Jó, jó, de akkor miért olyan bonyolult mégis ez a formáció, és milyen hátrányai lehetnek a felvállalt szeretőzésnek?

1. Általában attól, hogy valamiről a szeretőnk partnere tud, a dolog nem lesz mindenki más előtt is felvállalható, tehát titkolózni ugyanúgy kell majd, csak a rejtőzködésbe a partner is be lesz avatva. A gyerekeik, a szüleik, a barátaik szemében mi vagy nem létezünk majd, vagy valami kamu sztorival mutatnak be… És ez lehet akár megalázóbb is, mint a sima szeretői státusz. Lehet, hogy egyszerű barátként mutatnak be, de olyan is előfordulhat, hogy dadaként vagy más alkalmazottként.

2. Ha a hivatalos partner tud rólunk, akkor kvázi engedélyt kell ránk adnia. Lehet, hogy megvétózhat, de legalábbis alaposan megnehezítheti a szeretői kapcsolatunkat, ha valami nem tetszik neki bennünk. A fő kapcsolat árnyéka még akkor is rávetül majd a viszonyunkra, ha egyébként megvan a kezdeti szimpátia. Olyan lesz, mintha tojásokon táncolnánk, önkéntelenül is visszafogjuk magunkat, nehogy megbántsuk a hivatalos partner érzékenységét.

3. Ha nem is vétóz meg, kismillió feltételt szabhat, amit vagy elfogadunk, vagy ha nem, akkor el is sétálhatunk. Persze az is előfordul, hogy ezeket a feltételeket előzetesen nem ismerjük, például, mert nem közlik velünk, vagy, mert időközben születnek, mivel történt valami, ami ráébresztette az illetőt, hogy az zavarja… Pedig előtte nem is gondolt rá. Lehetnek restrikciók a randik gyakoriságát, hosszát, helyszínét, jellegét illetően, akár még abba is beleszólhatnak, hogy a szexben mi tabu… Szabályozhatják a kapcsolattartást, mikor ne „zavarjunk”, milyen időközönként jelentkezhetünk…

4. Ha a szeretőnk nem ért egyet a partnere korlátozásaival, és nem mer szembeszállni otthon ezekkel, arra kérhet, hogy titokban szegjük meg a megállapodást, vagyis ott fogunk tartani, mintha tényleg titkos lenne a viszonyunk… Például többször találkozunk, mint amennyiszer „szabadna”, nem védekezünk úgy, ahogy ők megbeszélték, stb. Vagyis a kapcsolatunk átalakulna félig olyanná, mint egy teljesen titkos, csak annak az előnyei nélkül.

5. A szeretőnk kifogásként is használhatja a férjét/feleségét, rá hivatkozhat, ha éppen nincs kedve találkozni vagy szexelni… Ahelyett, hogy őszintén megmondaná, hogy már nem kíván annyira vagy eleve kisebb a libidója, mint gondoltuk, azzal hitegethet, hogy ő szíve szerint gyakrabban is együtt lenne velünk, de hát tekintettel kell lennie a partnerére, aki ezt nehezen viselné. És ezzel csak az időnket vesztegeti, mert ha tisztában lennénk a valósággal, talán hamarabb keresnénk alternatívát helyette és nem hitegetnénk magunkat azzal, hogy ő az áldozat.

6. Aki etikus nonmonó, az sokszor nem elégszik meg egyetlen szeretővel, ezért instabilabb kapcsolatokba is belemegy, sőt, elvárhatja tőlünk is, hogy több partnerünk legyen (mivel így rá kevesebb felelősség hárul). Ugyanakkor, ha újabb szeretőt akarnánk, akkor nem csak az addigi szeretőnket kell tájékoztatnunk, hanem az ő másik partnerét (esetleg az összes partnerét is, ha többen vannak) … Minél nagyobb a kapcsolati háló, annál kevésbé számíthatunk arra, hogy a viszonyunkban megteremthetjük azt az illúziót, hogy csak kettesben vagyunk.

7. Sokak számára nem hátrány, de van, aki ódzkodik tőle: érkezhet olyan elvárás, hogy többes szexet is átéljünk a szeretőnk hivatalos partnerének vagy akár más szeretőjének a bevonásával. Ez elsülhet jól is, de nem biztos, hogy szívesen csináljuk, és ha presszionálnak rá, úgy érezhetjük, hogy meg kell tennünk, ha nem akarjuk elveszíteni a szeretőnket.

8. Ha krízis van a szeretőnk kapcsolatában, akkor szinte biztos, hogy elfogy a türelem a viszonyunk felé, könnyen lehet, hogy újra bezárul a kapcsolat, és mi a partvonalon találjuk magunkat. Bármelyik féllel van konfliktusunk, ők összezárnak, még akkor is, ha az egyikük nem ért egyet a saját partnerével.

Ebből a listából inkább az derül ki, hogy a titkos kapcsolat könnyebben menedzselhető, de persze annak is számtalan nehézsége van, arra is hatással lehet az alapkapcsolat krízise, sőt, annak megszakadása se valószínű, hogy nekünk kedvez. De az az egy biztos, hogy csak nagyon stabil és tudatos házasság vagy együttélés esetén működik az, hogy biztonságban érezhetünk egy külső viszonyt, a szimpla nyitott kapcsolat, amibe a felek nem úgy vágtak bele, hogy mindent alaposan átgondoltak volna, bizonytalanabb alap lehet, mint egy olyan titkos szeretői viszony, ahol a szeretőnk ugyan nem nyíltan lép félre, de tudja, hogy nem akar válni és erős kötődést alakít ki velünk.

Viszont a csoda ritkán érkezik meg. A csetelős ismerkedések igen nagy része hamvába hol. Nem csak a szeretőkeresőn, persze, de itt is… Mivel maga a módszer nem alkalmas senkinek a megismerésére. Legfeljebb rövid információközlésre és kapcsolatfenntartásra, ha már ismerünk valakit.

