Attól, hogy a céljaink mások, a biológiánk és az elménk még ugyanúgy funkcionál, ugyanúgy vonzanak bizonyos dolgok és taszítanak mások, ugyanúgy értékelünk tulajdonságokat és nem értékelünk másokat… Vannak, akik egyáltalán nem racionálisan választanak… És vannak, akiknél legalább egy bizonyos pontig számít valamit a racionalitás, de igazából ezek a döntéseink zsigeriek és sokszor nem is tudjuk megmagyarázni őket.

Az mindenesetre elég nyilvánvaló, hogy a legtöbb esetben (nem 100%-ban) a férfiak nem ahhoz a nőhöz ragaszkodnak, aki hamar ágyba bújik velük, hanem ahhoz, akinek a kegyeit ki kell érdemelniük. Ha csak egyetlen délutánt akarunk valakitől, az más, akkor ne fogjuk vissza magunkat. De ha nincs kedvünk állandóan új partner után nézni, akkor ne engedjünk ennyire könnyen az impulzusainknak.

Minél szenvedélyesebb egy nő, annál nehezebben fogja megállni, hogy egy neki tetsző férfinak hamar igent mondjon. És a férfiak annál hamarabb fogják úgy érezni, hogy nincs kedvük folytatni. Bármit is mondanak, bármennyire is bizonygatják, hogy ő nem olyanok, ők nem vesztik el az érdeklődésüket, ha gyorsan lefekszel velük… Én nagyon kevés olyan esetről tudok, amelyben ez működött. Hallottam már ilyet, de személyes tapasztalat nem támasztja alá.

Ez sokszor már ott elromlik, hogy túl hamar tér rá az ember a szex témájának kivesézésére, vagy túlságosan gyakorlatias ezzel kapcsolatban. Már az első randi előtt vad szexcseteket folytatni lehet totálisan kontraproduktív. Bepörgeti a pasit, de már képtelen ettől elvonatkoztatni, nem igazán marad titokzatosság, amit fel szeretne fedezni. Ha a dolog nem játékosságon alapszik, hanem igazi konkrétumok kerülnek terítékre, lehet, hogy az első találkozás már a lezárás lesz és nem valaminek a kezdete.

Aki külső kalandot keres, az izgalmat akar, arra vágyik, hogy elevennek érezze magát, hogy színesebben lássa a világot, kilépjen a mindennapokból. Ezt a bizonytalanság érzetének fenntartásával lehet elérni, nem azzal, hogy kerekperec elmondunk mindent, nincsenek titkaink, nem hagyunk semmit az illető fantáziájára.

Ahogy a klasszikus párkapcsolati ismerkedésnél, itt is akkor nyerhet a nő, ha nem akarja igazán a pasit, vagyis nem azt az érzést közvetíti felé, hogy ő az egyetlen jelölt és már annyira belehabarodott, hogy csakis vele akar lefeküdni. Valójában akkor van esély tartós szeretői kapcsolatra, ha folyamatosan fenn tudjuk tartani a férfi érdeklődését és meggyőződése, hogy rengeteg opció áll rendelkezésünkre.

Persze akkor fogja elhinni, ha ez tényleg igaz… Vagy ha mi magunk is elhisszük, mert akkor vagyunk elég lazák és akkor közvetítjük felé azt az üzenetet, hogy ugyan jól érzem magam veled és szívesen találkoznék újra, de ha ez nem történik meg, akkor sincs semmi, én akkor is jól leszek és nem esem kétségbe.

A gond csak az, hogy ilyenek akkor tudunk lenni, ha a pasi annyira nem is tetszik, hogy tényleg beszűküljön a tudatunk. Ha valaki eszméletlenül bejön, akkor erre általában nem vagyunk képesek, mert úgy tűnik, teljesen kiemelkedik a választékból. És mivel a jó szex a nőben kialakítja a kötődést, a férfiban meg nem, minél hamarabb fekszünk le vele, annál rosszabbak lesznek az esélyeink arra, hogy mi irányítsuk a történéseket. Ő annál kevésbé fogja megbecsülni magát, mert egyrészt nem kellett megküzdenie értünk, másrészt azt érezheti, hogy ha ilyen könnyen kaphatók vagyunk, akkor vagy nagyon kétségbe voltunk esve, hiszen senkinek sem kelünk, vagy fűvel-fával csináljuk, és ilyen nőt még szeretőnek sem keres a legtöbb férfi.

Persze itt felmerül a kérdés: mi a túl hamar? És mi a lefeküdni?

A túl hamar attól is függ, hogy az első kontakt és az első randi közben mennyi idő telik el. Mert lehet egy több hetes levelezés, csetelés az első randi előtt, és akkor az is az ismerkedési fázis része. De az első randin biztos nem érdemes szexelni, és még a másodiktól is inkább eltanácsolnék minden nőt. A harmadik egy szeretői kontextusban már megfelel, de csak akkor, ha a randik között van rendes kapcsolattartás és érezhető, hogy a pasi igazán akarja.

Mit értek az alatt, hogy „lefeküdni valakivel”? Nem feltétlenül a konkrét ágybéli szexet. Az autóban pettingelés is szexnek számít már, egy vadabb csókolózás azonban még nem. Különösen rossz hatásokú úgy felmenni valakihez, hogy előtte nem volt civil (kávézós, sétálós, stb.) találkozó. Még ha élőben már beszélgettetek is, de nem volt igazi randi. Ha a pasinak még egy randi erejéig se kell összeszednie magát, akkor nem fog megbecsülni. (Mondom, nem 100%. csak 98%.)

Az elmélet persze egy dolog, a gyakorlatban meg sokszor nem tudjuk megőrizni annyira a józanságunkat, hogy ne csináljunk hülyeséget. De legalább tudjunk róla, hogy mivel rontottuk el, mikor a pasi nagyon hamar eltűnik egy egyébként mindkettőnk számára élvezetes szexelés után.

Hát persze, ki megy bele úgy egy szeretői viszonyba, hogy annak rá nézve is vannak szabályai? Nem ez jár az emberek fejében, hanem az izgalom, az újdonság varázsa, a korlátlan lehetőségek, a szexuális energia megélése, hogy végre nem az unalmas mindennapokról szól csak az élet…

Az a híres-neves laza kapcsolat. Akkor írok, ha kedvem tartja, akkor randizunk, ha nekem jó, akkor szexelek, ha rám jön… Leginkább a férfiak gondolkodnak így, bár nyilván akadnak nők is, akik az egész szeretősdinek csak az élvezetes, rájuk nézve könnyű részét látják, kívánják. De a játékhoz legalább ketten kellenek, és sokszor van az úgy, hogy az elvileg laza, elvárások nélküli kapcsolatnak már a legelején kialakulnak elvárások, és kiderül, hogy nem is vesszük az egészet olyan lazán.

