A héten megint olvastam egy cikket: a szerzőnő elmeséli benne, hogy öreg tanára, akinél okosabbat életében nem ismert, egy nap rápirított, hogy ne írjon hülyeségeket, mert az okos (és szép) nők úgyse kellenek a férfiaknak. Legalábbis hosszú távon - ahogy az ő példája is bizonyítja. A férfiaknak - így az öreg - csak addig kell az okos nő, amíg meg nem kapja.



Ezután pedig elmesél egy könnyfakasztó történetet arról, hogy miként szeretett ki a feleségéből 10 év házasság után azért, mert az asszony olykor műveltebbnek bizonyult nála, és ez annyira sértette férfiúi büszkeségét, hogy inkább keresett egy szeretőt, aki sokkal szerényebb szellemi képességekkel rendelkezett és csodálattal tudott felnézni őférfiúságára. Konklúzió: lehetsz szép és okos, de ez nem válik előnyödre, inkább maradj buta, az jobban bejön a pasiknak.

Mire szerzőnő felteszi a kérdést, hogy ez akkor tényleg így van-e...

Nézzük, mi sántít ebben a történetben.


1. A tanár nagy valószínűséggel akkor is kiábrándult volna, ha nem okos, hanem átlagos vagy butácska nőt vesz feleségül

10 év házasság után szinte mindenkire elmondható, hogy elege lesz a partneréből legalább annyira, hogy másra (is) vágyjon. Ebben az esetben a pasinak az volt a magyarázata, hogy a felesége túl okos, de egy ostoba feleség is idegesítette volna - lehet, hogy az az ájult csodálat, amit egy szeretőtől szívesen vett, egy feleségtől visszatetsző lett volna, ráadásul a feleség státusz nem is járhat együtt ilyesmivel, mert aki együtt lakik velünk, az megszűnik ájultan csodálni még a legzseniálisabb és legszebb embert is.

Könnyű csodálni egy szeretőt, akit csak alkalmanként és a legjobb pillanataiban látunk, egy férjet/feleséget azonban a legrosszabb pillanataiban is el kell viselnünk - ezért olyan szerelemromboló dolog együtt élni valakivel.


2. Egy példa megléte nem alkalmas arra, hogy általános következtetésekre jussunk

Az írónő éppenséggel azt bizonyítja, hogy mennyire nem okos, mikor abból a puszta tényből, hogy egy általa tisztelt férfi valahogy viselkedett, általános következtetéseket von le. Ahogy a tanár se olyan intelligens, ahogy ő gondolja, mert ugyanilyen általános következtetéseket vont le a saját példájából az összes férfire vonatkoztatva. Vagyis inkább az a baj, hogy egyikük sem elég okos, csak annak hiszi magát.


3. Nem tudjuk, hogy a megcsalt okos feleség nem vigasztalódott-e másik, őt jobban értékelő férfival

Egyiküknek sem jut eszébe a történet alapján feltételezni, hogy nem csak a fér ábrándult ki a felségből, hanem fordítva is ez történt, pedig valószínű, hiszen a feleség rájöhetett, hogy a férje nem is olyan művelt, mint gondolta. Simán elképzelhető, hogy keresett valaki mást, és tudta, hogy a férje kivel találkozgat. (Az kiderül a cikkből, hogy a két nő ismerte egymást.)

Ha a feleség is szeretőzött, akkor pedig szó sincs arról, hogy áldozat lenne. De ha nem, akkor se feltétlen volt sajnálatraméltó.


4. Egy nő IQ-ja nem befolyásolja, hogy hűséges-e hozzá a férje vagy sem

Felesleges azzal riogatni a nőket, hogy azért  lesznek a férjek, barátok hűtlenek hozzájuk, mert ők túl okosak. A szerényebb képességűek mellett is ugyanúgy lehet szeretőt tartani. Nem ritka, hogy a feleség átlagos és a szerető az intelligensebb. Vagy körülbelül ugyanolyan szinten állnak. Ha egy férfi szapioszexuális, vagyis egy nő intelligenciája izgató számára, akkor feleségben és szeretőben, illetve alkalmi partnerben is izgató lesz annak okossága, műveltsége, humora.


5. Az EQ-ra kéne inkább odafigyelni

Az a téves következtetés, hogy a kevésbé okos nők jobban tudnak bánni a férfiakkal, szerintem abból fakad, hogy kihagyjuk a számításból az érzelmi intelligenciát. A nagy EQ eredményezi azt, hogy valaki ügyesebben manipulálja az embereket, köztük a férfiakat is.


6. A magas IQ-jú nők nehezebben találnak partnert, és lehet, hogy könnyebben le is cserélik

Természetesen igaz, hogy a magas IQ-jú nők nehezebben találnak partnert, mint az átlagosak, mert nekik legalább a saját szintjükön álló férfi felel meg. Míg a férfiak egy részét az izgatja, ha a nő csodálja az eszüket, tehetségüket, jártasságukat, a nők azt szeretik, ha a partnerük legalább olyan klassz, mint ők, vagy még okosabb. (Ideális esetben szerintem egy okos nőnek az a jó, ha vannak dolgok, amelyekben ő a jobb, és vannak olyanok, amelyekben a férfi.)

Ha pedig mondjuk családalapításhoz csak náluk kevésbé sikeres párt találnak, akkor előbb-utóbb ők fognak véget vetni a kapcsolatnak. Mivel a nők egyre nagyobb számban végeznek egyetemet és egyre több a magasan kvalifikált, jól kereső asszony, miközben a sikeres férfiak száma nem növekszik, sőt, egyes sikeres férfiak továbbra is az átlagos nőt preferálják, érthető, hogy mindenkinek nem jut megfelelő állandó partner.

A nem azonos végzettségűek közt kötött házasságok nagy része immár olyan, ahol a nőnek van magasabb végzettsége...

Amikor így áll a helyzet, az okosabb/sikeresebb feleség dönthet úgy, hogy inkább egy neki megfelelő szintű szeretővel vigasztalódik - aki esetleg egy átlagos nővel él házasságban. Vagyis az okos nő legalább akkora eséllyel lesz hűtlen, mint amennyire ez fordítva igaz. A hűtlenkedő okos nő férje is előbb-utóbb belátja, hogy ő kevés, és ha nem válnak rögtön, akkor kereshet egy kevésbé intelligens szeretőt.


7. Az okos nők valóban képesek hinni a monogámiában?

Az okos ember szerintem arról ismerkszik meg, hogy nem dől be babonáknak és hiedelmeknek. Az örök (vagy legalább 40 évig tartó) boldog, szerelmes kapcsolat, másképpa minden igényt kielégítő monogámia létezésébe vetett hit nem más, mint hit, de semmilyen kézzelfogható bizonyítékunk nincs rá, hogy szabályszerű lenne. Sőt, épp az ellenkezőjére vannak bizonyítékaink.

Vagyis az okos nő (vagy férfi) eleve számol azzal, hogy a tündérmese nem válik valósággá, és nem is kerget illúziókat. Persze azt is választhatja, hogy hülyébbnek tetteti magát, mint amilyen, de attól még nem lesz neki holtáiglan hűséges és szerelmes férje.