Azok, akik a hűtlenséget elítélik, gyakran igyekeznek metsző gúnnyal kezelni a megszokott kifogásokat (vagyis magyarázatokat, amelyek számukra kifogásoknak tűnnek) - főleg, ha férfiak szájából hangzanak el. Ha egy nő mondja, hogy a férje nem érti meg, azt gyakorlatilag mindenki elhiszi, hiszen a férfiakról alkotott elképzeléseink egyik legszilárdabb építőköve, hogy ők nem értik meg a nőket. Ezt még ők maguk is fennen hirdetik, mintha büszkék lennének rá, noha egyáltalán nem lenne érdemes büszkének lenni arra, hogy valamit/valakit nem értünk. 



Ha viszont egy házas férfi hivatkozik arra, hogy nem érti meg a felesége, szinte mindenki nagyon ócska kifogásnak tartja, ahogy azt is, hogy nincs szex otthon... Mintha ezek a dolgok egyáltalán nem lennének lehetségesek, és ha mégis, akkor biztos maga a férfi a hibás. De a kialakult helyzet nem csak egy ember hibája szokott lenni: ahogy ellenkező esetben, amikor a nő panaszkodik a megértés hiányára vagy a kevés szexre (általában kevés szexre nem hivatkozik, mert az megszégyenítő számára, arra utal, hogy őt nem kívánják eléggé), ugyancsak nem kéne minden felelősséget a férfira kenni.

De nem is az a lényeg, hogy ki a hibás(abb), hanem az, hogy a frusztráció valós-e, és a megoldás lehetséges-e a házasságon belül vagy sem. Egyáltalán van-e még ereje, energiája az adott embernek arra, hogy tovább próbálkozzon, noha látható, hogy a másik fél nem akar változtatni a meglévő helyzeten. (És az az érv, hogy azt az energiát, amit egy külső kapcsolat felépítésébe fektet bele, a házassága rendbetételére is fordíthatná, egyáltalán nem állja meg a helyét: ugyanis a külső kapcsolat energiákat adhat ahhoz, hogy a "belsőt" el lehessen viselni, főleg, mikor a belső már csak viszi az energiát.)

Az, hogy két ember nem érti egymást, hogy már képtelenek érdemben beszélgetni, vagy esetleg soha nem is tudtak érdemben beszélgetni, valami miatt mégis összekötötték az életüket, meglehetősen gyakori jelenség. A mindennapok sokmindent elfedhetnek, de nem lehet örökké szőnyeg alá söpörni a problémát, valamilyen formában meg fog nyilvánulni. A férfiak meg nem értettsége persze sokszor azzal függ össze, hogy egyáltalán nem merik kimondani, mi bántja őket, hogy egyáltalán bántja őket valami, mert azt tanulták, hogy a panaszkodás, az érzékenység bevallása férfiatlan. (Vannak persze férfiak, akik nagyon is tudnak panaszkodni, de általában úgy, hogy közben másokra hárítják a felelősséget minden bajukért - azért is, hogy panaszkodás közben folyamatosan férfiatlannak érzik magukat.)

A valódi problémák sokszor még csak nem is világosak a férfi számára, csak azt érzi, hogy egyrészt nyomasztják a gondok, másrészt nincs, akivel ezeket megbeszélhetné. Lehet, hogy szélsőséges nemi szereposztás alakult ki a családjában: ő vállalta a családfenntartó, mindenről gondoskodó, de érzelmeitől elszakadt szuperférfi szerepét, és a felesége annyira nincs tisztában a gondjaival vagy egyáltalán a valósággal, hogy reménytelen vele bármit megbeszélni, csak megijedne, és egyébként sem akarna róla tudni. Nyilván nem véletlen, hogy ilyen szereposztás alakult ki, és nyilván elérkezik a férfi ahhoz a ponthoz, amikor már elege lesz abból, hogy mindig ő az erős, a problémamegoldó, de ha a feleség nagyon is jól érzi magát ebben a kényelmes helyzetben, elég bajos lesz onnan kimozdítani.

A meg nem értett férj tehát egyáltalán nem ritka, és akit nem értenek, azt sokszor nem is szeretik, nem is értékelik, és nem is szexelnek vele. Vagyis nem úgy szexelnek vele, hogy az igazán szexnek hasson... A férfiak sok érzelmüket élik meg a szexben, noha úgy tesznek, mintha tökéletesen el tudnák választani a nemiséget az érzelmektől - ahogy minden mást is képesek elválasztani az érzelmektől, még önmagukat is. De a valóságban sok nem szexuális jellegű érzelem is a szexen keresztül jelentkezik bennük, illetve ott csapódik le. 

Ha tehát úgy érzik, hogy nincs elég szex a házasságukban, akkor lehet, hogy azért érzik úgy, mert tényleg nincs elég, vagy mert az a szex, ami van, nem nyújt valódi kielégülést. Tudom, sokkal egyszerűbb még férfiként is azt hangoztatni, hogy a félrelépések nem érintik az érzelmeket, csak egészségügyi jelentőségük van, és persze nem mondom, hogy ez soha nem igaz... De elég sokszor kompenzálnak a férfiak is valamit azzal, hogy ilyen vagy olyan stílusban (alkalmilag, sportszerűen, érzelmeket is belefeccölve, stb) félrelépnek. 

Olykor kamu, hogy a feleségük nem érti meg őket (bár, ha titokban lépnek félre, akkor poligám hajlamaikat biztos nem érti meg a feleségük, csak ezt a meg nem értést a nagy többség meg szokta érteni, legalább is úgy tesz, mintha), olykor meg lehet teljesen igaz - ettől persze simán esélyes, hogy ők se értik meg a feleségüket. Egy szeretővel újra esélyt kaphatnak, hogy egy nő megértse őket, és intellektuálisan/érzelmileg/szexuálisan olyan élményeket adhatnak egymásnak, amilyenekre házasságukban nem lenne esélyük. 

Amikor egyébként tényleg az a helyzet, hogy a házastársak között nincs összhang és a férfi nem csak kifogásként használja a meg nem értettséget, az a mondat, hogy "a feleségem nem ért meg", el sem hangzik. Csak elejtett megjegyzésekből lehet rájönni, hogy mi nem stimmel, és csak hosszabb idő után. Sokkal inkább hivatkoznak szexuális hiányérzetekre, de általában nem ez az egyetlen probléma.