Ahogy a hónap elején jeleztem, a Ridikül című lap egyik újságírója feltett nekem néhány kérdést: az április 3-iki szám 38-39. oldalán olvasható az a kevés, amit ebből le is hoztak. Ígértem, hogy az összes válaszomat közreadom majd, nos, itt következnek az eredeti kérdések és a reakcióim.
Ridikül: Mit gondolsz, könnyebb-e ma lehetőséget találni a félrelépésre, mint régen? Vagy ez semmit nem változott, csak mások lettek az ismerkedési lehetőségek?
Skarlát Betű: Könnyebb, mert nem csak azokból lehet válogatni, akik épp kéznél vannak, olyanok is szóba jöhetnek, akikkel az internet adta lehetőségek nélkül soha nem találkoznánk. Több a tudatos félrelépés, előbb születhet meg a vágy, minthogy megismernénk a konkrét személyt. Főleg azoknak könnyebb, akik kevésbé képesek élőben ismerkedni (gátlásosak, félénkek), kistelepülésen élnek, vagy olyan az életbeli helyzetük, hogy nem is nagyon találkoznak ellenkező nemű emberekkel (otthon vannak, egynemű közegben dolgoznak, stb).
R: Számos blogbejegyzést írtál, rengeteg kommentre válaszolsz. Mindezek alapján hogy látod, mi motiválja az embereket a megcsalásra? Csupán testiségről van szó, vagy az újdonság varázsa, netán sokan élnek érzelmi szinten is üres kapcsolatokban, esetleg más okok?
SB: Ritka, hogy csak szexről legyen szó, bár a férfiak sokszor hivatkoznak erre – persze nem akkor, amikor egy nő befűzéséről van szó. Önmaguknak fogalmazzák meg így, főleg, ha otthon alig van szex, vagy csak nagyon kedvetlen, monoton, illetve bizonyos dolgok tabunak számítanak.
De aki csak a szexre hajt, az legtöbbször hivatásost keres, ami persze szintén számíthat megcsalásnak, de a férfiak általában nem így érzik.
A legtöbb ember izgalmat is keres, valami olyat, amiben egyébként nincs igazán része.
Ami az érzelmeket illeti, rengeteg kapcsolatból hiányzik az intimitás, vagy csak szex nélküli intimitás jellemző, egyfajta testvéri viszonyulás. Máskor még ez sincs, és bármennyire is macsónak próbálnak mutatkozni a pasik, ez nekik is nagyon rosszul esik.
A nők hűtlensége másképp strukturálódik, ők sokkal gyakrabban tapasztalják magukon, hogy már nincs kedvük az otthoni szexhez, nem izgatja őket a partnerük, azt hiszik esetleg, hogy elveszett a libidójuk, és nagyon meglepődnek, ha egy idegen felébreszti bennük azt, amit már rég nem éreztek. Általában a nők sokkal gyorsabban visznek érzelmeket is a külső kapcsolatba, míg a férfiak nagy része fél attól, hogy érzelmileg belebonyolódik.
Fontos motiváló erő az önbizalom-növelés is, a tudat, hogy még kell az ember, hogy erős vágyakat képes ébreszteni, elképesztő hatással van a hangulatra, az énképre, a megjelenésre. Van, aki önmagának akar bizonyítani, és van, aki egyfajta bosszú lehetőségét látja a félrelépésben. Nagyon összetettek a motivációk, nem hiába írtam közel 300 posztot a kérdésről.
R: Mennyire érzékeled, hogy megváltozott az emberek megcsalásról, hűtlenségről való véleménye, és, hogy egyre többen élnek nyitott kapcsolatokban? Mi a véleményed erről a tendenciáról?
SB: Kérdés, mihez képest változott meg. A férfiak hűtlensége mindig is tűrt illetve támogatott kategória volt, míg a szerelmi házasság intézménye nem vált általánossá, senki nem is ütközött meg rajta, hiszen az ember nem azt vette el, akit kívánt vagy akibe szerelmes volt… A nőtől ettől függetlenül elvárták, hogy hűséges legyen, mert egyfajta vagyontárgyként tekintettek rá. (És ez a világ nagyobbik, nem szekularizált részén még mindig így van.)
