Sajnos még mindig nem jutottam hozzá, hogy megnézzem a beígért Nyitva című filmet, de közben beúszott a képbe egy másik film, az Egy nap. Nem, mintha láttam volna, és őszintén szólva nincs is kedvem megnézni, de olvastam egy interjút a készítőkkel, amelyből kiderül, hogy miért nem a női főszereplő lép félre, vagyis miért maradnak a kliséknél.
Nos, az interjúban szó szerint ez hangzik el:
Tapasztalataimnál fogva mondhatom, hogy általánosabb és gyakoribb az, hogy egy férfi csal meg egy nőt. Nyilván nincsenek statisztikáim, maximum sajátok, és igen, ilyen értelemben is a film az átlagost mutatja be” – teszi hozzá Pataki Ági. Persze a dolognak gyakorlati okai is vannak: a családos nőknek Magyarországon nincs idejük arra, hogy szeretőjük legyen, még ha kedvük talán lenne is hozzá.
Ami azt illeti, ez így nem igaz. Igenis sok családos nőnek van szeretője. Kicsit bele kellett volna olvasni a szakirodalomba (vagyis ebbe a blogba), és mindjárt kiderült volna, hogy az ugyan igaz, hogy a férfiak könnyebben oldják meg, az viszont messze nem igaz, hogy azok az asszonyok, akiknek gyerekei is vannak, ne tudnák megoldani. Még abban sem vagyok biztos, hogy több a férfi hűtlen, mint a nő, legfeljebb a nők a gyerekek nagyobb korában kezdik.
Csakhogy ez nem publikus, mert a nők eleve ügyesebben titkolóznak, ugyanakkor tudják, hogy sokan még csak feltételezni se merik, hogy ők még egyáltalán gondolnak szexre. (Ez tulajdonképpen a rejtőzködést is segíti, hiszen akiről eszünkbe se jut, hogy félreléphet, az nem lesz gyanús.) Gyakori az az elképzelés, hogy szülés után a nők elvesztik a libidójukat, nagyon nehezen szedik össze magukat, a gyerek iránti szeretet pótolja a partner irántit, és így tovább.
Ez is létezik, meg az is, hogy
- a nő attól ébred rá a nőiességére, hogy szült (valószínűleg nem az első gyerek után és nem hirtelen, mert az még túl nagy megrázkódtatás, hanem egy-két évvel később, vagy a második, esetleg harmadik gyerek után),
- rengeteg ideje van otthon, amit persze munkával is tölt, de egy gyerek mellett hiányzik a felnőtt impulzus, és ezt úgy is lehet pótolni, hogy az ember neten flörtölget,
- rájön, hogy a férje érzelmileg nem áll a helyzet magaslatán, esetleg egyáltalán nem lehet vele megosztani semmilyen szorongást, így a nő más bizalmas után néz,
- a férj soha nincs otthon, így alvásidőben lehet fogadni a szeretőt, később pedig az átláthatatlan ide-oda rohangálás közepette lehet beiktatni találkákat,
- ha van nagymama, babysitter, barátnő, akire rá lehet bízni a gyereket, gyerekeket, elég könnyen megvalósítható a randizás.
Egyes nőkben hihetetlen szexuális energiák szabadulnak fel, és a férjük egyszerűen nem akar erről tudomást venni, vagy az asszony nem érzi már partnernek azt a férfit, aki "apuka" szerepben mutatkozik. Ha a pár szexuális élete válságba kerül, akkor nem csak a férj találhat külső pótlást, hanem a feleség is, csak erről kisgyerekes anyák kapcsán senki nem szokott tudni, vagy inkább bele se gondol senki, mert akkor leesnek a piedesztálról, elvész az a kényelmes fantázia, hogy az anyák szentek, amúgy meg rabszolgák, akiket sajnálni kell, évi egy alkalommal ajnározni, egyébként pedig kritizálni, lenézni, hülyének nézni...
Az interjú kellemesen folytatódik:
Szamosi Zsófi szerint egy negyvenes nő amúgy is kevésbé kapós, mint egy negyvenes férfi, és ez idővel még inkább így van: „Egy ötvenes-hatvanas pasi még simán gyerekeket nemz.” Azzal mindannyian egyetértenek, hogy a férfiak lehetőségei sokkal jobbak, mint a nőké, akik Közép-Európában és tőlünk keletebbre a korral sokat veszítenek az értékükből, míg nyugaton ez nem feltétlenül van így. Ott nemcsak a huszonéves nők a nők.
Frászt kapok, hogy még vannak nők, akik ezt elhiszik. Nem ártott volna a hölgynek feliratkozni egy társkeresőre, és mindjárt kiderült volna a számára, hogy a negyvenes nők mennyire kapósak. Nyilván nem fogunk ötven évesen szülni, a fene szeretne, amúgy (vannak páran, akik igen, de a gyereknemzés és a szexuális élet nem keverendő). Az ember lánya készít egy "feminista" filmet, és közben ilyen gáz sztereotípiákat szajkóz?
Na, hát többek között emiatt sem fogom megnézni ezt a filmet: egyrészt, mert szerintem nincs olyan, hogy átlagember, átlagnő és átlagcsalád, másrészt, mert olyan klisészerű az egész koncepció, hogy kicsit se tudja felkelteni az érdeklődésemet. Ha lett volna annyi bátorság bennük, hogy ennek az agyonhajszolt anyának találjanak egy szeretőt, akkor biztos érdekelne, de az ezerszer lerágott csont a pasik félrelépéséről egyszerűen csak unalmas.
