Egy brit felmérés (YouGov) elég furcsa eredményeket hozott azzal kapcsolatban, hogy milyen különbségek vannak a férfiak és nők félrelépési szokásai között – elsősorban azt illetően, hogy hol találnak alkalmi partnert vagy szeretőt. A legfurcsább egyébként számomra az, hogy a netes társkeresés mint opció teljesen kimaradt a vizsgálatból…



De nézzük a számokat. Csak 20% hűtlent találtak az összes megkérdezett között, nők és férfiak tekintetében ez volt az egyetlen adat, ami gyakorlatilag nem különbözött. Bármennyire is halvérűek a britek, azért ennél többet néznék ki még belőlük is – ha a múltkor idézett amerikai adatok alapján a férfiak 60%-a lépett már félre, talán háromszoros különbség nincs az emberek között ebben a témában.



A férfiak 44%-a lépett félre a munkahelyén, ellentétben a nők 32%-val (ami ezek szerint azt jelentené, hogy a férfi többlet mind függetlenekkel hűtlenkedett volna?), a nők viszont elsősorban baráti, haveri körből választanak: 53% vallotta ezt, ellentétben a férfiak 32%-val. Mivel nem csak egyet lehetett választani, hanem akár az összes kategóriát be lehetett jelölni, nyilván bőven akadtak, akik innen is, onnan is válogattak, sőt, egy barátjuk lehetett a kollégájuk is – hogy melyik kategóriában jelöltek egy ilyen partnert, az már a véletlenen múlt.

Azt sem értem, hogy az idegen (stranger) és a senki különös (no-one specific) között számukra mi a különbség, mert szerintem ez egy és ugyanaz a kategória: vagyis olyasvalaki, akivel korábban semmilyen kapcsolatban nem álltunk. Ez lehet neten megismert személy, vagy egy bárban, vonaton, szállodában felszedett valaki. A férfiak 27%-ban jelölték az idegent és 10% körül a senki különöst, ami megint kérdés, hogy akkor ezt most 37%-nak vegyünk, vagy hogyan számoljunk. A nők esetében az idegennel való félrelépés csak 9%-ban jelent meg, és a senki különös sem sokkal több.

Kategóriaként megjelent még az ex: itt a nők voltak többségben, 15% vallott be ilyen affért, a férfiak 10%-ával szemben, de az igazán nagy eltérés a szomszédoknál mutatkozik: itt a nők sokkal aktívabbak, mint a férfiak: 12% nőre csak 4% férfi jut, vagyis a szomszédokkal kavaró férjes asszonyok többsége szingli pasit talál magának?

Csak férfi vallott be olyat, hogy a felesége rokonával kavar, nő egy sem akadt, aki ilyesmit tett volna, ami megint csak furcsa, hiszen akkor az összes rokoni kavarás független nők számlájára írható. (Nem igazán hiszem, hogy tényleg ez lenne a helyzet.)

Végül különbség mutatkozott a férfiak javára az azonos nemű külső partner dolgában is: 9% vallott be ilyet, a nők 6%-ával szemben.

Az persze erre a felmérésre is igaz, mint általában az összes, hűtlenséget érintő vizsgálatra: egyáltalán nincs egzakt definíció arra, hogy mi számít hűtlenségnek, tehát van olyan, már egy alig csókot is annak él meg, más meg a prostihoz járást sem tekinti félrelépésnek (valami miatt ez a kategória is kimaradt a felmérésből, vajon miért?)…

Ismétlő hűtlennek a férfiak 49, a nők 41%-a vallotta magát, de az ebből persze nem derül ki, hogy mennyi a kétszer félreléptem, mikor részeg voltam-féle történet, és mennyi az évek óta szeretőzős emberek aránya, pedig a hűtlenség természetrajza egészen más a két esetben.

Az okok tekintetében nincs semmi meglepő: a nők 44%-a vallotta, hogy hízelgett a felé irányuló figyelem, 43% pedig azt állította, hogy a házassága/kapcsolata érzelmileg nem kielégítő. Gondolom, ebben a szexuális kapcsolat nem kielégítő volta is benne foglaltaik, csak a nők inkább az érzelmek felől közelítik meg a problémát – kifejezetten a szexre csak 15% nő panaszkodott. A férfiaknál ez persze nagyobb arányú volt: 32%-os.

Ti milyen kategóriákat jelölnétek be? Nálam a legjellemzőbb az idegen, hiszen leginkább neten ismerkedtem, a legelsőt kivéve, aki szomszéd volt - egy találat akadt baráti körből, illetve többször kerültem kísértésbe munkahelyen, de azokból nem lett semmi, bár ha a levelezés és intim megbeszélések sorozata már hűtlenségnek számít, akkor azt is beikszelhetném.