Kettesben lenni valakivel úgy, hogy senki ne zavarjon, mi se zavarjunk senkit, és teljesen egymásra tudjunk figyelni, nem csak azoknak nehéz, akik úgymond tilosban járnak. Probléma lehet ez fiatal felnőtteknek, gyerekes pároknak, al- vagy társbérletben lakóknak, kollégistáknak, idősebbeknek is, de legfőképp persze szeretőknek, akiknek általában még az idejük is szűkre szabott.

 

[caption id="attachment_212" align="aligncenter" width="300"]Fotó: renee.hawk Fotó: renee.hawk[/caption]

 

Mivel nagy részünk nem milliomos, és nincs külön szeretőzésre fenntartott, vagy csak úgy, parlagon heverő lakásunk, esetleg olyan barátunk, aki évekig külföldön tartózkodik és ránk bízta a kulcsot, vagy pont mindig akkor dolgozik, amikor nekünk kényelmes, alternatív megoldást kell keresnünk. (Azt most hagyjuk, hogy az in flagranti veszélyével bátor tekintettel szembenézve meghívjuk magunkhoz a kiszemeltet vagy felmegyünk hozzá – ennek hátulütőivel máskor már foglalkoztunk.)

A szükségmegoldásokat valószínűleg mindenki ismeri, aki volt már fiatal (és ki ne szenvedett volna ebben a betegségben?): erdőszél, autó, szertár, iroda, kapualj, próbafülke, satöbbi, mindenkinek van egy sztorija (vagy több), mikor majdnem rajtakapták vagy tényleg… De ha végre nem 5 perces numerára, hanem kényelemre és zavartalanságra vágyunk, akkor előbb-utóbb eljutunk oda, hogy kell egy kégli. És, ha nincs szívességből, akkor fizetni kell érte.

Első kézenfekvő gondolat a hotel vagy motel, de egy tisztességes szinten (2-3 csillagos) jóval tízezer Ft fölött kezdődik, személyit kérnek, és abból indulnak ki, hogy ott is alszunk. Persze lehet pár órára is bérelni hotelszobát, ha tudod, hogy hol keresd, és nem zavarodsz bele, hogy magyarázkodnod kell, miért is csak pár órára kéne: ebben az esetben is megvan úgy 8.000 Ft. A hotellel egyébként semmi gond azon kívül, hogy drága, persze, személytelen, de tiszta és van ágynemű, fürdőszoba, törölköző, fűtés.

Kedvezőbb árkategória és mindenféle magyarázkodás alól mentesít a már címben említett búvóhely intézménye: ilyen nem csak Budapesten, de vidéki nagyvárosokban is fellelhető már. Elég csak rákeresni az interneten a búvóhely szóra és begépelni a bennünket érdeklő települést, könnyen megtaláljuk azt, amit keresünk.

 

Mit érdemes tudni a búvóhelyekről?

1. Nem kell tőlük félni

Sokan idegenkednek a gondolattól, hogy egy idegen lakásba menjenek, amelyet kifejezetten abból a célból látogatnak mások is, hogy ott szexeljenek. Ha nem zavar bennünket, hogy olyan ágyban alszunk egy hotelben, amelyben már előttünk több százan csináltak mindenfélét (a szexet is beleértve), a különbség elhanyagolható. Meg nem muszáj az ágyat használni…

Sokan indiszkréciótól tartanak, titkos felvételektől például: ez elég valószínűtlen, hallani sose hallottam ilyesmiről, és elvileg kinek állna érdekében kicsit se híres, és kicsit se gazdag emberek zsarolása? A búvóhely tulaja nem tudja, kik vagyunk, persze, ha a mobilszámunk névhez köthető, beazonosíthat, ha ettől félünk, használjunk másodmobilt.

