Van miért bocsánatot kérned? Vagy ha megteszed, csak azért, mert így kisebb a balhé? Esetleg, mert ezt várják tőled? De megbánod-e tényleg, hogy félreléptél? És abba akarod-e hagyni?

Egy viszony addig működik jól, amíg a két ember hasonlóan gondolkodik a kapcsolat és általában a szeretőzés természetéről, szabályairól, perspektíváiról. Vagy, ha nem is gondolkodik hasonlóan, a másikról azt feltételezi, hogy úgy gondolkodik, ahogy ő.

Végre csak a hűtleneket kérdezték arról, miért csinálják. Hiszen ők tudják a legjobban, vagy nem?

Mi motiválja azt a nőt, aki arról győzködi a barátnőjét, lányát, testvérét, kolléganőjét, hogy minden férfi csalfa, az ő pasija is? És ki hogyan reagálna erre a vádaskodásra, akár van valóságalapja, akár nincs?

Mikor az özvegyasszony rájön, hogy idejekorán elhunyt férje megcsalta. Na de hogy miért? A posztból (vagy a sorozatból) kiderül.

Szeretővel társaságba járni? Felvállaltan vagy úgy, hogy senki nem tud róla, mi van köztetek? Vagy csak páran tudnak az egészről? Ha van rá lehetőség, megjelentek ugyanabban a buliban vagy sem?

Vi Keeland könyvei már majd' 30 országban jelentek meg és csak az Egyesült Államokban több mint kétmillió eladott regénnyel büszkélkedhet.

Ki táplálja a hiedelmet, hogy a nők kevésbé hajlamosak a hűtlenségre? Miért mennek egyesek odáig, hogy egyenesen meghamisítanak valódi történeteket, amelyek nem passzolnak a világnézetükbe? És miért nem jó ez se a nőknek, se a férfiaknak?

Mire lenne féltékeny egy mesterséges intelligencia, ha beleszeretne egy emberbe? És mit nem bírna elviselni egy ember ebben a kapcsolatban?

Miért olyan népszerűek a nős férfiak még akkor is, ha egy csomó bonyodalomhoz vezet a velük folytatott kapcsolat? Nincs elég szingli pasi? Vagy alapvetően más tulajdonságok jellemeznek egy egyedülálló, mint egy házas férfit?