Mert az, hogy én akkor írok, ha kedvem van, akkor randizom, ha nekem jó, akkor legyen szex, ha nekem alkalmas, a túloldalról úgy néz ki, hogy ő akkor ír, ha kedve van, ő akkor randizik velem, ha neki jó, és akkor lesz szex, ha neki alkalmas, és ezek a vágyak és lehetőségek talán csak ritkán esnek egybe. Vagyis nagyon hamar kialakulhat az a helyzet, hogy az egyik fél sokkal többet vár, mint amit a másik nyújtani tud, elkezdődik a számonkérés, sértődés, vagy pedig nagyon gyorsan véget ér az egész, mert kiderül, hogy nem elég vagy nem elég kielégítő, amit kapunk.

Vannak, akik teljesen alkalmasak a laza kapcsolatra, vannak, akik erre kifejezetten trenírozzák magukat, szigorú szabályokat állítanak fel: csak ilyen gyakorisággal, csak ennyiszer összesen, csak külföldön, csak így, csak úgy… Hát, ha el lazaság, akkor jó étvágyat hozzá.

Vannak, akik meg csak szeretnének laza kapcsolatot, de nem megy nekik, mert ha például sokat beszélgetnek valakivel, sőt, még a szex is sokkal jobb, mint amihez hozzászoktak, akkor érzelmileg is kötődni kezdenek… Azt hiszik, ez szerelem, bár legtöbbször csak fellángolás, de olyan, mint a drog: rövid időn belül függővé tudunk válni és akkor már jön is a dráma… (Vagy a szorongás, amit nem kommunikálunk, mert attól tartunk, hogy elijesztjük a másikat.)

Mert inkább mégis legyen gyakrabban, inkább mégse utazz el még pár napra sem, mert hogy képzeled, hogy itt hagysz, miért nem írtál este, miért nem köszöntél be reggel, hová tűntél el három órára napközben, mikor már két hete percre lebontva tudom az időbeosztásodat, biztos valaki mással vagy, biztos megcsalsz (pedig mi ketten csaljuk meg együtt a házastársainkat, de az nem ugyanaz, ha a szeretőm csal meg, az rosszabb… nem viccelek, tényleg van ilyen)…

A lazaságból üldözés lesz és kétségbeesés, a neten való nyomozás, súlyosabb esetben a munkahely körüli ólálkodás, bizalmatlanság, kétségbeesés, számonkérés… Könyörgés, esküdözés, kibékülés…

Ez persze nem mindenkire jellemző, de bőven akadnak rá példák. Férfiak és nők között egyaránt. És valljuk be, nem arra szocializálódtunk, hogy hosszabb távon laza kapcsolatban álljunk valakivel és ne érezzünk iránta semmit, ne aggódjunk, ha eltűnik, ne érezzük rosszul magunkat, ha nem mond igazat, bár sokszor éppen azért, mert tudja, hogy nem tudjuk elviselni az igazat…

Talán érdemes őszintébbnek lenni önmagunkkal és elismerni, hogy nem laza kapcsolatot szeretnénk, vagy elméletben ugyan szeretnénk, de a gyakorlat nem szokott menni… És úgy nekiindulni, hogy ennek az önismeretnek a birtokában vagyunk.

Laza viszonyra az alkalmas például, akinek nincsenek komoly hiányosságai az alapkapcsolatában, érzelmileg rendben van, nem pörög rá egy külső kalandra… Bár láttam én már karón varjút, veterán nőcsábászt totál szerelmesnek lenni… Nincsenek garanciák, soha, de tényleg soha nem lehetünk biztosak abban, hogy egy induló kalandból mi lesz a végén.

És meg is lehet tanulni, hogyan tarthatjuk magunkat távol az érzelmi bevonódástól, ha az igazából inkább csak szenvedést okoz… Csak a teljes távolságtartás magát a megélést is erősen korlátozza, igazi érzelmek nélkül szexelni eléggé mechanikus egy idő után. Éppen azoknak nem szokott menni, akik azért keresik ezt az élményt, mert otthon nincs benne részük. Mondjuk az is távol tud maradni érzelmileg, aki már szerelmes valakibe, csak az elérhetetlen a számára… Bár ezt nyilván nem produkálja senki szándékosan.

Az élet sokkal könnyebb lenne, ha nem kötődnénk, amikor nem akarunk, és nem szenvednénk valaki hiányától, akivel csak kevés időt tölthetünk… De az emberi természet nem így működik, így jobb, ha számítunk a kiszámíthatalanságra.

Mire észbe kapunk, már lehet, hogy teljesen elragadott a hév, akár azért, mert egy kihűlő házasságból érkezünk, vagy mert régen nem volt senkink (a hiányérzet nem sokban különbözik), valószínűleg nem is mérlegelünk, és még ha át is gondoljuk a dolgot, hajlamosak vagyunk szemet hunyni bizonyos dolgok felett, hiszen nem „örökre” tervezünk.

Legtöbb esetben azonban lesz valami, ami triggerel a szeretőben  ̶  ez lehet a jelleméből fakadó tény, vagy a körülményei, esetleg a múltja, hogy gyakrabban akar-e találkozni, mint mi vagy ritkábban, nyomul-e vagy kéreti magát, nyíltan beszél-e más lehetséges partnerekről vagy titkolózik…

A triggerpontok mindig arról az emberről szólnak, akit ezek a dolgok idegesítenek, nem arról, aki idegesíti, mivel egyáltalán nem biztos, hogy az, ami az egyik partnert az őrületbe kergeti, a másik számára akár kis mértékben is zavaró lenne. De nyilván vannak olyan viselkedési minták, tulajdonságok, amelyek sokakat triggerelnek, ezért amennyire lehet, érdemes elkerülni őket.

Nézzünk néhány tipikus pontot:

1. Más szeretők emlegetése, főleg, ha ezek nálunk jelentősebbek voltak (például mert a partner szerelmes volt beléjük). Külön alpont a jóval fiatalabb szerető, ha például egy generációnyi különbség van lefelé, míg mi egyidősek vagyunk, vagy éppen idősebbek, mint a partner. Noha egy viszonynak általában elidegeníthetetlen része a romantikus és erotikus életrajz átbeszélése, nagyon nem mindegy, mennyi ebben a tapintat.

