Elsősorban nyugaton elterjedt nézet, hogy házasságot azok kötnek, akik szeretik és kívánják egymást. Itt most a nyugatba mi is beletartozunk... Nyilván tudjuk, hogy ez nem mindig van így, de alapvetésként mégis ahhoz szoktunk, hogy ezt feltételezzük. Hogy kivételnek tekintsük azokat a helyzeteket, amelyekben nincs szó szerelemről illetve nincs jelen a vágy. Esetleg egyik van, másik nincs, vagy egyik is, másik is csak egy oldalon van jelen, és így tovább. 



Nemrég olvastam egy házaspárról, melynek tagjai annak ellenére házasodtak össze, hogy több éves kapcsolatuk során teljesen eltávolodtak egymástól szexuálisan. Eljutottak addig, hogy a nő már egyáltalán nem akart lefeküdni a pasival, de a poliamória keretei között vállalták, hogy mégis házasságot kötnek, mert lelkileg annyira elkötelezettek voltak egymás iránt. Vagyis összekötötték az életüket, de azzal a feltétellel, hogy szexuális igényeiket mással fogják kielégíteni - és teszik ezt egymás tudtával. Egyébként nem csak a szexuális természetű igényeiket, hiszen a poliamóriában mindig van érzelmi kapcsolódás is, vagyis ebben az esetben abba is belementek, hogy legyenek más szerelmeik. 

Mindenesetre ők szentesítették azt, amit más párok a szőnyeg alá söpörve valósítanak meg, általában évekkel az esküvő után: már nem szexelnek egymással. Lehet, hogy mindeközben jó a kapcsolatuk, sőt, az is lehet, hogy egyiküknek sem hiányzik a testiség - de ez utóbbi viszonylag ritka. Ha legalább az egyiknek hiányzik a szex, akkor általában szeretőt keres, és ebből akkor is sokszor van botrány, ha a másik a házasság egyik alapvető összetevőjét tagadja meg a társától. 

Létezik azonban olyan házasság is, amelyben a testi vonzalom kezdettől fogva azért nincs jelen igazán, mert az egyik fél (vagy akár mindkettő) a saját neméhez vonzódik. Azért kötnek heteró házasságot, mert azt gondolják, hogy a vonzalmuk felvállalhatatlan, vagy túl nagy lemondásokkal járna a felvállalása. (Valójában legalább annyi lemondással jár az eltitkolása is, de ezt az adott pillanatban, fiatalon még valószínűleg nem látják át.)

Miközben ezek az emberek házasságot kötnek és akár még gyereket is vállalnak, igazából párhuzamosan mással vagy másokkal fognak intim kapcsolatot folytatni. (Kivéve, ha aszexuálisok.) Ha mindketten tisztában vannak a helyzettel, tehát a házasság eleve úgy jött létre, hogy nem hazudtak egymásnak vágyakat, akkor a hűtlenség szerintem értelmezhetetlen. Hiszen ebben az esetben a házasság egyfajta pajzs, látszat: egy hazug társadalom elvárásai szerinti viselkedés. A házasság azon túl, hogy két, egymást szerető ember szorosabb szövetsége is lehet, más célokra is felhasználható: olyan, sokak szemében igazságtalannak gondolt előnyöket biztosító intézmény, amellyel könnyedén vissza lehet élni. 

Nem csak homoszexuális emberek használhatják a házasságot pajzsként: ki lehet ezzel játszani bevándorlási szabályokat is, névházasságok révén olyan privilégiumokat élvezhetünk, amelyek másokat, akik ezt nem tudják vagy nem akarják meglépni, nem illetnek meg. De az érdekházasság legkézenfekvőbb verziója az, ha szimplán anyagi előnyökért, biztonságért kötnek házasságot emberek, miközben semmiféle érzelmeik nincsenek az iránt, akinek hűséget ígérnek. 

Ilyen esetben a hűség ígérete sem hasonlítható ahhoz, ami egy érzelmi alapú házasságban felmerül: hiszen itt a hűség egyszerű fizetőeszköz és nem valamiféle erkölcsi kötelesség (jó, létezik olyan is, hogy becsületbeli tartozás): szó sincs arról, hogy attól tartunk, mélyen megbántjuk a házastársunkat, ha félrelépünk. Érezhetünk iránta hálát és tarthatjuk az ilyen hűséget kötelezőnek, főleg, ha olyan a környezet, hogy a hűtlenség kiderülése szégyent jelentene a megcsaltnak és a társadalom megvetné emiatt... (Vagy éppen arra késztethetné, hogy bosszút álljon rajtunk.) De hacsak nem szeretünk bele érdekházasságunk partnerébe, az ilyen kapcsolatban a hűségünk puszta formalitás lesz, ráadásul megfoszt minden örömtől, amit egy lehetséges valódi kapcsolat jelentene. 

Elsősorban az USA-ból ismerős az ún. hűtlenségi záradék, amely a házassági szerződés része: a jóval gazdagabb fél szokta hűtlenség bizonythatósága esetén kizárni a szegényebb partnert abból, hogy váláskor akár egy fillért is kapjon. Vagyis a hűség valóban fizetőeszköz: a kényelemért és a pénz nyújtotta egyéb előnyökért cserébe nyújtjuk ezt a "szolgáltatást". 

Ilyen tekintetben tehát értelmezhető a hűség és a hűtlenség érdekházasságon belül is, de azért egészen más a súlya és a jelentése... Ha valakiről tehát kiderül, hogy harminc éve mindenki tudta, nem a nőket szereti, akkor nyilván nem fogjuk nagyon sajnálni a nejét, aki szintén tudta, és már így ment bele a házasságba... Persze nem zárható ki, hogy más szinteken szerették egymást, de itt a hűtlenség olyan jelentéktelen, hogy szinte nem is érzékelhető szabad szemmel. Ami sokkal nagyobb probléma, az a megszégyenülés. Vagyis van az ilyen sztoriknak ilyen oldala is, de itt már nem szimplán a hűtlenség a lényeg, hanem a körítés.