Az utóbbi hetekben két hűtlenekre vadászós (infidelity hunter) hírre is kénytelen voltam felfigyelni, bár az ilyen rajtakapós sztorikat igyekszem maximálisan elkerülni, mert csak az emberi nyomorúságról szólnak, semmi másról. Elsősorban az USA-ban csinálnak ebből üzletet, helyettesítve a középkor kalodáit és az újkor boszorkányüldöző tempóját, a tévében szégyenítenek meg embereket. Nagyobb közönség, nagyobb pénz. Az emberi aljasság meg semmit nem változott.
A hűtlenek utáni vadászat lényege, hogy az állítólagos megrendelő felfogad egy stábot, amelynek az a feladata, hogy csőbe húzza a partnerét (általában férfiakat akarnak így átverni), vagyis odaküldenek az illetőnek egy csábítót, akinek az a feladata, hogy a kamerák előtt rajtakapassa magát. És abban a pillanatban, hogy elcsattanna az első csók, vagy az ágyba hullanának, jön a stáb, és közlik az áldozattal, hogy ő most itt meg van szégyenítve, mert engedett a kísértésnek.
Sokszor a kvázi megcsalt partner még ott is vár a helyszínen, és nekiesik a hűtlen rajtakapottnak, mert így sokkal viccesebb a jelenet, mint ha fizikai erőszak nem is lenne benne. Olykor aztán a rajtakapott egyén kalapálja el a műsorvezetőt vagy az operatőrt, a tömegverekedés meg külön csemegének számít.
A megszégyenülés persze legalább annyira éri a megbízót, mint a partnerét, sőt, szerintem sokkal nagyobb szégyen a magánügyeinket nagyközönség előtt (felvételekkel súlyosbítva) kiteregetni és saját bizonytalanságunkat, bosszúvágyunkat, rosszindulatunkat erényként feltüntetni, mint hűtlenséget elkövetni (az utóbbi egyáltalán nem szégyen), de a cirkusz a jelek szerint működik. A közönség zabálja a hasonló produkciókat. (Akkor is, ha ugyanúgy vaj van a fején, mint a lebuktatott illetőnek.)
Vannak persze olyanok, akik nem a tévében illetve videómegosztón mutatják be a felvételeket, csak a megrendelőnek, privátban, ez egy fokkal kevésbé súlyos, de mindkét verzió beteges szerintem.
Nos, a két sztori, amit ígértem:
1. Az egyik tévés hűtlenségvadász műsorvezető nőről szól, aki abból él, hogy szerencsétlen flótásokat buktat le és szégyenít meg, kiderült, hogy ugyancsak hűtlenkedett, méghozzá a munkahelyén, amelynek lényege a "csalók" leleplezése. Mekkora lehetett a képmutatók felháborodása! (Gondolom, az infidelity hunter bizniszben a karrierjének vége is.)
2. Ez még jobb. Egy feleség felbérelt egy youtube-os stábot, hogy húzzák csőbe a férjét. A stáb feltűnően csinos hivatásos csábítót küldött a helyszínre, azt gondolván, hogy neki aztán még egy szent se fog tudni ellenállni. De csalódniuk kellett: a férfi elküldte a csábítót az anyjába. Mikor ezt a feleség meglátta, kétségbeesett: Ha ezt a nőt nem dugja meg, akkor engem mikor fog?
Erre megkérdezték tőle, hogy miért nem válik el, ha ennyire elégedetlen? Mire azt válaszolta: „Nem vagyok kurva. Keresztény nő vagyok, és fontos a jó hírnevem.”
Lehet, hogy a csábító személy kiválasztásával volt a gond, mert a pasi nem a nőket szereti, vagy volt annyi esze, hogy egy igencsak gyanús önkéntes felajánlkozásnak ellenálljon. Vagy nem tetszett neki a hivatásos csábító.
Azt azért jó lenne tudni, hogy mit remélnek az ilyen csapdát állító emberek az egész akciótól. Benne akarnak lenni a tévében, bármi áron? Simán csak bosszút akarnak állni a sérelmeikért a partnerükön? Bizonyítékot akarnak szerezni a hűtlenségre, hogy jobb pozícióból indulhasson a válóper? Igaz, az USA-ban még a rendőrség is csőbe húzhat embereket, például prostinak beöltöztetett fedett nyomozókkal – vagyis kiprovokálhatja, hogy „bűncselekményt” kövessenek el, amelyet az ő áldásos tevékenységük nélkül talán el se követtek volna.
A hűtlenség persze nem bűncselekmény (egyébként a prostitúció igénybevétele se mindenütt számít annak, ezért tettem idézőjelbe), de a többség által (állítólag) elítélt cselekedet, még akkor is, ha valójában meg se valósul, hiszen a rajtakapó stáb nem várja meg, míg szexre kerül sor, már a randi elején közbelép. Pedig a majdnem hűtlen még akár meg is gondolhatta volna magát, mielőtt tényleg szexelni kezdett volna… A szándék még nem tett, ezzel is lehetne érvelni, na persze csak abban az esetben, ha a hűtlenséget legklasszikusabb formájában, a szexuális kizárólagossági fogadalom megszegésével tesszük egyenlővé.
