Noha az előző posztban már láttunk példát arra, hogy a férfi hűtlenség menőbbnek tűnik bizonyos emberek szemében, mint a hűség, azért az általánosan elfogadott jelenlegi közvélekedés erénynek tekinti, ha egy férj sose lép félre, bár tény, hogy pusztán ettől még nem lesz jó férj, ahogy pusztán attól, hogy nem kocsmázik, még szintén nem lesz minta-családapa. (Ahogy pedig régebben meghatározták a non plus ultra jó férjet).



Elképzelhető-e azonban, hogy egy férfi annyira nem tartja menőnek a hűséges társ unalmas szerepét, hogy elhiteti a világgal, és a feleségével is, hogy ő egy olyan szoknyavadász, aki nem is tud meglenni csajozás nélkül? Persze a csajozásnak valami alapja azért kell, hogy legyen: az illető állandóan flörtöl a kolléganőkkel, kávézgat, ebédelget, vacsorázgat, sőt, hogy a dolog még nyilvánvalóbb legyen, hódításairól mindenki számára látható "naplót" is vezet...

Az ötlet egyébként egy regényből való, vagyis két regényből, amelyek egymás folytatásai: A Rosie-projekt és A Rosie-update egy Asperger-szindrómás tudós társkeresési és apává válási bénázását mutatja be (olykor elég viccesen). Dan, az aspis genetikus persze teljesen alkalmatlan arra, hogy hűtlen legyen, mivel már az is nagy előrelépés volt számára, hogy egy nő fizikai közelségét elfogadja... Így aztán képtelen felfogni barátja, Gene "túlfűtött szexualitását": ez a bizonyos Gene az, aki mindenki számára nyilvánvaló módon, folyamatosan csalja a feleségét. [Spoiler-alarm!]



A hűtlenkedés azonban nem érzelmi alapú: Gene azt tűzte ki célul maga elé, hogy a világ minél több országából származó nővel létesít szexuális kapcsolatot. És egy térképen gombostűvel jelöli, hogy melyik ország volt már meg... 

Ennél nyilvánvalóbban trófeagyűjtő hűtlenséget nehéz lenne kitalálni. Gene hobbija nem a szexről, és főleg nem a nőkről szól, akiket állítólag elcsábít, hanem arról a képről, amit önmagáról a világnak mutatni akar. A világnak, és a feleségének, aki persze nem veszi jó néven az egészet. A dolog addig fajul, hogy a feleség kiteszi a férj szűrét, és új partnert keres, Gene meg kénytelen egy kontinenssel odébb állni. (A szereplők ausztrálok, de a második rész New York-ban játszódik.)

Gene csak nagy nehezen vallja be Dan-nek, hogy az egész trófeagyűjtés nem a szexről szólt, egyik jelölttel se feküdt le, a maximum az volt, hogy elvitte őket vacsorázni, és úgy érezhette, hogy majdnem megvoltak. Hogy akár meglehettek volna, ha ő tovább nyomul. A poén csak az, hogy miután a feleség kirúgja, és Gene tényleg le akar feküdni egy jóval fiatalabb lánnyal, akivel az egyetemen ismerkedett meg, rá kell jönnie, hogy a csábítás mégsem olyan egyszerű. A lány ugyanis nem áll kötélnek, sőt, nem is érti, hogy a professzor hogy gondolhatta, hogy barátkozásuk szexuális jellegű.

Így aztán az egész addigi trófeagyűjtemény erősen megkérdőjeleződik, és a korábban virtuális nőkkel körülvett, nagy hódítóként pózoló Gene ott áll egyetlen partner nélkül... 

Ennyit arról is, hogy félrelépni könnyű: hát, nem, félrelépni egyáltalán nem olyan könnyű, ahogy azok, akik a monogámiát preferálják, be szeretnék állítani. Tessék megpróbálni félrelépni 20 év berozsdásodás után, majd kiderül, mennyire könnyű. 

Nem tudom, ti ismertek-e ilyen Gene-szerű férfiakat, akik előadják a nagy hódítót, de valójában egyetlen nő bugyijába se jutnak be a feleségükén kívül - mi több, lehet, hogy igazán nem is akarnak bejutni. Viszont imádnak arról mesélni, hogy ők mekkora kanok. Ha bénán adják elő, akkor persze mindenki tudja, hogy az egész csak színház, de ha elég ügyes színészek, megteremthetik a saját mítoszukat. Aztán vannak olyanok is, akik tényleg félrelépnek, de csak fizetősen, mégis úgy adják elő, mintha meghódítottak volna nem tudom, hány asszonyt és leányt a környéken. 

Gene egyébként azzal magyarázza a házasságát tönkretevő kamu-Casanova szerep fenntartását, hogy a felesége egy állítólagos szoknyavadászba szeretett bele, és ha megszűnt volna szoknyavadász lenni, akkor a feleség ráunt volna. Vagyis azt feltétezte, hogy a felesége a szerepét tartja izgalmasnak, és nem őt magát. Ettől való félelmében játszotta a janit...

És ki tudja, lehet, hogy a feleségnek egy bizonyos pontig tényleg tetszett az elképzelés, hogy kifogta magának a nagy vadászt, csak egy idő után ráunt a dologra, egyszerűen csak szánalmasnak érezte az egészet. Érdekes módon pszichológus létére arra sosem jött rá, hogy az egész csak kamu. Ez persze csak fikció, de lehet, hogy egy valódi ál-hódítóról se venné észre a felesége, hogy csak szerepet játszik. Szerintetek? Ahogy a hűtlenséget megérzik a nők, azt is megérzik, ha valaki nem is igazán hűtlen? Persze, ha a szimpla randizgatást nem vesszük megvalósult hűtlenségnek.