Talán észrevettétek már, hogy a napi politika és a jelen kor celebjei nem szoktak helyet kapni a hűtlenség blogon: nem érdekelnek a miniszterek barátnői, és a színészek, írók, lelkészek mindenféle ügyei. De vannak azért olyan valódi történetek, amelyekről érdemes írni. Ilyen volt Radnóti Miklós és Fanni, illetve Judit szerelmi háromszöge, és ilyen Agatha Christie magánéletének története is.
Biztos meglepő lesz az állítás, de Agatha Christie-t tulajdonképpen első férje, Christie kapitány hűtlensége tette világhírűvé. Persze nem közvetlenül, de ha a kapitány nem enged egy másik nő csábításának, és nem szeret bele, Agatha nem ragadtatja magát egy olyan egyéni bosszúra, mint 11 napos eltűnése, ami az Egyesült Királyság első számú celebjévé tette. Az eltűnési sztori előtt se volt épp ismeretlen, de a világ egyik legjobb marketing fogásának is nevezhető bújócska révén lett igazi sztár...
Biztos meglepő lesz az állítás, de Agatha Christie-t tulajdonképpen első férje, Christie kapitány hűtlensége tette világhírűvé. Persze nem közvetlenül, de ha a kapitány nem enged egy másik nő csábításának, és nem szeret bele, Agatha nem ragadtatja magát egy olyan egyéni bosszúra, mint 11 napos eltűnése, ami az Egyesült Királyság első számú celebjévé tette. Az eltűnési sztori előtt se volt épp ismeretlen, de a világ egyik legjobb marketing fogásának is nevezhető bújócska révén lett igazi sztár...
Bár soha nem vágyott erre, és valószínűleg szó sem volt marketing fogásról, csak bizonyos dolgok előre nem látható hatással járnak, mint például az olasz amatőr pornós lány története, aki csak néhány ismerősével osztotta meg vicces felvételét, de a videó oly mértékben ismertté vált, hogy ellehetetlenült az élete, és a végén öngyilkos lett. Agatha nem öngyilkos lett, hanem világhírű író, a glóbusz legolvasottabb szerzőinek egyike (ebben csak honfitársa, Shakespeare előzi meg).
A poszt persze nem a műveire, hanem két házasságára, és a bennük kialakuló szerelmi háromszögekre fog fókuszálni.
1. házasság: 1914-1928
Agatha Mary Clarissa Miller 1912-ben, huszonkét évesen ismerte meg Archibald Christie-et, 14-ben házasodtak össze, de mint sejthető, a háború alatt nem sok időt töltöttek együtt. A férj a Royal Flying Corps pilótája volt, Agatha pedig ápolónőként dolgozott. 1919-ben született meg egyetlen lányuk, Rosalinda, és Agatha nem sokkal később, 30 évesen publikálta első írását. Az elkövetkezendő 6 évben nem sikerült neki az áttörés, bár folyamatosan írt, 1926 azonban meghozta az első komoly sikert: akkor jelent meg Az Ackroyd-gyilkosság. Sokat ünnepelni nem volt ideje, mert a férje is ebben az évben jelentette be, hogy válni akar, ugyanis beleszeretett valaki másba: konkrétan a golfpartnerébe, Nancy Neele-be, akivel akkor már másfél éve kavart.
Hogy mitől romlott meg a házasságuk ez alatt a 6-7 év alatt? (A háborús éveket aligha számíthatjuk aktív házaséletnek.) Egyrészt Archie fess pilótából sikertelen üzletember, majd munkanélküli férfi lett, miközben a felesége elkezdett pénzt keresni. Ráadásul Agatha nem akarta megosztani a könyveivel keresett összegeket a férjével, azt saját zsebpénzeként kezelte. Már maga a tény, hogy az asszony sikeresebb a férjénél, manapság is simán tönkretesz egy kapcsolatot, de ha még a pénzügyeken is állandóan megy a veszekedés, ráadásul a gyerek az egyik szülőt feltűnően jobban szereti, mint a másikat (ez esetben Rosalinda az apját részesítette előnyben), a házasság elég nagy valószínűséggel szét fog esni. No, és hiányzott a közös hobbi, a férfi ugyanis élt-halt a golfért, amit ugyan pont Agatha tanított meg neki, de a nőnek jobb dolga is akadt, mint a fehér labdákat ütögetni a zöld pályán.