A szerelmi házasság alapvetéséből eredeztetett hűségi elvárás viszonylag új keletű, pár évtizedes gondolat. Mivel lehetséges a válás, és mivel szabad párválasztás van, ez a gondolatmenet abból indul ki, hogy senki se kényszerít egy bizonyos partnerrel élni, azt te magad választottad, akkor tessék szeretni és hűségesnek lenni. Van ebben egyfajta nagyon érdekes giccses, kispolgári attitűd, amely például nem veszi figyelembe, hogy az érzelmeink hullámzóak, hogy az életkörülményeink, az életkorunk, a felfogásunk folyamatosan alakul, hogy a szerelem és a vágy egy adott személy irányába mulandó, de a szeretet és az elköteleződés megmaradhat. No meg azt is figyelmen kívül hagyja, hogy mennyire nehéz egzisztenciát teremteni, hogy a válás hány embert taszíthat szegénységbe, hogy a nők a gyerekvállalás kapcsán milyen függőségi helyzetbe kerülnek.
Ezzel megy szembe az az elképzelés, hogy nem érdemes felrúgni jól működő kapcsolatokat, házasságokat, családokat, szövetségeket csak amiatt, mert már nem kívánjuk egymást, mert mást jobban kívánunk, mert eltérő a szexuális igényünk.
Ilyenkor merül fel a nyitott kapcsolat, mint megoldás. Ha a felek meg tudják ezt beszélni, és képesek megegyezni a szabályokban, akkor nagyon jól működhet. Persze sokszor csak hallgatólagosan nyitott egy kapcsolat, vagy csak egyik irányba nyitott, de ettől még lehet működőképes.
Szerintem ez sem valami új jelenség, csak azelőtt egyszerűen a férfi számára volt nyitott.
R: Nem tudom, hogyan kapcsolódsz a Viszony.hu oldalhoz (ezt elárulhatod?), de bloggereként képviseled ezt a párkeresőt, amely mondhatjuk, hogy “hűtlenségre” biztatja a feleket. Te mennyire tartod "legalizálhatónak" a megcsalást? Létezik-e évtizedeken át tartó házastársi hűség szerinted a mai világban?
SB: A hűtlenség ábécéje blog már több mint két éve létezett, mikor megkerestek a viszony.hu-tól, hogy szeretnék, ha náluk folytatnám. Semmiféle megkötésem nincs, ugyanúgy azt írom, amit szeretnék, csak most kapok érte némi honoráriumot.
A viszony.hu mindössze egy felület, amely megkönnyíti az egymásra találást, és más társkeresőkkel szemben itt világosak a játékszabályok. Az összes normál párkereső tele volt eddig is házasokkal, aki akart, ugyanúgy vadászgatott, mint a viszonyon. Csak itt kevésbé kell magyarázkodni, ha valaki itt regisztrál, annak nem elfogadhatatlan a szeretői státusz, a félrelépés mint olyan – még akkor sem, ha egyébként szingli.
Persze, hogy létezik évtizedekig tartó hűség, de a kérdés nem ez, hanem, hogy működőképes, boldog-e ettől egy házasság. Mert lehet két ember passzívan hűséges egymáshoz úgy, hogy nincs köztük intimitás, csak marják egymást, vagy önként lemondtak a szexről, mert úgy vették észre, hogy a másik se akarja… Érdemes-e a hűség mítosza miatt feladni a vágyainkat, vagy arra kényszerülni, hogy egy egyébként jó kapcsolatnak véget vessünk, csak azért, mert mással szeretnénk szexelni? Én úgy gondolom, nem.
R: Mit gondolsz/ tapasztalsz, elsősorban kik (milyen típusú emberek, vagy milyen párkapcsolati problémával küzdők) keresik az ismerkedés ilyen formáját, mint pl. a Viszony.hu?
SB: Mindenféle ember megfordul itt, és egy részük nem is küzd kifejezetten párkapcsolati problémával, de izgatja a lehetőség, hogy kipróbálhat valami újat, játszhat egy kicsit. Sokan el se jutnak a randizásig, mert nem elég sikeresen próbálják meggyőzni a másikat, vagy megfutamodnak, vagy egyszerűen csak azért regisztráltak, hogy levelezgessenek, kiöntsék a lelküket, szexről cseteljenek valakivel, és ezzel meg is elégszenek. Persze a partnerük ezt is tarthatja már hűtlenségnek, hogy egyáltalán kinél hol kezdődik a hűtlenség, az örök vita tárgya.
De ha tipikus párkapcsolati problémákra gondolok: férfiaknál a kevés szex, a gyakori visszautasítás, a fantáziátlan szexuális élet sokszor felmerül, vagy csak olyasmi például, hogy a feleség nem hajlandó orális szexre, esetleg másra. Olyat ritkábban hallani, hogy egy férfi már nem kívánja a feleségét, és ezért lép félre, bár lehet, hogy csak snassznak érzik, hogy ezt bevallják.
