Azzal ellentétben, amit sok terapeuta meg tanácsadó állít, a való életben sok ember egyáltalán nem attól teszi függővé, hogy együtt marad-e a partnerével vagy nem, hogy az illető valaha hűtlen volt -e hozzá. Lehet, hogy ennek van némi jelentősége, de még az is lehet, hogy nincs. Rengeteg faktortól függ: van, akit egyáltalán még csak meg se érint érzelmileg, ha kiderül, hogy sérült a kizárólagosság, van, aki meg tragédiaként éli meg. Nem létezik általános igazság.
Érdemes azonban átgondolni, hogy tényleg érdekében áll-e akár az egyik, akár a másik félnek kiteregetni a kártyákat, illetve betekinteni a kártyákba. Ha kettejük közül csak az egyik volt hűtlen, vajon neki érdekében áll-e mindent bevallani? És mikor érdemes ezt megtennie?
A „minden” értelmezhetetlen kategória. Senki nem mond el mindent, hiszen akkor köteteket töltenénk meg a történetekkel. Amit elmesélünk, ha elmesélünk bármit, az már narratíva lesz: az elbeszélés által értelmezési keretet adunk mindannak, ami megesett. Kérdés, hogy ezt a narratívát a partnerünk elfogadja-e vagy saját narratívát épít. Nagyon kicsi az esély arra, hogy a saját történetünk keretein belül maradhatunk, vagyis minél több részletet szolgáltatunk a partnernek, aki egyben a bíránk és az ítéletvégehajtónk, de talán szeret az áldozatunkként viselkedni, annál nagyobb esélyt adunk arra, hogy ő a miénktől teljesen eltérő történetet kreáljon.
Vannak befolyásolható emberek, akik egy az egyben elfogadják a történetet… Noha valószínűleg sejtik, hogy a valóság sokkal komplexebb és rájuk nézve akár kegyetlenebb is lehet, egyszerűbb, ha nem kötnek bele. Másoknál semmi esély, hogy a történetünk mellett maradjunk: legyen az bármennyire őszinte és hiteles is. Ha számunkra koherensnek tűnik is, számára csak hazugsághalmaz lesz, amelyet darabjaira szed és másképp rak össze.
Ha az érzéseinkről, kételyeinkről vallunk, ha őszinték vagyunk, mert azt hisszük, ettől jobb lesz a kapcsolatunk… Nagyon könnyen rájöhetünk, hogy minden vallomásfoszlány fegyverré válik a partner kezében. És ha nem ő alkotja meg az ellentörténetet, akkor majd megteszik mások, akikben megbízik és akiknek elmeséli, amiket tőlünk megtudott. Vagyis csak a legritkább esetben érdemes részleteket mesélni: ha annyira bízunk a párunkban, hogy tudjuk: soha nem használná fel ellenünk, amit megtudott. De ez leginkább akkor lehetséges, ha megérti a motivációinkat. Vagy, ha annyira konfliktuskerülő, hogy igazán eszébe se jut ellenünk fordulni.
Bármennyire is jó lenne igazán őszinte alapkapcsolatot építeni egy (vagy több) hűtlenség mentén, ez csak keveseknek sikerül.
És mi a helyzet akkor, ha mi vagyunk az a fél, akinek a partnere hűtlen volt? Tényleg érdemes minél több információt szereznünk arról, hogy mi történt?
Sajnos adott helyzetben igen kevesen tudnak racionálisak maradni, hiszen elöntik őket az érzelmek (kivéve azokat, akik eleve belekalkulálják a kapcsolatukba, hogy nincs kizárólagosság). A minél több infó megszerzése inkább csak a frusztráltság növelésére jó, nem könnyíti meg a döntésünket. A legtöbb döntést még az üzleti életben se racionális alapon hozzák meg az emberek, hogy lehetne ez elvárható ennyire érzelmi, zsigerekre ható kérdésekben?
Hogy kivel, mikor, hányszor, milyen pózban és miért? Komolyan ki akarjuk tenni magunkat annak, hogy újabb és újabb kihallgatásokból álljon az életünk? Ez töltse be a fantáziánkat? Minden személyiségi jogot sutba vágva kutakodjunk táskában, szekrényben, nadrágban, telefonban. számítógépben, az autó GPS-ében, és még ki tudja, milyen helyeken?
Minél mélyebbre ásunk a másik tudta nélkül, annál kisebb lesz rá az esély, hogy valaha őszintén beszélhetünk még a kapcsolatunkról. Minél több határsértést követünk el, annál dühösebbek leszünk egymásra.
Van pár alapvető kérdés, amit érdemes tisztázni: egészségügyi kockázatokat, az indokokat (de ezeket csak akkor ismerhetjük meg igazán, ha hajlandóak vagyunk szembenézni a valósággal és nem alkalmazunk retorziókat), menthető-e a kapcsolat, illetve érdemes-e megmenteni, vagyis szeretjük-e még egymást, vagy csak a bosszú hajt bennünket. A részletekben való vájkálás csak azoknak való, akik jól bírják az ilyesmit: legtöbbször ez azzal jár, hogy a végén kinyílik a kapcsolat és új alapokkal megy tovább vagy szakításra kerül a sor, mert kiderül, hogy két teljesen másképp gondolkodó ember élt együtt eddig.