Csak egy csinos és természetesen golfőrült leányzó megjelenése kellett ahhoz, hogy Archie egyre kevesebb időt töltsön a feleségével, az alibi meg adott volt, hiszen ő sportol... A gyerek miatt a férfi még egy ideig megpróbálta fenntartani a látszatot, de 26 decemberének elején bejelentette, hogy válni akar, Agatha pedig melodramatikus lépésre ragadtatta magát: titokzatos körülmények között eltűnt. A kocsiját és a holmija nagy részét egy országút mellett hagyta, aztán vonatra szállt és egy londoni kitérő után az ország egyik legelőkelőbb szállodájába ment, álnéven bejelentkezett és várta, hogy megtalálják. (A dolog pikantériája, hogy a férje szeretőjének vezetéknevét használta.)
11 napig tartott a keresés, a rendőrség egy része azt feltételezte, hogy Agatha öngyilkos lett, volt, aki gyilkosságra gyanakodott, Archiet is meggyanúsították, biztos azért ölte meg a feleségét, hogy szabadon elvehesse a szeretőjét... A sajtó ráharapott az ügyre, és persze többé le sem szálltak róla (hisz ismerjük a brit bulvárlapokat). Titokzatos, elégedett levél, szemtanúk, akik Agathához hasonló nőket láttak az ország különböző pontjain, és egy sógornő, aki falazott... Végül a luxushotel két zenésze jelentette be a rendőrségen, hogy szerintük Agatha a szállóban üdül. Hogy maradhatott ez a tény egy ilyen felkapott helyen titokban? Hát, a luxus nyaralók híres diszkréciója miatt: az ottani alkalmazottak ugyanis semmit nem mertek tenni, mert féltek, hogy kirúgják őket. Vagyis A. C. ott ücsörgött és táncikált a szállóban, miközben a sajtó egyre jobban felfújta az ügyet, és most arról ne is beszéljünk, hány rendőr és hány önkéntes vett részt az írónő holtteste utáni kutatásban...
Végül Christe kapitány azonosította Agathát, és falazott neki a sajtó és a rendőrség felé, mondván, hogy szegény felesége amnéziás lett, és így nem tudhatta, hogy ő az, akit a fél ország keres, sőt, nem csak amnéziás volt, de azt hitte, hogy ő egy másik asszony, és most érkezett Angliába, ezért jelentkezett be álnéven egy luxusszállodába... Nyilvánvaló volt, hogy az egész kamu, de egyiküknek sem állt érdekében kiteregetni a családi szennyest. Christie védte Nancy jóhírét, hogy később feleségül vehesse (ha kiderül, hogy vele tört házasságot, az ellehetetlenítette volna a lányt az előkelő társaságban), Agathának pedig nagyon kínos lett volna beismerni, hogy személyes bosszúja érdekében hülyére vette a brit rendőrséget és a sok jóravaló állampolgárt, akik télvíz idején képesek voltak miatta unalmas erdei túrákat vállalni.
1928-ban váltak el végül, fenntartva a hazugságot, hogy Archie egy ismeretlen nővel hetyegett, Agatha meg nem játszotta meg az amnéziát). A kapitány nemsokára feleségül vette szerelmét, és hogy mennyire nem igaz, amit annyiszor hangoztatnak, miszerint az ember úgyis ugyanoda jut második próbálkozásra, mint első alkalommal: Nancyvel 30 évig éltek boldogan. Az például biztos, hogy Nancy nem nyomasztotta saját sikerességével és zsenialitásával, és nem zárta el előle a pénzcsapot. De lehet, hogy a szex is sokkal jobb volt, erről aztán végképp nem tudunk semmit.
2. házasság: 1930-1976 (Agatha haláláig)
Az írónő a dátumokból ítélve nem sokáig maradt pártában, de ez nem azt jelenti, hogy valaha is túltette magát Archien. Vagy azon, ahogy a házasságuk véget ért. A válás kimondásakor már 38 éves volt, igaz, hogy végre gazdag és ismert személyiség, de ez alapvetően nem tette boldoggá. (Amúgy a gazdagság is viszonylagos, az biztos, hogy a pénzügyei nagyon sokáig zavarosak voltak.)
1930-ban a Közel-Keleten, a zsidó-keresztény kultúra bölcsőjének színhelyén, Ur városának ásatásain (ma Irak, ki tudja, még meddig) ismerte meg Max Mallowan régészt, aki akkor 26 volt - míg Agatha már negyven. Nem mondom, hogy egy negyvenes nő nem lehet nagyon is vonzó egy huszonéves srác számára, de azt talán borítékolni lehetett, hogy Max előbb-utóbb másfelé is elkalandozik. A házasság első évei egész jól teltek, de ahogy Max kezdett beérni és beérkezni, egyre több fiatal lányt csábított el az egyetemen.
