Tulajdonképpen karácsonyi programajánlónak szánom ezt a posztot: a szeretők ilyenkor úgyis jobban ráérnek, mivel megtörik a mindennapok kellemes ritmusa és nem szökhetünk el olyan könnyen, mint máskor. (Ezért is utálnak a szeretők minden hétvégét, ünnepet és nyaralást, ugye...) Sorozatnézésre viszont megfelel ez a kényszerszünet, és ha valaki a mexikói La Casa de las Flores-t választja (magyar címe: Aki a virágot szereti, angolul a Netflixen The House of Flowers néven találjátok meg), az szerintem nem fog csalódni. 
 

Összesen két évadról van szó, a hangulat határozottan az Almodóvar-filmeket idézni, a történetszövés egyrészt virtigli dél-amerikai telenovela-fíling, ugyanakkor benne van a Született feleségek stílusa is: csak én azt elég hamar meguntam, ezt viszont végig tudtam élvezni.

Rögtön az első pár percben kiderül, hogy lesz egy narrátorunk, egy nő, aki nem más, mint a történet egyik szereplőjének a szeretője: épp most lett öngyilkos a feleség által vezetett virágbolt közepén. Elég hamar nyilvánvaló lesz, hogy a szeretői kapcsolatról a férfi egyik lánya tudott, a felesége azonban állítólag nem, de ezt szinte senki nem akarja neki elhinni, aki ismeri a helyi viszonyokat. 

Ami még pikánsabbá teszi a történetet: a férfi nem pusztán szeretőt tartott, hanem volt egy másik családja, vagyis a szeretőtől született egy lánya, akit az öngyilkos asszony most a törvényes feleség gondjaira bíz, mivel még relatíve kicsi. A feleség elég hamar megbékél a gondolattal, hogy a férje másik családjából származó gyerekét felnevelje, főleg, mert ő sem volt hűséges, és neki is van egy házasságon kívül született gyereke, csakhogy a gyerek nem tud a valódi származásáról. (A férj viszont már úgy vette el anno az asszonyt, hogy az terhes volt a másik pasitól, akivel később sem szakított.)
 

A látszat monogámia mögött tehát felsejlik egy egészen más értékrend, de ez még semmi: nem csak két család, hanem két üzlet is létezett párhuzamosan, ráadásul, hogy viccesebb legyen, mindkettőt Virágháznak hívták. A feleséggel a pasi egy virágkereskedést működtetett, a szeretőjével meg egy transzvesztita bárt. Csak hogy a virágüzlet veszteséges volt és a bár nyereségéből finanszírozták a fő család kiadásait, többek között a gyerekek taníttatását és luxuséletét. A történet kezdetére azonban a bár is lehanyatlott, és a szerető tulajdonképpen azért ölte meg magát a virágüzlet közepén, mert nem bírta tovább ezt az abszurd helyzetet. 

Olyan sok izgalmas témát vet fel a sorozat, hogy minden poént lelőnék, ha részletesen leírnám. Így csak néhányat említek: 

1. Nyilvánvaló a casa grande/casa pequeña (nagy ház/kis ház) kifejezésekből, hogy a hivatalos feleség mellett egy másodélettársat tartani és vele minden tekintetben házastársként élni bevett szokás volt egy bizonyos társadalmi szint felett. 

2. A sorozat készítői annyira nem hisznek a monogámiában, hogy egyetlen fontosabb szereplő esetében sem valósul meg a kizárólagosság.

3. Felmerül a szexmánia és a zabolátlan promiszkuitás kapcsolatromboló hatása illetve az is, hogy milyen, ha az ember szerelme szexmunkás

Az egyik pasi biszexuális, és noha egy meleg férfiba szerelmes évek óta, gond nélkül jár jegyben egy lánnyal, akit ugyancsak szívesen dönget. A gond akkor kezdődik, mikor a srác a coming out mellett dönt, és a meleg szerelme elvárná tőle, hogy szakítson a barátnőjével, de ő nem érti, miért is kéne. Aztán szakít, de összejön valaki mással, és tulajdonképpen kénytelen magának is beismerni, hogy alkalmatlan a kizárólagosságra. 

(Az egyik jelenetben egy pasival és egy lánnyal egyszerre van együtt, egy másikban meg hárman férfiak játszadoznak az ágyban, szóval nem sok tabu jellemzi a forgatókönyvet.)

4. A nők nem maradnak el hűtlenkedésben a férfiak mögött, szexuálisan felszabadultak és szabadszájúak. 

5. A jópofaság netovábbja, mikor a házvezetőnő az úri kisasszonyt elviszi az anoním hűtlenek társaságába, ahol persze újabb szeretőket lehet megismerni... 

6. A készítők nem riadtak vissza attól sem, hogy belerúgjanak a szent tehénnek számító katolikus egyházba. (Az egyik szvinger jelenet hozzá kötődik.)

7. Kedvenc szereplőm egy nővé operált férfi, akibe a volt felesége újra beleszeret, miután túltette magát a tényen, hogy a szerelme már vele azonos nemű. Ez az a gondolati ugrás, ahol én már lemaradtam, viszont a transzszexuálist játszó színész (Paco León) az Almodóvar-figurák legjobb pillanatait idézi. Ilyen jókat, mint az ő beszólásain, már rég nevettem. 


Mindenkinek kellemes ünnepeket és jó filmezéseket, ha már az ennél kellemesebb dolgokra kisebb lesz az esély!