2. Annak az állandó éreztetése, hogy mi csak sokadikak vagyunk a prioritási sorban. Nem kétséges, hogy ha valaki szerető lesz, akkor ennek a tudatában van, bár lehet, hogy egyszer csak eldönti, hogy meg akarja változtatni ezt a tényt, de az már a mate poaching kategória. Viszont, ha nem erről van szó, akkor sem ízléses a másik orra alá dörgölni, hogy az anyós és a fogorvos is fontosabb, mint ő…

3. Állandó bizonytalanság a következő randit illetően. Az az érzet, hogy a partner egyáltalán nem akarja tervezhetővé tenni a dolgot, és játszik az időpontokkal, nincs tekintettel arra, hogy nekünk mennyire nehéz leszervezni egy-egy találkozót. Ugyanakkor, ha neki épp úgy tartja kedve, akkor aznap, sőt, egy órán belül jönni akar. Olykor meg az utolsó pillanatban lemondja.

4. No go zónák és állandó bujkálás. Vannak, akik a biztonságot olyan fokozatra állítják, hogy szinte folyton körbe-körbe néznek, nem látja-e meg őket valaki, nem lehet megérinteni őket, ha az utcán vagyunk, abban a pillanatban letagadnák, hogy ismernek, ha találkoznának valakivel, aki beköpheti őket. Lehet erre azt mondani, hogy érthető az óvatosság, ki akarna lebukni… De van annak egy olyan mértéke, ami már túlságosan megalázó és nem éri meg kibírni. Legalábbis sokak szerint.

5. Csak a szexre koncentrálás. Ha nincsenek más programok, csak a titkos találkahely, és ott is elsősorban a szex van műsoron, akkor az a kapcsolat hamar kimerülhet. Nyilván léteznek olyanok, akiknek ez pont megfelel, de sok más embernek viszont nem, mert lelkileg nem kap semmit a viszonytól. Főleg nők érezhetik magukat ettől pocsékul.

6. Majdnem mindig csak civil találkák, szexre csak ritkán kerül sor. Igen, az 5. pont tökéletes ellentéte. Vannak emberek, akiknek egy szeretői viszony elsősorban nem a nemiségről szól, hanem főleg társaságot keresnek és flörtölni akarnak. Lehet, hogy soha nem is jutnak el az igazi szexig, csak a pettingig… Olykor ez múlthat az anyagiakon, vagy azon, hogy adott ember (nő) szégyelli a testét, ill. úgy gondolja, hogy ha „odaadná magát”, a pasi elvesztené az érdeklődését. De egyeseknek csak kicsi a libidójuk, viszont szeretik úgy előadni magukat, mintha a legyet is röptében…

7. Olyan dolgok erőltetése, amiket a másik fél nem akar igazán, főleg a szex terén: anális szex, fétisek, édeshármas, szvinger, és így tovább. Sokan úgy tekintenek egy szeretői viszonyra, hogy végre abban tehetnek meg mindent, amiről addig álmodtak, de a fix partnerükkel nem volt rá esély.

8. Állandó konfliktuskeresés, vitázás, egymás becsmérlése, a se veled, se nélküled fajta kapcsolat. Ide tartozik még az a fajta szerető, akire rendszeresen rájön a lelkifurdalás, örökre szakít, mindenhonnan letilt, majd pár hét múlva újra előkerül.

9. Két randi közötti csend vagy semmitmondó, unalmas csetelés. Vagy az ellentéte: kényszeres telefonálgatás, mert az illetőnek éppen van ideje, hogy felhívjon és nem érdekli, nekünk alkalmas-e.

10. Annak éreztetése, hogy csak átmeneti megoldás vagy, ezért semmit nem is lehet tervezni, vagy annak közlése, hogy közben intenzíven keres a helyedre valakit, aki jobban megfelel a céljainak. Vagy akibe szerelmes tud lenni. Még ez is olyan, amit bizonyos emberek nem vesznek rossz néven, mert nem érzik megalázónak, mások viszont kiborulnak tőle. Jó, ha ezzel nem idegesítünk egy szeretőt.

11. Annak éreztetése, hogy keresned kell valaki mást, mert ő már szakítani akar. És még abban is segít, hogyan nézhetsz ki jobban. Van, aki szerint ez totál jófejség és kedves hozzáállás. Ezt inkább nem is kommentálom.

1. Szembeszökő érzelmi eltávolodás

Ez persze elsősorban akkor érzékelhető, ha korábban létezett intimitás, közelség, cinkosság. Ha korábban voltak mély beszélgetések, ha a pár egymáshoz fordult krízis idején, ha örültek egymás sikerének és szomorkodtak, ha a másikat bánat érte.

De sokszor már a hűtlenséget jóval megelőzi az érzelmi eltávolodás, sőt, kifejezetten azért jön létre a hűtlenség, mert nincs intimitás. Ilyenkor legfeljebb az lehet figyelmeztető jel, hogy aki eddig esetleg törekedett a dolgok rendbetételére, az már nem tesz erre kísérletet. Főleg, ha egy nő hirtelen már nem nógatja a párját azért, hogy beszélgessenek többet, ha már nem veszekedik, ha későn ér haza, ha már nem meséli el, mi történt vele napközben, sejthető, hogy van valaki, aki betölti számára a partner szerepét. Vagy ha még nincs is, de aktívan keresi.

Az érzelmi eltávolodást nem lehet palástolni, legfeljebb szőnyeg alá söpörni egy ideig…

2. Logikátlan magyarázatok távolmaradás, késés esetén, új programok feltűnése

Ha valaki titokban találkozik mással, akkor annak valahogy időt kell szorítani, és minél jobban ismertük valakinek a napirendjét, annál nehezebben fog jó magyarázattal előállni, ha hirtelen lesz valaki az életlében, akit rendszeresen akar látni.

Ehhez még csak együtt se kell élni, elég, ha intenzív levelezős, csetelős, telefonálós kapcsolat van közöttünk: ha léteznek megmagyarázhatatlan vagy bénán megmagyarázott „lyukak” a napi programban, akkor valószínű, hogy ott valami titkos randi lehet, mert más okból az emberek ritkán lódítanak.

Ezt elkerülendő érdemes már jóval a hűtlenség előtt olyan személyi szabadságot kialakítani minden kapcsolatunkban, hogy a partnerünk ne érezze feljogosítva magát arra, hogy állandóan számonkérje, hol járunk.

3. Hol túlságosan pozitív, hol negatív jelzések

Főleg azon hűtlenek esetében, akiknek lelkifurdalásuk van, feltűnhet a kompenzáció igénye, vagy egyszerűen hazavihetik a randiból a jókedvüket és „indokolatlanul” boldognak tűnhetnek. Máskor meg hirtelen reagálnak valamire extrém negatívan, noha látszólag semmi okuk rá. Ilyenkor vagy gondjuk van a szeretőjükkel, vagy egy családi program, betegség keresztbe tesz a terveiknek és ez nagyon frusztráló tud lenni.

Jó- vagy rosszkedvet színlelni rendkívül nehéz, szóval ez ellen is roppant bonyolult lenne védekezni.

4. A külsőnk radikális megváltozása

Az is gyanút kelt, ha valaki hirtelen csinosabb lesz, elkezd foglalkozni magával, sportolni jár, alkalmanként „indokolatlanul” elegánsan megy el otthonról… Ez főleg a hódítás szakaszában lehet feltűnő, és főleg olyanoknál, akikre korábban egyáltalán nem volt jellemző, hogy törődnek a megjelenésükkel. Kifejezetten árulkodó lehet az intim szőrzethez való viszony megváltozása.

Ellenszer: vagy mindig jól kinézni, vagy hűtlenként is megmaradni trehánynak…

5. Szokatlan viselkedés szex közben vagy a szex gyakoriságának változása

Egy új kapcsolat óhatatlanul befolyásolja a szexhez való viszonyunkat. Van, aki már egyáltalán nem akar otthon próbálkozni, mert rájön, hogy eddig csak mismásolt, van, aki hirtelen aktívabb lesz és a kívülről jövő impulzusokat hazaviszi. Önkéntelenül kezdeményezhet olyan praktikákat, pózokat, amelyek korábban nem voltak jellemzőek.

Lehet, hogy észre se veszi, hiszen a szex nem tudatos cselekvés, és ez ellen ugyancsak nehéz védekezni.

6. A kapcsolattartásra alkalmas eszközök őrzése, eldugása, a képernyőkép elrejtése

Ha korábban nem problémáztunk azon, hogy a párunk vagy a családtagjaink látják, mit írunk, ki hív, és most hirtelen sose lehet mögénk lopózni vagy gondosan törlünk minden hívást a telefonunkról, persze az is gyanús lesz. A kapcsolattartás elkerülhetetlen, így legfeljebb azt tehetjük, hogy ezt nagyon visszafogjuk, vagy csak akkor válaszolgatunk, ha tényleg egyedül vagyunk. (Bár ha valaki túl sok időt kezd tölteni a WC-ben vagy a kertben és állandóan a telefonját nyomkodja, az is gyanús lesz.)

Sajnos, ha nagyon rajongunk épp a titkos kedvesünkért, de tudatosan visszafogjuk magunkat és nem nézzük meg, hogy írt-e, akkor meg a frusztráltságunk lesz szembeszökő.

7. Fontos információk elmesélésének elfelejtése

Ez főleg akkor jellemző, ha a szeretőnek meséli el az ember elsőre a fontos dolgokat, akkor otthon már nincs akkora kedve, meg lassan össze is keveri, kinek mit mesélt el már. Így megeshet, hogy azt hiszi, említette, de nem, a szerető tud róla, a feleség vagy a férj nem, mert egyébként sem tőle kér már tanácsot.

Ha az embernek nagyon jó a memóriája, ez kiküszöbölhető, illetve van, aki bizonyos témákról nem beszél a szeretőjével, de elég nehéz megállni, ha tényleg intenzív a kapcsolat. Egy alkalmi, laza kapcsolat esetén persze ez nem jellemző.

Ahogy a fenti listából látható, bőven akadnak olyan jelzések, amelyeket roppant nehéz elkerülni, és kifejezetten árulkodók. Alkalmi félrelépésnél nem jelentkeznek, de minden hosszabb távú viszonynál elő szoktak kerülni sok más, gyakrabban emlegetett lebukási kockázat mellett.

Vérmérséklet kérdése, ki mennyire bírja a távollétet, ki mennyire féltékeny a családra (akikkel ilyenkor ugye a szeretője nyaralni szokott), illetve ki mennyire mutatja ki a féltékenységét. Noha azt szokták mondani, hogy feleségre, férjre féltékenynek lenni snassz és kontraproduktív, attól még a jelenség létezik. Sőt, nem csak a házastársra lehet valaki féltékeny, hanem a gyerekekre, a szülőkre, a háziállatokra és még a munkára is…

Ráadásul bizonyos szeretői kapcsolatok alap dinamikája a féltékenykedés, a megsértődés, szakítás, visszakönyörgés, kibékülés, rövid boldog szakasz, majd az egész kör újrakezdése. Vannak szeretők, akik kifejezetten igénylik, hogy a partnerük féltékenykedjen és balhézzon, illetve mindent meg is tesznek annak érdekében, hogy triggereljék a másikat. Bár lehet, hogy utóbbi nem tudatos, de ha valakiről nyilvánvaló, hogy féltékeny természetű, akkor exekről meg jelenlegi partnerekről beszélni nyilván nem lesz veszélytelen. Ha el akarjuk kerülni a balhét, akkor ezt hanyagoljuk… Igaz, olykor az öncenzúra rosszabb, mint a balhé.

Vannak másrészt olyan szeretői párok, akik zéró féltékenységet mutatnak, mert eleve nincs bennük monogám hajlam, illetve abban hisznek, hogy mindenkinek joga van a saját döntéseihez, azt meg végképp nonszensznek tartják, hogy valaki egy házastárs kapcsán legyen féltékeny. Még egy másik szeretőre vagy kalandra sem, nem hogy a férjre, feleségre, élettársra. Ebben a fajta kapcsolatban a féltékeny kirohanás olyan mély megdöbbenést keltene, hogy valószínűleg szakításig vinné a kapcsolatot.

A féltékenységi kiborulások motiválta kapcsolatok tökéletes ellenéteként pedig olyanok is léteznek, akik egyenesen biztatják a szeretőjüket, hogy keressen más partnert is, mert például pontosan tudják, hogy ők maguk nem tudják kielégíteni az igényeit. Ezzel persze érdemes óvatosan bánni, mert a túl gyakori biztatás inkább arról tanúskodhat, hogy az illető már igazából nem is akarja folytatni a viszonyt, csak addig nem mer szakítani, amíg a szeretője nem talál valaki mást. Vagy szakítani nem akar, de ő maga már elkezdett egy párhuzamos kapcsolatot, és akkor érezné kiegyenlítettnek a helyzetet, ha a szerető is találna valakit, így nem lenne olyan kínos, hogy neki már 3 partnere van, a másiknak meg csak egy.