Lehet persze úgy is csetelni, hogy az egész inkább levelezésként hat. Hosszabb mondatokat írunk, bonyolultabb gondolatokat fejtünk ki, megemésztjük, mi legyen a reakciónk, nem várunk azonnali választ… A cset nagy buktatója éppen az, hogy azonnali reakciót várunk, de az megakadályozza, hogy kifejtsünk bármit is, mert mire leírnánk, a partner már el is terelte a beszélgetést egy másik irányba és a gondolatfonál elvész.

Ha viszont a partner épp nem ér rá válaszolni, vagy már belefáradt, mert állandóan azt érzi, hogy várjuk a reakcióját, akár a legbanálisabb hülyeségekre is, akkor ott maradunk lógva, a semmi közepén. A leírtakat visszakeresni is rendkívül macerás, pedig, ha többekkel ismerkedünk, rengeteg különböző információ zúdul ránk és nem káptalan az agyunk, hogy mindent megfelelően szortírozzunk.

Ha valaki komolyan meg akar ismerkedni valakivel, esélyt akar adni annak, hogy ne süllyedjen az örök cset ingoványába, akkor használ más kommunikációs formát is: például e-mai-ezik (bár ez borzasztó elavultnak tűnik, de hatékony), vagy telefonál, esetleg mind a három dolgot csinálja, attól függően, hogy éppen mit szeretne: elmélyült gondolatokat közölni, gyors információcserét, viccelődést vagy parázs vitát, esetleg édes romantikázást…

Az biztos, hogy ha csak csetelünk, rengeteg mindent nem fogunk megtudni egymásról, amit másképp megtudhatnánk és ami fontos… Fontos annak eldöntéséhez, hogy érdemes-e esélyt adnunk a személyes találkozónak. Sokan mondják erre azt, hogy de minek annyit dumálni, úgyis a randin dől el minden… Már, ha létrejön a randi… És attól, hogy létrejön, még egyáltalán nem biztos, hogy az ott történtek elegendőek a folytatáshoz, ha nem volt előzetes építkezés.

Noha persze a sikertelen randi is fontos tapasztalat, főleg, hogy legyen összehasonlítási alapunk, hiszen a sikertelenség kielemzése közelebb vezet a célhoz, azért túl sok frusztráló találkozót nem érdemes megkockáztatnunk, főleg, ha még a lebukás veszélye is fennáll.

Már az előzetes kapcsolattartás stílusából kideríthetünk egy csomó mindent: mennyire intelligens a másik fél, ráér-e annyira, hogy érdemlegesen fenntartsa a kapcsolatot, milyenek az életkörülményei, mennyire fér bele a mindennapjaiba valóban, hogy titkos vagy nem titkos viszonyt folytasson.

Hajlamos olyasmiket ígérni, amiket nem tart be vagy eleve lehetetlenek? Hajlamos kisajátítani az időnket és nem törődni azzal, ha megkérjük, hogy lassítson? Vagy inkább annyira minimálisan kommunikál, hogy semmit nem tudunk kiszedni belőle? Azt hiszi-e, hogy a jó reggelt, jó éjt üzenetek elegendőek a kapcsolattartás szempontjából? Több idétlen gifet küld, mint egy tini? Annyira igénytelen, hogy az elütéseket sosem javítja ki?

Figyelembe veszi a véleményünket, a kéréseinket, vagy megy a maga útján, nem törődve a mi véleményünkkel? Megsértődik olyasmin például, ha nem adjuk meg a számunkat? Eláraszt a saját képeivel, esetleg a saját erotikus vagy szexfotóival? Kér ilyeneket tőlünk? Esetleg egyenesen kiakad, ha nem küldünk azonnal fotót, mikor még el se kezdtünk beszélni?

Mivel nincs végtelen időnk és türelmünk, jobb, ha még idejében kiderül, ha valaki nem illik hozzánk és ezt minimális, egyszavas kommunikáció, közhelyek, vicces emojik és tejesen banális beszélgetések alapján nem biztos, hogy el lehet dönteni. Vagy ha valakivel mindössze ez működik, akkor el is dőlhet, hogy nem vagyunk rá kíváncsiak a továbbiakban.

Egy szeretői viszony kialakítása nem egyszerű, épp ezért nem kéne félvállról venni… Már, ha ez a cél és nem csak játszani szeretnénk az online térben egy viszonylag szabad közegben…

Tehát párhuzamosan jelen lehetünk tisztán szexpartnerkeresőn, szeretőkeresőn, és hagyományos társkeresőn egyaránt, és összehasonlíthatjuk az ezeken a helyeken tapasztalt dinamikákat. Nyilván attól is függ, hogy ki milyen stratégiával vág neki, de azért általános szabályszerűségek megfigyelhetők.

Az egyik kétségkívül az, hogy ahol hagyományos, úgymond komoly kapcsolatot keresnek az emberek, ott általában eleve arcképpel, sőt, több fotóval érdemes indítani, míg a többi helyen sok olyan ember megfordul, aki vagy egyáltalán nem tesz ki magáról képet, vagy éppenséggel olyat tesz ki, ami nem az arcát ábrázolja… Minél inkább a szexpartner felé mozdul a dolog, annál leplezetlenebb a húspiac, ami egyébként sokakat elriaszt…

Viszont valószínűleg sokkal kevésbé játsszuk meg magunkat, mivel nem élettársat, nem szülőpárt, nem férjet/ feleséget keresünk, hanem valakit, akivel testileg jól érezhetjük magunkat. Ami egyébként nem jelenti, hogy ne számítana a szexuális kompatibilitáson kívül más is: ha szeretőt vagy extrákkal rendelkező barátságot keresünk, akkor is fontos, hogy tudjunk beszélgetni, hogy bízzunk egymásban, hogy kellemesen tudjuk eltölteni az időt…

Egy potenciális szeretővel már csak azért is könnyebb kezdetben őszintének lenni, mert a legtöbb esetben nem tudja, kik vagyunk, megőrizhetjük az anonimitásunkat, bátran bevallhatunk olyan dolgokat is, amik egy hagyományos ismerkedésnél talán soha nem is kerülnek szóba. Rengeteg férfitól hallottam olyan sztorikat, vágyakat, amelyekről a hivatalos partnerük valószínűleg sosem értesült, hiszen kockázatos lenne a múltbéli kihágásaikról beszélni, meg a legtitkosabb erotikus fantáziáikról is, amelyeket a feleséggel, barátnővel tuti nem fognak megvalósítani.

