Te is azok közé tartozol, akik félnek attól, hogy bevonódnak a szeretői kapcsolatba, mert már előre tudják, hogy egyszer majd vége lesz? És akkor majd fáj az elválás? Kétségeid vannak azt illetően, hogy így érdemes-e belekezdeni az egészbe? Vagy óvakodni kell a kötődés kialakulásától? Mindenféle módszerekkel meg kell akadályoznunk magunkban, hogy ragaszkodjunk egy külső kapcsolathoz? Mi a jó megoldás?


Az egyik módszer nyilván az, hogy az ember nem találkozik 2-3 alkalomnál többször senkivel. Ami egyrészt iszonyat időpazarlás, másrészt, ha nem közöljük előre a partnerekkel, sőt, úgy adjuk elő magunkat, mintha hosszú távra terveznénk, átverés is. Persze mit számít, ha már a házastársunkat úgyis átverjük, nem? (Bár ilyen szabályokat olyanok is képesek felállítani, akik a házastársuk engedélyével kalandoznak.)

De szeretői kapcsolatot elég nehéz folytatni úgy, hogy ne alakuljon ki semmilyen kötődés. Lehetséges, csak nem egyszerű és az a kérdés is felmerül, hogy mennyi értelme van, hiszen a legtöbb ember éppen azért keres külső partnert, mert magányosnak érzi magát (nem szimplán csak a szex hiányzik neki), és ha nincs érzelmi bevonódás, akkor a magány érzete sem szűnik meg.

A kötődéstől való félelem több forrásból táplálkozhat. Mondjuk félhetünk attól, hogy a külső kapcsolat rossz hatással lesz az elsődleges kapcsolatunkra, már ha van ilyenünk. Ez jogos félelem lehet, már ha az elsődleges kapcsolat még működőképes valamilyen szinten. Ha szerelembe esünk, akkor vérmérsélklettől függően lehet, hogy felborítjuk az egész életünket vagy olyan érzelmi hullámvasútra ültetjük a családunkat, ami senkinek sem jó… De vannak, akik jól kezelik az ilyen szerelmet és nem veszélyeztetik a status quo-t.

Sokszor azonban nem az elsődleges kapcsolatot féltjük, hanem amiatt aggódunk, hogy ha egy szeretői kapcsolat eleve nem „örök életre” szól, illetve sokszor túlságosan rövid ahhoz, hogy igazán boldognak érezhessük benne magunkat, akkor azt a rövid időt sem tudjuk élvezni, amíg boldogok lehetnénk. Bele lehet ebbe csavarodni, főleg, ha már volt néhány olyan külső kapcsolatunk, ami keserű csalódáshoz vezetett.

Igen, mindig benne van a pakliban, hogy a boldogság rövidebb, mint a szenvedés. Szeretnénk valódi érzelmeket megélni, de azt nem szeretnénk, ha ezek teljesen eluralkodnának rajtunk. Az ideális az, ha annyira nem lesznek erősek az érzelmeink, hogy ez permanens szenvedést okozzon, de annyira nem is gyengék, hogy ne hiányozzon a másik, és teljesen közömbös legyen, hogy jelentkezik-e vagy sem. Csakhogy ezen a szűk mezsgyén járni nagyon nem egyszerű. Sokszor elbukunk: vagy az izzás felé lengünk ki, vagy közömbösségbe fullad bele az egész.

Persze nem kötelező, hogy a szeretői kapcsolat rövid életű legyen… És mit is nevezünk rövid életűnek? Ha már eltart pár hónapig vagy 1-2-3 évig, az bőven megéri. Ritkábban még ennél is tovább tarthat, igen ritka esetekben tényleg holtig… Bár akkor aztán még jobban fáj az elválás, mint ha egyszerűen csak kiszerettünk volna egymásból vagy azért szakítunk, mert a házasságunk kerül veszélybe…

Tény, hogy minden kapcsolat, amiben valódi, erős érzelmek vannak jelen, rizikós, minden kötődésben kódolva van a szenvedés, nem csak a szeretői viszonyokban. És senki nem azért kezd bele ilyesmibe, mert arra vágyik, hogy majd jól meggyötörje az egész. De ha soha nem kezdünk bele semmibe, akkor csak egyfajta tompaságban élhetjük az életünket, számunkra érdektelen emberekkel.

Vagy lemondhatunk a szexről, a szerelem megszületéséről, arról az energiáról, amit egy új kapcsolat jelent… A kezdetek kezdetén még hozhatunk döntést erről… Még mérlegelhetjük, hogy megéri-e belemenni valamibe, amin nem szerepel az „örökkévalóság” pecsétje. Csak attól, hogy valamin meg szerepel az a pecsét, nem biztos, hogy biztonságosabb vagy kevésbé fájdalmas.

Nyilvánvaló, hogy jobb tisztában lenni a kockázatokkal és a mellékhatásokkal, mint vakon belegyalogolni valamibe, amire nem vagyunk felkészülve. Elhitetjük magunkkal, hogy mi aztán soha nem esünk majd szerelembe, megőrizzük a távolságot, szabályokkal bástyázzuk körül a szívünket, csakis a szexre koncentrálunk, de láttam én már karón varjút és olyanokat, akik szentül hittek az immunitásukban. Lehet, hogy neked sikerül ez is, de lehet, hogy nem. Szerintem inkább éljünk meg minden szép érzelmet, de sose veszítsük el teljesen a fejünket.