Még ebben az esetben is simán felütheti a fejét a féltékenység: már nem azért, mert a szerető kizárólagosságra vágyik, hanem azért, mert a már így is szűk keretek még tovább szűkülnek a számára. Ha eddig keveset kapott a pasiból/ nőből, akinek nem az elsődleges partnere, akkor mostantól még kevesebbet kap majd. A féltékenység itt nem a kisajátításról szól, hanem arról az érzésről, hogy a meglévő javaktól is megfosztana a másik, és egy új kapcsolat mindig sokkal nagyobb kockázat, mint egy régi.

Azt mondják, a féltékenység mindig arról szól, aki érzi, nem arról, aki kiváltja… Valójában a saját bizonytalanságunk kivetülése. De hát hogy is ne lennénk bizonytalanok, ha éppen azt éljük át, hogy a kevésből még kevesebb lesz?

Sokszor tapasztalhatjuk egyébként, hogy a féltékenység visszafogása, tudatossá tétele és a türelem, amit a partner felé gyakorolunk, valójában csak arra jó, hogy elhiggye: bármit megtehet és nincs önbecsülésünk. Van, aki nem él vissza az ilyesmivel és értékeli a szabadságot, amivel megajándékozzuk… De sajnos ehhez minimum szerelmesnek kell lennie. A hagyományos játszmákon alapuló kapcsolatokban a türelem, a megértés, az osztozkodás felvállalása általában nem működik pozitívan.

Szóval, ha nem szeretjük a drámát és a féltékenységi jeleneteket, ha nyugis viszonyt folytatnánk, akkor valahol középen kell keresnünk a megoldást: olyan partnerrel, aki nem azért akar szeretőt, hogy legyen kivel érzelmi hullámvasutaznia, de nem is azért, hogy minél több kalandot éljen át (főleg nélkülünk)… Persze nehéz ezt egy ismerkedés folyamán kipuhatolni, de ha régi sztorikat hallgatunk, akkor azokból kiderül, hogyan áll ez a féltékenységi mánia és annak tolerálása az adott embernél. Aki már egy levelezési fázisban hisztizik, azt nagyon hamar építsük le.

A viszonyt kereső férfiak alapvetően három kategóriába sorolhatók: nős (illetve élettársi viszonyban élő), nem független, de lazább kapcsolatot folytató, illetve teljesen szingli. Meglepő lehet, de a nős férfiak sokszor megbízhatóbbak szeretőként.

Miért állítom, hogy a nős férfiak sokszor megbízhatóbbak? Az ő életük a legstabilabb általában, főleg, ha nagyon régen együtt élnek a nejükkel. Aki évtizedek óta kitart egy nő mellett, az valószínűleg már nem fogja elhagyni, ugyanakkor az is valószínű, hogy a szex kihűlt közöttük és ezzel együtt az érzelmek is elhalványultak. Az ilyen pasik vevők a teljes csomagra, tehát nem csak pusztán szexre, hanem intimitásra is vágynak.

Aki már a harmadik házasságát nyűvi, az nem elég stabil, illetve még nem elég régen él együtt a nejével ahhoz, hogy ne rajongjon érte valamennyire…Vagy hajlamosabb borítani, ha szerelmes lesz (hiszen lehet, hogy az aktuális neje is szeretőből lett), illetve jobban féltheti a házasságát, mert korábbiakat is elveszített már.

Aki nem él együtt senkivel, csak barátnője van, az sokszor teljesen instabil, lehet, hogy csak addig kell neki szerető, amíg a barátnő ki nem rúgja, lehet, hogy csak átmenetileg nincs megelégedve a kapcsolatával. De ha vége lesz a barátnővel, akkor szinte biztos, hogy a szerető is megy a levesbe, mert akkor új, komoly kapcsolatot fog hajkurászni és egy volt szerető ritkán válhat komoly barátnővé. (Főleg, ha eleve nem is akart ilyen kapcsolatot.)

A szingli pasik meg általában nem működnek szeretőként: vagy azért, mert mindenféle elköteleződésre alkalmatlanok, vagy, mert komoly partnert keresnek és csak átmeneti megoldásként ugranak be valami lazába. Plusz léteznek azok, akik párhuzamosan folytatnak x számú szexelős viszonyt és teljesen zűrös az életük.

Ha mi magunk stabil szeretői viszonyra vágyunk, nem csak kalandokra, akkor a hosszú ideje nős pasik a legjobbak.

A saját kapcsolati állapotunk és hozzáállásunk is sokat számít: legtöbbször akkor jön létre stabil viszony, ha a nő is házas, legalábbis a kapcsolat elején. Minél kevesebb az intimitás a házasságában, annál többre vágyik a viszonyában, így kialakulhat valami igazán erős és tartós szeretői nexus, ráadásul anélkül, hogy bármelyik fél fel akarná rúgni a status quo-t.

A kezdetben is szingli nők csak akkor tudják jól érezni magukat egy ilyen viszonyban, ha elég függetlenek, nem érzik magukat rosszul, amiért nem ők vannak első helyen a pasi életében, nem féltékeny természetűek és türelmesek. Valószínű, hogy inkább egy elvált vagy özvegy szingli tud jó szerető lenni, nem az, aki még valamikor férjhez szeretne menni… Illetve akadnak olyanok is, akik soha nem is vágytak elkötelezett kapcsolatra, és jól viselik az osztozkodást.

Nős pasival akkor érdemes kezdeni, ha kitapasztaltuk, hogy megbízható, nem beszari és nem csupán szexuális vonzalom létezik köztünk, hanem ennél több: szívesen vagyunk a társaságában, el tudunk vele lazulni, és érezzük, hogy ő se csak letudja a randikat, hanem amikor csak alkalmas, hosszabban is marad.

Legyünk óvatosak azzal a nős pasival, aki ígérgetni kezdi, hogy nemsokára elválik, és mondjuk erre hivatkozva elvárja, hogy ne kavarjunk senki mással, aki féltékenykedik, ellenőrizni akar, és nem tartja tiszteletben a határainkat. Ne fogadjunk el túlságosan korlátozó feltételeket: ha nem mer kockáztatni, ha állandóan csak retteg, hogy valaki meglátja velünk, még egy kávéra se lehet vele beülni valahová, akkor nem éri meg az egész.

Ha nem kivételesen jó a szex, akkor ne folytassuk a dolgot: mivel nős pasiból mindig van kínálat, nem érdemes olyannal beérnünk, akivel nem klassz az ágyban.

Ha nős pasival találkozgatunk, sose zárkózzunk be ebbe a kapcsolatba: legyünk nyitottak mások felé, keresgéljünk, ha van kedvünk és ne érezzük rosszul magunkat, ha mással is randizunk, mivel számára se mi vagyunk az egyetlenek. Jobb, ha nem dobunk el minden lehetőséget és ha van rá energiánk, nyugodtan lehet több nős szeretőnk is.

