Erkölcsös vagy erkölcstelen egy nő? Az attól függ, melyik korban és milyen társadalmi rendszerben akarjuk értelmezni. De egy biztos: ha erkölcsöt emlegetünk egy nővel kapcsolatban, nem arra vagyunk kíváncsiak, hogy lop-e a boltban, és hazudik-e a barátnőjének. Csak az számít, hogy kivel fekszik le.
A nő és az erkölcs kapcsolata tehát mintha csakis a szexuálerkölcsről szólna. Olyan, hogy erkölcstelen férfi, ezek szerint nincs is? Gondolom, a kettős mérce senkit nem lep meg. Az összefüggés, amelyről itt írni fogok, azonban mégis elgondolkodtató: az, hogy mikor milyen megengedő egy társadalom vagy egy közösség a nők erkölcseit illetően, a szociológusok szerint nagy mértékben függ attól, hogy a nők mennyire kénytelenek (vagy mennyire hiszik el, hogy kénytelenek) a férfiakra támaszkodni anyagilag saját megélhetésük, illetve a gyermekeik felnevelése kapcsán.
Felmérések igazolják azt a logikailag pofonegyszerűen levezethető szabályt, hogy minél nagyobb szüksége van egy nőnek a saját és gyermekei biztonságos túlélése érdekében férfi segítségére, annál inkább hajlandó belemenni a hűség alapú szerződésbe: eltartásért és védelemért cserébe kizárólagosságot biztosít a partnerének... No persze nem biztos, hogy be is tartja ezt a szabályt, mert kihágások mindig vannak, de a férfira szoruló "gyenge" nő afelé fog hajlani, hogy elfogadja: nem rendelkezhet szabadon saját teste és szexualitása felett. (A döntés persze legtöbbször nem egyéni, hanem egyfajta társadalmi szerződés, amely történelmileg alakult úgy, ahogy alakult, és jelentős változások forradalmak és világégések kapcsán szoktak csak bekövetkezni - lásd a két világháború női egyenjogúságra gyakorolt hatását.)
A monogám rendszerből profitáló nő nem csak saját magára tartja kötelezőnek a szexuális kizárólagosságot: érdekei azt diktálják, hogy a lehetséges vetélytársakat is kiüsse a nyeregből, hiszen a hozzá hasonlóan anyagilag függő, támogatásra szoruló riválisok egyenesen a megélhetését veszélyeztethetik. Az eltartott asszonynak tehát joggal kell félnie attól, hogy elveszíti a férjét. Az ilyen asszony helyére pályázó rivális pedig nagy eséllyel alkalmaz majd durva eszközöket, hogy eltávolítsa a monogám házasság előnyeit élvező feleséget. (Természetes, hogy mindezeket a túlságosan prózai motivációkat mindenféle ideológiai szépségekkel is le kell önteni.)
Mi történik az anyagilag önálló vagy legalábbis önállóbb nők esetében? A házasság számukra nem egzisztenciális kérdés. Gyermekeik felnevelése megoldható férfi nélkül is (noha persze sokkal könnyebb, ha az apa is kiveszi a részét a dologból, de mégsem létkérdés). A nő sokkal kevésbé lesz hajlandó lemondani a saját teste és szexualitása feletti hatalomról, nem fogja lekötelezettnek érezni magát, és nem fog rettegni a vetélytársaitól sem. Ha érzelmileg a földbe döngölhetik is, egzisztenciálisan nem: tehát nem fog foggal-körömmel ragaszkodni a status quo fenntartásához.
De az anyagilag független, önálló szerető sem fog vadul a feleség címére pályázni, hiszen nincs rá szüksége. Nem lesz drámázás, kiközösítés, a másik lekurvázása, egyaltalán, az az idea, hogy a saját teste fölött rendelkező nő kurva lenne, eszébe se jut senkinek ilyen szinten. Az önállóság nagylelkűvé is tesz: ha nem a kenyérért kell küzdeni, akkor mindenki lazábban kezeli a helyzetet.