Az egyetlen, valóban létező veszély viszont tényleg a mobilhoz kötődik: van, hogy a búvóhely működtetője rosszkor hív vissza, vagy lehetetlen időpontban ír sms-t arról, hogy mégse szabad a kégli akkor, amikorra lefoglaltuk, szóval az a másodmobil tényleg nem rossz ötlet.

A hotellel szemben komoly előny lehet, hogy ha meg is lát egy ismerős, ahogy besétálunk egy teljesen átlagos házba, nem fog semmi extrára gondolni, míg egy hotel esetében azért valószínűbb, hogy gyanússá válunk.

 

2. Minimál árak

Foglalni min. 2 órát lehet, az 3500-5000 Ft között kóstál, de még egy egész éjszaka is megúszható 10.000 körül. Érdekes módon az ár nem függ a minőségtől, a lepusztult, fűtetlen, nyikorgó ágyú kégli ugyanannyiba kerül, mint a szépen felújított, fűtött, modern berendezéssel ellátott lakás…

 

3. Minőség, felszereltség

Ha már itt tartunk, ahogy említettem, van minden a palettán, és ha még sosem jártál ott, nem fogod előre tudni, mire számíts. Kérdeztem már sokakat a témában, és van, aki egyetlen rossz tapasztalat miatt nem is akar többé ilyen kéglibe menni, pedig akadnak teljesen jó minőségűek is. A kellemetlen szagok, fűtetlenség, a sötét lakásbelső, az ócska bútorok, esetleg egy másik szobából hallható zajok bárki kedvét elvehetik, és valóban képesek elrontani az egész randit… De legtöbb esetben azért nem ilyen vészes a helyzet, és ha nagyon biztosra akarunk menni, mielőtt felviszünk valakit az illető lakásba, nyilván megnézhetjük előtte.

Ami a kéglik felszereltségét illeti, alap, hogy van egy franciaágy, friss és tiszta ágyneművel, kis törölközők (2 db), általában csak egy takaró, fürdőszoba tusfürdővel, felszerelt konyha, olykor kávét vagy teát is találunk, már, ha van időnk rá, hogy iszogatással foglalkozzunk. Némelyik búvóhely teljesen puritán, ráadásul lehet, hogy gangra vagy utcára néz, ezért be kell sötétíteni, némelyik meg napfényes, esetleg kényelmes heverővel is rendelkezik. Akad olyan is, ahol hatalmas tükör teszi izgalmasabbá a szeretkezést, hogy egyéb kiegészítőkről ne is beszéljünk, de ez az átlagos búvóhelyre nem jellemző. Fontos: óvszert nem fogunk találni, legfeljebb, ha egy előző vendég ottfelejtette.

Sok helyen van tévé és dvd-lejátszó, esetleg pár felnőtt film, ha valakinek ihletre lenne szüksége, vagy nem jön el a partnere…

 

4. A foglalástól a kéglibe való bejutásig

Foglalás mobilról, van, aki azonnal felveszi, van, aki pár perc múlva visszahív. Ez az az eset, amikor nem várják el tőlünk, hogy bemutatkozzunk, úgyhogy ne tegyük, felesleges. Ha frekventált helyre és csúcsidőben akarunk foglalni (ilyen a munkaidő utáni időszak, főleg a péntek délután), lehet, hogy egy héttel előre érdemes, ha napközben megyünk, akár pár órával korábban is elég telefonálni – persze akkor sincs garancia rá, hogy lesz szabad hely. Van olyan tulaj, aki több lakást is kiad, esetleg, ha az egyik foglalt, a másikat fel tudja ajánlani, de ha valakinek csak egy kéglije van, akkor hiába kérdezzük meg alternatív megoldásokról. Előfordulhat, hogy több helyet is fel kell hívnunk, míg találunk valamit.

A foglalás érkezési idő előtt általában 2 órával még díjmentesen lemondható, de ha később sztornózzuk, akkor legközelebb ki kell fizetni – persze, ha még egyszer megjelenünk ugyanott.

