A napokban a neten megint a szemem elé került egy párkapcsolati tanácsokat osztogató szöveg. A szerző a férfiak oldaláról közelítette meg a kérdést, és azt boncolgatta, hogy milyen szörnyű, hogy mostanság a szeretetüket kimutatni képtelen férfiak már nem érezhetik magukat teljes embernek, mert a gonosz nők elvárják tőlük, hogy ugyanúgy viselkedjenek, mint ők maguk. Vagyis legyenek érzelmeik és ne rejtegessék őket. Itt van például ennek a jóravaló négy gyermekes, hűséges családapának az esete, aki amiatt szorong, hogy nem tudja kimutatni az érzelmeit. Később az is előkerült a zavaros szövegben, hogy a szeretet nem érzelem, és miért várunk olyasmit a férfiaktól, amit nem tudnak nyújtani.



A szerző persze összekever két, alapvetően különböző dolgot: az egyik a szeretet kimutatásának képessége vagy annak hiánya, a másik a szeretetre való képtelenség. Nagyon nem mindegy, hogy valamilyen okból nem tudjuk a másik számára érthetően kifejezni, hogy szeretjük, vagy olyan mentális/pszichés problémánk van, ami miatt nem is érzünk semmiféle szeretetet. Mondjuk pszichopaták vagyunk vagy nárcisztikusak. Ha ez a helyzet, akkor meg tökmindegy, hogy férfiról vagy nőről van szó, ennek semmi köze a nemi hovatartozásunkhoz. Bőven akadnak szeretetre képtelen nők, és köztük olyanok is, akik amúgy remekül színlelik a legkülönbözőbb érzelmeket.

De térjünk vissza a négy gyermekes, hangsúlyozottan hűséges családapához. Biztos azért érzi magát rosszul, mert a neje már jó ideje panaszkodik amiatt, hogy nem fejezi ki a szeretetét. Ő nyilván azzal védekezik, hogy mindent megtesz a családjáért, éjt nappallá téve melózik, nem ám más nőket hajkurász, és ennek elégnek kellene lennie. Oszt mégse elég. Az asszony érzelmeket vár, meg beszélgetni akar, sőt, még a büdös kölköknek is hiányzik, hogy az apjuk megölelje őket, kedvesen beszéljen hozzájuk, egyáltalán észrevegye, hogy léteznek.

Nem csodálkoznék, ha az érzelmileg magára hagyott nő kifelé kacsintgatna a kapcsolatából. Talán ezért is szerepelt ott a leírásban, hogy a férj hűséges. Mást ugyan nem igazán tud felmutatni, de legalább nem kúr félre. A férfiak érzelmi elzárkózása azonban nagyon gyakran vezet hűtlenséghez, ha az asszony történetesen nem a barátnőivel, az anyjával vagy egyéb nőrokonaival, hanem egy másik férfival osztja meg a problémáit. (Illetve ha van elég ideje, alkalma, önbizalma és libidója ahhoz, hogy külsős partner után nézzen.)

Ha már nem akarjuk elfogadni, hogy a házasság puszta gazdasági szövetség és érzelmeket várunk el egymástól, akkor a férfiak sem hihetik, hogy büntetlenül cserben hagyhatják az asszonyt, mert évezredeken keresztül oké volt érzéketlen tuskónak lenni (akkor se volt oké, de ezt most hagyjuk). Az oda nem figyelés, a lehurrogás, vállvonogatás, sztereotípiákba menekülés nem fogja bent tartani a nőt a házasságban. Ha fizikailag még ott lesz is, lélekben már egész másutt fog járni és a férj azt veszi majd észre, hogy érzelmileg őt is elhagyták. Az asszony már nem cseszegeti azzal, hogy beszélgessenek, nem vele fogja megvitatni a problémáit és nem hozzá fordul, ha bajban van. Meglehet, ennek némely férj örül is, addig, amíg rá nem jön, hogy az a nő, aki nem cseszegeti, már rég le is mondott róla.

A szerző amúgy nem állt meg ott az eszmefuttatásban, hogy a feleségek ne várják már el, hogy lelkizzenek velük... A dolog azzal folytatódott, hogy ahogy a nőnek kell az érzelem (amit ne várjon el szegény férjétől), úgy a férfinak kell a napi szex. Még egy olyan mély értelmű idézet is szerepelt valami nagyokostól, hogy ha a feleségek minden reggel kielégítenék a férjüket, nem létezne hűtlenség.

Itt aztán végképp rám jött a hányinger... Arról szó se volt, hogy a nőnek ez mennyire esne jól, vagy, hogy neki kell-e szex, és az milyen legyen, hogy ő kielégül-e... Nem, az egyetlen szempont az volt, hogy a férfiaknak jó legyen. Ez egyébként a férfiakat is ugyanúgy degradálja, mint a nőket: már megint ott tartunk, hogy szembeállítjuk a két nem szükségleteit, mintha az egyiknek csak érzelmek kellenének, a másiknak csak dugás, de mivel a férfiak nem tudnak úgy érzelmekkel szolgálni, ahogy a nők ezt szeretnék, marad a dugás.

Még az egyébként valóban értelmes, tudósok által írt és felméréseken alapuló eszmefuttatások is rendre azt hozzák ki, hogy a két nem alapvetően különbözik a szükségleteit tekintve, bár azért azt ők nem állítják, hogy a férfiak képtelenek kimutatni az érzelmeiket. Hiszen nem is képtelenek. A legtöbb kisfiú kimutatja az érzelmeit - ha felnőtt korára eltűnik ez a képessége, akkor az nem biológiai, hanem társadalmi kényszer hatására történik. De felnőtt férfiak sokasága is nagyszerűen képes kimutatni az érzelmeit. Egyeseknek ez több gondot okoz, másoknak kevesebbet. De attól, hogy férfiak, még nem válnak képtelenné se a szeretet megélésére, se annak érzékeltetésére.

Ráadásul lehet ezt tanulni is, ott van az öt szeretetnyelv, ki lehet deríteni, ki mitől érzi azt, hogy szeretik. Csak a gyors ismétlés kedvéért: elismerő szavak, minőségi idő, ajándék, szívességek, érintés. És nem lehet csak úgy vaktában lövöldözni, azt választani, ami nekünk a legkényelmesebb vagy amit mi igényelnénk leginkább. Nota bene: az érintés utáni vágy nem szexet jelent. Azt IS jelentheti, de csak akkor, ha megvan az érzelmi körítés és a szexmentes érintés is.

Ami pedig azt illeti, hogy mikor nem lenne hűtlenség: erre csak annyit mondhatunk, hogy csak akkor, ha nem lenne monogámia sem.