Nemrégiben írtam a Hűség sem megoldás című német könyvről, amely az egyik legátfogóbb és legnormálisabb szemléletű mű, amelyet valaha a témában olvastam. Az egyik társszerző, Lisa Fischbach interjút adott a Huffington Post német verziójának, és ebben kilenc pontot sorol fel, amely szerinte azt bizonyítja, hogy a hűségfelfogásunk tele van buktatókkal.
Most ezeket a pontokat teszem közzé, némi kiegészítéssel.
1. A hűtlenség egyidős az emberiséggel.
Ezzel annyiban vitatkoznék, hogy az ősközösség, amennyire tudjuk, eleve nem is ismerte a monogámiát vagy szexuális kizárólagosságot, ergó a hűség/hűtlenség fogalomrendszere az emberiség életének nagy részében értelmezhetetlen. Abban a történelmi pillanatban, hogy megjelenik a földművelés illetve a patriarchális berendezkedés, a magántulajdon, és a kizárólagosság, megjelenik a hűség fogalma - és természetesen ezzel egy időben a hűtlenség is, elsősorban poligünia vagyis többnejűség formájában, amely csak a nőktől várja el, hogy teljesen alávessék magukat a férjüknek/rabtartójuknak.
Hogy manapság a hűtlenség gyakoribb, mint valaha? Ez sem feltétlen igaz, bármennyire is könnyűvé teszi a szexpartner-keresést a technológia. A férfi hűtlenség valószínűleg még vissza is esett azóta, hogy a férfiak nem élveznek annyira különleges jogokat a társadalomban, mint korábban: a női hűtlenség viszont gyakoribb, mert sokkal kevésbé veszélyes.
Az mindenesetre igaz, hogy nagyobbak az igényeink mind érzelmi, mind szexuális téren, és ha nem kapjuk meg a kapcsolatunkban, amit szeretnénk, akkor nem várunk a túlvilági kompenzációra, mint eleink egyike-másika, főleg a nők...
2. Az emberek hűségesebbeknek tartják magukat, mint amilyenek valójában.
Lisa Fischbach szerint ez elsősorban azokra igaz, akik már tudják, milyen nehezen bírnak monogámok maradni. Mégis újra és újra hűségesküket tesznek és még magukat is becsapva elhiszik, hogy ezúttal sikerülni fog...
Érdekes, ezt nem tapasztaltam. Akit én ismerek, és valaha hűtlen lett, az nem beszélte be magának, hogy majd a következő kapcsolatában jobban viselkedik - de lehet, hogy azért, mert nem is kezdte újra másik kapcsolatban. Inkább azt tapasztalom, hogy aki még sose volt igazi kísértésnek kitéve, az hiszi magáról, hogy örökké hűséges tud maradni.
3. A férfiak nem hűtlenebbek, mint a nők.
Noha még nagyon él a sztereotípia a férfiakról, hogy ők csábulnak el könnyebben, a valóság egészen mást mutat. Az amerikai National Opinion Research Center felmérése szerint a női hűtlenség valószínűsége ma 40%-kal nagyobb, mint 20 évvel ezelőtt volt. Vagyis feljövőben vagyunk, és minél kevésbé függünk a férfiaktól, minél kevesebbet kockáztatunk, minél nagyobbak az igényeink, annál gyakrabban és többen fogunk félrelépni.
Szóval azok az ócska szövegek, hogy minden férfi hűtlen, bezzeg mi milyen szentek vagyunk, már elég kínosak tudnak lenni.
4. Ezerféleképpen definiáljuk, mi az a hűtlenség.
Ahogy erről már sokszor beszéltünk, a hűtlenség fogalma teljesen képlékeny. Vagyis senki nem lehet biztos benne, hogy a partnere nem tartja őt hűtlennek valami miatt, aminek számára nem is volt jelentősége. Vagy amit álmában se tartana annak.
5. Az "örök" hűség kivétel, nem szabály.
Sőt, még az évtizedekig tartó hűség is inkább kivétel. Ahogy Fischbach mondja, semmi értelme valamit patologizálni, ami ennyire gyakori. Márpedig a hűtlenség a legtöbb kapcsolatban előfordul, nem valami ritka kivétel, hanem az állítólagosan monogám rendszer része. Inkább azt kéne firtatni, hogy az abszolút hűség iránti elvárás miért nem teljesül az esetek túlnyomó részében. Talán éppen az elvárással van a baj.
6. Mindenki szerethet több embert is egyszerre.
Már romantikus értelemben, persze - állítja Lisa Fischbach. Nem tudom se megerősíteni, se cáfolni. Biztos, hogy vannak emberek, akik több partnert is tudnak szeretni egyszerre, de megengedem, hogy ez nem megy mindenkinek. Ráadásul a félrelépéshez nem is szükséges a szeretet. Se egyik, se másik partnert nem kell hozzá szeretni. Vagy lehet szeretni az egyiket, és a másikat nem.
