Biztos sokan ismeritek azt a viccet, amelynek a csattanója szerint a feleség, aki éppen felfedezte, hogy a férje szeretőt tart, miután kissé felháborodik, elégedetten állapítja meg, hogy az ő "szerzeményük" szebb, mint a szomszédé. Vagyis a szerető minősége (viccről lévén szó mi más lehetne egy nő esetében, mint a szépsége) a férj presztizsét is növeli, aminek fényében az asszony is sütkérezhet.



A valóságban ez azért általában nem így meg. Bár egyáltalán nem tartom lehetetlennek, hogy egy feleség elégedett legyen a férje választásával, főleg, mert már élőben is láttam ilyet, de térjünk vissza a kevésbé kivételes helyzetekhez. 

Baráti társaságban hallottam egy rövid beszélgetést: egy nagyon szerelmes fiatal lány cikizte a barátját megkörnyékező nőket, ugyan mit képzelnek, hogy egyáltalán megközelítik a pasit, mikor annyira nem is szépek/csinosak/ és egyébként is buták? Mire egy érettebb nő azt mondta, hogy annak, akit megcsalnak (vagy csak azt hiszi, hogy valami hasonló van folyamatban) az is ugyanolyan rossz, ha a vetélytárs csúnyább, butább, s a többi, meg az is, ha nála szebb, okosabb... Nyilván esély sincs arra, hogy egy féltékeny ember objektíven ítéljen meg egy vetélytársat, vagyis itt elsősorban arról van szó, hogy ő hogyan látja, a valószínűleg töredékes és torz információk alapján, amelyek rendelkezésére állnak. 

[Hozzáteszem: nem szívesen használom a vetélytárs szót, miért kéne egyáltalán versenyezni és ellenségeskedni? De persze tudom, hogy nagyon sokan csak ilyen kategóriákban akarnak/tudnak gondolkodni, és jobb kifejezést nem is nagyon találok.]

Ha belegondolok, egy bizonyos színvonal alatti "vetélytársat" inkább dehonesztálónak éreznék, de az biztos, hogy nem kizárólag az illető külső tulajdonságai alapján dönteném el, hogy mennyire vonzó vagy sem... Ahhoz azért ennél több információ kéne. Többet nyomna a latban, hogy az illető nő mennyire intelligens, és milyen a személyisége, mint az, hogy milyen csinos, bár nem állítom, hogy az egyáltalán nem számítana. A férfit minősíti, milyen szeretőt választ (vagy éppen milyen feleséget), mint ahogy a nőt is minősíti, milyen férfiakkal folytat kapcsolatot. 

Ha valaki magabiztos és nem kételkedik a partnere vonzalmában, akkor nem fogja túlságosan nyugtalanítani a képzelt vagy valóságos vetélytárs, de ha nagyon bizonytalan, akkor még a szerinte teljesen esélytelenek is ki fogják hozni a sodrából. A magabiztosság persze lehet csalóka, adódhat olyan helyzet, amelyben az addig teljesen biztosnak vélt partner hirtelen már nem minket tart a legkívánatosabbnak. Ilyenkor nehéz megmondani, hogy az egónknak mi tesz jobbat: ha megállapíthatjuk, hogy egy nálunk színvonaltalabb nő/férfi terelte el a partner figyelmét, vagy azt kell látnunk, hogy olyan ligában kezdett játszani a férjünk/feleségünk, amivel nem vehetjük fel a versenyt.

Ahhoz, hogy egyáltalán elképzelésünk legyen a másikról, persze információk is kellenek. Bizonyos esetekben az illető az ismeretségi körünkbe tartozik, tehát nem kell külön fáradnunk az információ megszerzése érdekében, ha viszont nem ismerjük, választhatjuk azt, hogy nem is próbálunk sokat megtudni róla. És még ha azt hisszük is, hogy eleget tudnunk ahhoz, hogy véleményt alkossunk, biztosan nem fogjuk elfogulatlanul látni: esetleg kevesebbre tartjuk majd, mint ami jogos lenne, vagy éppen elájulunk tőle, pedig nem kéne. 

Hadd idézzem egy barátom véleményét, amellyel teljesen azonosulni tudok:

Ha a szerető színvonaltalannak tűnik is elsőre, valószínűleg valamilyen téren mégiscsak többet tud, mint a "komoly" partner, különben miért működne a kapcsolat. Most a részegen, bulikban előforduló eseteket, meg a csak strigulának számító skalpvadászatot nem számítom a szeretői kapcsolatok közé. Szóval, ha a megcsalt fél színvonaltalannak titulálja a szeretőt, akkor valószínűleg csak olyan tulajdonságaira fókuszál, amelyekben az alul marad vele szemben. És nem vesz tudomást (szándékosan vagy tudatlanságból) azokról az aspektusokról, amikben jobb. Vagy éppen csak ezekről vesz tudomást és úgy érzi, hogy a másik mindenben jobb. Nyilván ez többnyire ugyanúgy nem lehet igaz, mint az első eset.

Elsősorban személyiségtől függ, hogy ki mit képzel bele egy lehetséges vetélytársba: saját egója védelme érdekében csak a legrosszabb tulajdonságokkal ruházza fel, és közben még csak megérteni se próbálja, hogy akkor a férje/felesége miért tölt annyi időt ezzel a személlyel, megelégszik az "én nem is értem" állásponttal, vagy misztifikálja az illető hatalmát, mert egyébként is nagyon bizonytalan és hajlamos mindig saját magában keresni a hibát. Természetesen számos átmenet lehetséges a két szélsőség között. Meg azt is megteheti, hogy megpróbálja kizárni a tudatából, illetve kifejezetten elhatárolódik mindenféle információtól. Nyilván ez még nem jelenti, hogy valóban nem foglalkozik a kérdéssel gondolatban, és minél kevesebbet tud, annál többet képzelhet bele. 

A legjobban persze azok járnak, akik nem éreznek féltékenységet (igen, léteznek), és nem érzik magukat se kevesebbnek, se többnek attól, hogy a partnerüknek milyen szeretője, barátja van. Így esélyt kapnak arra, hogy meglehetősen reális képet alkossanak az illetőről, és ez a reális kép valószínűleg azt fogja mutatni, hogy a szerető bizonyos dolgokban jobb, másokban kevésbé jó, de alapvetően hozzájuk elég hasonló színvonalú és világlátású ember. Legalábbis a tapasztalataim szerint nagy kilengések nincsenek e téren. 

De ha ti másképp tapasztaltátok, majd biztos elmesélitek.