Kíváncsi lennék, mit mondana, ha valaha megbeszélnénk, de annyira azért nem vagyok kíváncsi, hogy bármit tegyek érte, hogy megbeszéljük. Ha továbbra is diszkrét maradok, akkor szemet fog hunyni. Én inkább tettetem a hülyét, csak ne kelljen kenyértörésre vinni a dolgot.
Ha ismerős ez a hozzáállás egyik vagy másik részről pont így viselkedsz, akkor ún. tolyamoryban élsz, amit úgy is nevezhetnénk, hogy „ne szólj szám, nem fáj fejem” kapcsolat. Két éve írtam erről a tolerancia és a poliamory (poliamoria) szavak ötvözetéből kialakult fogalomról, amely nyilván időtlen idők óta létezik anélkül is, hogy külön fogalmat alkotnánk rá.
De milyen előnyei és hátrányai vannak ennek a gyakorlatnak, amelybe rendszerint csak belecsúszunk és nem tudatos döntések vezetnek hozzá? Fenntartható a végtelenségig vagy egyszer csak úgyis borul a bili? És lehet jó a kapcsolatunk, ha ekkora elefántok terpeszkednek a házasságunkban vagy más jellegű párkapcsolatunkban?
Előnyök:
Megspórolhatjuk életünk legkellemetlenebb beszélgetéseit, vitáit, veszekedéseit és a valószínű szakítást is. Vagy legalábbis sokáig elodázhatjuk az összeset. Lehet, hogy lesznek oldalvágások, piszkálódások és a párunk majd ott sír, ahol senki se látja (vagy mi magunk, vagy akár mindketten), de mivel sose tesszük ki magunkat az őszinte beszélgetés veszélyeinek, viszonylag kényelmesen elketyeghet a kapcsolat.
Sokkal szabadabban „rosszalkodhatunk”, mint akkor, ha a párunknak tudomása van róla, még ha engedélyez is ad (vagy tolerál is) bizonyos nem monogám viselkedésformákat. Mindent aligha tolerál, amit egyébként nagyon is meg akarunk tenni és az alternatív kapcsolat egyik legfőbb varázsa, hogy teljesen önállóan dönthetünk róla, kivonjuk magunkat a párkapcsolat és a család, meg a társadalmi normák kontrollja alól.
Külső partnereinket se tesszük ki vegzatúrának, megmaradhat a diszkréció, nem kell színt vallaniuk, nem kell szembesülniük a párunkkal semmilyen formában.
A külvilág előtt tovább alakíthatjuk a tisztes családapa/ családanya szerepét, és a párunk még falaz is nekünk ehhez. Hiszen hivatalosan nem tud semmiről és az ő érdekében is az áll, hogy elrejtse a valóságot.
Hátrányok:
Az idő múlásával egyre több repedés keletkezik a fő kapcsolatunkon, amelyben nem lehetünk őszinték. Ha a másik oldalon állunk, vagyis nem mi járunk félre, csak eltűrjük, valószínűleg csendben fog emészteni a féltékenység, önértékelésünk romlik, azt fogjuk képzelni, hogy a szerető sokkal többet ér nálunk (vagy gyűlölni fogjuk, megvetjük – bármelyik érzelem is jellemző ránk, mindegyik negatív).
Ha nem csak a párunkkal nem beszéljük meg a dolgot, hanem mással sem, az belülről agyon fog nyomni. Legalább egy bizalmas kell hozzá, hogy viseljük a terhet, de ha rosszul választunk bizalmast, akkor lehet, hogy csak ront a helyzetünkön. Lehet, hogy megpróbál beavatkozni, rávenni, hogy mégis törjük meg a csendet, hogy váljunk el, stb… Esetleg még meg is vethet, amiért nem lépünk, merthogy ő így meg úgy tenne… Ha később kiderül az egész és mások is megtudják, hogy csendben tűrtük, akkor nem számíthatunk az együttérzésükre.
Ha mi vagyunk a félrejárók, ugyancsak lehetnek negatív érzéseink azért, mert nem lehetünk őszinték a kapcsolatban, a kis titkok nagyobbakhoz vezetnek, öncenzúrát vezetünk be, például maximálisan kerülni fogjuk a közös filmnézést, mert nem akarjuk, hogy a hűtlenség akár ilyen szinten szóba kerüljön, eljuthatunk addig, hogy már alig várjuk, hogy a partnerünk lebuktasson, vagy tudat alatt inkább lebukunk, mert már nem akarjuk tovább viselni a titkolózás terhét.
Egyébként a tolyamory elég hosszan működtethető, vannak párok, akik egész életükben megmaradnak ennél, csak nem túl minőségi a kapcsolatuk. Legalábbis modern mércével mérve… Az biztos, hogy a teljes őszinteségnél és a nyitott kapcsolatnál sokkal egyszerűbb, hiszen a szocializációnk sokkal inkább abba az irányba mutat, hogy miként söpörjük a dolgokat a szőnyeg alá… Ehhez szoktunk hozzá. De van, aki képtelen sokáig így élni.