Milyen előnyök jár(hat)nak egy szeretői viszonnyal?

1. Változatos és izgalmas szex

Kétségkívül ez az egyik legfőbb előnye egy szenvedélyes szeretői kapcsolatnak, ami a házasságokból, együttélésekből legtöbbször hiányzik. Még ha utóbbiakból nem is hal ki teljesen a szex (és ezzel együtt az intimitás), minél több idő telik el, annál kevesebb újdonsággal, izgalommal, meglepetéssel jár… Ha esetleg mégis újítana valamelyik fél, az általában azért van, mert már nagyon unja a meglévőt, vagy mert egy külső partnerrel kipróbált valamit, és azt reméli, hogy azzal feldobhatja az otthoni viszonyokat is… (Csakhogy ez persze kockázatos.) Egy monogám, zárt házasság szinte biztos, hogy kiüresedik, ellaposodik szexuálisan.

2. Kockázatmentes nyitottság a szexuális vágyak tekintetében

Ha fiatalon kötünk házasságot, általában még nem alakul ki annyira a szexuális ízlésünk, hogy tudjuk, mit akarunk, amikor pedig már nyakig vagyunk az elköteleződésben, annyi minden összeköt bennünket, hogy nem nagyon merünk kockáztatni: inkább hallgatunk arról, mi mindent szeretnénk kipróbálni. Ráadásul sokan olyasvalakivel kötik össze az életüket, akikkel sosem voltak erotikus szempontból összhangban, csak adott pillanatban az az ember volt elérhető és sok szempontból meg is felelt…

Mikor szeretőzünk, eleve az erotika a fő választási szempontunk, ráadásul már lehetett időnk arra, hogy kipróbáljunk dolgokat és tisztázzuk magunkban, mire vágyunk. Egyik szeretőtől a másikig mindig fejlődünk, tanulunk, tapasztalunk. És egy szeretővel a korábbi partnereket is megbeszélhetjük.

3. A távolság vágykeltő hatása

Maga az, hogy a szeretőnkhöz csak korlátozottan férhetünk hozzá, afrodiziákumként hat. Egyrészt nem látjuk bármilyen hétköznapi helyzetben, nem ápoljuk, ha beteg, nem mossuk a ruháit, nem vagyunk ott, ha vállalhatatlanul viselkedik. A legkellemesebb oldalát tapasztaljuk, abban az illúzióban ringathatjuk magunkat, hogy mindig jószagú, friss, vidám, odafigyelő, kellemes társaság. Igazi férfi/ nő.

Minél gyakrabban találkozunk, annál kevésbé őrizhető meg ez az illúzió, de még ha felfedezünk is repedéseket ezen az ideális képen, tudjuk, hogy nemsokára ki-ki hazamegy és nem nekünk kell elviselni a másik rigolyáit. És mi is kiengedhetünk, mert ha vele vagyunk, az valószínűleg extra erőfeszítést jelent, hogy ne csalódjon bennünk. Ilyen szempontból fitten is tart, mert újra és újra vonzó férfiként/ nőként akarjuk prezentálni magunkat, nem kényelmesedünk el annyira.

4. A tudat, hogy bármikor kiléphetünk belőle, ha nincs kedvünk folytatni

Egy hagyományos kapcsolatból, de főleg egy házasságból iszonyatos nehéz lehet kilépni. Egy viszonyból maximum lelkileg nehéz, de általában anyagilag, egzisztenciálisan nem bonyolult. Vagyis kevéssé vagyunk hajlamosak benne ragadni, ha már nem működik. Ez persze azt is jelenti, hogy a szeretőnk is könnyen szakíthat, ami bizonytalansággal jár, akár állandó szorongást is okozhat, ha mi akarjuk jobban a külső kapcsolatot. De az is igaz, hogy új szeretőt keresni is könnyebb, mint új házastársat. Mindenesetre a kapcsolat szabadságfaktora összehasonlíthatatlan egy házasságéval.

5. Nem kell a partnerünk családjával, barátaival, hobbijaival foglalkoznunk

Ha valakivel hagyományos kapcsolatra lépünk, akkor elvárás, hogy az élete minden területén ott legyünk, főleg, ami a családját illeti. Szülők, testvérek, korábbi kapcsolatból származó gyerekek vagy akár unokák, barátok, munkatársak… A kapcsolódó hobbik, amelyek esetleg egyáltalán nem izgatnak… Egy szerető mindebből kimarad, vagy legalábbis messziről fog csak találkozni a partnere életének ezen szegmenseivel. Ha hosszú viszonyt folytat, akkor nyilván mindennel képben lesz, de folytathatja a saját életét és foglalkozhat a számára fontos emberekkel és dolgokkal.

De ha az egyik fél nem 1-2 hétre, hanem akár jóval hosszabb időre tűnik el, akkor azért elég keserves lesz az egész nyár. Ráadásul a gyerekeink nem járnak suliba, a férjünk/ feleségünk, ha van, sokkal több időt tölt velünk, mint egyéb időszakban, sőt, lehet, hogy egyébként nem is nagyon találkozunk, de ilyenkor igen…

Akik jóban vannak, azoknak ez pozitívum, de sok szeretőt tartó ember inkább távolságot tart, kínosnak érzi a kényszerű együtt töltött időt… Közös nyaraláson még azok is összevesznek a meleg, a tömeg, az összezártság, a nem várt események hatására, akik egyébként jól érzik magukat együtt, hát még a szétesőben lévő párok…

A szingli szülőknek se sokkal könnyebb, mert nekik egyedül kell megoldaniuk a gyerekek nyarát, ami leginkább az otthoni lógás vagy közös programok sokaságában szokott megvalósulni ̶ egyik sem arról szól, hogy kiszakadhatunk a hétköznapokból egy kellemes (szexelős) pár órára.

Adott esetben még a házasok is abban a helyzetben találhatják magukat, hogy nincs mikor egyedül maradniuk, mert a gyerekek otthon lebzselnek, vagy a nagyszülőket kell odahívni, hogy vigyázzanak rájuk…

Ha teljesen szingliként ér a nyár, és per pillanat senkid nincs, de szeretőben gondolkodsz, akkor sem könnyű a helyzeted, mert már körülbelül mindenkinek megvannak a nyári tervei és biztos, hogy pont akkor sikerül elutaznod, amikor a szeretőjelölt ráérne… Vagy lehet, hogy ráérnél ugyanakkor, de ő a barátaival megy valami fesztiválra és neked az a világ teljesen idegen…

Mégis felmerül a kérdés, érdemes-e erre az időszakra megpróbálni keresni valakit, ha már nem akarjuk kibekkelni az egész nyarat… Házasként nem hiszem, hogy érdemes lenne belevágni, de szingliként megpróbálhatjuk. Csak akkor elsősorban szingli partnert is kéne keresni, lévén, hogy a házasok a fent említettek miatt túlságosan is problémásak.