A kalandokból igazán nem csinált titkot, Agatha tudott róluk, de szemet húnyt felettük, egyrészt korántsem volt annyira szerelmes Maxbe, mint korábban Archie-ba, másrészt valószínűleg számíthatott is arra, hogy ez be fog következni. Válásra meg az első tapasztalat után gondolni sem akart... Max egyébként a kezdeti kalandok után választott magának egy állandó és nagyon tartós szeretőt, a titkárnőjét, Barbara Parkert, akivel 30 évig volt viszonya, miközben Agathával élt házasságban. Amikor szeretők lettek, már az 50-es években, Barbara negyvenkét éves volt, és valószínűleg Max volt az első férfi az életében. Vagyis Max a jelek szerint később is bukott a negyvenes nőkre, nem csak huszonéves korában.
Agatha leginkább attól rettegett, hogy Max elhagyja, de ez Max szempontjából hülyeség lett volna, már csak azért is, mert nagyon jó színvonalon élhetett az első házassága kudarcából okult írónő mellett, aki másodjára már nem akart minden pénzt magának megtartani. De miért ne tételezzük fel, hogy Max a maga módján szerette is a feleségét, persze nem szenvedéllyel, de annyira mindenképp, hogy kedves és előzékeny férj legyen. (Talán inkább anyafigurát látott benne, hiszen Agatha akár az anyja is lehetett volna.) Barbara pedig az a fajta szolgálatkész és igénytelen szerető volt, aki soha nem követelőzött semmiért, viszont piócaként tapadt Maxra, és nem volt ritkaság, hogy a szerető a házaspár családi nyaralójában az emeleten szeretkezett a férjjel, míg a feleség a sógornőjével keresztrejtvényt fejtett a földszinten.
Agatha nem is tudta utálni Barbarát (ismeretségük elején még barátnőjeként kezelte, sőt, Szent Barbarának nevezte a szorgalma és önfeláldozása miatt), de az nagyon nehezére esett, hogy állandóan el kellett viselnie a jelenlétét, ami mondjuk nem csoda... Barbara még Agatha haldoklása alatt is a házban volt, és segített ápolni.
Az írónő 1976-os halála után a harminc éves viszony után Max végül elvette szeretőjét - azért ez sem egy mindennapi dolog, ha belegondolunk! De csak két évig éltek házastársakként, mert 1978-ban Max is meghalt.
Hogy Agatha Christie hány művében dolgozta fel két házassága és szerelmi háromszögei élményét, az szinte áttekinthetetlen, de ha legközelebb kézbe veszitek valamelyik krimijét, lehet, hogy találtok benne nyomokat. Ő mindenesetre élete végéig házasságpárti maradt, és eszébe sem jutott szeretőt keresni... Sokkal inkább arra hajlott, hogy a munkában és a vallásban keressen vigaszt. Sose tudjuk meg, hogy ha egyik vagy másik házassága boldog lett volna, kevesebb vagy rosszabb könyveket ír-e, mint így... Ha valakit érdekelnek az írónő személyesebb jellegű művei is, Mary Westmacott-regényeket keressen: ezen az álnéven írta ki magából mindazt, amit saját néven nem akart, nem tudott volna.
A posztot Jared Cade: Agatha Christie és a hiányzó tizenegy nap című könyve alapján írtam.
A poszt persze nem a műveire, hanem két házasságára, és a bennük kialakuló szerelmi háromszögekre fog fókuszálni.
1. házasság: 1914-1928
Agatha Mary Clarissa Miller 1912-ben, huszonkét évesen ismerte meg Archibald Christie-et, 14-ben házasodtak össze, de mint sejthető, a háború alatt nem sok időt töltöttek együtt. A férj a Royal Flying Corps pilótája volt, Agatha pedig ápolónőként dolgozott. 1919-ben született meg egyetlen lányuk, Rosalinda, és Agatha nem sokkal később, 30 évesen publikálta első írását. Az elkövetkezendő 6 évben nem sikerült neki az áttörés, bár folyamatosan írt, 1926 azonban meghozta az első komoly sikert: akkor jelent meg Az Ackroyd-gyilkosság. Sokat ünnepelni nem volt ideje, mert a férje is ebben az évben jelentette be, hogy válni akar, ugyanis beleszeretett valaki másba: konkrétan a golfpartnerébe, Nancy Neele-be, akivel akkor már másfél éve kavart.
Hogy mitől romlott meg a házasságuk ez alatt a 6-7 év alatt? (A háborús éveket aligha számíthatjuk aktív házaséletnek.) Egyrészt Archie fess pilótából sikertelen üzletember, majd munkanélküli férfi lett, miközben a felesége elkezdett pénzt keresni. Ráadásul Agatha nem akarta megosztani a könyveivel keresett összegeket a férjével, azt saját zsebpénzeként kezelte. Már maga a tény, hogy az asszony sikeresebb a férjénél, manapság is simán tönkretesz egy kapcsolatot, de ha még a pénzügyeken is állandóan megy a veszekedés, ráadásul a gyerek az egyik szülőt feltűnően jobban szereti, mint a másikat (ez esetben Rosalinda az apját részesítette előnyben), a házasság elég nagy valószínűséggel szét fog esni. No, és hiányzott a közös hobbi, a férfi ugyanis élt-halt a golfért, amit ugyan pont Agatha tanított meg neki, de a nőnek jobb dolga is akadt, mint a fehér labdákat ütögetni a zöld pályán.
Csak egy csinos és természetesen golfőrült leányzó megjelenése kellett ahhoz, hogy Archie egyre kevesebb időt töltsön a feleségével, az alibi meg adott volt, hiszen ő sportol... A gyerek miatt a férfi még egy ideig megpróbálta fenntartani a látszatot, de 26 decemberének elején bejelentette, hogy válni akar, Agatha pedig melodramatikus lépésre ragadtatta magát: titokzatos körülmények között eltűnt. A kocsiját és a holmija nagy részét egy országút mellett hagyta, aztán vonatra szállt és egy londoni kitérő után az ország egyik legelőkelőbb szállodájába ment, álnéven bejelentkezett és várta, hogy megtalálják. (A dolog pikantériája, hogy a férje szeretőjének vezetéknevét használta.)
11 napig tartott a keresés, a rendőrség egy része azt feltételezte, hogy Agatha öngyilkos lett, volt, aki gyilkosságra gyanakodott, Archiet is meggyanúsították, biztos azért ölte meg a feleségét, hogy szabadon elvehesse a szeretőjét... A sajtó ráharapott az ügyre, és persze többé le sem szálltak róla (hisz ismerjük a brit bulvárlapokat). Titokzatos, elégedett levél, szemtanúk, akik Agathához hasonló nőket láttak az ország különböző pontjain, és egy sógornő, aki falazott... Végül a luxushotel két zenésze jelentette be a rendőrségen, hogy szerintük Agatha a szállóban üdül. Hogy maradhatott ez a tény egy ilyen felkapott helyen titokban? Hát, a luxus nyaralók híres diszkréciója miatt: az ottani alkalmazottak ugyanis semmit nem mertek tenni, mert féltek, hogy kirúgják őket. Vagyis A. C. ott ücsörgött és táncikált a szállóban, miközben a sajtó egyre jobban felfújta az ügyet, és most arról ne is beszéljünk, hány rendőr és hány önkéntes vett részt az írónő holtteste utáni kutatásban...
Végül Christe kapitány azonosította Agathát, és falazott neki a sajtó és a rendőrség felé, mondván, hogy szegény felesége amnéziás lett, és így nem tudhatta, hogy ő az, akit a fél ország keres, sőt, nem csak amnéziás volt, de azt hitte, hogy ő egy másik asszony, és most érkezett Angliába, ezért jelentkezett be álnéven egy luxusszállodába... Nyilvánvaló volt, hogy az egész kamu, de egyiküknek sem állt érdekében kiteregetni a családi szennyest. Christie védte Nancy jóhírét, hogy később feleségül vehesse (ha kiderül, hogy vele tört házasságot, az ellehetetlenítette volna a lányt az előkelő társaságban), Agathának pedig nagyon kínos lett volna beismerni, hogy személyes bosszúja érdekében hülyére vette a brit rendőrséget és a sok jóravaló állampolgárt, akik télvíz idején képesek voltak miatta unalmas erdei túrákat vállalni.
1928-ban váltak el végül, fenntartva a hazugságot, hogy Archie egy ismeretlen nővel hetyegett, Agatha meg nem játszotta meg az amnéziát). A kapitány nemsokára feleségül vette szerelmét, és hogy mennyire nem igaz, amit annyiszor hangoztatnak, miszerint az ember úgyis ugyanoda jut második próbálkozásra, mint első alkalommal: Nancyvel 30 évig éltek boldogan. Az például biztos, hogy Nancy nem nyomasztotta saját sikerességével és zsenialitásával, és nem zárta el előle a pénzcsapot. De lehet, hogy a szex is sokkal jobb volt, erről aztán végképp nem tudunk semmit.
