Általában arról beszélünk, hogy több éves, sőt, évtizedes, problémás kapcsolatokból hogyan lépünk félre, de a már a szerelmi életünk elején is simán kerülhetünk olyan helyzetbe, amelyben nem tisztázottak a viszonyok. Tulajdonképpen én is így jártam, mert a srác, akivel először csókolóztam életemben, rendelkezett állandó barátnővel, és én erről tudtam is. Gondolom, a lány nem, mint ahogy kétlem, hogy arról a tényről tudott volna, hogy ezt a csókot egy évig tartó intenzív erotikus levelezés előzte meg... 

De most nem a saját esetemről szeretnék írni, csak eszembe jutott a sorozat alapján, amelyet most néztem meg, és azt kell mondjam, hogy profin megoldották, kifejezetten élvezhető, pedig a főszereplők nagy része tizenéves, márpedig ez a korosztály már inkább csak szülőként érdekel... Sokan rajonganak a Sex education-ért, én spéci túl nyersnek találom, de az ott vázolt problémák egy része itt is megjelenik, viszont meztelenség egyáltalán nincs. És minden szereplő túlságosan is szép... (Tipikus, hogy huszonévesek játsszák a tizenéves szerepeket, de ez valószínűleg másképp nem is lenne megoldható.)

Főhősünk, Ginny anyjával (Georgia-val) és öccsével, Austin-nal él, a sorozat kezdetén új városba költöznek és új életet kezdenek: rögtön kiderül, hogy ez már a sokadig újrakezdés az életükben. Ginny tizenöt éves, pont annyi, amennyi az anyja volt, amikor őt szülte, ráadásul Georgia az a fajta dögös nő, aki mellett baromi nehéz lehet bizonytalan tinédzserként létezni, mert a fiúk előbb észreveszik, mint egy fejletlen kislányt. 

Ginny egyébként félvér, mivel az apja afro-amerikai, anyja viszont kaukázusi, vagyis a szokásos kamasz problémák mellé még az identitásának kérdése is társul: az új suliban összesen hat fekete diák van, és Ginny nem hozzájuk csatlakozik, hanem egy fehér lányokból álló klikk tagja lesz. De nem is ez a lényeg, ami a történetünket illeti. 

A szomszéd házban él egy nagyon csinos, de magának való srác, Marcus: a két fiatal belát egymás ablakán, a családok hamar összebarátkoznak, de a fiúnak elvileg van valakije. Azért az elég hamar kiderül, hogy a srác ezt a lányt nem gondolja hivatalos barátnőnek, bár mindenki szeme láttára enyeleg vele az iskolában, de ahányszor szóba kerül a kérdés, hogy ők akkor járnak-e, azt feleli, hogy nem jár senkivel. Ami a középiskolai környezetben a lány számára igenis kínos. 

Ginnynek ugyanakkor egy másik fiú (Hunter) kezd udvarolni: ő félig tajvani és az iskola eminense, ugyanakkor gitározik, táncol, tehetséges, érzékeny, jó fej, meg minden, amit még el lehet mondani az ideális pasiról. Mindenki nagy megtiszteltetésnek tartja Ginny számára, hogy Hunter őt választotta, és a lánynak is nagyon hízeleg a dolog, de Marcus még jobban izgatja a képzeletét. Az ő kapcsolatuk viszont nem lehet nyilvános, hiszen Marcus mással mutatkozik a közösség előtt, meg egyébként sem akar egyetlen nőt sem felvállalni. 

Így Ginny Marcus-szal veszti el a szüzességét (mint kiderül, a fiú is teljesen tapasztalatlan volt, csak előadta a menő csávót), ráadásul az első éjszaka után kénytelen a lány elmenni a gyógyszertárba esemény utáni tablettáért (ugye ez az, amit nálunk nem lehet kapni), pedig a városban ezt hagyományosan a fiúk intézik... Közben a barátnői előtt úgy tesz, mintha még mindig szűz lenne, és Hunterrel tervezné a nagy eseményt... A gond csak az, hogy Hunter nem igazán nyomul. Még csókolózni se nagyon akar. 

Adott tehát egy srác, aki titokban, de nagyon is akarja a lányt és erotikusan jobban izgatja, meg adott egy másik, akik tökéletesen tisztelettudó és nyilvánosan felvállalja a kapcsolatot, de azt az érzést kelti Ginnyben, hogy ő nem elég jó nő, mert a barátja nem akar vele lefeküdni. Nem csak a szex (illetve annak hiánya) okoz problémát, hanem az is, hogy az irodalomtanáruk egyértelműen favorizálja Huntert és pikkel Ginnyre, amit a lány úgy értelmez, hogy a férfi rasszista és szexista, a srác pedig sütkérezik a dicsőségben, ami a barátnőjének is kijárna. 

Persze azt már tudjuk, hogy egy sorozatban el kell jönnie a lebukás pillanatának és ez egy nagyjelenetben csúcsosodik ki, amelyben az egyik srác kötelező jelleggel behúz a másiknak... De az is elhangzik a lány részéről, hogy mindkettejüket szereti, bár a Hunter iránti érzelmei inkább a hála kategóriába tartoznak szerintem. 

Mindemellett a felnőttek szerelmi élete is zajlik, és Georgia is megcsalja új pasiját, a polgármestert, mégpedig Ginny apjával, Zionnal, akivel se veled-se nélküled -féle kapcsolatot folytat tinédzser kora óta. Ahányszor újra találkoznak, egymás karjaiba omlanak, de szét is mennek ismét. Georgia amúgy kicsit sem őszinte típus (a sztorinak van egy krimi vonulata is), de ebben az esetben azonnal bevallja a hűtlenséget, a polgármester viszont világossá teszi, hogy őt ez nem érdekli, hiszen az ex úgyis mindig továbbáll, ő viszont biztos abban, hogy Georgia a neki való nő és esze ágában sincs szakítani. 

Mivel a sorozat cliffhangerrel ér véget, az biztos, hogy a Netflix tervezi a második évadot, de még nem született róla döntés, hiszen az a számoktól függ. Én drukkolok neki, mert nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra.