Még mindig nagyon sok kutató közelít abból a szempontból a hűtlenséghez, mintha az valami jellembeli hiányosságból fakadó katasztrófa lenne, így nárcisztikus, machiavellisztikus, pszichopata, szociopata és egyéb ördögi személyiségjegyek meglétére vezetik vissza ezt a borzasztó jelenséget - ezzel nagyjából azt sugallva, hogy aki nem szenved súlyos személyiségzavarban, az igazából soha el nem csábul, mert tekintettel van a partnerére, aki biztosan borzalmas kínokat fog kiállni, ha megcsalják. (Ez ugyan nem bizonyított, de sokan evidenciának veszik.)



Na jó, megemlítik még a bizonytalan kötődésűeket, hogy legyen pár szerencsétlen hűtlen is, aki csak azért nem marad monogám, mert nem jól szerették a szülei... De egyébként tartja magát a téves felfogás, hogy a nem monogám viselkedés patológiás, és legszívesebben gyógyítanák, mint a homoszexualitást.

Egy új felmérés szerint azonban, leginkább (?) a bosszúvágy sarkallja hűtlenségre az embereket. Legtöbbször ezek szerint akkor alkalmazzuk a megcsalást, ha már bennünket is megcsaltak, de lehet, hogy valami más normaszegésért büntetjük a partnerünket, aminek nincs konkrét köze a szexuális/érzelmi kizárólagossághoz. Itt elsősorban arról van szó, hogy a monogám felfogás szerint a hűtlenségünk megalázza és a földre tiporja a partnert, vagyis ennél keményebben nehéz lenne bosszút állni rajta - egyesek számára a fizikai bántalmazásnál is súlyosabbnak számít.

Vegyünk egy egyszerű példát: adott egy harmincas éveiben járó házaspár, mivel a férj hónapok óta nem fekszik le a feleségével, a nő úgy dönt, hogy szeretőt tart, ebből nem is csinál nagy titkot, mivel úgy érzi, teljes joggal keresett megoldást az otthon megoldatlan problémára (amiről a férjjel nem lehetett értelmesen kommunikálni). Mikor a férj ráébred arra, hogy a neje beszerzett valakit helyette, ő is fogja magát és rástartol az egyik kolléganőjére, majd a feleség orra alá dörgöli a dolgot.

Hogyan folytatódhat a történet?

1. A feleséget nem érdekli a férj hűtlensége, mert remekül érzi magát a szeretőjével, így a bosszú hatástalan marad.
2. A feleséget felháborítja, hogy míg őt mellőzte a férje, egy idegen nőre bezzeg volt energiája, tehát a bosszú működik.
3. A feleséget felizgatja, hogy a férje egy másik nővel volt és újraéled a nemi életük, a bosszú nem működött, viszont az egész folyamatnak volt értelme.
4. A férj rájön, hogy a kolléganővel sokkal jobb a szex, mint amilyen a nejével valaha volt, így a bosszú faktor lényegtelenné válik.
5. A férj rájön, hogy egyik nő sem érdekli, és tkp. aszexuális, így elválik és bevonul egy kolostorba - a bosszú megint csak lényegtelen, de a férfi megtudott valami fontosat magáról.

Amit a terapeuták általában látnak ebből, az azonban csak az, hogy a bosszú eltávolítja a párt egymástól, ezért nem jó módszer, helyette inkább meg kéne beszélniük, miként javíthatnak a szexuális/érzelmi életükön.

A bosszú önmagában tényleg nem jó dolog, de a hűtlenséggel büntetés szerintem még mindig sokkal jobb ötlet, mint a fizikai vagy lelki bántalmazás, főleg, mert ezáltal önmagunkról is megtudhatunk valamit, vagy jó esetben ráébredhetünk, hogy mi motiválhatta a hűtlen partnert: ha a nagy bosszúhadjárat közben felszabadulunk szexuálisan és megértjük, hogy a házasságunk unalmas pocsolya volt, akkor biztos többre jutunk, mint ha csak beszélgettünk volna a végtelenségig.

Tegyük fel, hogy a fenti példában szereplő pár férfi tagja nem a bosszúhűtlenséget, hanem a feleség leleplezését és a felháborodást, kiborulást, fenyegetőzést választja. Ilyenkor a mainstream felfogás szerint a megcsalt félnek jogában áll: hisztizni, gyászolni, mosolyszünetet tartani (angolul ezt doughouse-nek, vagyis kutyaháznak nevezik, ergo: a hűtlen egy ideig menjen le kutyába), és ha a partner elkezd jól viselkedni, akkor mint egy meghunyászkodott ebet, jutifalatokkal lehet őt etetni. (Én imádom a kutyákat, de embernek nem igazán való ez a szerep.)

Mi ezzel a baj szerintem? Például a fenti példában az eredeti bűn (transzgresszió) nem a feleség, hanem a férj részéről történt, mikor az hónapokon át megtagadta a szexet a nejétől és ezt nem volt hajlandó se megbeszélni, se megoldani. A feleség teljes joggal vette a kezébe az ügyet, mi mást is tehetett volna? Nem azért kötünk házasságot, hogy szexmentesen éljünk, tehát a szex megtagadása a házasság esszenciáját érinti. Persze szerintem szexre kötelezni se lehet senkit, vagyis az sem megoldás, hogy a férj erőltesse a dolgot. Valójában a nő az egyetlen értelmes megoldást választotta.

Ehhez képest miért kéne őt büntetni? Miért is menjen ő le kutyába és viselje el a hűtlenség miatt kiboruló férje baromságait? Mert a hűtlenség súlyosabb dolog, mint apácaéletre kárhoztatni egy egészséges nőt? Hát ez erősen vitatható - ahogy vitatom is. Vagyis a terapeuták azon álláspontja, hogy a hűtlent csuklóztatni kell, ugyancsak nem vezet sehová: a példában szereplő nő szerintem nem is menne le kutyába, ha volt annyi kezdeményezőkészség benne, hogy saját kezébe vegye a sorsát és ne csak siránkozzon a szexhiány miatt, akkor nem valószínű, hogy ezt az ócska kutyázós forgatókönyvet elfogadná.

Ha a szex nem javítható a házasságon belül, mert a férj már nem kívánja a nejét vagy a szexet úgy általában (és a kolléganő nem is volt izgalmas számára), akkor vagy a házasság kinyitása, vagy a válás marad megoldásként. A történtek után a nő valószínűleg nem akarna nagyon titkolózni a szeretőzés kapcsán... Ha nincs gyerekük, vagyis nincsenek kényszerűen egymáshoz láncolva, akkor valószínűleg a válás a legjobb megoldás, a bosszú csak az ehhez vezető út egyik állomása volt.

Ti már hűtlenkedtetek bosszúból? Vagy álltak rajtatok bosszút így? És bejött? Vagy teljesen lepergett arról, akit ezzel meg akartak alázni?