Egy potenciálisan komoly partnerrel sok olyan témát érintünk, ami mondjuk az együttélés szempontjából releváns lehet, és minél inkább kötődünk érzelmileg, minél inkább szeretnénk, ha működne a kapcsolat, annál kevésbé akarjuk megkockáztatni, hogy olyasmit áruljunk el magunkról, ami rombolja a pozitív illúziót.

Ha a kapcsolat barátságból fejlődik ki, akkor sokkal valószínűbb, hogy a baráti fázisban még leplezetlenül őszinték vagyunk, mert nem érezzük kockázatosnak, mert a barátságba sokkal inkább belefér, hogy nem kell óvatoskodnunk, bár ahhoz tényleg kell bátorság, hogy olyan férfi és nő barátkozzon, akik között azért létezik vonzalom is… Már csak azért is, mert ha valamelyik át akarna lépni később a barátzónából a romantikusba, lehet, hogy pont a korábban félrészegen, nevetgélve elmesélt sztorik fogják az útját állni… Havernak jó az a másik ember, akinek hajmeresztő kalandjai voltak, de párnak? Biztos, hogy jó ötlet?

Egy szeretőjelölt már a funkciójánál fogva is kevésbé lehet erkölcscsősz, biztos nem akarja eljátszani a feddhetetlent, míg a hagyományos társkereső, nem sejtve, hogy miként áll a partner olyan témákhoz, mint exekkel való kapcsolattartás, múltbéli rosszalkodások (több partner párhuzamosan, többes szex, nem heteró kalandok, csetelés intim témákról párkapcsolat mellett, pornónézés, maszturbálás, stb.), inkább nem is megy bele ezek kifejtésébe, vagy igyekszik a konzervatívabb félhez igazodni. Leggyakrabban a férfiak fogják vissza magukat, mert attól tartanak, hogy a nők kiakadnak az ilyesmin. Így alakul ki sokszor az a helyzet, hogy egy házasságon belül egyik fél sem tudja, mire is vágyik a másik őszintén…

Persze, lehetne úgy is csinálni, hogy rögtön az elején megbeszéljük a kényes kérdéseket, de nem hiszem, hogy sok férfi bevállalná… És ha a nő a kalandvágyóbb? Akkor ő se feltétlen szeretné rontani az esélyeit ezzel, ha nagyon tetszik neki a másik.

Ha egy potenciális szeretővel levelezünk, beszélgetünk, akkor tehát olyasmit is megoszthatunk, amit mással nem… ez felszabadító, még abban az esetben is, ha utána nem is jövünk össze.

De még itt is előfordulhat, hogy az illető ugyan nem vaskalapos, ami a hűtlenséget illeti, akár már ő is lehetett részesen szeretői kapcsolatnak, de úgy, hogy ő maga még soha nem lépett félre és olyan partnert keres, aki hűséges lenne hozzá… Csak mivel inkább laza kapcsolatban gondolkodik, inkább nem a hagyományos keresőket választja. Vagy akár használhat többet is egyszerre, miért is ne…

Attól függően, hogy a partner milyen jellegű kapcsolatban gondolkodik, felmerülhet a kérdés, hogy bevalljuk-e a múltunk titkos részeit, és azt milyen mélységben tegyük. Illetve csak akkor vigyük-e a balhét, ha konkrét kérdést kapunk, vagy már megelőző csapásként közöljük a dolgokat, hogy még csak fel se merüljön a félreértés lehetősége.

Az etikus nyilván az lenne, ha mindenki őszintén feltárná a múltját, elmondaná, hogy milyen jellegű tapasztalatokat szerzett, azokat megbánta-e, és a jövőben monogámként szándékozik-e viselkedni vagy esze ágában sincs…

Ugye, az etikus nonmonó esetében elég nyilvánvaló, hogy az ember így ismerkedik, bár még ott is felmerülhet, hogy valaki meg akarja adni önmagának azt a lehetőséget, hogy felfüggeszti a többpartnerűséghez való vonzódását és ha szerelmes lesz, akkor tényleg vállalja a monogámiát. Az, hogy mennyi időre, persze már kérdéses, de átmenetileg dönthet így. Viszont a viselt dolgokról hallgatni akkor elég kényes… De mikor és mennyi fedjünk fel a múltból, ha nem kifejezetten egy másik hűtlennel akarunk kapcsolatot teremteni?

Ez nehéz kérdés, mert lehet, hogy az etikus hozzáállással egy csomó potenciális jelöltet elriasztunk… Az etikus ugyanis az, ha rögtön az ismerkedés elején tisztázzuk ezeket a kérdéseket. De például egy szinglik közötti ismerkedésnél lehet, hogy fel se merül a téma. Mégiscsak furcsa lenne azzal indítani, hogy minden páromat megcsaltam és te is erre számíthatsz, ha összejövünk…

Sokan gondolhatják, hogy eddig azért hűtlenkedtek, mert még nem tombolták ki magukat, vagy mert a kapcsolataik szexuálisan nem voltak elég kielégítőek, de egy jobb minőségű kapcsolatban már egészen másképp lesznek a dolgok, és akkor minek előre elrontani az egészet ilyen vallomásokkal? És van olyan is, aki úgy gondolja, hogy csak most jutott a személyiségfejlődésnek abba a szakaszába, hogy már elég lesz neki egy partner… És éppen elég egyéb (múltbéli?) hajlamokról beszélni, amikor már nyakig benne van egy kapcsolatban…