2. házasság: 1930-1976 (Agatha haláláig)
Az írónő a dátumokból ítélve nem sokáig maradt pártában, de ez nem azt jelenti, hogy valaha is túltette magát Archien. Vagy azon, ahogy a házasságuk véget ért. A válás kimondásakor már 38 éves volt, igaz, hogy végre gazdag és ismert személyiség, de ez alapvetően nem tette boldoggá. (Amúgy a gazdagság is viszonylagos, az biztos, hogy a pénzügyei nagyon sokáig zavarosak voltak.)
1930-ban a Közel-Keleten, a zsidó-keresztény kultúra bölcsőjének színhelyén, Ur városának ásatásain (ma Irak, ki tudja, még meddig) ismerte meg Max Mallowan régészt, aki akkor 26 volt - míg Agatha már negyven. Nem mondom, hogy egy negyvenes nő nem lehet nagyon is vonzó egy huszonéves srác számára, de azt talán borítékolni lehetett, hogy Max előbb-utóbb másfelé is elkalandozik. A házasság első évei egész jól teltek, de ahogy Max kezdett beérni és beérkezni, egyre több fiatal lányt csábított el az egyetemen.
A kalandokból igazán nem csinált titkot, Agatha tudott róluk, de szemet húnyt felettük, egyrészt korántsem volt annyira szerelmes Maxbe, mint korábban Archie-ba, másrészt valószínűleg számíthatott is arra, hogy ez be fog következni. Válásra meg az első tapasztalat után gondolni sem akart... Max egyébként a kezdeti kalandok után választott magának egy állandó és nagyon tartós szeretőt, a titkárnőjét, Barbara Parkert, akivel 30 évig volt viszonya, miközben Agathával élt házasságban. Amikor szeretők lettek, már az 50-es években, Barbara negyvenkét éves volt, és valószínűleg Max volt az első férfi az életében. Vagyis Max a jelek szerint később is bukott a negyvenes nőkre, nem csak huszonéves korában.
Agatha leginkább attól rettegett, hogy Max elhagyja, de ez Max szempontjából hülyeség lett volna, már csak azért is, mert nagyon jó színvonalon élhetett az első házassága kudarcából okult írónő mellett, aki másodjára már nem akart minden pénzt magának megtartani. De miért ne tételezzük fel, hogy Max a maga módján szerette is a feleségét, persze nem szenvedéllyel, de annyira mindenképp, hogy kedves és előzékeny férj legyen. (Talán inkább anyafigurát látott benne, hiszen Agatha akár az anyja is lehetett volna.) Barbara pedig az a fajta szolgálatkész és igénytelen szerető volt, aki soha nem követelőzött semmiért, viszont piócaként tapadt Maxra, és nem volt ritkaság, hogy a szerető a házaspár családi nyaralójában az emeleten szeretkezett a férjjel, míg a feleség a sógornőjével keresztrejtvényt fejtett a földszinten.
Agatha nem is tudta utálni Barbarát (ismeretségük elején még barátnőjeként kezelte, sőt, Szent Barbarának nevezte a szorgalma és önfeláldozása miatt), de az nagyon nehezére esett, hogy állandóan el kellett viselnie a jelenlétét, ami mondjuk nem csoda... Barbara még Agatha haldoklása alatt is a házban volt, és segített ápolni.
Az írónő 1976-os halála után a harminc éves viszony után Max végül elvette szeretőjét - azért ez sem egy mindennapi dolog, ha belegondolunk! De csak két évig éltek házastársakként, mert 1978-ban Max is meghalt.
Hogy Agatha Christie hány művében dolgozta fel két házassága és szerelmi háromszögei élményét, az szinte áttekinthetetlen, de ha legközelebb kézbe veszitek valamelyik krimijét, lehet, hogy találtok benne nyomokat. Ő mindenesetre élete végéig házasságpárti maradt, és eszébe sem jutott szeretőt keresni... Sokkal inkább arra hajlott, hogy a munkában és a vallásban keressen vigaszt. Sose tudjuk meg, hogy ha egyik vagy másik házassága boldog lett volna, kevesebb vagy rosszabb könyveket ír-e, mint így... Ha valakit érdekelnek az írónő személyesebb jellegű művei is, Mary Westmacott-regényeket keressen: ezen az álnéven írta ki magából mindazt, amit saját néven nem akart, nem tudott volna.
A posztot Jared Cade: Agatha Christie és a hiányzó tizenegy nap című könyve alapján írtam.