Az etikus hűtlenség, azaz a nyitott kapcsolat, illetve a poliamória alapvetően női találmány - állítja Alicja Długołęcka, lengyel szexológusnő. Egy 2015-ös, Paulina Reiter újságíróval folytatott beszélgetésben fejti ki ezt a nézetét. Mindketten egyetértenek abban, hogy a férfiak évszázadok óta hűtlenkednek, és ezt titokban tették, épp ezért bizonyos (hippi) nők érdekében állt elsősorban előállni azzal az ötlettel, hogy akkor a nyitottság legyen kétoldalú.
(Az általuk mint a poliamória egyik alapműveként emlegetett Dossie Easton és Catherine E. Liszt-féle The Ethical Slut - az etikus ribanc című könyvét már be is szereztem és el fogom olvasni. Ingyen hozzáférhető a neten, ha valakit érdekelne.)
Engem ebben az eredetmondában csak az zavar kicsit, hogy a férfiak hűtlenkedéséhez azért nők is kellenek - és ha azok között voltak férjezettek is (tudjuk, hogy voltak, vannak és lesznek), akkor miért csinálunk úgy, mintha egyedül a férfiak lennének képesek a "megcsalás" nevű gaztettre? Nyilván nem illették meg azonos jogok a két nemet hűtlenkedés szempontjából, bár ez országról országra és a történelmi korok függvényében változott, de nagy általánosságban elmondható, hogy nőként hűtlenkedni egy patriarchális társadalomban sokkal kockázatosabb, mint ugyanezt férfiként tenni. De mindig is voltak, akik megtették, és természetesen eszük ágában se volt lebukni - az esetek nagy részében.
További érdekes kérdés lenne, hogy ha egy elnyomott réteg csinálja ugyanazt, mint az előnyöket élvező, akkor az egyik cselekedete lehet-e etikus, míg a másiké etikátlan, csupán amiatt, mert más hatalmi pozícióban vannak. Vagyis: egy, a nőket szűk korlátok között tartó társadalomban az ez ellen lázadó, férje mellett szerető tartó nő tettei elfogadhatóbbak, mint a nagyobb viszonylagos szabadságot élvező férfi ugyanilyen tettei?
De térjünk vissza magára a poliamóriára, amely ezek szerint leginkább a nők érdekeit szolgálja.
Tapasztalataim szerint valószínű, hogy a poliamória vagy nyitott kapcsolat, esetleg szvinger felé nyitás akkor szokott sikeres lenni, ha a nő kezdeményezi, mert ha a férfi teszi, általában az "önző és érzéketlen disznó" szókapcsolat lesz a kaland eredménye. Senki sem hiszi el egy nőnek, hogy kedvet kapott a monogámia elhagyásához, ha nem az ő kezdeményezésére történt, hiszen akkor biztos csak megfelelési kényszerből ment bele. Ez is abból a tévhitből fakad, ami szerint a nők csak szerelemből szexelnek, vagy azért, mert el akarnak érni valamit, de semmiképp magáért az élvezetért, illetve sokkal kevésbé fontos számukra a nemiség, mint a férfiaknak. Tévhitek, amelyeket a férfiak terjesztettek, de annyira jól sikerült elhitetniük a legtöbb emberrel, hogy a nők teljesen magukévá tették ezeket a nézeteket.
Ha egy férfi nem monogám, akkor a legtöbb nő mindig bizalmatlan vele szemben, míg ha egy nő lép ki ebből a rendszerből, az az emancipáció vívmánya. Persze sokak szemében egyszerűen csak kurva, de most mi azokról beszélünk, akik ennél a szintnél tovább látnak.
A feministák, akiknek céljaival nagyon sok ponton szimpatizálok, sokszor elkövetik azt a hibát, hogy mindent etikusnak akarnak láttatni, amit egy-egy nő művel, még ha a tettei nyilvánvalóan nem is azok... Szó sincs arról, hogy ne lettek volna férfiak, akik ne hűtlenkedtek volna nyíltan és mindenféle színlelés nélkül, de akkor ők nem etikusak, hanem érzéketlenek. És szó sincs arról, hogy a nők természetüknél fogva erkölcsösebbek lennének. Ha nem is ez hangzik el szó szerint, a sorok között mégis ez bújik meg. A poliamória arra gyógyszer, hogy a férfiak évezredek óta hűtlenkednek, és a nők ezt tűrik. Hát azért ennyire nem egyszerű.
Azoknak a nőknek a perspektívája például pont kimarad, akik nem tűrik, hanem aktív résztvevők. Akiknek esetleg ugyanúgy nem érdekük a hűtlenség etikussá tétele, mint a félrejáró férfiaknak.