Nos, az interjúban szó szerint ez hangzik el:
Tapasztalataimnál fogva mondhatom, hogy általánosabb és gyakoribb az, hogy egy férfi csal meg egy nőt. Nyilván nincsenek statisztikáim, maximum sajátok, és igen, ilyen értelemben is a film az átlagost mutatja be” – teszi hozzá Pataki Ági. Persze a dolognak gyakorlati okai is vannak: a családos nőknek Magyarországon nincs idejük arra, hogy szeretőjük legyen, még ha kedvük talán lenne is hozzá.
Ami azt illeti, ez így nem igaz. Igenis sok családos nőnek van szeretője. Kicsit bele kellett volna olvasni a szakirodalomba (vagyis ebbe a blogba), és mindjárt kiderült volna, hogy az ugyan igaz, hogy a férfiak könnyebben oldják meg, az viszont messze nem igaz, hogy azok az asszonyok, akiknek gyerekei is vannak, ne tudnák megoldani. Még abban sem vagyok biztos, hogy több a férfi hűtlen, mint a nő, legfeljebb a nők a gyerekek nagyobb korában kezdik.
Csakhogy ez nem publikus, mert a nők eleve ügyesebben titkolóznak, ugyanakkor tudják, hogy sokan még csak feltételezni se merik, hogy ők még egyáltalán gondolnak szexre. (Ez tulajdonképpen a rejtőzködést is segíti, hiszen akiről eszünkbe se jut, hogy félreléphet, az nem lesz gyanús.) Gyakori az az elképzelés, hogy szülés után a nők elvesztik a libidójukat, nagyon nehezen szedik össze magukat, a gyerek iránti szeretet pótolja a partner irántit, és így tovább.
Ez is létezik, meg az is, hogy
- a nő attól ébred rá a nőiességére, hogy szült (valószínűleg nem az első gyerek után és nem hirtelen, mert az még túl nagy megrázkódtatás, hanem egy-két évvel később, vagy a második, esetleg harmadik gyerek után),
- rengeteg ideje van otthon, amit persze munkával is tölt, de egy gyerek mellett hiányzik a felnőtt impulzus, és ezt úgy is lehet pótolni, hogy az ember neten flörtölget,
- rájön, hogy a férje érzelmileg nem áll a helyzet magaslatán, esetleg egyáltalán nem lehet vele megosztani semmilyen szorongást, így a nő más bizalmas után néz,
- a férj soha nincs otthon, így alvásidőben lehet fogadni a szeretőt, később pedig az átláthatatlan ide-oda rohangálás közepette lehet beiktatni találkákat,
- ha van nagymama, babysitter, barátnő, akire rá lehet bízni a gyereket, gyerekeket, elég könnyen megvalósítható a randizás.
Egyes nőkben hihetetlen szexuális energiák szabadulnak fel, és a férjük egyszerűen nem akar erről tudomást venni, vagy az asszony nem érzi már partnernek azt a férfit, aki "apuka" szerepben mutatkozik. Ha a pár szexuális élete válságba kerül, akkor nem csak a férj találhat külső pótlást, hanem a feleség is, csak erről kisgyerekes anyák kapcsán senki nem szokott tudni, vagy inkább bele se gondol senki, mert akkor leesnek a piedesztálról, elvész az a kényelmes fantázia, hogy az anyák szentek, amúgy meg rabszolgák, akiket sajnálni kell, évi egy alkalommal ajnározni, egyébként pedig kritizálni, lenézni, hülyének nézni...
Az interjú kellemesen folytatódik:
Szamosi Zsófi szerint egy negyvenes nő amúgy is kevésbé kapós, mint egy negyvenes férfi, és ez idővel még inkább így van: „Egy ötvenes-hatvanas pasi még simán gyerekeket nemz.” Azzal mindannyian egyetértenek, hogy a férfiak lehetőségei sokkal jobbak, mint a nőké, akik Közép-Európában és tőlünk keletebbre a korral sokat veszítenek az értékükből, míg nyugaton ez nem feltétlenül van így. Ott nemcsak a huszonéves nők a nők.
Frászt kapok, hogy még vannak nők, akik ezt elhiszik. Nem ártott volna a hölgynek feliratkozni egy társkeresőre, és mindjárt kiderült volna a számára, hogy a negyvenes nők mennyire kapósak. Nyilván nem fogunk ötven évesen szülni, a fene szeretne, amúgy (vannak páran, akik igen, de a gyereknemzés és a szexuális élet nem keverendő). Az ember lánya készít egy "feminista" filmet, és közben ilyen gáz sztereotípiákat szajkóz?
Na, hát többek között emiatt sem fogom megnézni ezt a filmet: egyrészt, mert szerintem nincs olyan, hogy átlagember, átlagnő és átlagcsalád, másrészt, mert olyan klisészerű az egész koncepció, hogy kicsit se tudja felkelteni az érdeklődésemet. Ha lett volna annyi bátorság bennük, hogy ennek az agyonhajszolt anyának találjanak egy szeretőt, akkor biztos érdekelne, de az ezerszer lerágott csont a pasik félrelépéséről egyszerűen csak unalmas.