Valószínűleg nagyobb esélyekkel indulunk, ha nem tárjuk fel a múltunk minden részletét, sőt, még nagy vonalakban sem beszélünk róla, de a kapcsolat egy bizonyos pontján már csak előkerül a téma, és akkor már túl mélyen merültünk az érzelmekbe ahhoz, hogy ne legyen kockázatos az ilyen vallomás. Lehet, hogy a partner felépített rólunk magában egy képet, amely nem felel meg a valóságnak… Ilyenkor dönthet úgy, hogy ez belefér neki, de úgy is, hogy nem… Ha már szerelmes, akkor emiatt aligha szakít, de érezheti magát becsapva még akkor is, ha konkrétan nem érintettétek a témát…

A kiinduló gondolat ugyanis még nem független partnereknél is sokszor az, hogy kapnak valamiféle kizárólagosságot. A szinglik, elváltak pedig eleve abból szoktak kiindulni, hogy a monogámia talaján állnak. Hiába jelenti ki egy férfi, hogy csak barátságot szeretne extrákkal, amit értelmezhetünk úgy, hogy akkor kizárólagosságot nem, ha már elkezdődik valami, lehet, hogy mégsem veszi annyira lazán.

Azt nem tanácsolnám, hogy tagadjuk le kerekperec, hogy voltunk már hűtlenek, mert ekkora hazugsággal tényleg nem kéne indítani egy kapcsolatot, de nem feltétlen kell minden részletet elmondani. Egy csomóan nem is igénylik. Azt viszont magunkban érdemes tisztázni, hogy a jövőben mennyire akarunk titkolózni, vagy monogámok lenni vagy kifejezetten csak nem kizárólagos kapcsolatban gondolkodni…

Ha az egyik vidéken épít házat, mert idővel majd oda akar költözni, a másik megrögzött nagyvárosi, és irtózik attól, hogy így töltse a jövőjét, akkor nem biztos, hogy érdemes belekezdeniük egy klasszikus párkapcsolatba, egy szeretői viszony azonban nagyszerűen működhet, mindaddig persze, amíg a vidékre költözni vágyó ember még csak a vágynál tart… Vagy időnként visszajön a városba.

De ha azt nézzük, hogy ki milyen szabadidős programokat preferál, mennyire rendes vagy rendetlen, korán kelő vagy bagoly természetű, társasági ember vagy inkább nem megy sehová, költekezős vagy spórolós… Az ezekben meglévő nagy eltérések sem zavarnak bele feltétlen egy szeretői viszonyba. Olykor szóba kerülhetnek, olykor okozhat problémát például az, ha a pasi semmire nem akar költeni, még búvóhelyre sem, vagy az, aki vendégül látja a másikat, olyan rendetlen, hogy a másik félnek mindentől elmegy a kedve, de sok tekintetben lehetünk toleránsak egymással.

Mi az, ami viszont gyakorta okoz gondokat vagy lehetetleníti el a kapcsolatot?

Mivel a szeretői viszony fókuszában a szexualitás áll, vagy legalábbis anélkül nehéz elképzelni, nagyon nem működik, ha teljesen más dolgokat kedvelnek, eltérő a libidójuk, az egyiknek nincs más partnere, de gyakran van igénye a szexre, a másiknak meg van partnere, de talán még azzal is csak ritkán fekszik le. Attól, hogy szeretőt szerzünk magunknak, még nem biztos, hogy van libidónk, lehet, hogy nagyrészt a társaság vagy az egónk miatt kezdünk bele…

Az is vízválasztó, hogy az egész felfogásunkba mennyire férnek bele az érzelmek, milyen érzelmeket engedünk meg magunknak, illetve a másiknak… Azok, akik teljesen szexfókuszú ismerkedést folytatnak, nem lesznek kompatibilisek azokkal, akik érzelmek nélkül nem is bírják elképzelni.

Persze az is rendkívül fontos, hogy mennyire esélyes időpontot egyeztetni, illetve mennyire elkötelezettek a felek azt illetően, hogy priorizálják a viszonyt. Van, aki belekezd valamibe, egyszer-kétszer találkozik, aztán csak húzza az időt. Van, aki csak ritkán ér rá, de legalább akkor mindent belead és közben is tartja a kapcsolatot. A ritkán találkozós, kapcsolatot nem tartó, érzelemmentes viszony igazából nem nagyon éri meg senkinek. Bár van, aki ilyesmikkel táplálkozik…

Kérdés, mennyire fontos, hogy hasonló értékrendet valljon a szeretői pár. (Ha egyáltalán párnak nevezhetjük őket, itt is vannak azért nagy különbségek…) Ha a viszony több, mint szexkapcsolat, ha sok benne a beszélgetés, civil program, akkor az értékrend hasonlósága is fontossá válik. Homlokegyenest ellentétes nézeteket valló emberek elég nehezen tudják elegedni magukat egymás társaságában. És senki nem azért tart szeretőt, hogy világnézeti vitákat folytasson.

De az is bezavarhat, ha az egyik nagyon fontosnak tartja az etikát, nem akar hazudni – hiszen vannak nem titkos szeretői kapcsolatok is --, a másik meg még önmagát is elítéli azért, amit művel, retteg a lebukástól, vagy nem fél semmitől, könnyen megtéveszti nem csak a házas- vagy élettársát, hanem a szeretőjét is.

Ugyancsak fontos szempont, hogy a szerető kizárólagosságot vár-e el a titkos partnerétől (ha a házastársat nem számítja), vagy úgy véli, hogy akinek egy szeretője lehet, annak több is… Mert alapvetően más életmód egy emberrel találkozgatni és cinkosan összefogni, mint hol ezzel, hol azzal kavarni, úgy, hogy azok nem tudnak egymásról.