A nők inkább érzelmi üresség esetén keresnek szeretőt, és ha nem kívánják a férjüket, vagy, ha a partneren érzik, hogy nem kívánja őket.
Nagyon fontos mindkét nem számára, hogy nemi identitása megerősödjön a félrelépéssel, vagy akár azzal, hogy levelezni kezd. Igazi férfinak illetve igazi nőnek akarja érezni magát mindenki, ez általános igény: kitörni a társadalmi szerepekből, és mindentől függetlenül tisztán csak férfiként vagy nőként létezni, ez az, amit egy legitim, mindenki által jóváhagyott kapcsolat nem tud megadni, mert azonnal rengeteg más szerep rakódik a felekre.
R: A “szexről szabadon” blogban is olvashatjuk az írásaidat. Szerinted mennyire vannak még tabuk a házastársi kapcsolatokban? Egyáltalán szükséges-e, hogy egy komoly kapcsolatban is olyan legyen a szex a felek között, mint amilyen mondjuk egy “kötetlen” egy éjszakás együttlét valakivel?
SB: Sehol sincs annyi tabu, mint egy házasságban. Minél bonyolultabb, elkötelezettebb, társadalmilag beágyazottabb egy kapcsolat, annál nehezebb benne őszintének lenni: az életveszélyes lehet. Mindig elképedek, mikor emberek nagy elánnal kijelentik, hogy nekik a legfontosabb dolog az őszinteség, nagy valószínűséggel bele se gondolnak, mi mindennel jár ez. Töréssel, meg nem értéssel, sértődésekkel.
A házasságok sokaságában tabu az őszinte beszéd a szexről, a mások iránti vágyról, a hűtlenségről.
Sose lesz olyan a szex egy komoly kapcsolatban, mint egy egyéjszakás kaland során, de nem is igazán értem a kérdést. Lehet az egyéjszakás borzasztó szar, meg nagyszerű is, nem tudnám megmondani, milyen a szex egy egyszeri alkalommal, mert szerintem mindig más.
Az első szex amúgy ritkán sikerül jól, mert először meg kellene tanulni egymást. A komoly kapcsolatok is sokfélék, attól is függ, a kapcsolat hányadik évéről van szó, milyen életkorban kerültek össze, mennyi az előzetes tapasztalatuk, vannak-e gyerekek, és még millió dolog játszik közre.
Le lehet élni úgy egy fél életet, hogy az ember nem tud semmit a partnere valódi vágyairól, vagy rá lehet érezni egyetlen szeánsz alkalmával.
Szerintem a legjobb szexre szeretői kapcsolatban van esély: van idő egymás megismerésére, ugyanakkor megmarad a „csak nő, csak férfi-viszonyulás”, nem kavar be ezer más kötelék, nincs együttélés, nincs negatív értelemben vett megszokás, és nincs kötelesség: mindketten csak addig csinálják, amíg igazán akarják.
Ezzel persze nem azt mondom, hogy egy komoly, elkötelezett kapcsolatban ne lehetne jó a szex, persze, hogy lehet. Tudok olyanokról, akiknek sikerül ez a truváj, ők nagyon szerencsések.
R: Te magad (a privát életedben) hogyan vélekedsz a monogámiáról?
SB: Amit a blogokban leírok, az a privát véleményem, úgyhogy természetesen ugyanúgy vélekedem a saját életemben is. Nem tartom igazán működőképesnek. Ugyanakkor társadalmilag persze szükség van arra, hogy emberek családot alkossanak, főleg a gyerekek felneveléséhez fontos ez, de hogy ennek miért kellene a szexuális és érzelmi kizárólagosság mentén szerveződnie, mikor ez egyszerűen az esetek nagy százalékában nem működik, azt nem tudom. Illetve tudom: mert félünk kimondani a nyilvánvalót, és abban reménykedünk, hogy majd pont mi leszünk a kivételek.
R: Mit szólnál, ha a párodat megtalálnád egy bármilyen társkereső oldalon?
SB: A kérdés merőben hipotetikus, mert már nem élek monogám párkapcsolatban. És nem is hiszem, hogy a jövőben erre sor kerülne, de ha mégis: természetesen nem borulnék ki. Ha éppen én is ott kalandozom, milyen alapon ítélném el őt? Lehet, hogy megengednék magamnak egy kis játékot, és megpróbálnám elcsábítani ismét.
De ha én valaha párkapcsolatban fogok még élni, akkor az nyitott lesz, azt hiszem, nem kell majd a partneremnek sem titokban kalandoznia.