No de mit szólnak mindehhez a férfiak? Egyrészt szeretik tudni, hogy az általuk nevelt gyerekek tényleg az ő leszármazottaik-e, tehát hűséget várnak el, és ezért a hűségért cserébe hajlandóak nagyobb anyagi áldozatokra is. Az egy dolog, hogy ők maguk mennyire tekintik a monogámiát magukra nézve kötelezőnek (leginkább persze nem), de a nőktől elvárják.
Az erősen tekintélyelvű, patriarchális társadalmak ezért is irtóznak a női szabadság, önrendelkezés legkisebb megnyilvánulásaitól is, lásd az extrém példaként szolgáló Szaúd-Arábiát, amely maximálisan visszaszorít minden olyan kezdeményezést, amely a nőket a szabadság, a saját sorsuk feletti döntés pozíciójába hozná. Még hátborzongatóbb példa a horrorisztikus Iszlám Állam, amelyben a férfiak extrém szexfantáziájának kiélése a nők elképesztő szexuális kizsákmányolásával párhuzamosan történik. És, ha már itt tartunk: a nyugaton nevelkedett tizenéves lányokat éppen az anyagi biztonság és házasság ígéretével csábítják a horrorállamba mindenféle közösségi oldalakon keresztül: lesz férjed, szépen berendezett házad, és, ha megözvegyülsz, mártírözvegyként eltart a közösség. Igaz, ha csak egy kicsit is kitáncolsz a sorból, simán megköveznek. Tényleg nem tudok ennél szebb jövőt elképzelni.
Érdekes megfigyelni, hogyan oldja meg a problémát az anyajogú társadalom, amelyben nincs monogámia, és ennél fogva a hűtlenség is értelmezhetetlen. A matriarchátusban a férfiak nem a gyerekeikbe fektetnek be időt, érzelmet, energiát és pénzt (hiszen nem tudják biztosan, hogy melyek a saját gyerekeik), hanem a nővéreik, húgaik leszármazottaiba - merthogy azok tuti hordozzák az ő génjeiket is. Így a biológiai igényük arra, hogy ne kakukkfiókákra áldozzák az anyagi és érzelmi javakat, teljes mértékben kielégül, ugyanakkor se nőnek, se férfinak nem kell feladnia a teste feletti önrendelkezés szabadságát. Az eltartási szerződés nem a szexuális kizárólagosság, hanem a vérvonal mentén valósul meg.
Nálunk egyfajta hibrid rendszer figyelhető meg: rengeteg a férjétől függő nő, a magyar mentalitás ebben nagyon is konzervatív (mármint patriarchális szabályok szerint konzervatív), ugyanakkor egyre több olyan asszony van, aki fontosnak tartja anyagi függetlenségét. És nem csak az anyagit... Persze mindez nem jelenti azt, hogy minden erős, két lábbal a földön álló asszony szükségképpen hűtlen lenne, és, hogy minden eltartott nő hűségpárti. De tendenciák szintjén bizony nagyobb eséllyel kockáztat az, akinek kevesebb a vesztenivalója.
Ezzel valahol zsigeri szinten a férfiak is tisztában vannak, nem is egyszerű a nagyszájú, harcos amazonok sorsa, ha családot akarnak alapítani. Számos mozgalom létezik ma már, amely igyekezne az asszonyokat visszaterelni a "biztonságos" akolba, ahol majd a pásztor vigyáz a nyájra (nőre és gyermekekre), és mindig vannak nők, akik vevők erre a szcenárióra. Főleg, ha már gyerekként ahhoz szoktak hozzá, hogy akkor kapjanak kedvezményeket, ha lemondanak bizonyos szabadságjogaikról, leginkább arról, hogy felnőtt nőként viselkedhessenek. Az az igazság, hogy gyereknek lenni sok szempontból kényelmesebb, főleg, ha közben zsarnokoskodni is lehet egy megszelidített férfi fölött.
Bennetek mennyire tudatosul a kimondatlanul és érezhető szexuális kizárólagosság eltartásért cserébe szabály? Ti ilyen kapcsolatban éltek? És szerintetek valóban kevésbé érzi magára nézve kötelezőnek a hűséget az, aki nem függ a férjétől/partnerétől anyagilag?