Ha kifejezetten a nyárra keresünk, akkor nyilván fontos szempont, hogy az illető ne legyen nagy utazó, mert különben ismét ott vagyunk, ahol a part szakad. Egy friss kapcsolatban együtt elutazni nem biztos, hogy jó ötlet (2-3 hónap előzetes ismeretség minimum kell szerintem ahhoz, hogy felmérjük, mennyire illünk egymáshoz és mennyire esélyes, hogy kellemesen tudjuk tölteni az időt), tehát inkább maximum egynapos közös programokat érdemes betervezni.

A nyári szeretőnél fontos lehet, hogy minél közelebb lakjon és gyakran ráérjen, mert az egész időszak túl rövid ahhoz, hogy csak havi 1x találkozzunk… Előnyös, ha nagyon hasonló az ízlésünk, mert ha az egyikünk utálja a strandot, a másik meg minden szabadnapját ott töltené, akkor nehéz lesz összehozni a randikat.

Persze szeretőnél lehet csak a szexre is koncentrálni, akkor viszont a találkák elég szűk keretek között fognak mozogni, és az hamar kifullad a lendület. Bár lehet, hogy egy pár hétig azért kitart, és végül is itt csak ennyiről van szó, ha ősszel ismét beáll a régi rend a szeretőnkkel…

Persze azt is el kell döntenünk, hogy a hosszú távú szeretőnknek elmondjuk-e, hogy helyettest keresünk, vagy ez titok marad. Vannak, akiket egyáltalán nem zavar, ha tudnak erről, sőt, biztatnak, hiszen tudják, hogy a körülményeik nem engedik, hogy mindent megadjanak nekünk… Másoknak viszont nagyon rosszul eshet, illetve aggódhatnak azért is, hogy esetleg túl jól sikerül a nyári kaland és lecseréljük őket egy másik szeretőre.

Az átmenetinek indult kapcsolat kelthet bennünk ugyanúgy érzelmeket, mint bármely másik, előre nem zárhatjuk ki ezeket a lehetséges fordulatokat, épp ezért érdemes átgondolnunk, hogy ha esetleg belezúgunk az illetőbe, akkor mennyire fog megviselni a szakítás… A legtöbb ember nem gondolkodik ennyire előre… Leginkább csak az ismerkedés elejét látja, és nem törődik a kimenetelével.

Van, akinek simán belefér két szeretői kapcsolat, mert van annyi ideje, szexuális és érzelmi kapacitása, össze is tudja egyeztetni a két viszonyt… De ritka, hogy sose ütközzenek a programok, illetve, hogy ne kelljen priorizálni.

Persze az is egy módszer, hogy maradunk a beszélgetésnél, randizunk egyet-kettőt civilben, de valójában nem abból a célból, hogy szex is legyen belőle, mert inkább a flört, a beszélgetés, a társaság hiányzik és így el tudjuk ütni az időt, amíg a szeretőnk a családjával nyaral (és talán még kontaktus sincs köztünk). Mivel a legtöbb ismerkedésből úgyse lesz semmi, azzal is elmehet ez az időszak, hogy csak keresünk, de nem találunk.

Ha már a hűtlenség fogalma ennyire nehezen megfogható, akkor azt sem egyszerű meghatározni, mitől lesz szerető valaki. Milyen jellegű kapcsolatot nevezhetünk viszonynak? És milyen az, ha valakivel csak alkalmilag találkozunk, nagyobb szünetek vannak a kommunikációban is? És nincsenek elvárások? Vagy mondhatjuk-e szeretőnek azt, akivel soha nem fekszünk le?

Elviekben a szerető szex nélkül fából vaskarika… De mi van, ha mégsem? Lehet például plátói kapcsolatunk valakivel, egészen intenzív érzelmi kötődésünk, lehet még az is, hogy nem találkozhatunk külső okok miatt… Valaki nemrég mesélte, hogy az elsősorban szexre koncentráló szeretői viszonya mellett van valaki, akivel naponta beszél, akinek mindent elmond, ami történik vele, de csak évente kétszer-háromszor tudnak találkozni. (Hogy akkor mi történik, azt nem mesélte.)

Ebben az esetben például az, akivel csak iszonyú ritkán találkozik, a szeretője? A kedvese? Lelkileg ő áll hozzá legközelebb, de a kapcsolatuk soha nem teljesedhet ki. Sőt, lehet, hogy ha hirtelen megszűnnének az akadályok, és végre együtt lehetnének, kiderülne, hogy a valóságban nem is valók annyira egymáshoz.

Vagy mi van azzal a házas nővel, aki napi szinten találkozik egy szintén házas férfival (kollégák), de nem akarja fizikailag megcsalni a férjét, sőt, még egészségügyi gondjai is vannak, amelyek a szexualitás teljes megélésében akadályozzák, a nő mégis úgy érzi, hogy szeretőt tart…? Hiszen van csók, van ölelés, olykor még némi petting is… De ennél több nem történik. Akkor ez most szeretői viszony, vagy sem? Ha a nő férjét vagy a pasi feleségét kérdeznénk, akkor valószínűleg szeretői viszonynak gondolnák, ha tudnának róla. Vagy attól a ténytől, hogy nincs behatolás, már kevésbé gondolnák annak?

És ha már itt tartunk, mi inkább zavaró egy olyan ember számára, aki a kizárólagosságban hisz? Ha a férje/ felesége, partnere fizikai kapcsolatot folytat, de érzelmit nem, vagy ha érzelmileg elkötelezett egy másik ember iránt, de fizikailag visszafogja magát? Egyáltalán akarja-e tudni a részleteket? Mert a kapcsolat jellegének megítélése szempontjából ezek fontosak lennének, de az érintett személyek pont ezeket a részleteket nem akarják általában tudni.

Ugyancsak kérdéses, mit szóljunk azokhoz a viszonyokhoz, amelyekben a felek állandóan szakítanak. Hol összejönnek, hol szétmennek, és ezt akár heti gyakorisággal megteszik. Kívülről nézve abszurdnak tűnhet, mert ha valaki szakítani akar, akkor szakít, és kész… De számukra pont ez a csiki-csuki adja a kapcsolat dinamikáját, és talán minden alkalommal meggyőződéssel rúgják ki a másikat. Akárhányszor elhihetik, hogy ez most már végleges. Persze minél többször adják ezt elő, annál kevésbé fogja bárki is komolyan venni. De ha éppen fasírtban van az egyébként viszonyt folytató páros, akkor ők most szeretők vagy sem?