Más kérdés a poliamória, amelyre itt utal: szerinte a legtöbben azért idegenkednek a gondolattól, hogy többeket is lehet szeretni, mert erről semmilyen tapasztalatuk nincs, és félnek az ismeretlentől. Azért ne feledkezzünk meg az egész anyagi vonzatáról sem, meg arról, hogy mi van a közös gyerekekkel több, egyenrangú partner esetén.
7. A hűtlenség lehet szeretet/szerelem.
Nem is értem, ki tagadta eddig, hogy van, aki szerelmes a szeretőjébe. Persze, hogy van. És attól esetleg még a partnerét is szereti. Vagy éppenséggel nem. Magából a hűtlenség tényéből semmi nem következik a szeretetre/szerelemre nézve.
8. A hűség téves értelmezése tönkreteheti a kapcsolatokat.
Most ezeket a pontokat teszem közzé, némi kiegészítéssel.
1. A hűtlenség egyidős az emberiséggel.
Ezzel annyiban vitatkoznék, hogy az ősközösség, amennyire tudjuk, eleve nem is ismerte a monogámiát vagy szexuális kizárólagosságot, ergó a hűség/hűtlenség fogalomrendszere az emberiség életének nagy részében értelmezhetetlen. Abban a történelmi pillanatban, hogy megjelenik a földművelés illetve a patriarchális berendezkedés, a magántulajdon, és a kizárólagosság, megjelenik a hűség fogalma - és természetesen ezzel egy időben a hűtlenség is, elsősorban poligünia vagyis többnejűség formájában, amely csak a nőktől várja el, hogy teljesen alávessék magukat a férjüknek/rabtartójuknak.
Hogy manapság a hűtlenség gyakoribb, mint valaha? Ez sem feltétlen igaz, bármennyire is könnyűvé teszi a szexpartner-keresést a technológia. A férfi hűtlenség valószínűleg még vissza is esett azóta, hogy a férfiak nem élveznek annyira különleges jogokat a társadalomban, mint korábban: a női hűtlenség viszont gyakoribb, mert sokkal kevésbé veszélyes.
Az mindenesetre igaz, hogy nagyobbak az igényeink mind érzelmi, mind szexuális téren, és ha nem kapjuk meg a kapcsolatunkban, amit szeretnénk, akkor nem várunk a túlvilági kompenzációra, mint eleink egyike-másika, főleg a nők...
2. Az emberek hűségesebbeknek tartják magukat, mint amilyenek valójában.
Lisa Fischbach szerint ez elsősorban azokra igaz, akik már tudják, milyen nehezen bírnak monogámok maradni. Mégis újra és újra hűségesküket tesznek és még magukat is becsapva elhiszik, hogy ezúttal sikerülni fog...
Érdekes, ezt nem tapasztaltam. Akit én ismerek, és valaha hűtlen lett, az nem beszélte be magának, hogy majd a következő kapcsolatában jobban viselkedik - de lehet, hogy azért, mert nem is kezdte újra másik kapcsolatban. Inkább azt tapasztalom, hogy aki még sose volt igazi kísértésnek kitéve, az hiszi magáról, hogy örökké hűséges tud maradni.
3. A férfiak nem hűtlenebbek, mint a nők.
Noha még nagyon él a sztereotípia a férfiakról, hogy ők csábulnak el könnyebben, a valóság egészen mást mutat. Az amerikai National Opinion Research Center felmérése szerint a női hűtlenség valószínűsége ma 40%-kal nagyobb, mint 20 évvel ezelőtt volt. Vagyis feljövőben vagyunk, és minél kevésbé függünk a férfiaktól, minél kevesebbet kockáztatunk, minél nagyobbak az igényeink, annál gyakrabban és többen fogunk félrelépni.
Szóval azok az ócska szövegek, hogy minden férfi hűtlen, bezzeg mi milyen szentek vagyunk, már elég kínosak tudnak lenni.
4. Ezerféleképpen definiáljuk, mi az a hűtlenség.
Ahogy erről már sokszor beszéltünk, a hűtlenség fogalma teljesen képlékeny. Vagyis senki nem lehet biztos benne, hogy a partnere nem tartja őt hűtlennek valami miatt, aminek számára nem is volt jelentősége. Vagy amit álmában se tartana annak.
5. Az "örök" hűség kivétel, nem szabály.
Sőt, még az évtizedekig tartó hűség is inkább kivétel. Ahogy Fischbach mondja, semmi értelme valamit patologizálni, ami ennyire gyakori. Márpedig a hűtlenség a legtöbb kapcsolatban előfordul, nem valami ritka kivétel, hanem az állítólagosan monogám rendszer része. Inkább azt kéne firtatni, hogy az abszolút hűség iránti elvárás miért nem teljesül az esetek túlnyomó részében. Talán éppen az elvárással van a baj.