Sokféleképpen lehet viszonya valakinek, és nagyon nem mindegy, hogy erről a fajta kapcsolatról ugyanazt vagy körülbelül ugyanazt gondoljuk-e, hiszen még a szeretőzés is rendkívül sokfajta alakot ölthet… Amivel például gyakran találkozom, hogy a több partner miatti egészségügyi kockázatokról másképp gondolkodnak a titkos kapcsolatot akarók/ folytatók és másképp azok, akik engedéllyel ismerkednek. Utóbbiak általában tudatosabbak. Persze, muszáj is nekik, mert a partnerük elvárja, hogy felelősségteljesek legyenek.

beszélgetés folytattam a minap egy randipartnerrel, aki kifejezetten nem monogám – elvileg… De nem ő az első férfi, akinél azt látom, hogy míg elméletben az egyenjogúság, az individualizmus pártján áll, tehát azt vallja, hogy a nőknek is ugyanúgy jár a szexuális önrendelkezés, mint a férfiaknak, azért, ha nem futó kalandokról van szó, valahogy visszacsúszik a monogám formátumba.

A Viszonyon kifejezetten sok független ember keresgél, férfiak és nők egyaránt. Azt gondolhatnánk, hogy nem kifejezetten a kizárólagosság a cél, hiszen ha az lenne, akkor miért pont itt keresgélnek? De sok ember gondolja úgy, hogy könnyebb gyorsan rátérni a lényegre (vagyis a szexre), kevésbé kell a polgári udvarlás szabályait betartani, és az is könnyebben megy, hogy kioldalazzunk egy kapcsolatból, ha mégse akarjuk komolyan…

Plusz kevésbé számíthatunk felháborodásra, ha nem monogámnak valljuk magunkat. Hiszen a monogámia igénye itt nem alapvetés, csak trükkös módon sokan mégiscsak kizárólagosságot várnak, noha ők maguk azt nem akarják nyújtani is.

Ahogy egy másik randipartnerem mesélte, a Viszonyon sok a nagy Őt váró nő is… Vagy csak neki sikerül ilyenekbe belefutnia… Mindenesetre itt vadászik komoly kapcsolatra, mert versenyelőnye van a többi pasival szemben, aki vagy eleve nős, vagy szingli, de csak szórakozni akar… A nők nagy része többet szeretne, még akkor is, ha egy szeretőkereső oldalon regisztrál. Lehet, hogy csak megunta a hosszas egymás kerülgetését egy hagyományos oldalon, vagy szintén gyorsabb eredményre számít ott, ahol feltételezése szerint több a férfi, mint a nő… (Ami persze igaz is.)

Egyébként nős férfiak is vadászhatnak abban a reményben, hogy a szeretőtől majd kizárólagosságot kapnak, ugye, ezt a klasszikust, a szingli nőt, aki egy nős férfi titkos partnere, mindannyian ismerjük. És még az se biztos, hogy annyira rosszul jár vele a nő, amennyiben elég időt, energiát és figyelmet kap és nem vágyik családalapításra, szívesen tölti egyedül (vagy a korábbi kapcsolatából származó gyerekeivel) az idejét… Az viszont mélységesen igazságtalan,. hogy a nős férfi szerető elvárja, hogy a szingli szeretője senki mással ne kavarjon. Márpedig ez nem annyira ritka…

A ritka az olyan férfi, aki ellenáll a biológiai és társadalmi parancsnak, hogy neki márpedig birtokolnia kell a nőket… Különben a többi férfi kineveti, megvetéssel néz rá, a nők se fogják tisztelni, és így tovább. A férfi önbecsülése olyannyira össze van kötve ezzel a tulajdonosi gondolattal (persze nem csak nők tekintetében, de a tárgyak, állatok birtoklása mégiscsak más), hogy hatalmas önbizalom, lelki béke és nyitott gondolkodás kell ahhoz, hogy mindezek ellenére éljen és elfogadja, hogy nem birtokolja a partnereit.

Valamiképp a legféltékenység-mentesebb partnereimnél is azt láttam, hogy monogám nőket vettek el, akikkel aztán odahaza nem tudtak mit kezdeni szexuálisan (ez nem minden ilyen kapcsolatra igaz, csak az általam látott példákról beszélek), ezért az otthonon kívül kerestek megoldást, és azoktól a külső partnerektől tényleg nem vártak kizárólagosságot, de mindig megmaradt bázisként a monogám, majdnem aszexuális kapcsolat…

Aki pedig ezt a bázisát elveszíti, mert mondjuk a neje, barátnője megelégeli a rosszalkodásokat, az nekivág és valószínűleg megint egy olyan nőt keres, akivel majd eljátszhatja ugyanezt, a szexuálisan felszabadult nőkre pedig szerető vagy szexpartner anyagként tekint. Ha a férfi elég sármos, akkor képes ezt többször is elismételni… Minden nőt előbb-utóbb kiborít, de meg van győződve a saját igazáról.

Nem tudom, lesz-e ez majd valaha másképp. Néhány ellenpéldát ismerek, olyan nőket, akik hosszú távon rendelkeznek 2-3 állandó férfi partnerrel, az egyikkel együtt is élnek, a másik házibarát, de ez egy szubkultúra, és semmiképp nem tömeges jelenség. Több olyan példát látok, ahol a férfi egy nem kizárólagos kapcsolatnak indult viszonyból kizárólagosat akar kreálni, és ha ez nem sikerül neki, akkor elhagyja az adott nőt. Vagy parkolópályára teszi, míg olyat talál és hódít meg, aki úgymond monogám… Hogy, hogy nem, egy idő után neki azért lesznek újra igényei másokra is, de addig, amíg a hódítási szakasz tart, úgymond jól viselkedik.

