Évekkel ezelőtt meséltek erről a történetről, de azóta más példákkal is találkoztam, és eddig még nem volt szó ilyesmiről, ha jól emlékszem. A történet lényege, hogy egy sokat utazó férfi viszonyba keveredett egy elvált nővel, akinek hat-hét éves kislánya is volt. A pasinak odahaza két nagyobb gyereke a feleségétől. A felszínen otthon is minden működött, sőt, a férfi szerette a nejét, szexuálisan is vonzódott hozzá, esze ágában se volt, hogy elhagyja.



De valahogy belegabalyodott a másik nőbe és mivel a munkája ezt lehetővé tette, kezdett két családja lenni. Mivel az igazi családja és a szeretője földrajzilag olyan távol lakott egymástól, hogy nem voltak közös ismerőseik, a férfi teljesen nyíltan, az ottaniak számára legitimnek tűnő módon udvarolt a kedvesének, úgy viselkedett, mintha az élettársa lenne. Ennek megfelelően a nő gyereke is tudott róluk és kvázi pótapaként kezelte, gyakorlatilag családot alkottak. Noha a nő tisztában volt azzal, hogy a pasinak van felesége, elfogadta a helyzetet, főleg, mert az exférjéhez képest a szerető maga volt a megtestesült álom.

Mikor a pasi a szeretőjénél volt, együtt lakott vele, eljártak bevásárolni, megjavította a megjavítandó dolgokat, segített a kislánynak a leckeírásban. Heti 2-3 napot is ott töltött, persze úgy, hogy közben dolgozott is. A maradék időben meg a "rendes" családjával élt. Még ünnepnapokat is ki tudott szakítani a második otthonára, mert a munkája olyan jellegű volt, hogy mindig hivatkozhatott arra, hogy fontos dolga van.

De aztán a szeretőnek már nem volt elég ez a félhivatalos helyzet. Ha ennyire jól élnek együtt az idő x százalékában, miért nem teszik ezt hivatalossá? Ha a férfi belé szerelmes, miért nem hagyja ott a feleségét? A nő már nem akart úgy tenni, mintha lenne egy élettársa. Igazit szeretett volna, aki csak az övé. Olyat, akinek a fotóját kiteheti a Facebookra, mert nem kell attól tartania, hogy mégiscsak akad közös ismerős és az információ eljut a feleséghez.

A férfi nagyon őrlődött, mert mindkét nőt szerette és egyiket sem akarta elveszíteni. Ráadásul a szeretője kislánya is nagyon a szívéhez nőtt: már nem csak a szerető miatt ragaszkodott a kapcsolathoz, hanem a gyerek miatt is, akivel sokkal harmonikusabban tudta megélni az apaszerepet, mint a saját fiaival. Mindent megtett, ami emberileg lehetséges volt, hogy fenntartsa a kettős életet, de a szerető végül úgy döntött, hogy most már nem éri be a másodhegedűs szerepével. Mikor megismerkedtek, félénk nyuszi volt, aki félt az exférjétől. Évekkel később magabiztos, öntudatos nővé alakult, éppen a szeretőjének köszönhetően.

Ahogy ez ilyenkor lenni szokott, jó ideig ment a csiki-csuki, a férfi ígérte, hogy elválik, de otthon soha egy szót sem szólt erről. Szakítottak, aztán újra összejöttek. A szerető végül elmondta a már nagyobbacska lányának, hogy a nevelőapjának tulajdonképpen van másik családja, sőt, az az igazi családja, és ezt a helyzetet ő már nem tudja elviselni. A kislány persze kiborult.

A vége az lett, hogy a szerető megelégelte a huzavonát és kirúgta a férfit. Ekkor már alakulóban volt egy új kapcsolata egy helybéli, független pasival. Azt hitte, azzal majd jobb lesz, de elég hamar kiderült, hogy a szeretőjéhez semmilyen tekintetben nem ér fel. Visszatáncolni azonban már nem lehetett. Az a férfi, aki évekig kettős életet élt, nem tudta elfogadni, hogy a szeretője lefeküdt a másik pasival, noha vele addigra már szakított.

A feleség minderről egyébként soha nem értesült - legalább is az én információim szerint. A férfi legalább annyira megsínylette azt, hogy a fogadott lányával elvesztette a kapcsolatot, mint azt, hogy odalett a szerelme. A nőre haragudott, a kislányt csak sajnálta. Hogy a kislány mit érezhetett, azt csak elképzelni tudom. Persze a gyerekek gyorsan gyógyulnak, de azért az biztos nagyon nehéz nekik, ha egy apafigura eltűnik az életükből, mégpedig úgy, hogy utána teljesen elveszítik a kapcsolatot vele.

Tanulság nincs... Mondhatnám, hogy nem jó ötlet a szeretőt összeismertetni a gyerekeinkkel, de olykor úgy alakul. Inkább nem mondok semmit.