Elváltak ágytól asztaltól: vagyis már nem alszanak és nem esznek együtt. A hagyományos szemlélet szerint egy párkapcsolatot lényegében az határoz meg, kivel fekszünk egy ágyban (hogy ott szex is történik vagy sem, az már más kérdés), illetve kinek főzünk vagy kivel vacsorázunk.
A nők általában arra szeretnek főzni, aki fontos nekik (van egy ősi etetési mániájuk, sokan ezen keresztül fejezik ki a szeretetüket), és azzal szeretnek együtt étkezni, akivel jól érzik magukat. Bár a "főzni kell rá" parancs a hagyományosabb családokban olyan erős, hogy akkor is folytatják az etetési tradíciót, ha már a pokolba kívánják a férjüket. (És extrém esetben így is tudják megmérgezni...)
Ma már kevésbé jellemző, de azért mindenki látott már olyat, hogy az asszony megfőz és csak ácsorogva vagy fél fenékkel a konyhaszéken ülve figyeli, ahogy az embere befalja a finom házi kosztot. Tehát nem is eszik vele együtt, ő mindössze szakácsnő volt, valószínűleg már előzőleg evett, az ember meg akkor kap kaját, amikor épp ráér hazajönni.
A szingli szeretők is előszeretettel etetik a pasijukat, főleg, ha az a céljuk, hogy magukhoz láncolják őt. És milyen két ősi módszer létezik? A szex és az etetés. Ettől a kettőtől érzi egy férfi, hogy otthonos a környezet, hogy maximálisan figyelnek rá, kiszolgálják. És ez a két dolog az, ami nem jelent nyűgöt: mert az otthon millió feladattal is együtt jár, tehát a feleség nyilván nem redukálódik a szakácsnő+szexpartner szerepre. A szerető ezt sokkal könnyebben megteheti.
Akkor van gond, ha a szerető megetette a férjet és utána jót szeretkeztek, majd a pasi hazamegy és a feleség is meg akarja etetni és ő is elvárja a szexet. Kevés pasi lesz otthon is helyt állni. Ilyenkor jönnek a kifogások, vagy az a trükk, hogy míg az asszony elmegy fürödni, gyorsan odaadjuk a kutyának a vacsorát (vagy éppen a kukában végzi a nagy gonddal készített étel), az ágyban pedig jön a mismásolás vagy a "túl fáradt vagyok" szöveg.
Ez az etetési mánia persze nem minden nőre jellemző, például én sem főzőcskézek kéretlenül, még senkit nem akartam a gyomrán keresztül magamhoz láncolni (mondjuk vicces is lenne), de biztos vagyok benne, hogy bőven akadnak nők, akik ebben a módszerben hisznek. Többen vannak, mint akik intellektuális csevegéssel kápráztatják el a férfiakat – már azokat, akiknek erre van igényük.
És olyan feleségek is léteznek, akik kevésbé érzik sértőnek, ha a férjük félrekefél, mint ha félreeszik, vagy esetleg jobban ízlik neki a szerető főztje, mint az övék. Felteszem, utóbbit akkor se vallanák be, ha az előbbi már rég kiderült. Mert hitük szerint az tartozik a férfihoz igazán, akinek a főztét eszi: az anyja és a felesége. Ez ősi tradíció, és ehhez sokan ragaszkodnak.
Bár azt mondják, egyre kevesebb nőt érdekelnek a hagyományos feladatok, én úgy látom, hogy a mai huszonévesek között is vannak olyanok, akik igyekeznek megfelelni a nőképnek, amelyet korábbi generációk alakítottak ki. És mivel ma kevesebb lány tanul meg jól főzni, ők különlegesebbnek számítanak azoknak a szemében, akik számára a házi koszt központi kérdés. Akik nem hisznek se a gyorskajákban, se az éttermekben.
Amíg pedig egy férfi megkapja a nejétől azt a két dolgot, ami annyira fontos neki (vagyis az ételt és a szexet), addig nem lesz oka továbbállni. Ha szex már nincs, de kaja még van, a pasinak az is elég a maradásra. Szóval aki meg szeretné elüldözni a férjét, az ne csak a szexet tagadja meg tőle, de ne is főzzön rá.