Annyi biztos, hogy szexpozitív, egyenjogúságra törekvő nőnek lenni nagyon nehéz… Nem tudom, milyen aszexuális vagy demiszexuális monogámnak, de úgy sejtem, az sem fenékig tejfel…

Persze egy patriarchális társadalomban, ahol a nő erénye egyfajta tőkének számított és a házasság szinte felbonthatatlannak, a nem kívánt terhesség ellen pedig keveset lehetett tenni, nyilván nem számított életbiztosításnak belemenni egy olyan kapcsolatba, ahol a férfi semmit nem veszíthetett, a nő meg mindent. Főleg, ha a nő alacsonyabb rangú volt és anyagilag teljesen kiszolgáltatott. Egy gazdag özvegy például nyugodtan fenntarthatott ilyen kapcsolatot, legfeljebb arra kellett figyelnie, hogy diszkréten csinálja és ne essen teherbe.

De manapság nagyon más a helyzet, mégis úgy tűnik, sokakban maradt meg a szeretői státusz lenézése, még azokban is, akik egyébként gyakorolják ezt a műfajt… Ha a szerető férfi, akkor legfeljebb attól tarthat, hogy rejtett kamerával felvételt készítenek róla és majd azzal zsarolják… De ettől is csak akkor, ha van valamilyen pozíciója, érdemes zsarolni. Persze lebukás esetén lehet más vesztenivalója is (válás, a család elveszítése), de ez hűtlenség nélkül is bekövetkezhet.

Régen a szingli szerető és a kitartott nő gyakorlatilag egy és ugyanaz volt (kivéve, ha a nő elég gazdag volt a saját jogán), manapság ez a két dolog azért eléggé kettéválik. Tehát ha nincs anyagi érdekeltség a dologban és őszinték az érzelmek, sőt, esetleg még csak nem is titkos a viszony (legalábbis a leginkább érintettek tudnak róla), akkor miért gondolják még mindig annyian, hogy egy szeretői kapcsolat nem méltó, hogy az nem lehet igazán fontos, nem összemérhető egy házassággal? Nyilván alapvetően más egzisztenciális szempontból, de érzelmileg egyáltalán nem biztos, hogy kevésbé fontos.

Mégis sokszor hallom, még etikus nonmono körökben is, hogy a szerető szó kerülendő, mert dehonesztáló, mert nem tükrözi a valóságot, mert titkos kapcsolatra utal… És hogy egy szerető elvesztése, bármilyen úton-módon történik is, nem olyan fontos, nem megy olyan mélyre, szóval ne csapjunk körülötte akkora hűhót… Hiszen csak randizgattunk, nem éltünk együtt… Nem volt közös gyerekünk, se közös otthonunk…

Pedig az érzelmek mélysége és a veszteség fontossága sosem attól függ, hogy kivel milyen formális vagy informális viszonyban vagyunk vagy voltunk. Csakis az érintett maga tudja, hogy neki melyik kapcsolata mennyire mély, jelentőségteljes, elsődleges, vagy éppen sekélyes és irreleváns. Ezt nem a kapcsolati státusz, hanem az emberek közötti érzelmek határozzák meg.

Az is felmerül sokszor, hogy jó, jó, de hogy is lehetne valaki annyira fontos, mint egy élet- illetve házastárs, ha szeretőként igazán soha nem ismerjük meg teljesen… Például vajon nem látjuk odahaza, mikor morcos, gonosz, türelmetlen, beteg… Csak a legjobbat kapjuk belőle.

De ez egyrészt nem mindig igaz, hiszen vannak kapcsolatok, amelyekben igenis látjuk a kedvesünket a legrosszabb formájában is, legyen az lelki vagy fizikai válság, másrészt, ha a mindennapjaiban nem is ismerjük, lehet, hogy a házastársához képest meg olyan oldalairól van tudomásunk, amelyekről senki másnak: sokkal többet tudhatunk az őszinte, kendőzetlen vágyairól, a szexualitásáról, a korábbi, szintén nem „publikus” kalandjairól… Egy egészen más embert ismerhetünk, mint a felesége/ férje, vagy a barátai. De nem kevésbé autentikusat, lehet, hogy éppen előttünk veszi le az összes álarcát és nekünk mutatja meg leginkább a valódi énjét. Akkor melyik kapcsolat a mélyebb és igazibb?

Szeretőnek lenni sokmindent jelenthet, és mindig lesz, aki számára ez nem méltó, nem valódi, nem mély kapcsolatnak fog minősülni. De a valóság sokkal összetettebb és amit én látok belőle, az arról tanúskodik, hogy igenis vannak mély, hosszan tartó és szeretetteljes viszonyok, amelyekből egyik fél sem akar kilépni.

Egyesek ezt azonnal felvállalják, kockáztatva, hogy rövid úton ott is hagyják őket, mások azonban ködösítenek egy ideig, akár hetekig is, azzal biztatva a partnert, hogy majd lehet velük találkozni, csak most épp ilyen meg olyan problémák vannak, sok a meló, családi program, felújítás, betegség, és így tovább.

Ha a kontakt intenzív és kialakul valami szexuális, vagy akár szellemi feszültség is a két ember között, akkor ezt el lehet húzni egy ideig… Főleg, ha nem nagyon gyakorlatias a túloldalon lévő fél és nem kérdez bele kerekperec. Aztán egy idő után lehull az álarc és a másik is megérti, hogy valódi találkozásban jobb nem reménykedni, az egész történet soha nem fog kilépni a valóságba, vagy ha mégis, akkor az egy vagy két alkalom lesz, tehát erre bármit építeni lehetetlenség.

Felmerül ilyenkor a kérdés, hogy érdemes-e ilyen, teljesen virtuális kapcsolatot fenntartani (amibe még a telefon és a videocset is belefér, de nincs hús-vér találkozás), vagy ez inkább rombol bennünket, kikészít, ha csakis a saját magunkat kényeztethetjük és hosszú távon több kárt okoz, mint amennyi gyönyört…

Nyilván nagyon nem mindegy, hogy az, aki egy ilyen kapcsolatban éli meg a szexualitását, közben egy teljesen intimitásmentes fő kapcsolatot tart fenn és valóban nem érinti senki, nem bújhat össze senkivel, vagy az intimitás adott valahol máshol, de nem elég vagy nem elég változatos, bizonyos dolgok tabunak számítanak a kapcsolatban, ezért keres valaki mást vagy valakiket.