Długołęcka szerint egyébként a poliamória nem is annyira a szerelemről, szeretetről, hanem a szexről szól. És általában csak az életünk egy szakaszában vagyunk rá képesek illetve vágyunk rá: mégpedig fiatalabb korunkban. Szerintem inkább fordítva: fiatalon a nők még sokkal inkább monogám formációban gondolkodnak, és csak később ébrednek rá, hogy van más is a világon. Persze nem az általa emlegetett hippi nők, akik az elméletet kitalálják, hanem a mozgalmaktól távol maradó, csöndes poligámok.
Mert a poliamória azzal ellentétben, amit ő gondol, nem elsősorban a szexről szól - ahhoz, hogy több partnerünk legyen, nem kell poliamória, és attól, hogy egy kapcsolatunk mély, nem szükséges, hogy kizárólagos legyen. Egy-egy fontos életesemény sem feltétlenül szünteti meg az egyik kapcsolatot a másik rovására - erről elég személyes tapasztalataim vannak, és egyáltalán nem értek egyet azzal, hogy a poliamória csak akkor működik, ha éppen minden csodás és semmilyen komolyabb baj nem árnyékolja be az életünket. Vagy, mikor a szex központi kérdés számunkra, mert éppen megengedhetjük magunknak, hogy az legyen.
A kívülállók, ahogy az egyik feminista könyvkritikus, Angie Young is úgy látja, hogy a szexuális szabadságnak ára van: a biztonságunkat áldozzuk fel miatta. Mert aki többpartnerű rendszerben él, annak állandóan szembe kell nézni a fájdalommal, hogy ő kevés, vagy, hogy nem elég különleges, és bármikor lecserélhetik - de ez nem igaz, egyrészt nem kell állandó jelleggel ezzel szembenézni, másrészt a jól működő többes rendszerben ezek a dolgok nem így merülnek fel. Hanem inkább úgy, hogy pontosan tudom, milyen különleges vagyok, és nem attól leszek biztonságban, hogy ketrecbe zárom magamat és a partneremet, hiszen ha nem kell engem elhagynia azért, hogy mással is legyen, akkor sokkal stabilabb lehet a kapcsolatunk.
Hogyan érthetnék meg ezt azok, akik annak a gondolkodásmódnak a kereti között élnek, hogy a házasság, az eskü, az elköteleződés, stb. miatt nagyobb biztonságban vannak, és ez többet ér, mint a szexuális szabadság, amelyet úgysem használnának ki, mert nem elég szabadok lélekben?
Ha az etikus hűtlenség női találmány, még nagyon messze az az idő, hogy akár a nyitottabb nők is megértsék a lényegét. Talán a férfiaknak ez könnyebben megy. Csak ne kelljen annyi abszurd szabályt betartaniuk. (Gondolok itt a mindenre vonatkozó átláthatóságra, meg arra, hogy a kapcsolatok egyenrangúak - mintha ez megvalósítható lenne.)
(Az általuk mint a poliamória egyik alapműveként emlegetett Dossie Easton és Catherine E. Liszt-féle The Ethical Slut - az etikus ribanc című könyvét már be is szereztem és el fogom olvasni. Ingyen hozzáférhető a neten, ha valakit érdekelne.)
Engem ebben az eredetmondában csak az zavar kicsit, hogy a férfiak hűtlenkedéséhez azért nők is kellenek - és ha azok között voltak férjezettek is (tudjuk, hogy voltak, vannak és lesznek), akkor miért csinálunk úgy, mintha egyedül a férfiak lennének képesek a "megcsalás" nevű gaztettre? Nyilván nem illették meg azonos jogok a két nemet hűtlenkedés szempontjából, bár ez országról országra és a történelmi korok függvényében változott, de nagy általánosságban elmondható, hogy nőként hűtlenkedni egy patriarchális társadalomban sokkal kockázatosabb, mint ugyanezt férfiként tenni. De mindig is voltak, akik megtették, és természetesen eszük ágában se volt lebukni - az esetek nagy részében.
További érdekes kérdés lenne, hogy ha egy elnyomott réteg csinálja ugyanazt, mint az előnyöket élvező, akkor az egyik cselekedete lehet-e etikus, míg a másiké etikátlan, csupán amiatt, mert más hatalmi pozícióban vannak. Vagyis: egy, a nőket szűk korlátok között tartó társadalomban az ez ellen lázadó, férje mellett szerető tartó nő tettei elfogadhatóbbak, mint a nagyobb viszonylagos szabadságot élvező férfi ugyanilyen tettei?
De térjünk vissza magára a poliamóriára, amely ezek szerint leginkább a nők érdekeit szolgálja.
