Nemrég vetődött fel ez a téma egy olvasó levelében, aki saját érzelmeinek megváltozásán csodálkozik: vajon mennyire jellemző a szeretői kapcsolatokra, hogy hirtelen egész mást kezdünk érezni, mint kezdetben, mondjuk egy pár hetes, pár hónapos eufóriát követően kijózanodunk, rájövünk, hogy nem is vagyunk szerelmesek, bár azoknak tartottuk magunkat, vagy épp ellenkezőleg, a kezdetben szimpla szexkapcsolatnak induló barátság hevesebb érzelmeket vált ki belőlünk?



Szerintem ebben a tekintetben a titkos kapcsolat még labilisabb, mint a nyílt színen folyó ismerkedés, bár az is épp elég labilis. Kezdetben még bármi megakaszthatja a kapcsolat kibontakozását, olykor egy rossz mozdulat, egy béna mondat, egy túl korai szex vagy a szex örökös halogatása változtatja meg teljesen az érzelmeinket/vágyainkat. Ha mindezt még úgy is kell megélnünk, hogy senki más ne vehesse észre, az vágyott partnerrel, illetve a helyzettel kapcsolatos tapasztalataink sokféleségére rájönnek a "megéri ez nekem?" kezdetű kételyek, így az érzelmi hullámzás hevesebb lehet, mint azokban az esetekben, amelyekben szinglik frusztrálják egymást. Főleg annak a számára, aki életében először szabadul ki a monogámia keretei közül, és egy hosszan tartó, hibernált állapot után nyílik meg számára egy másik világ, a hullámvasút olykor elviselhetetlen mértékben száguld. 

A férfiak ingadozása általában úgy néz ki, hogy teljesen rástartolnak egy nőre, és ha túl könnyen kapják meg, akkor a szex utáni pillanatban már ki is ábrándultak belőle - természetesen vannak kivételek, akik nem a kettős mérce valóságát élik meg, és nem ábrándulnak ki egy kalandra nyitott nőből azért, mert megélte a vágyát -, de a félrelépő férfiak nagy többsége is csak olyan, mint a férfiak általában: szöveg szintjén nagyon menőnek gondolja, ha egy nő úgy áll a szexhez, mint ő, a valóságban azonban ez kellemetlenül hat rá. 

Nem árulok zsákbamacskát, ilyen totális átfordulást én is tapasztaltam kalandjaim során: igen emlékezetes első alkalmak voltak, amelyeket vagy semmi, vagy csak egyetlen más alkalom követett. Amikor ez bekövetkezik, a nőnek nagyon szarul esik, mert ha hagyta magát elcsábítani elsőre, az lehet, tényleg kivételes alkalom volt, de a férfiaknak ez mindegy. Olyanok is akadnak, akik nem az első vagy a második szex után, de nem túl sok alkalmat követően jönnek rá, hogy annyira nem különleges az egész dolog, hogy megérje folytatni. A baj ezzel persze az szokott lenni, hogy mire a férfiak rájönnek, a nő elkezdett kötődni. 

De nem csak a férfiak érzelmei ingadoznak, természetesen. A nők lelkesedése is meg tud törni, illetve hajlamosabbak arra, hogy elégedetlenkedjenek a dolgok állásával, főleg, ha kifejezetten szendedélyes érzelmi kapcsolatra vágynak, de emellett sok és nagyon klassz szexre, meg arra, hogy a férfi meg legyen babonázva. Nem feltétlen az a gondjuk, hogy a kapcsolat "nem tart sehová", azaz nincs remény a legitimálására, mert rengeteg női szerető nem is akar kilépni a házasságából. Az viszont nagyon frusztrálhatja őket, ha nem jut rájuk elég idő, figyelem, ha a találkozások kiszámíthatatlanok, rövidek, csak a szexről szólnak, két randi között nincs elég internzív kommunikáció, ha az egész viszony ad hoc jelleggel szerveződik.

Nőktől szoktam hallani, hogy nem tudják, véget vessenek-e az egésznek, hogy noha nagyon élvezik a találkozásokat, a köztes idő túl megterhelő, hogy egyik pillanatban rajonganak, a másikban kiábrándultnak, megbántottnak érzik magukat. A férfiak sokszor elvannak a langyosban is, ez nem csupán a házasságukra, de a szeretői kapcsolatukra is igaz lehet, és átlagban kevésbé igénylik a folyamatos kapcsolattartást (tisztelet a szerelmes kivételnek), így az egész dolog könnyen átfordulhat egy számonkéréses, sértődős kapcsolatba - vagy, ha a nő a számonkérést nem is fogja nyíltan előadni, azért a tüske folyamatosan benne lesz, és szenvedni fog az egésztől.

Sajnos nincs semmilyen módszer, amivel el lehetne kerülni ezeket az érzelmi ingadozásokat, mi több, még akkor is heves hullámzásokat élhetünk át, ha a hűtlenség soha be sem következik, csak az agyunkban játszódik le, ha már mindent lefuttattunk gondolatban, de nem történik semmi: a rajongástól az undorig, a szeretettől a gyűlöletig mindenféle érzésben elmerülhetünk. Sőt, a meg nem élt, visszafojtott hűtlenség még jobban meg is viseli az embert érzelmileg, mert hiányzik belőle a vágy - akár csak időleges - beteljesülésének megkönnyebbülése. Esetleg maga az, hogy ennyire erősen vágyakozunk valaki másra, szégyenérzetet kelthet bennünk, és visszaüthet ránk. 

Van, aki úgy hiszi, hogy mindez a hullámvasút elkerülhető, ha eléggé vigyázunk magunkra, és szemellenzővel járunk, vagy sokat sportolunk, meditálunk a házastársunk kiválóságáról... Akiknek mégsem sikerül elterelniük a figyelmüket, és felülnek a hullámvasútra, azok biztos nem fognak unatkozni, bár lehet, hogy arra vágynak majd, bárcsak unatkoznának. Szerencsére azért a szeretői kapcsolat is eljuthat arra a fennsíkra, amelyen már leginkább a pozitívumok élvezete kap főszerepet, és az ingadozások elviselhetőbbek: de ahogy a többi kapcsolatban, természetesen ebben is lesznek lelkesebb és kevésbé lelkes időszakok.