Korábban is hallottam már erről a regényről, bár főleg a színdarab változatáról, de most teljesen véletlenül vettem le egy utcai könyvtár polcáról nyaralás közben. Csak beleolvastam a fülszövegbe, és akkor még fogalmam sem volt róla, hogy poszt-alapanyag lesz belőle.



Később, mikor rákerestem a címre, kiderült, hogy a német mozik pont a napokban mutatják be a regény alapján készült játékfilmet. Nem tudom, a hozzánk is eljut-e (remélem), de a trailer alapján én szívesen megnézném.

Daniel Glattauer 2006-ban írta Gut gegen Nordwind (Gyógyír északi szélre) című levélregényét, és az az igazság, hogy ezt a művet pont így egy évtizeddel később, a közösségi oldalak térhódításának korszakában már nem lehetne megírni. A lényeg ugyanis, hogy egy férfi és egy nő teljesen véletlenül (egy többszörös e-mail cím tévesztés miatt) kezd el levelezni, és noha mindkét fél ismeri a másik valódi nevét, sosem látják meg egymás arcát. (Ma két pillanatba telne megkeresni egymást a Facebook-on, persze nem mindenki van ott se fenn, meg nem mindenki teszi ki a fotóját, de azért ezen a regényen látszik, hogy még a klasszikus e-mail-ezős korszakból való.)

Ezzel már le is lőttem az egyik poént, és a továbbiakban mindenképp spoilerezni fogok, vagyis aki szeretné, ha a könyv vagy a film meglepetésekkel szolgálna, az ne olvassa tovább.

A cselekmény lényegét tekintve a következő:

Emmi le akarja mondani Like magazin előfizetését, de mindig félregépeli az e-mail címet, és az üzenetei Leóhoz jutnak el. Mikor a férfi jelzi, hogy Emmi rossz címre küldte a leveleit, elkezdenek csipkelődni, aztán lassan, de biztosan elvarázsolódnak. Már egyre gyakrabban írogatnak és egyszer csak azon kapják magukat, hogy teljesen függővé váltak, olyanok számukra ezek a levelek, mint valami kábítószer.

Emmi egyébként házas és két gyereket nevel, de ezek a férje előző házasságából született gyerekek. Leo szingli, illetve van egy szerelme, akivel folyton újra összejön és újra szakít, csak nagyon lassan ismeri fel, hogy az a kapcsolat nem vezet sehová.

Emmi sokáig nem is írja meg Leónak, hogy nem független, és mire megírja, addigra kialakul köztük az a kötelék, amely egyre intimebbé válik. Ha Emmi szingli lenne, sejthetőleg találkoznának is előbb-utóbb, de így egyikőjük sem elég határozott abban, hogy megtörje a varázst. Mivel még azt sem tudják, hány éves és hogy néz ki a másik, csak találgatnak, és minél nagyobb lesz a személyes találkozás tétje, annál kevésbé mernek belevágni.

Különös játékot eszelnek ki: találkoznak, de mégsem látják egymást. Két óra intervallum alatt mindketten egy bizonyos forgalmas kávézóban tartózkodnak, és ki kell találniuk, melyikük a másik. Aztán úgy alakulnak a dolgok, hogy mégse látják egymást, vagyis látják, csak nem tudják egymásról, hogy ki a másik. Leo a nővérét viszi el a kávézóba, aki három olyan nőt is megfigyel, aki akár lehetne Emmi, de végig nem derül ki, hogy a három közül akkor végül melyik. Csak azt tudjuk meg, hogy nagyon csinos. (Na, persze.)

A történet egy pontján Emminek az a különös ötlete támad, hogy szerez Leónak egy normális csajt, és a legjobb barátnőjét győzi meg róla, hogy randizzon a pasival. Persze titkon azt reméli, hogy ez a gyönyörű, sportos, kedves barátnő végül mégse fog tetszeni Leónak, aki csakis utána, Emmi után vágyakozik. A másik kettő pedig hetekig nem árulja el neki, hogy akkor most volt/van valami kettejük között, vagy sem. (Én se árulom el nektek.)

A levelezés mindenesetre egyre fájdalmasabb és sóvárgóbb lesz, hol egyikük szeretne mégis találkozni, hol a másik.

Aztán jön a hideg zuhany: Leónak Emmi férje ír levelet. Mióta tart a két levélszerelmes kapcsolata, a nő otthon teljesen távolságtartó lett, mintha mindig valahol másutt járnának a gondolatai. Mint kiderül, a férj (Bernhard) 14 évvel idősebb a feleségénél és olyan ájult imádattal néz rá, ami minden izgalmat kiölt a kapcsolatukból. A férj úgy érzi, hogy nem érdemli meg a nejét, aki túl szép és túl fiatal, és biztos ráébred egy napon, hogy a házasságuk tévedés.

Bernhard kétségbeesésében rászánja magát, hogy jobb meggyőződése ellenére kutatni kezdjen a felesége dolgai között: így talál rá az egész e-mail-ezésre, mégpedig kinyomtatva. (Hát, nem tudom, ki nyomtatott ki már e-mail folyamot, én még sose.) Persze végigolvassa. (Minek? Mire jó ez?) Majd szívinfarktust kap. Magához térve ír Leónak, de nem azért, mert azt szeretné, hogy a férfi tűnjön el Emmi életéből, hanem azért, mert arra kéri, hogy találkozzon végre a nejével és akár feküdjön is le vele EGYSZER. Erre ő akár engedélyt is ad...

Miért is kéri ezt? Mert egy kísértet ellen nem tudja felvenni a harcot, és amíg nem találkoznak, addig Emmi számára Leo a tökéletes, az elérhetetlen férfi. Abban a pillanatban, hogy szembesül a valósággal, az csakis tökéletlenebb lehet, mint amit elképzelt, így már a férjnek is esélye van beszállni a ringbe.

De Bernhard nem akarja, hogy Leo elárulja Emminek, hogy ő mindenről tud. Mert ez végleg tönkretenné a házasságukat, hiszen a felesége nem bocsátaná meg, hogy feltúrta a holmiját és elolvasta a legszemélyesebb levelezését. Szerintetek Leo mit tett ennek a kérésnek a fényében?

A főpoént már lelőttem: noha a végén mindketten találkozni akarnak már, hogy legalább egyszer együtt legyenek (akár teljes sötétségben, hogy ne láthassák egymást), erre a randira soha nem kerül sor. Én biztos nem így fejeztem volna be a könyvet, de persze ettől az olvasóban is ott marad a bizonytalanság és tovább gondolhatja a lehetséges végkifejleteket.

Ami nagyon érdekes volt számomra, az a barátnő beszervezésének epizódja, illetve, hogy milyen hátsó szándékok vezették Emmit, meg a férj reakciója. Mivel nem egy levelezéssel kezdődő ismerkedésem (és későbbi kapcsolatom) volt, azt a fázist is nagyon jól ismerem, mikor valaki a szavaival teljesen magába bolondít, de persze volt olyan, hogy a személyes találkozás azonnali kiábrándulást hozott. Meg olyan is, amikor a virtuális partner személyesen is nagyon vonzónak bizonyult.

Mindenképp ajánlom a regényt, és biztos jó lesz a film is. Esetleg látta valaki a színdarabot?