Vagy a szexmentes fő kapcsolata mellett van egyébként valódi szex- és érzelmi kapcsolata mással, egy szeretővel, baráttal is, és a totálisan virtuális csak kiegészítés, de nem ebből áll az élete… Akinek nem kell csak a virtuálisra szorítkoznia, annak nem zsákutca ez a fajta kapcsolat, de aki semmi mást nem ér el, annak lehet, hogy nagyon nem tesz jót, mert ez csak kicsit jobb, mint a pornónézés…

Persze érthető: az ember nem akarja felrúgni a házasságát, a szépen kialakított egzisztenciáját, óvja az otthonát, játssza a tisztességes családapát, családanyát, sokszor már nagyapát és nagymamát, hiszen sokan akkor is folytatják ezeket a virtuális kalandokat, amikor már mások lemondtak a szexualitás minden formájáról…

Évtizedes élethazugságban leledzenek és lehet, hogy soha nem fog kiderülni, hogy kik is valójában… Félnek az érzelmektől, lehet, hogy már nem is tudnának szexelni, mert annyira régen nem voltak senkivel. De a vágy még ott van bennük és szeretnének valakivel kapcsolódni, ha másképp nem is, akkor így.

Távol álljon tőlem, hogy bármi rosszat mondjak róluk, csak úgy érzem, nem éri meg ez az örökös rejtőzködés és az énünk fontos részének ilyen feladása… Nem mindenkinek olyan fontos a szex, persze, van, aki simán belenyugszik, hogy már nincs jelen az életében annak dacára sem, hogy egyébként párkapcsolatban él. De ha virtuális viszonyt keres, akkor igenis fontos neki. Akkor erős benne a késztetés és valószínűleg szenved attól, hogy nem élheti meg a vágyait. Az egyébként teljesen legitim, normális vágyait…

Még csak őszinte se lehet otthon, mert valószínűleg már a vágyak kimondása hatalmas törést okozna a kapcsolatában.

Ami azt illeti, szerintem az élet túl rövid ahhoz, hogy belesüppedjünk a virtualitás mocsarába és csak ilyen módon éljük meg a szexualitást, és még azt is megkockáztatom, hogy nem csak a fiataloknak tesz rosszat, ha a képernyő előtt élnek, hanem a jóval idősebbeknek is. Talán érdemes átgondolni, nem vagyunk-e még időben, hogy felvállaljuk magunkat…

Alapvetően én sitcomként értelmeztem az elején, de aztán egyre komolyabban vette magát és egyre élesebb erkölcsi dilemmákat kezdett feszegetni, plusz az űrcsaták mennyisége is messze meghaladta a számomra kellemes szintet… De nézzük, milyen kérdéseket vet fel a sorozat a hűtlenség kapcsán?

Tulajdonképp az első jelenet már ez: a főszereplő, Mercer kapitány hazaér és in flagranti az ágyban találja a nejét, Kellyt egy kék űrlénnyel, aki nem mellesleg kettejük jóbarátja. Ettől a kapitány kiakad, sarkon fordul és elindítja a válási procedúrát. Nem igazán érdekli, mit mond a neje az okokról, amelyek arra késztették, hogy ilyen ostoba, lebukós módon bújjon ágyba a közös barátjukkal.

Mivel később a nő első tisztnek jelentkezik a férje hajójára, kénytelenek együtt dolgozni és valamelyest tisztázzák azt is, mi vezetett Kelly hűtlenségéhez: leginkább is az érzelmi elhanyagoltság, hogy a férje a karrierjével foglalkozott, hogy nem lehetett vele beszélgetni, és a bulis, sármos kék jóbarát mindig kéznél volt.

Csak jó sok epizóddal később derül ki, hogy a kék haver nem csupán sármos, hanem a fajára jellemző módon bizonyos időközönként olyan feromonokat bocsát ki magából, amelyek mindkét nembéli egyedekre ellenállhatatlan hatást tudnak gyakorolni: itt jön a WOKE fordulat: nem csak Kelly csábul el ismét (noha most már szabad nőként), hanem maga Mercer is teljesen megbolondul a kék baráttól és mindent megtesz, hogy ágyba bújhasson vele, noha alapvetően heteró.

Ennek fényében az egész hűtlenség-sztori, amiből a sorozat kiindult, egészen más értelmezést nyer, gyakorlatilag teljesen felmenti Kellyt az alól a felelősség alól, hogy becsapta a férjét, hiszen szinte nem tehetett mást…

A másik érdekes történet két férfi között játszódik, ugyanis a moclánok társadalmában nincsenek nők, illetve a lányokat átoperálják férfivá és ha egy szülőpáros erre nem hajandó, akkor el kell rejtenie a gyerekét… Bortus és Klyden mindketten férfiak és a gyerekük lánynak születik: Bortus nem akarja, hogy átoperálják fiúvá, a társadalmi nyomás azonban olyan nagy, hogy ez mégis megtörténik, ami alapvető szakadást okoz a pár kapcsolatában.

Bortus nem tudja megbocsátani a partnerének, hogy ebben a kérdésben nem állt mellé, de mivel nem szokásuk az őszinte kommunikáció, csak magában füstölög és végül elkezdi „csalni” a partnerét. Aminek különös formája az, hogy a szimulációs szobában, ahol bármilyen fantázia megvalósulhat, mindenféle pornójeleneteket játszik le (ehhez külön „videókat” vásárol feketén, hogy minél zaftosabbak legyenek).

Annyira bepörög erre a pornóra, hogy már se családi élete nincs, se a munkáját nem végzi rendesen, ahogy teheti, rohan a szimulációs szobába és betölti a legújabb jelenetet… Egy ismerős jelenkori probléma, a pornófüggőség sci-fi változata: ha a pornó már nem csupán arról szól, hogy nézünk valamit és magunkkal játszunk, hanem arról, hogy a valósághoz megtévesztésig hasonló aktusokban veszünk részt, akkor az igazi megcsalás?

