Megszokhattátok már, hogy gyakorta ajánlok sorozatokat (The Scandal, Homeland, Masters of Sex, The Affair), de mindeddig angol nyelvűek kerültek csak sorra - mert ezek vannak leginkább szem előtt, és ezekhez jutok hozzá általában.

les-hommes-de-l-ombre_1000x486_0

De ez persze nem jelenti, hogy más nyelven ne léteznének nagyon jó, és a hűtlenség témáját igencsak közelről érintő filmek is, csak jóval nehezebben érnek el hozzánk. Most nekem szerencsém volt, mert egy olyan francia sorozatra futottam rá (Les Hommes de l’ombre - talán Szürke eminenciások-nak fordítanám), amely a leginkább a Scandal-hez hasonlít: a legmagasabb szintű politika belügyeibe vezeti be a nézőt, ugyanakkor sokkal realisztikusabb és európaibb (ez a kettő tán összefügg), ami pedig a szexuálerkölcsöt és a férfi-nő viszonyokat úgy általában illeti, sokkal őszintébb.

Engem mindenesetre meghódított, de sajna, ha nem tudtok franciául, akkor nem sok esélyetek van belenézni. (Torrent oldalakon sincs fent az információim szerint.) Azért reménykedjünk, hátha egyszer megtáltosodik valamelyik magyar tévécsatorna és jó európai sorozatokat kezd sugározni. Bár mindenképp csak felirattal lenne érdemes!

Nem mesélem el az első évad minden sztoriját, de azt, amit elmesélek, tekinthetitek spoilerezésnek is. Mivel azonban igen kicsi az esélye annak, hogy az itteni olvasók tömegei jutnának hozzá a sorozathoz, ez annyira talán nem nagy bűn.

Sajna lemaradtam az első két részről, úgyhogy csak utólag raktam össze, mik történtek benne, de a lényeg, hogy a francia elnök merénylet áldozata lesz, és nem sokkal a halála után kiírják a választásokat (a franciáknál külön van az elnökválasztás, és külön a parlamenti). A jobboldal vezető pártja (amelynek a meggyilkolt elnök is tagja volt) az elnök közeli munkatársát indítja (Anne Visage), akiről a kampány közepén kiderül, hogy az elnök szeretője volt, évek óta.

A helyzet még Franciaországban sem egyszerű, pedig ott nem szokás olyan nagy ügyet csinálni az elnöki szeretőkből, bár azért néminemű botrány kerekedik. De az már kicsit másképp néz ki, hogy a jobboldali (!) elnökjelöltről, egy nőről derül ki, hogy a nemrég elhunyt államfő szeretője volt. Hogy a fenébe lehet ezt úgy kommunikálni, hogy a választók lenyeljék? Mert azt az ötletet, hogy kampány közepén más jelöltet állítsanak, hamar elvetik.

Ilyenkor érdemes profi kommunikátorhoz fordulni, és a kampánystáb ezt teszi: hívják a szakma fenegyerekét, Kapita-t, aki a sokatmondó Pygmalion nevű vállalat alapítója, és arról híres, hogy gyakorlatilag mindenkit ismer, akit csak érdemes, az újságírók a tenyeréből esznek - kivéve a saját feleségét, aki csakazértse, és az a fajta sármos fickó, aki egy évadban több nőt is ledönt a lábáról.

Nos, Kapita házassága is részben azért fut zátonyra, amiért az elnökjelölt asszony kampánya megfenekleni látszik. Kapita egy gyakornok lánnyal kavar, és lebukik.

Ha a házasságát nem is, Anna Visage-ot megmenti az elsüllyedéstől, mégpedig azzal a pofonegyszerű húzással, hogy nem tagadja a jelölt és az elnök közötti viszonyt, hanem nagy szerelemként mutatja be (amúgy ebben nem is hazudik). A franciák pedig vevők a boldogtalan és tragikus végű szerelmi sztorikra, főleg, mikor a Kapita által beszervezett bulvárfotósok még azt is megörökítik, hogy az elhunyt elnök özvegye milyen baráti módon beszélget férje szeretőjével, a közös gyászban egyesülve.

