Akár férfiakat, akár nőket kérdezünk a hűtlenségről, általában az jön ki eredményként, hogy mindenki a saját nembélieket érti meg inkább. Még azok is, akik alapvetően monogámok, vagy legalább is az életmódjuk szerint azok, hajlamosabbak toleránsabban szemlélni saját nembéli társaik félrejárását, kivéve persze abban az esetben, ha személyesen érintettek a dologban.



Vagyis egy pasi mindaddig elnéző és megértő egy félrelépegető barátjával, amíg az nem az ő feleségét/barátnőjét kóstolgatja, és egy nő is szolidáris a barátnőivel, ha azok nem a férjére utaznak. Mikor egyéni érdekek sérülnek, akkor azonnal a saját nembéli lesz a hibás, mert elcsábította és hogy merészelte...

Van, persze, akiről tudható, hogy nem érdemes vele megosztani semmiféle hűtlenséges kaland történetét, mert annyira vaskalapos, hogy még képes és közli az érintettel, amit megtudott, a legtöbb esetben azonban akadnak olyan bizalmasok, akikre érzésünk szerint rá lehet bízni intim titkokat is - és ezek kik lehetnének mások, mint a legközelebbi barátaink. Akik adott esetben ismerik a hivatalos partnereinket is, és így potenciális veszélyforrások is. Sokkal veszélyesebbek, mint egy random idegen a netről, akinek a személyazonosságát nem ismerjük, és ő sem tudja, kik vagyunk. (Jó, ha elegendő időt töltünk levelezéssel, egy szakember ki fogja tudni deríteni a személyazonosságunkat, hallottam már ilyen esetről első kézből... Úgyhogy az a biztonság is legtöbbször csak illúzió.)

Amiről ez a poszt szól, az nem a barátok jelentette veszély, hanem éppenséggel a pozitív hatás: mert ha a barátnőnkhöz, barátunkhoz annyira lojálisak vagyunk, hogy elfogadjuk azt is, ami nem fér bele az értékrendünkbe, akkor az ugyanazt cselekvő férjünk/feleségünk esetében is könnyebben fogjuk megérteni, feldolgozni. Persze rengeteg ember képes skizofrén módon gondolkodni, és még azt is simán kijelenti, hogy neki magának joga van ahhoz, amihez a partnerének nincs, de reménykedésre ad okot, hogy olyan is létezik, akit a baráti kapcsolata ment meg az ítélkezéstől és a szakítástól. 

Nehéz megmondani, mitől olyan arrogáns valaki, hogy annak ellenére elvárja a hűséget a feleségétől/férjétől, hogy neki esze ágában sincs ennek megfelelően élni, de még érdekesebb lenne megtudni, mi vezet ahhoz, hogy valaki őszintén kíváncsi legyen az okokra, amelyek egy ilyen helyzetet előidéznek - a partnere viszont sok esetben az ő érzékenységének védelmében és persze önvédelemből is, inkább nem magyarázza el, miért lépett erre az útra. De ott vannak a barátai, akivel beszélhet és akiktől sok mindent megtudhat, mégpedig oly módon, hogy neki kevéssé fájjon. 

Nők esetében ráadásul nem csak arról van szó, hogy közlik egymással a puszta tényeket, és nevetgélnek egy sort... Ők hosszasan elemzik a hűtlenséghez vezető utat, az érzelmi vívódást, és igen, a szexuális felfedezéseket is. Noha nem voltam olyan helyzetben, hogy előbb vallott volna nekem egy barátnőm arról, hogy szeretőt tart, minthogy nekem is lett volna ebben tapasztalatom, én nem tudom elképzelni, hogy ne irigyeltem volna meg azonnal és ne kaptam volna kedvet a dolog kipróbálásához. 

A kezdetek kezdetén volt olyan barátnőm, aki hasonló cipőben járt, de neki nem volt szerencséje a szeretőjével, ráadásul hamar le is bukott, így ezt a műfajt nem folytatta, viszont nagyon fontos volt, hogy akkoriban megoszthattuk egymással az érzéseinket és tapasztalatainkat. Akinek meg csak úgy elmondtam, arról mind kiderült, hogy már szintén volt hasonló tapasztalata (bár nem férjes asszonyként), egyetlen esetben sem ütköztem felháborodásba, legfeljebb csodálkoztak, hogy jé, sose gondolták volna rólam. 

Vagyis a barátságok sok más kedvező hatásuk mellett azért is fontosak, mert bizonyos kérdéseket más perspektívába képesek helyezni: rábírnak bennünket arra, hogy egy hozzánk közeli emberen keresztül, aki nem sérti az érzékenységünket, megtapasztalhassuk, milyen a másik oldal. És akár még arra is rájöjjünk, hogy ezek a dolgok nem rendkívüliek, nem csak velünk történnek, de lehet, hogy egyszer mi is átkerülhetünk a túloldalra, mert eljön az a kísértés...