A szerencsésebbek legalább írásban tartják a kapcsolatot, a még szerencsésebbek esetében tényleg csak a tulajdonképpeni ünnepnapok maradnak ki, a poliknál meg még talán azok sem, ha az elsődleges partner nem nézi rossz szemmel a találkát vagy hogy az illető felugorjon és mindenki együtt ünnepeljen. De még poliknák is gyakori, hogy ha valakinek van hivatalos partnere, akkor azzal tölti az ünnepet, főleg, ha még a tágabb családot sem avatták be. Mostanra talán ez már annyira nem tűnik természetesnek, mint pár éve, de azért a tágabb környezet beavatása nélkül nehéz mit kezdeni a helyzettel.
Ha már nem vagyunk kezdők, tudjuk, mire számítsunk, mi fér bele egy adott kapcsolatba és mi nem. Tölthetjük azzal is az időnket, hogy szomorkodunk és méltatlankodunk, haragszunk a partnerre vagy a családjára, amiért nem fogad el bennünket (már, ha egyáltalán tud rólunk) – klasszikusabb helyzetben a szeretőnkre, aki nem akar elválni vagy legalább elszökni egy fél órára, hogy velünk is ünnepeljen egy kicsit. De sokat nem nyerünk az egésszel. Attól csak nekünk lesz rosszabb, ha nem tudjuk nyugodtan elfogadni a tényeket, és ha a partner azt érzi, hogy neheztelünk rá, az sem vezet majd pozitív eredményre.
Talán egyszerűbb lenne, ha egyáltalán nem lennének ilyen sátoros ünnepek, vagy ha megtehetnénk, hogy nem veszünk róluk tudomást. De igazából egyik sem opció: az ember már csak olyan lény, hogy időnként ünnepelni akar. Minden társadalom kialakítja a saját rituáléit és ez ellen semmit nem tehetünk. Teljesen ki sem tudjuk vonni magunkat a hangulat alól, még ha el is utazunk valahová, ahol nincs kereszténység, ezért nem ünneplik a karácsonyt és még csak nem is beszélnek róla, mi akkor is tudni fogjuk, hogy miről szól ez a pár nap és a megszokott hangulat hiánya valószínűleg ugyanúgy zavar majd, arról nem is beszélve, hogy az utazás miatt a kényszerszünet is hosszabbra nyúlhat.
Elvált anyaként nekem a magány nem probléma, mert mindig itt vannak a gyerekek, de sok múlik a tágabb család együttműködésén is, vajon mennyien tudunk összejönni és ilyenkor mennyire sikerül kompenzálni a gyerekeket azért, hogy nem olyan családban élnek, amilyen a képeskönyvekben szerepel. De sokkal jobb most, mint amikor még négyen voltunk és az összes ünnep kényszeres összezártságot jelentett. Nehezebb egy rossz házasságban tengődve túlélni a karácsonyt, mint elváltan, ebben teljesen biztos vagyok.
Inkább a gyermektelen szingli nők szokták megsínyleni az ünnepeket, főleg, ha a családjuk még rá is tesz egy lapáttal arra a keserű érzésre, hogy idén sem tudnak pasit felmutatni, még ha titokban van is valakijük, az nem ugyanaz, mint egy felvállalt kapcsolat. Nem feltétlenül kevésbé intenzív vagy kevésbé fontos, csak más. Ha elmondják, hogy nős férfival kavarnak, akkor azért szólják meg őket, ha meg nem mondanak róla semmit, azért nyüstölik őket, hogy miért facérak még mindig: szingli nőként szeretőnek lenni nem könnyű és ha még családot akarunk, nem is igazán érdemes. De mindig vannak olyanok, akiknek pont ez felel meg, csak viszonylag kevesen.
A legjobb módszer arra, hogy ne süppedjünk bánatba, hogy eleve nem is tűzünk ki irreális elvárásokat és megtervezzük, mi mindent csinálunk majd abban a pár napban, amikor magányosabbnak érezzük magunkat. Szomorú romantikus filmeket nézni biztos nem jó ötlet, de még talán karácsonyiakat sem, mert azok csak ráerősítenek arra az érzésre, hogy mindenki másnak sikerül a karácsonyi csoda (ami persze nettó hazugság), csak nekünk nem. Inkább keressünk vidámabb programokat, menjünk ki a szabadba, ha az időjárás megengedi, találkozzunk barátokkal (esetleg szinglikkel, akiknek ugyanaz a problémájuk, mint nekünk), én még dolgozni is szoktam, mert az kikapcsol és legalább haladok a dolgaimmal.
Mivel sok szingli magányos ezekben a napokban, talán érdemes másfelé is kitekinteni, nem csak a szeretőnkre várni. Persze, amennyiben nagyon zavar a helyzet, hogy nem alkotunk valakivel legális párt. Lehet, hogy végül nem jön össze semmi, de egy kis flört önbizalmat önthet belénk.