Egyébként nincsenek illúzióim: amíg a hűtlenek utáni vadászatnak lesz közönsége, addig folytatják is. És dobálják tovább a köveket egymásra, hiába olvasták az Újszövetséget, miszerint az vesse rá (a házasságtörő asszonyra) az első követ, aki még nem vétkezett.
A hűtlenek utáni vadászat lényege, hogy az állítólagos megrendelő felfogad egy stábot, amelynek az a feladata, hogy csőbe húzza a partnerét (általában férfiakat akarnak így átverni), vagyis odaküldenek az illetőnek egy csábítót, akinek az a feladata, hogy a kamerák előtt rajtakapassa magát. És abban a pillanatban, hogy elcsattanna az első csók, vagy az ágyba hullanának, jön a stáb, és közlik az áldozattal, hogy ő most itt meg van szégyenítve, mert engedett a kísértésnek.
Sokszor a kvázi megcsalt partner még ott is vár a helyszínen, és nekiesik a hűtlen rajtakapottnak, mert így sokkal viccesebb a jelenet, mint ha fizikai erőszak nem is lenne benne. Olykor aztán a rajtakapott egyén kalapálja el a műsorvezetőt vagy az operatőrt, a tömegverekedés meg külön csemegének számít.
A megszégyenülés persze legalább annyira éri a megbízót, mint a partnerét, sőt, szerintem sokkal nagyobb szégyen a magánügyeinket nagyközönség előtt (felvételekkel súlyosbítva) kiteregetni és saját bizonytalanságunkat, bosszúvágyunkat, rosszindulatunkat erényként feltüntetni, mint hűtlenséget elkövetni (az utóbbi egyáltalán nem szégyen), de a cirkusz a jelek szerint működik. A közönség zabálja a hasonló produkciókat. (Akkor is, ha ugyanúgy vaj van a fején, mint a lebuktatott illetőnek.)
Vannak persze olyanok, akik nem a tévében illetve videómegosztón mutatják be a felvételeket, csak a megrendelőnek, privátban, ez egy fokkal kevésbé súlyos, de mindkét verzió beteges szerintem.
Nos, a két sztori, amit ígértem:
1. Az egyik tévés hűtlenségvadász műsorvezető nőről szól, aki abból él, hogy szerencsétlen flótásokat buktat le és szégyenít meg, kiderült, hogy ugyancsak hűtlenkedett, méghozzá a munkahelyén, amelynek lényege a "csalók" leleplezése. Mekkora lehetett a képmutatók felháborodása! (Gondolom, az infidelity hunter bizniszben a karrierjének vége is.)
2. Ez még jobb. Egy feleség felbérelt egy youtube-os stábot, hogy húzzák csőbe a férjét. A stáb feltűnően csinos hivatásos csábítót küldött a helyszínre, azt gondolván, hogy neki aztán még egy szent se fog tudni ellenállni. De csalódniuk kellett: a férfi elküldte a csábítót az anyjába. Mikor ezt a feleség meglátta, kétségbeesett: Ha ezt a nőt nem dugja meg, akkor engem mikor fog?
Erre megkérdezték tőle, hogy miért nem válik el, ha ennyire elégedetlen? Mire azt válaszolta: „Nem vagyok kurva. Keresztény nő vagyok, és fontos a jó hírnevem.”
Lehet, hogy a csábító személy kiválasztásával volt a gond, mert a pasi nem a nőket szereti, vagy volt annyi esze, hogy egy igencsak gyanús önkéntes felajánlkozásnak ellenálljon. Vagy nem tetszett neki a hivatásos csábító.
Azt azért jó lenne tudni, hogy mit remélnek az ilyen csapdát állító emberek az egész akciótól. Benne akarnak lenni a tévében, bármi áron? Simán csak bosszút akarnak állni a sérelmeikért a partnerükön? Bizonyítékot akarnak szerezni a hűtlenségre, hogy jobb pozícióból indulhasson a válóper? Igaz, az USA-ban még a rendőrség is csőbe húzhat embereket, például prostinak beöltöztetett fedett nyomozókkal – vagyis kiprovokálhatja, hogy „bűncselekményt” kövessenek el, amelyet az ő áldásos tevékenységük nélkül talán el se követtek volna.
A hűtlenség persze nem bűncselekmény (egyébként a prostitúció igénybevétele se mindenütt számít annak, ezért tettem idézőjelbe), de a többség által (állítólag) elítélt cselekedet, még akkor is, ha valójában meg se valósul, hiszen a rajtakapó stáb nem várja meg, míg szexre kerül sor, már a randi elején közbelép. Pedig a majdnem hűtlen még akár meg is gondolhatta volna magát, mielőtt tényleg szexelni kezdett volna… A szándék még nem tett, ezzel is lehetne érvelni, na persze csak abban az esetben, ha a hűtlenséget legklasszikusabb formájában, a szexuális kizárólagossági fogadalom megszegésével tesszük egyenlővé.
Egyébként nincsenek illúzióim: amíg a hűtlenek utáni vadászatnak lesz közönsége, addig folytatják is. És dobálják tovább a köveket egymásra, hiába olvasták az Újszövetséget, miszerint az vesse rá (a házasságtörő asszonyra) az első követ, aki még nem vétkezett.