán legyen féltékeny. Még egy másik szeretőre vagy kalandra sem, nem hogy a férjre, feleségre, élettársra. Ebben a fajta kapcsolatban a féltékeny kirohanás olyan mély megdöbbenést keltene, hogy valószínűleg szakításig vinné a kapcsolatot.

A féltékenységi kiborulások motiválta kapcsolatok tökéletes ellenéteként pedig olyanok is léteznek, akik egyenesen biztatják a szeretőjüket, hogy keressen más partnert is, mert például pontosan tudják, hogy ők maguk nem tudják kielégíteni az igényeit. Ezzel persze érdemes óvatosan bánni, mert a túl gyakori biztatás inkább arról tanúskodhat, hogy az illető már igazából nem is akarja folytatni a viszonyt, csak addig nem mer szakítani, amíg a szeretője nem talál valaki mást. Vagy szakítani nem akar, de ő maga már elkezdett egy párhuzamos kapcsolatot, és akkor érezné kiegyenlítettnek a helyzetet, ha a szerető is találna valakit, így nem lenne olyan kínos, hogy neki már 3 partnere van, a másiknak meg csak egy.

Még ebben az esetben is simán felütheti a fejét a féltékenység: már nem azért, mert a szerető kizárólagosságra vágyik, hanem azért, mert a már így is szűk keretek még tovább szűkülnek a számára. Ha eddig keveset kapott a pasiból/ nőből, akinek nem az elsődleges partnere, akkor mostantól még kevesebbet kap majd. A féltékenység itt nem a kisajátításról szól, hanem arról az érzésről, hogy a meglévő javaktól is megfosztana a másik, és egy új kapcsolat mindig sokkal nagyobb kockázat, mint egy régi.

Azt mondják, a féltékenység mindig arról szól, aki érzi, nem arról, aki kiváltja… Valójában a saját bizonytalanságunk kivetülése. De hát hogy is ne lennénk bizonytalanok, ha éppen azt éljük át, hogy a kevésből még kevesebb lesz?

Sokszor tapasztalhatjuk egyébként, hogy a féltékenység visszafogása, tudatossá tétele és a türelem, amit a partner felé gyakorolunk, valójában csak arra jó, hogy elhiggye: bármit megtehet és nincs önbecsülésünk. Van, aki nem él vissza az ilyesmivel és értékeli a szabadságot, amivel megajándékozzuk… De sajnos ehhez minimum szerelmesnek kell lennie. A hagyományos játszmákon alapuló kapcsolatokban a türelem, a megértés, az osztozkodás felvállalása általában nem működik pozitívan.

Szóval, ha nem szeretjük a drámát és a féltékenységi jeleneteket, ha nyugis viszonyt folytatnánk, akkor valahol középen kell keresnünk a megoldást: olyan partnerrel, aki nem azért akar szeretőt, hogy legyen kivel érzelmi hullámvasutaznia, de nem is azért, hogy minél több kalandot éljen át (főleg nélkülünk)… Persze nehéz ezt egy ismerkedés folyamán kipuhatolni, de ha régi sztorikat hallgatunk, akkor azokból kiderül, hogyan áll ez a féltékenységi mánia és annak tolerálása az adott embernél. Aki már egy levelezési fázisban hisztizik, azt nagyon hamar építsük le.