Illetve arról is szól, hogy egy bármilyen hűtlenségi történet mennyire elszívhatja a figyelmünket az élet egyéb területeiről… Lehet, hogy csak csetelünk valakivel, de ha az egész napunk, minden napunk reggeltől estig erről szól, akkor azért az eléggé elviheti a fókuszt minden másról. Épp ezért lenne annyira fontos az önfegyelem, hogy ne pörögjünk túlságosan bele egy ilyen élménybe. Ha nagyon elhanyagoltnak érezzük magunkat, ha nem tudjuk kibeszélni a problémáinkat a párkapcsolatunkban, akkor hajlamosak lehetünk így viselkedni és lehet, hogy nagyobb felfordulás lesz a vége…

Bortust konkrétan szíven szúrja Klyden, mert a moclánok így válnak… Persze Bortus életét megmentik, de a dolog üzenete egyértelmű: nem lehet a végtelenségig a szőnyeg alá söpörni egy ennyire súlyos párkapcsolati problémát és a pornó nem megoldás semmire. Legfeljebb átmeneti enyhülést adhat.

Nyilván nem mindegy, hogy tudod-e, mi ment félre, hogy kommunikáltatok-e erről vagy csak sunnyogó kihátrálást tapasztalsz, esetleg te érzed úgy, hogy azért nem pont ilyen kapcsolatra vágynál, esetleg a körülményekről derült ki, hogy kezelhetetlenek (például az illető valójában sose tud találkozni veled, csak a szája járt)… A lényeg az, hogy beleélted magad valamibe, terveztél egy csomó mindent, úgy tűnt, hogy végre érzelmi/szexuális téren javulhat az életed, és most mindezt el kell engedned.

Ha titokban ismerkedtél és van állandó partnered, akkor persze nagyon nehéz lesz igazán elgyászolni ezt a veszteséget… Minél rosszabb a kapcsolatod, minél kevesebb támaszt találhatsz benne és annál keserűbb leszel otthon, hiszen az alapkapcsolatod működésképtelenségéhez még a reménybeli alternatív kapcsolatod kudarca is társul… Ilyenkor nagyon fontos lenne egy bizalmas, akinek kiöntheted a szíved, aki meghallgat és nem ítélkezik. Lehetőleg olyasvalaki, aki nem szemellenzős monogám, illetve nem azt szajkózza majd, hogy minden szeretői kapcsolat eleve kudarcra van ítélve.

Ha a ciklus rövid volt, tehát nem fektettél bele sok energiát, akkor sokkal könnyebben túllendülsz rajta, de ha hosszasan építetted a kapcsolatot és ennek ellenére ért a kudarc, akkor nehezebb lesz összeszedni magad. Igazából sokan gondolják úgy, hogy emiatt kell rövid ciklusokban cselekedni, mert az kevésbé viseli meg az embert, de lelki alkat kérdése, illetve két ember ismerkedésében mindig van egy alkalmazkodási szükséglet: ha a te ciklusaid rövidek, de a másiké nem, akkor esetleg érdemes hozzá alkalmazkodni vagy valahol középen találkozni.

Nyilván mindenki abból indít, hogy többekkel próbálkozik párhuzamosan, de ezekből a jelöltekből a legtöbb hamar lemorzsolódik, bár fent lehet tartani egy elsődleges és másodlagos preferenciát és ha az elsődleges nem jön be, akkor a másikra váltani, sok esetben a másodlagos ismerkedés alanya megérzi, hogy tartalékként bánnak vele és abból sem lesz semmi.

Lelki alkattól függ, kinek mennyire tesz jót, ha azonnal újrakezdi a dolgokat vagy tart egy kis szünetet… Nem hiszem, hogy túl nagy szünetet kellene tartani, viszont azt mindenképpen érdemes elkerülni, hogy egy új ismerkedést a legutóbbi kudarcunk lelki feldolgozására használjunk el. Nagyon megterhelő egy új partnerjelölt számára, ha nem róla van szó, hanem örökké másról vagy másokról beszélünk. Mindenki megérdemli, hogy a saját jogán szerepeljen egy közeledésben: ha traumafeldolgozásra vágysz, akkor vagy pszichológushoz menj, vagy barátokat keress, vagy akár az MI-t vedd igénybe, utóbbinak hatalmas türelme van ahhoz, hogy elemezze veled a csalódásod, igaz, a titkos kapcsolatok támogatása nem tartozik a profiljába.

Ha úgy érzed, hogy kimerültél érzelmileg, hogy csapdahelyzetbe kerültél a nem működő párkapcsolatod és a szeretőkeresés között, akkor próbálj meg valamit változtatni a helyzeteden, olykor már az is segít, ha többet vagy a természetben, sportolsz, barátokkal találkozol, valami hobbit találsz… Egy teljesen működésképtelen párkapcsolatot persze valójában nem is érdemes fenntartani, de tudjuk, hogy vannak olyan élethelyzetek, amelyekben annak megszakítása túl sok embernek okozna szomorúságot, illetve valójában jól érzed magad benne, de bizonyos dolgok fájón hiányoznak.

Ilyenkor egy kis önelemzés, kikapcsolódás, bizalmassal való beszélgetés után érdemes újrakezdened a keresést, beépítve azokat a tanulságokat, amelyeket az előző próbálkozásból hoztál. Például, hogy ne húzd túl sokáig az ismerkedést, ne engedd el azokat, akik nem rögtön lelkesítenek, figyelj azokra a jelekre, amelyek arra utalnak, hogy az illető igazából nincs abban az élethelyzetben, hogy rendszeresen tudjatok találkozni, és így tovább.

A szeretőkereséshez olykor nagyon kitartónak és rugalmasnak kell lenni, de másképp nehéz sikert elérni. Az, hogy képes legyél önmagadat motiválni, biztosan az egyik legfontosabb tulajdonság.