A monogámia elhagyása is ezek közé tartozik, akármilyen kontextusban is jelenik meg, de persze főleg akkor, ha nem alkalmi „balesetről”, hanem olyasmiről van szó, ami mélyen hat ránk és megváltoztatja a saját magunkról és a kapcsolatokról vallott véleményünket.
Ráadásul ez az „egyetlen” olyan sorsfordító változás, amit többé-kevésbé titkolnunk kell (vagy azt hisszük, hogy ezt kell tennünk), még akkor is, ha egyébként a társunkkal együtt határozzuk el és valósítjuk meg. Magánügyünk marad és legfeljebb nem egyéni, hanem közös titkunk lesz, eltekintve pár olyan embertől, akik valami miatt úgy döntenek, hogy nagy nyilvánosság előtt is felvállalják a dolgot.
Ez a változás lassú és különböző fázisai vannak, nem egy csapásra szokott bekövetkezni. Persze van olyan ember, aki úgy tesz, mintha mit sem változtatna rajta, de akire ennyire nem hat, az vagy soha nem is volt monogám (pedig erre kondicionálnak minket kiskorunk óta), vagy mentálisan különbözik a többségtől. Például a pszichopaták valószínűleg nem változnak meg ettől.
Nézzük, milyen állomásai lehetnek ennek a színváltozásnak.
Először is maga a vágy, a monogámiából való kilépés vágya hat ránk erősen. Lehet, hogy sokáig tagadjuk, szégyelljük, próbálunk ellene küzdeni. Különböző emberek különböző fázisokon mehetnek át időközben. Egyesek soha nem is tagadták le magát a vágyat önmaguk előtt, mások csak lassan ismerik be (még mindig csak maguknak), hogy legalább gondolati szinten nem csak egy embert kívánnak /szeretnek. Azt kevésbé hiszem, hogy valakibe villámcsapásként, előzmények nélkül csapjon bele, hogy ő már nem monogám, pedig előtte az volt.
A második szint, amikor már nem csak vágyakozunk, hanem teszünk is valamit. Ez a cselekedet lehet egyszerűen annyi, hogy lájkoljuk valakinek a szexi fotóját egy közösségi oldalon, vagy flörtölünk a munkahelyen, regisztrálunk egy társkeresőre, nyitottan fogadjuk valami közeledését. Aki agyalósabb típus, az ebben a fázisban sokat olvas a kérdésről, igyekszik tájékozódni, mondhatnánk, hogy kapaszkodókat keres.
A harmadik szint, ha már konkrétan történik is valami, legyen az heves flörtölés, csók, levelezés, csetelés valakivel egyértelműen azzal a szándékkal, hogy ennél tovább is menjünk. Itt még nem „esünk bűnbe”, ha a hűtlenség klasszikus meghatározását vesszük alapul, de agyban már mindig lejátszódott, a lelkünk megadta magát, a testünk extrém felajzott állapotba kerül. Van, aki érzelmileg is elcsábul, még mielőtt bármi történne fizikai szinten.
Igen sokan megállnak itt és visszariadnak. Flört, csók, levelek, na jó, eddig elmentem, de ebből még ki tudom dumálni magam, ez még nem igazi „bűn”… -- gondolják. Ne legyenek illúzióink, a keményvonalas monogámisták szemében már ez is kimeríti a csalás fogalmát és a pokolban fog elégni, aki eddig eljutott. Azt nem tudom, meddig nem bűn még – a fantáziálás már bűn? Hiszen inkább vájd ki a szemed, ugyebár. Nem, mintha vakon nem lehetne kívánni a szomszéd asszonyát.
A negyedik szint már az, ahol valamilyen formában szex is történik, ahol gyakorlatilag beteljesül a vágy. Ha valaki azt hitte volna, hogy itt jön a megnyugvás, az eddigi feszkó végre enyhül, hiszen elértük, amit akartunk, akkor csalódnia kell: a beteljesülés rövid, a vágy hosszú. És a beteljesülés nem csillapítja, hanem tovább szítja a vágyat. Legalábbis a legtöbb esetben.
Természetesen itt is vannak megtorpanók. Oké, történt egy esemény, el kell dönteni, hogy mit kezdünk vele. Megtorpanunk és élünk tovább, mintha mi sem történt volna, nem „bűnözve” többet vagy bevalljuk az állandó partnerünknek, vállalva ennek összes, esetleg szörnyű következményét, esetleg annyira tetszik az élmény, hogy ráállunk erre az útra és immár tudatosan folytatjuk…
Az is előfordul, hogy valaki itt meghasonul: egyik héten bűnbánó Magdolna, másik héten megőrül és felszabadultan szexel az éppen aktuális partnerrel vagy partnerekkel.
Attól függően, hogy ki hogy dolgozza fel ezt az egész folyamatot, a világlátása is nagyon különböző lehet. Sajnos nem minden hűtlen lesz nyitott, elfogadó, az egyéni szabadság védelmezője. Rengeteg az olyan ember, aki a vad homofóbokhoz hasonlóan, akik titokban a saját nemükhöz vonzódnak, mindvégig úgy tesznek, mintha elítélnének mindent, ami nem monogámia, miközben ugyanúgy megcsalják a partnerüket, mint a többiek, akik nem szenteskednek éjt nappallá téve.
És minél nagyobb a meghasonlás egy emberben, minél kevésbé van összehangban az, amit hirdet azzal, ahogyan él, annál súlyosabb személyiségtorzuláson is megy keresztül. Ezerrel próbálja bizonyítani, hogy mennyire hűséges, mennyire elkötelezett, mígnem jön egy félrefricskázás vagy súlyosabb esetben egy jachtos orgia és kiderül, hogy a király meztelen.
Mivel azonban a személyiségtorzultak követői valószínűleg ugyanolyan képmutató életet élnek, mint ismert embereik, ezeket a félrecsúszásokat sokszor még csak nem is veszik rossz néven, hiszen itt el lehet játszani a bűnbánat, a megbocsátás, a megtisztulás, az újrakezdés drámáját, míg az, aki szimplán beismeri, hogy nem monogám és így boldog, megkövezést érdemel, hiszen a lényeg, hogy ha már többekkel dughat, akkor büntit is kapjon, és főleg szánja-bánja…
Azt egyébként nem tudom, hogy aki így megbukik, legyen bármelyik országban, valójában hitt-e az általa hirdetett elvekben, vagy tökéletesen elvtelen volt már korábban is. De a legtöbb olyan embert, akinek van lelkiismerete, megváltoztatja, ha a korábbi elveivel ellentétes dolgot művel. Lehet, hogy az elvekkel van a baj? Lehet, hogy soha nem is hittem azokban az elvekben, csak ezeket kajáltam a szocializációm során?
Ha a monogámiából való kilépésünk beépül a világlátásunkba, akkor valóban új horizontok nyílnak meg előttünk: nem csak balesetként történik meg velünk az egypartnerűségen túli élet, hanem más alapokra helyezzük a szerelemhez, a szexualitáshoz, a családhoz, a kapcsolatokhoz való hozzáállásunkat. De eddig talán kevesen jutnak el.