Hiszen nem találkoznak, főleg nem szexelnek, esetleg még éppen nem is kommunikálnak, mert az egyikük éppen megfogadta, hogy soha többet… De valószínűleg nem gondolja komolyan… Ha ebben a fázisban tesszük fel a kérdést, hogy van-e szeretője, simán letagadhatja és nem fog hazudni.

Az, hogy egy adott ember valakinek a szeretője vagy sem, sokszor nagyon bizonytalan alapokon áll. Például a külvilág meg lehet róla győződve, hogy ők szeretők, pedig nincs is köztük más, csak egyszerű barátság, vagy az egyik olyan vadul udvarol, de a másik nem vevő erre, mindenesetre a külvilág szemében tűnhet úgy, mintha jóval több közük lenne egymáshoz, mint amennyit felvállalnak belőle.

Az sem véletlen, hogy sokszor helyettesítő szavakat használunk, például azt, hogy Van valakid? Az a nő… A ribancod… A bikád… Mivel ez a téma nem igazán tárgyalható érzelemmentesen, sokan fogalmaznak róla úgy, hogy sértő vagy éppen lekicsinylő legyen.

Ha pedig szépen akarunk róla beszélni, akkor azt mondjuk: a kedvesem, a szerelmem, a csajom, a pasim, a másik párom… De leginkább is kényelmetlenül érezzük magunkat, ha meg kell fogalmaznunk, ki is az az ember a számunkra.

A „lebukás” tulajdonképpen már megvolt, de mégsem in flagranti, mert nincsenek megdönthetetlen bizonyítékok. Vagyis a feleség választhatja azt az utat, hogy mindent tagad. Vagy azt, hogy tiszta vizet önt a pohárba és megbeszélik, hogy mi is van tulajdonképpen. Mivel már nem is ez az első eset, tulajdonképpen az lenne logikusabb, hogy őszinték egymással.

Persze a barátnőm azonnal másképp döntött. Azt ugyan nem tagadta, hogy boldogtalan, de azt igen, hogy lenne valakije… Nem hisz abban, hogy javíthatna a házasságán, abban sem, hogy a kendőzetlen őszinteség bárhová vezetne, így inkább halad tovább a titkolózás és a tagadás útján.

Hogy én nem tenném, az nem jelenti azt, hogy rosszul döntött. Tulajdonképpen a jelek szerint a férj pont ezt szeretné hallani. Hogy ő képzelődik, hogy a viszony nem is létezik, vagy ha mégis, nem olyan fontos… Talán neki csak az a lényeges, hogy megbizonyosodjék róla: a feleség nem akar válni, nem akarja felrúgni a közös életüket.

Noha a mainstream-be tartozó pszichológusok hivatalból azt szokták mondani, hogy csak az őszinteség működik, hogy egy viszonyon csak akkor lehet túljutni párként, ha mindent kiteszünk az asztalra, az élet nem ezt igazolja. Igenis léteznek párok, akik attól tudnak együtt maradni és működni, mert nem teljesen őszinték. Simán lehet, hogy a hűségét bizonygató fél se hűséges, vagy nem volt mindig az, de ő sem akarja megnyitni ezt a témát.

Ha valaki olyan nagyon utána akar menni, nagyon fel akarja tárni, akkor nem lehet újra és újra elhárítani, mert nem fog mindent elhinni, csak, mert neki jólesik hallani, amit a férje vagy a felesége mond. Aki tudni akarja az igazságot, az nem hagyja annyiban, nem telnek el újabb hónapok a következő szembesítésig… Az addig fogja verni az asztalt, amíg ki nem derül az igazság vagy annak a lényegi része.

Ha tehát abba a helyzetbe kerülsz, hogy a társad nem teljesen biztos benne, hogy viszonyod van, csak sejti és bátortalanul, félszívvel szóba hozza, akkor dönthetsz úgy, hogy mindent bevallasz, de lehet, hogy éppen ezzel billentenéd át azon a peremen, ami addig viszi, hogy el akarjon válni… Míg ha tagadsz, és bizonygatod, hogy mennyire szereted (persze ezt abban az esetben tedd csak, ha tényleg…), akkor lehet, hogy épp ennyire van szüksége ahhoz, hogy el tudja fogadni a helyzetet. Mert ennél többet nem is akar tudni.

Ha már egyáltalán nem tudod őszintén azt mondani, hogy szereted, mert elmúlt… Vagy soha nem is volt meg benned az a fajta rajongás, ami másokat a kapcsolatuk elején jellemzett, és nem nagyon bánod, ha elválnak útjaitok, akkor lehet, hogy jobb színt vallani, persze ebben az esetben is fontos mérlegelni, hogy mekkora szenvedést okozol másoknak… Nem feltétlenül csak a partnerednek, hanem a gyerekeidnek és akár magadnak is.

Vannak párok, akiket felszabadít az igazság, még akkor is, ha átmenetileg szenvednek is egy csomót, de például végre őszintén beszélhetnek a vágyaikról vagy megegyezhetnek abban, hogy megpróbálnak javítani a kapcsolatukon, vagy abban, hogy kinyitják és együtt vagy külön-külön keresnek külső partnert… Ugyanakkor eljuthatnak addig is, hogy tényleg jobb külön folytatni, amit egyébként talán még sokáig nem mertek volna kimondani. A lebukás lehet valami pozitívnak az elindítója, de sose lehet tudni, ki hogy reagál rá.

Persze az sem mindegy, ha már egyszer nem akarsz válni, hogy mennyire tudsz diszkrét maradni, ami a viszonyodat illeti. Intézheted a dolgot elővigyázatosan, óvatosan, nem éreztetve a férjeddel, feleségeddel, hogy ő már nem fontos, nem rohangálva el otthonról minden áldott nap… Ha belehabarodunk a szeretőnkbe, akkor ez sokkal nehezebb, mert még akkor is üveges tekintettel nézünk a világra, ha éppen másra kéne koncentrálnunk.

Ezért is szokott éppen akkor kiderülni az ilyesmi, ha erős érzelmeket mozgat meg, illetve, ha a viszony éppen válságba kerül és már nem a boldogság, hanem a kétségbeesés sugárzik rólunk. Miközben megindokolni nem nagyon tudjuk ezt a kétségbeesést.

A legegyszerűbb persze, ha alacsony intenzitású a szeretői kapcsolatunk, de ezt nem mindig lehet jól szabályozni… Meg ha épp azért van szeretőnk, hogy úgy érezzük: újra élünk, akkor a kis intenzitás pont, hogy nem fog segíteni.