Tapasztalataim szerint valószínű, hogy a poliamória vagy nyitott kapcsolat, esetleg szvinger felé nyitás akkor szokott sikeres lenni, ha a nő kezdeményezi, mert ha a férfi teszi, általában az "önző és érzéketlen disznó" szókapcsolat lesz a kaland eredménye. Senki sem hiszi el egy nőnek, hogy kedvet kapott a monogámia elhagyásához, ha nem az ő kezdeményezésére történt, hiszen akkor biztos csak megfelelési kényszerből ment bele. Ez is abból a tévhitből fakad, ami szerint a nők csak szerelemből szexelnek, vagy azért, mert el akarnak érni valamit, de semmiképp magáért az élvezetért, illetve sokkal kevésbé fontos számukra a nemiség, mint a férfiaknak. Tévhitek, amelyeket a férfiak terjesztettek, de annyira jól sikerült elhitetniük a legtöbb emberrel, hogy a nők teljesen magukévá tették ezeket a nézeteket.
Ha egy férfi nem monogám, akkor a legtöbb nő mindig bizalmatlan vele szemben, míg ha egy nő lép ki ebből a rendszerből, az az emancipáció vívmánya. Persze sokak szemében egyszerűen csak kurva, de most mi azokról beszélünk, akik ennél a szintnél tovább látnak.
A feministák, akiknek céljaival nagyon sok ponton szimpatizálok, sokszor elkövetik azt a hibát, hogy mindent etikusnak akarnak láttatni, amit egy-egy nő művel, még ha a tettei nyilvánvalóan nem is azok... Szó sincs arról, hogy ne lettek volna férfiak, akik ne hűtlenkedtek volna nyíltan és mindenféle színlelés nélkül, de akkor ők nem etikusak, hanem érzéketlenek. És szó sincs arról, hogy a nők természetüknél fogva erkölcsösebbek lennének. Ha nem is ez hangzik el szó szerint, a sorok között mégis ez bújik meg. A poliamória arra gyógyszer, hogy a férfiak évezredek óta hűtlenkednek, és a nők ezt tűrik. Hát azért ennyire nem egyszerű.
Azoknak a nőknek a perspektívája például pont kimarad, akik nem tűrik, hanem aktív résztvevők. Akiknek esetleg ugyanúgy nem érdekük a hűtlenség etikussá tétele, mint a félrejáró férfiaknak.
Długołęcka szerint egyébként a poliamória nem is annyira a szerelemről, szeretetről, hanem a szexről szól. És általában csak az életünk egy szakaszában vagyunk rá képesek illetve vágyunk rá: mégpedig fiatalabb korunkban. Szerintem inkább fordítva: fiatalon a nők még sokkal inkább monogám formációban gondolkodnak, és csak később ébrednek rá, hogy van más is a világon. Persze nem az általa emlegetett hippi nők, akik az elméletet kitalálják, hanem a mozgalmaktól távol maradó, csöndes poligámok.
Mert a poliamória azzal ellentétben, amit ő gondol, nem elsősorban a szexről szól - ahhoz, hogy több partnerünk legyen, nem kell poliamória, és attól, hogy egy kapcsolatunk mély, nem szükséges, hogy kizárólagos legyen. Egy-egy fontos életesemény sem feltétlenül szünteti meg az egyik kapcsolatot a másik rovására - erről elég személyes tapasztalataim vannak, és egyáltalán nem értek egyet azzal, hogy a poliamória csak akkor működik, ha éppen minden csodás és semmilyen komolyabb baj nem árnyékolja be az életünket. Vagy, mikor a szex központi kérdés számunkra, mert éppen megengedhetjük magunknak, hogy az legyen.
A kívülállók, ahogy az egyik feminista könyvkritikus, Angie Young is úgy látja, hogy a szexuális szabadságnak ára van: a biztonságunkat áldozzuk fel miatta. Mert aki többpartnerű rendszerben él, annak állandóan szembe kell nézni a fájdalommal, hogy ő kevés, vagy, hogy nem elég különleges, és bármikor lecserélhetik - de ez nem igaz, egyrészt nem kell állandó jelleggel ezzel szembenézni, másrészt a jól működő többes rendszerben ezek a dolgok nem így merülnek fel. Hanem inkább úgy, hogy pontosan tudom, milyen különleges vagyok, és nem attól leszek biztonságban, hogy ketrecbe zárom magamat és a partneremet, hiszen ha nem kell engem elhagynia azért, hogy mással is legyen, akkor sokkal stabilabb lehet a kapcsolatunk.
Hogyan érthetnék meg ezt azok, akik annak a gondolkodásmódnak a kereti között élnek, hogy a házasság, az eskü, az elköteleződés, stb. miatt nagyobb biztonságban vannak, és ez többet ér, mint a szexuális szabadság, amelyet úgysem használnának ki, mert nem elég szabadok lélekben?
Ha az etikus hűtlenség női találmány, még nagyon messze az az idő, hogy akár a nyitottabb nők is megértsék a lényegét. Talán a férfiaknak ez könnyebben megy. Csak ne kelljen annyi abszurd szabályt betartaniuk. (Gondolok itt a mindenre vonatkozó átláthatóságra, meg arra, hogy a kapcsolatok egyenrangúak - mintha ez megvalósítható lenne.)