6. Mindenki szerethet több embert is egyszerre.
Már romantikus értelemben, persze - állítja Lisa Fischbach. Nem tudom se megerősíteni, se cáfolni. Biztos, hogy vannak emberek, akik több partnert is tudnak szeretni egyszerre, de megengedem, hogy ez nem megy mindenkinek. Ráadásul a félrelépéshez nem is szükséges a szeretet. Se egyik, se másik partnert nem kell hozzá szeretni. Vagy lehet szeretni az egyiket, és a másikat nem.
Más kérdés a poliamória, amelyre itt utal: szerinte a legtöbben azért idegenkednek a gondolattól, hogy többeket is lehet szeretni, mert erről semmilyen tapasztalatuk nincs, és félnek az ismeretlentől. Azért ne feledkezzünk meg az egész anyagi vonzatáról sem, meg arról, hogy mi van a közös gyerekekkel több, egyenrangú partner esetén.
7. A hűtlenség lehet szeretet/szerelem.
Nem is értem, ki tagadta eddig, hogy van, aki szerelmes a szeretőjébe. Persze, hogy van. És attól esetleg még a partnerét is szereti. Vagy éppenséggel nem. Magából a hűtlenség tényéből semmi nem következik a szeretetre/szerelemre nézve.
8. A hűség téves értelmezése tönkreteheti a kapcsolatokat.
A párteraputaként is dolgozó Fischbach szerint a monogámia nagy értéke a biztonságérzet és a bizalom megléte. De ha a monogámia félreértéséből az fakad, hogy minden más kívánságot, vágyat, igényt elnyomunk magunkban, illetve elvárjuk egymástól, hogy tudomást se vegyünk róluk, akkor annak könnyen robbanás lesz a vége. Szerinte a titok az, hogy magunkkal szemben őszinték maradjunk, és a partnernek szóljunk, mielőtt bármi történne.
Ez utóbbit viszont nem értem: mi az a bármi, ami előtt a partnerrel beszélni kéne? A hűtlenséghez vezető út hosszú és kanyargós lehet, és ha az ezerféle definícióra gondolunk, akkor ez a "bármilyen történés" esetleg már rég megtörtént, mielőtt mi azt hinnénk, hogy beszélni kellene a dologról. Ráadásul mit érünk azzal, ha beszélünk egy olyan partnerrel, aki teljesen elzárkózik mindenféle nyitás elől, és csak retorziókban lesz részünk őszinteségünk miatt?
9. A szerelemnek/szeretetnek nincs szüksége hagyományos értelemben vett hűségre.
Akár a nyitott kapcsolat formációban gondolkodunk, akár poliamóriában, az egyetlen emberhez kötődő érzelmi/szexuális kizárólagosság értelmét veszti. Vagyis a hagyományos hűségfogalom is idejétmúlttá válik. Hogy helyette ki mit alkalmaz, milyen szabályok mentén igyekszik felépíteni a kapcsolatát, már más kérdés.
A gond csak az, hogy kezdetben szinte mindenki elhiszi, hogy monogám rendszeren belül fog eltelni az élete, csak sokkal később jön rá, hogy ez nem megy, és az újratárgyalás nincs benne az előzetes forgatókönyvben.
Az eredeti cikk itt található.
Ez utóbbit viszont nem értem: mi az a bármi, ami előtt a partnerrel beszélni kéne? A hűtlenséghez vezető út hosszú és kanyargós lehet, és ha az ezerféle definícióra gondolunk, akkor ez a "bármilyen történés" esetleg már rég megtörtént, mielőtt mi azt hinnénk, hogy beszélni kellene a dologról. Ráadásul mit érünk azzal, ha beszélünk egy olyan partnerrel, aki teljesen elzárkózik mindenféle nyitás elől, és csak retorziókban lesz részünk őszinteségünk miatt?
9. A szerelemnek/szeretetnek nincs szüksége hagyományos értelemben vett hűségre.
Akár a nyitott kapcsolat formációban gondolkodunk, akár poliamóriában, az egyetlen emberhez kötődő érzelmi/szexuális kizárólagosság értelmét veszti. Vagyis a hagyományos hűségfogalom is idejétmúlttá válik. Hogy helyette ki mit alkalmaz, milyen szabályok mentén igyekszik felépíteni a kapcsolatát, már más kérdés.
A gond csak az, hogy kezdetben szinte mindenki elhiszi, hogy monogám rendszeren belül fog eltelni az élete, csak sokkal később jön rá, hogy ez nem megy, és az újratárgyalás nincs benne az előzetes forgatókönyvben.
Az eredeti cikk itt található.