Vannak dolgok, amelyeket a hűtlenség aktív megtapasztalása nélkül nem tudnánk. Vagy akár annak passzív megtapasztalása nélkül nem sejtenénk. Szerintem rengeteg olyan tudás van, amit egy monogám kapcsolatban élő, és a hűtlenséget egyik oldalról sem megtapasztaló ember nem szerez meg soha. Persze nem minden tudás kellemes, és biztos bőven van olyan tapasztalat, amit inkább kihagytunk volna, de ha már részünk volt benne, akkor bölcsebbek is lehetünk tőle.



Sokan vannak, akik például soha nem tapasztalták volna meg, hogy milyen az igazán jó szex, ha a házasságukon belül maradnak. Vagy, hogy milyen érzés azt követően újjáéledni, hogy már leírtuk magunkat, és azt hittük, hogy vége a szerelmi kalandjainknak. De biztos olyanok is jócskán akadnak, akik hazudni és szerepet játszani is ennek kapcsán tanultak meg úgy igazán - ki-ki milyen sikerrel. Később aztán lehet, hogy pont a hűtlenség vezette el őket oda, hogy végre őszinték legyenek az érzéseikkel és vágyaikkal kapcsolatban. Ha nem hazudnak először, az őszinteséget sem élték volna meg így...

Akinek a férje/felesége volt az első komoly partnere, az nem tudta volna meg, milyen ő egy másik kapcsolatban, milyen, ha nem nyíltan felvállalható viszonyt folytat valakivel, hogy érzi magát szeretőként, és hogyan látja a szeretőjét. Milyen titkolózni és milyen, amikor valakivel teljesen megnyílhatunk, mert nem kötnek azok a béklyók, amelyeket egy házasság és egy család pakol az emberre. Ahogy már többször említettétek kommentben is: sokkal nehezebb és kockázatosabb az állandó partnerünkkel őszintén beszélni arról, hogy mire vágyunk, egyáltalán elkezdeni beszélni, mint azzal az emberrel titkokat megosztani, akiről tudjuk, hogy nem fog megítélni, és nem fogja félreérteni a mondandónkat.

Van, aki megtanulja, hogy a szex fontosabb, mint hitte, de az is lehet, hogy annyira nem fontos, hogy ezért fel kéne rúgnia az életét. Van, aki meg azt tanulja meg, hogy neki nem való a szeretőzés és inkább szexmentesen tengeti tovább az életét. De ha ki se próbálta volna, akkor erre se jött volna rá...

Ha nem csalnak meg, sose jövünk rá, hogy valójában ez mennyire zavar bennünket, ha nem bukunk le, nem tudjuk meg, hogy katasztrofális vagy felszabadító érzés végre felvállalni a hajlamainkat, illetve megtudhatjuk magunkról, hogy mennyire vagyunk gyávák és megalkuvók vagy éppen kemények és hajlíthatatlanok...

Megtudjuk, hogy tényleg szeretjük-e a férjünket/feleségünket, vagy csak a gyerekek, az anyagiak illetve kényelmi szempontok miatt maradtunk vele (persze van, aki ezt hűtlenség nélkül is tudja), illetve mennyire fontos számunkra a szeretőnk, vagy maga a szabadság, amit a szeretőzés nyújt.

De azt is megtudhatjuk, milyen az, ha belezúgunk valakibe, aki utána szó nélkül eltűnik, és akinek az elveszítését nem beszélhetjük meg senkivel, milyen, ha a szeretőnk nem jelentkezik, és mi nem hívhatjuk fel, milyen, ha szexre csak tervezetten és megszabott időben kerülhet sor, milyen hazamenni egy-egy randi vagy egy közös utazás után. Milyen végre bevallani magunknak, hogy a házasságunknak nincs értelme: mert lehet, hogy ezt szerető nélkül sosem értettük volna meg.

Azt is megtanuljuk, milyen páriának lenni egy monogámiát dicsőítő társadalomban, még akkor is, ha pária-mivoltunkról alig tud valaki, és nem pellengéreznek ki: maga a tudat, hogy a legtöbben (?) elítélik, amit csinálunk, biztos sokakat zavar. De talán így megértőbbek lesznek a társadalom kevésbé titkos páriáival szemben is. Ha tudatában vagyok annak, hogy a titkom sebezhetővé tesz, jó esetben együttérzőbb leszek más, szintén sebezhető emberekkel szemben.

Empatikusabbá válhatunk tehát, nem csak a többi hűtlent fogjuk jobban megérteni, hanem azokat is, akik ilyen-olyan okból "illegalitásba" kényszerülnek. Persze léteznek olyanok is, akik cselekedeteinkben hűtlenek, de ez nem változtatja meg a hozzáállásukat, akár minden lelkiismereti probléma nélkül továbbra is elítélhetik az összes többi hűtlent, mert egyedül nekik van érvényes felmentésük, mert ők mások... Illetve épp azzal próbálnak "ártatlanként" feltűnni, hogy mások monogámia-ellenes megmozdulásait üldözik.

De a hűtlenség "elszenvedése" is tehet empatikusabbá, vagy éppen teljesen vakká minden másra, kire így hat, kire úgy. Az egyik őszintén szeretné tudni, hogy működik ez az egész, és kíváncsian közelít a jelenséghez, a másik csupán azt látja, hogy őt mennyire megbántották, és neki mennyi joga van haragudni.

Ti mit tanultatok a hűtlenségnek köszönhetően, és ebből milyen tudás az, amiért hálásak vagytok? Illetve mi az, amivel kapcsolatban inkább tudatlanok maradtatok volna?