Előre kell bocsánatom, hogy nagyon szeretem a Partizánt és különösen élvezem Gulyás Marci műsorait, most például képes voltam végignézni vele több mint 6 órát, amikor a nézők kérdezhették. Az életút interjúiból is sokat meghallgattam teljes terjedelmükben, már ha érdekelt az interjúalany.


Éppen ezért csalódás, mikor olyan témához nyúl, amelyhez a jelek szerint nincs meg a felkészültsége és olyan vendégekkel, akiknek még annál is kevésbé van erről érdemi mondanivalójuk, mint neki.

A műsor lényege (a blokknak egyénként nincs is neve), hogy két népszerű, mondhatni balos/ liberális vloggerrel (Bandi és Bálna) néznek meg jobber / NER-es videós tartalmakat és alkotnak róluk véleményt. Ezúttal a Férfiak klubja jelenséget pécézték ki maguknak, ami alapvetően teljesen érdekes téma: ezzel a szervezettel korábban már találkoztam, de azért az a sok bornírt baromság, amit az egyik vezetőjük a tévében és a youtube-on hirdet, akkor nem jött szembe.

A felvezetőben Marci próbál kapaszkodókat találni a férfiasság témáját illetően a két vloggert kérdezgetve, de ezek simán kijelentik, hogy nekik ez nem volt probléma (ugyan már, nyilvánvaló, hogy csak nem akarják vállalni, elröhögcsélik), sőt, a Bálna nevezetű még azt is megfogalmazza, hogy minek annyit beszélni a párkapcsolati problémákról meg a párkeresésről, mikor ez annyira egyszerű és éppen attól lesz bonyolult, mert annak állítjuk be, hiszen ezzel nézettséget lehet generálni. Hát, ilyenkor jut eszembe, hogy ha hallgatott volna, bölcs maradt volna.

Marci azért érzi, hogy ez így eléggé gáz és azzal a kifogással jön, hogy hívna ő szakértőket a témában, csak hát azok nem vállalják a szereplést. Nem hiszem, hogy ugyanaz a kutató, Király Attila, aki a Szexkultúra podcastbe elment a múltkor épp az ősközösségek szexuális szokásaival kapcsolatos beszélgetésre (Paleoszex I-II.) vagy valamelyik kollégája ne vállalná ugyanúgy az ismeretterjesztést más fórumon is, mert ebben semmi ciki nincs, ellentétben azzal, hogy egy komoly témát elröhögcsélünk és kijelentjük róla, hogy nincs itt semmi látnivaló.

De mi köze mindennek a monogámia / nonmono témakörhöz? Nos, itt fordulunk rá a Férfiak klubja-féle tartalomra, amelyből már pár perc is bicskanyitogató volt, és nem is bírtam végignézni az adást… Az FK-féle előadó (szerintem a neve mindegy, mert ez is csak egy a beszélő fejek közül) előadja azt a borzalmasan zavaros és történelmi tévedésektől hemzsegő elméletet, miszerint az őskorban még mindenki azzal szexelt, akivel akart, de aztán jött a civilizáció, és akkor valakik rájöttek, hogy a férfiakat úgy lehet motiválni, ha tudják, hogy konkrétan ki az ő utóduk, mert akkor azért majd küzdeni fognak, és ennek egyetlen módja, ha a nőt arra kényszerítik, hogy csak egy pasival szexeljen, aztán valahogy rájöttek, hogy ez mégse igazságos, és akkor a férfiakat is rákényszerítették, tűzzel-vassal, hogy ők is monogámok legyenek, és így jutottunk el a fejlett társadalmakig, valamint bizonyított tény, hogy csak az a társadalom életképes, ahol még válás sincs, mert ahol lehet partnert váltani, ott már elindul a hanyatlás.

Mi a három résztvevő reakciója erre a borzasztó hülyeségre? Röhögnek rajta. OK, lehet ezen röhögni is, vidám műsor, meg minden, de nincs érdemi cáfolat, nem mondanak semmit arról, hogy akkor ez hogyan is volt? Mitől változtak meg a viszonyok az őskorhoz képest? Mezőgazdaság, magántulajdon, anyagi javak felhalmozása, hierarchia, öröklés, és itt válik fontossá, hogy ki kinek a gyereke… De hogy ebből bármiféle monogámia következne… Maximum törvény előtt és maximum a nők jogait korlátozzák, de rengeteg társadalomban vagy lehetséges a többnejűség, vagy ha ez nem is, van válás, illetve az emberek nem csak a házastársukkal szexelnek.

Ha ilyen bornírtságokat hozok egy műsorba, ha bemutatom, hogy tessék, ez a jobber világmagyarázat, ezzel mérgezik a férfiasságában elbizonytalanodott, tanácstalan, a pornón felnőtt ifjúságot, akkor könyörgöm, legyen már valami a röhögcsélésen kívül, amit képes vagyok ezzel kapcsolatban előadni.

És persze pontosan tudom, hogy miért nincs. Mert ezek kényelmetlen kérdések. Mert a férfiak nagy része nincs arra felkészülve, hogy arról beszéljen: neki mit jelent a férfiasság. Főleg arra nincs felkészülve, hogy vállalja a bizonytalanságát, a kételyeit. Valójában a műsor azt mutatta meg, hogy még magukat felvilágosultnak gondoló emberek is mennyire nyuszik, amikor arról van szó, hogy őket mélyen érintő kérdésekről kellene beszélni.

Ahogy Marci fogalmaz, a progresszív baloldalnak nincsenek faék egyszerűségű válaszai, de sokszor az a baj, hogy semmilyen válaszai nincsenek. Azon kívül a pár gendertudatos emberen kívül, aki tényleg tájékozott, de sokszor túltolja a nyugatias PC nyomulást, ezzel teljesen elidegenítve mindenkit, aki nem olyan „képzett”, mint ez a társaság, szinte semmiféle érdemleges tartalom nem születik. A Szexkultúra podcast egyébként nagyon jó és hiánypótló kezdeményezés, de lássuk be: túl intellektuális ahhoz, hogy szélesebb rétegekhez is eljusson és főleg nem fiataloknak szól. Az olyan podcastok, mint a Baszki, én is, inkább ijesztőek szerintem a fiúk számára.

És látom a saját otthonomban, hogy milyen eszméletlen hülyeségek terjednek tizenéves fiúk körében, akik magukra maradnak a kortársaik és az internetes incel és hasonló mozgalmak véleménybugyraiban… Ebből kikecmeregni biztos nem attól fognak, hogy metoo- t nyomatunk nekik, azzal bombázzuk őket, hogy már attól, hogy fehérek és hímneműek eleve elnyomók és bántalmazók, ahogy azért egyesek képesek ezt levezetni.

Remélem, legközelebb, ha Gulyás Marci hasonló témáról készít műsort, akkor rendesen felkészül és olyanokat hív meg, akiknek van érdemi mondanivalójuk. Nagyon üdvös lenne.