Filmek és regények kedvenc témája a szerelmi háromszög, főleg, ha arról van szó, hogy két férfi olyan nőért verseng, aki nem tud köztük dönteni. Hiszen mindkettőt szereti, mindkettőt kívánja és mindkettővel szeretne együtt lenni. De a kultúránk szerint ez nem lehetséges, kényszerűen választania kell. Jó választás ilyenkor nincs: a helyzet éppen azért alakul ki, mert a nő egyszerre vonzódik mindkettőhöz és bármelyik mellett is dönt, a másikat halálosan meg fogja bántani. Ezzel a döntéssel aztán mindenki veszít valamit, a nő az egyik szeretett férfit, az elutasított fél mindent, de a győztes is veszít, mert a nő sose fogja neki megbocsátani, hogy le kellett mondania a másik szerelméről. 



Ha könyvről/filmről van szó, a megoldás sokszor életszerűtlen fordulat képét ölti: az egyik pasi eltűnik, balesetet szenved és meghal, illetve az is előfordul, hogy a nő először az egyiket választja, majd megözvegyül, és felbukkan a másik, aztán mégis összejönnek. Olyan megoldás a legritkábban fordul elő, hogy a nő mindkét pasival együtt maradhat. Mert a férfiakról azt gondoljuk úgy általában, hogy szeretik kisajátítani a feleségüket, barátnőjüket, nem hajlandóak osztozni és összeomlanak, ha az asszony mással is lefekszik. 
 
A valóságban azért szerencsére akadnak olyanok, akik nem így működnek. 

A Psycholgy Today egyik cikkében egy olyan történetet mesél el egy férfi, Tim, amelyben 10 év házasság és gyerekek után derült ki, hogy a feleség, Lily újra szerelmes - de nem a férjébe, hanem egy másik férfiba. A házasságuk egyébként kezdetektől fogva nyitott volt, de azzal az alapvetéssel, hogy ha egyikük arra kéri a másikat, hogy az vessen véget valamelyik külső kapcsolatának, azt azonnal megteszik egymásért. Tíz évig erre egyszer sem került sor, így aztán nem tudhatjuk, valóban megtették volna, ha úgy adódik. Egyszer azonban Tim azt vette észre, hogy a felesége egyre távolabb kerül tőle, már nem beszélgetnek annyit, és a szex is ritkásabb lett. 

[A fotón nem ők szerepelnek, hanem egy hasonló hármas házasság tagjai.]

Lily egyik kedves barátnője fel is kereste Timet, hogy elmesélje, Lily beleszeretett egy pasiba és a viszonyuk komolyra fordult. A jóakaró barátnő arra biztatta a férjet, hogy beszéljen a neje fejével, mert ez az állapot tűrhetetlen. Szólítsa fel arra, hogy vessen véget azonnal a viszonyának, vagy pedig rúgja ki a csajt. 

Tim megrökönyödött, de nem azon, hogy a neje beleszeretett valakibe, hanem azon, hogy a barátnő szerint hogy kellene eljárnia. Mintha a felesége a tulajdona lenne, aki felett csak úgy rendelkezhet, és mintha az lenne a természetes, hogy az ember megszabadul a másiktól, ha felbukkan egy harmadik fél. 

Mikor Tim végül megkérdezte Lilyt, mi a helyzet, a nő bevallotta, hogy tényleg szerelmes, de mindkettejüket szereti és nem tudja, mit tegyen. Ezen a ponton Tim mondhatta volna, hogy válasszon kettejük között, vagy egyszerűen benyújthatta volna a válókeresetet, de ő másképp döntött: inkább arra biztatta a feleségét, hogy derítse ki önmaga számára, mit jelent ez a szerelem, nyugodtan folytassa a kapcsolatát. 

Hozzá kell tenni érdekességképpen, hogy először hagyományos módon Lily maradt otthon a közös gyerekekkel, de mivel ettől depressziós lett, Tim vállalta át ezt a szerepet és a felesége járt dolgozni. Talán Tim hozzáállását ez a döntés is elég jól jellemzi.

Lily tehát továbbra is találkozott a szeretőjével, immár teljesen "nyíltan", és heti 1-2 éjszakát vele is töltött. Pár hónappal később a két férfi megismerkedett egymással, évek múltán pedig a volt szerető beköltözött a közös otthonukba és a családjuk részévé vált.  

Tim egyébként továbbra is találkozik más nőkkel, de már 25 éve kitart a felesége mellett, Rick pedig, aki időközben második férjjé vált, 15 éve része az életüknek. Nyilván egyikük sem féltékenykedik, különben az egész rendszer nem működne. 

Érdekes részlet egyébként, hogy Rick és Lily Tim és a gyerekek előtt soha nem érintik meg egymást, és semmi nem jelzi, hogy szexuális vagy romantikus kapcsolat lenne közöttük - ezt azért én furcsának érzem. De csak azért, mert az ilyen kapcsolatban rejlő lehetőségeket biztos nem hagynám ki. Igaz, nem is élnék két férfival egy fedél alatt, bár ez a történet szempontjából nem lényeges. Tim számára azonban fontos, hogy a házasságuk prioritást élvez a második kapcsolattal szemben. 

Mivel még "csak" 25 éve vannak együtt, simán lehet, hogy egyszer Timnél is befigyel egy nagy szerelem, felteszem, 50 körül lehet és abszolút benne van a pakliban, hogy kilép a kevésbé fontos kalandok világából... Akkor vajon majd hogy alakul ez a történet? 

Rengeteg kérdést fel tudnék nekik tenni egyébként, például, hogy miért érezték úgy, hogy Ricket be kell fogadniuk a közös otthonukba... talán az is benne van ebben, hogy ők ketten így sokkal jobban tudnak koncentrálnia a karrierjükre, mivel Rick foglalkozik a gyerekekkel is. És mi lenne, ha Rick is vágyna saját gyerekre? Illetve mit mondanak a gyerekeknek, ki az a bácsi, aki velük él? 

Az talán még izgalmasabb kérdés, hogy milyen típusú emberek alkalmasak erre a fajta kapcsolatra, milyen nők és milyen férfiak kellenek hozzá?