Ha odaérünk a búvóhelyhez, úgy 5 perccel korábban érdemes felhívni a megadott számot, illetve, ha az volt a megegyezés, sms-t küldeni. Legtöbb esetben személyesen jön valaki, hogy felkísérjen, illetve, hogy átvegye a pénzt, de van olyan hely is, ahol csak kódküldés van és a pénzt a lakásban kell hagyni. Mindig pontos utasításokat kapunk arra vonatkozóan is, hogy hol hagyjuk a kulcsot a látogatás után, vagy a lakásban, vagy egy postaládában. Kifelé már nem fogunk senkivel találkozni, legfeljebb megkérnek, hogy küldjünk egy sms-t, ha elhagytuk a lakást.

Érdemes pontosnak lenni, mert egyrészt a beengedő ember sokszor máshonnan jön, és nem biztos, hogy megvár, vagy visszalohol, ha késünk (mindenesetre jelezzük, ha közbejött valami), másrészt sose tudhatjuk, jön-e utánunk valaki, és nagyon kellemetlen, ha a takarítás miatt egy következő párnak várakoznia kell azért, mert mi nem hagyjuk el időben a terepet. Mivel ezt mi is rühellnénk, igyekezzünk tartani az időkeretet.

 

5. Tilalomlista

Némely búvóhelynek pöpec tiltólistája van, amelyből kiderül, mi mindent NEM szabad csinálnunk az adott kégliben. Nyugi, azért olyanról nem tudok, ahol még a szexet is meg akarták volna tiltani.

De: legtöbb helyen tilos a masszázsolaj használata, és minden olyasmi, amivel kárt tennénk az ágyneműben, a bútorokban. Magától értetődő, hogy a drogok használatát nem veszik szívesen, inni mértékkel lehet, dohányozni már a legtöbb helyen nem, vagy csak a balkonon. (Noha ez lebukási kockázatot jelent, félmeztelenül kiállni egy balkonra cigizni nem biztos, hogy igazán nyerő ötlet.)

Tapasztalható némi melegek elleni diszkrimináció, konkrétabban: az egynemű párokat nem látják szívesen. Pedig, ha külön-külön érkeznek, még arra is nagyon kicsi az esély, hogy bárki összekösse őket, egy nagyobb épületben főleg teljesen valószínűtlen. Kettőnél több résztvevős szexpartikat se szoktak szívesen fogadni, bár attól, hogy egy szeánsz több résztvevős, még nem kell zajosabbnak is lennie.

A kiabálás, sikoltozás, egyéb zajforrások mellőzése is kívánalom általában, bár, mint tudjuk, a szex az bizony jár némi lármával, kinél nagyobbal, kinél kisebbel, de ritka, aki teljesen néma marad. Nem is esik jól, ha vissza kell fogni magunkat. Mindenesetre a búvóhelyesek nem szokták szeretni, ha a vendégek túlságosan belelendülnek a sikoltozásba. Láttam már olyan tiltólistát, ahol ezt még az együttlét megszakításával is szankcionálni akarták volna… Ezen a ponton persze beindult a fantáziám.

 

Az ideális búvóhely egy hatalmas kerttel rendelkező villa lenne, ahol nincsenek szomszédok, és egyébként is minden ízlésesen van berendezve, nem személytelen és nem illúzióromboló. De ilyet négy-ötezer forintért aligha kapnánk. Úgyhogy kénytelenek vagyunk beérni a nem ideális, de olykor egészen kellemes kéglikkel, ha a partner jó, mi is klasszul fogjuk érezni magunkat.

Állandóan frissülő búvóhelylistát a viszony.hu honlapján is találhattok, ha regisztráltok. Remélem, megosztjátok a búvóhelyeket illető tapasztalataitokat, persze kérdezhettek is, de konkrét helyre vonatkozó javaslatot ne várjatok tőlem, ez nem hirdetési felület.