Az egyik, számomra nagyon jól megkomponált jelenet éppen ez: mindkét nő szerette az elnököt, mindketten gyászolják, de attól még félig-meddig ellenségként tekintenek egymásra. Az elnöki özvegy feltesz egy fontos kérdést Anne-nak. Eldöntendő kérdés, már ahogy felteszi, abban benne van az egyetlen lehetséges válasz:

- Ugye, a férjem velem beszélte meg utoljára az élet fontos dolgait?

Nem a szex az érdekes, nem is a szerelem, hanem az, hogy ő, a feleség volt-e a fő bizalmasa, akivel megosztotta a gondolatait.

Anne persze megnyugtatja az özvegyet, hogy persze - pedig valószínűleg az özvegy is tudja a szíve mélyén, hogy ez csupán kegyes hazugság.

Egy másik sokatmondó, de ugyancsak visszafogott, finom jelenet, mikor Anne és Kapita a kampány finisében a repülőn beszélgetnek a hűtlenség mibenlétéről. Kapita megkérdi az elnökjelöltet, hogy vajon a házassága az elnökkel folytatott viszony miatt ment-e tönkre. Mire Anne teljes természetességgel bevallja, hogy á, az egy régi ügy volt, és a kettő között jó pár szeretője volt még.

- Ahogy önnek is - teszi hozzá fáradtan mosolyogva.

Anne Visage szerint a nőknek ugyanannyi joguk van szeretőzni, mint a férfiaknak, bár sok férfi ezt nem így gondolja... Kapita természetesen nem mond ellent.

Noha Anne végül nem lesz köztársasági elnök, azért nagyon szép eredményt ér el - a vereség után azonban kivonul a politikából.

Az első évad második felében már a baloldali köztársasági elnök körül zajlanak az események - Kapitára ismét szükség van: noha ő inkább jobboldali politikusoknak dolgozott korábban, az elnök kérését nem lehet visszautasítani. Ebből az egész eseményláncolatból igazán az elnök és a felesége különösnek tűnő házasságát emelném ki, bár más hűtlenséges sztori is van benne.

A francia first lady, a première dame ugyanis bipoláris zavarban szenved, és előszeretettel szed fel nála úgy 20 évvel fiatalabb pasikat, főleg, ha sportkocsijuk is van. Élisabeth Marjorie mindezt nem titokban műveli, már csak azért sem lenne erre képes, mert folyamatosan követi őt két testőre. Férje, az elnök meg sem próbál közbelépni, maximum a botrányokat simíttatja el a belügyminiszterrel, de mikor a legújabb harmincas szerető halálos balesetet szenved Elisabeth mellett (a nő vezette a kocsit), akkor a baleseti jegyzőkönyv meghamisításának jóváhagyásával az elnök jó nagy kockázatot vállal magára. Ráadásul egy korrupciós ügy miatt kénytelen az eddig minden botrányt hárító és a legkényesebb titkokat tudó belügyminiszterét, legjobb barátját is meneszteni.

Egy férfi, aki ennyire engedékeny a feleségével, gondolhatnánk, aki ilyen gyenge, és eltűri, hogy felszarvazzák, hogy lehet francia elnök? De Alain Marjorie valójában igen kemény politikus, mi több, a szó klasszikus értelmében államférfi, és a felesége hiába ajánlja fel neki többször is, hogy elválik tőle, mert csak árt a karrierjének... Alain nem akarja elengedni. Sokkal erősebb a kötelék köztük, mint amit némi kilengések, hűtlenkedések el tudnának szakítani.

A magánéleti zűrzavarok nem bolygatása egyébként annak köszönhető, hogy mindenkinek vaj van a fején... Ha ez a vaj csak politikai értelemben problémás is, de hát a politikában mi más számít? Az elnök legfőbb ellenfele, a jobboldali ex-miniszterelnök ugyanis homoszexuális, és heti több alkalommal látogatja a szeretőjét, akiről senki nem tudhat... A politikus ugyanis a parlamentben kifejezetten ellenzi a melegek házasságát. Nem csoda, ha így nem nagyon szeretné, ha bárki elkezdene sárral dobálózni.

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem bejön a franciák gondolkodásmódja, és remélem, még sok francia sorozatba fogok véletlenül belebotlani. Egy újba már sikerült is.