Sok félrelépő is így gondolja ezt, de egyáltalán nem biztos, hogy tudatos ebből a szempontból, egyszerűen csak megéli a pillanatot és nem is akar a jövőre gondolni, nem akarja tudni, mi lesz egy hónap múlva… Ilyenkor egy hónap is rendkívül hosszú időnek tűnik, a jelen sokkal intenzívebb annál, minthogy tervezni tudjunk akár a közeljövőre nézve is. Nem az a kérdés, hogy mi lesz egy hónap múlva, inkább az, hogy holnap láthatom-e a kedvesemet és mikor szeretkezhetünk kedvünkre.
De mit szólnánk, ha valaki előre megmondaná, hol vannak az adott kapcsolat időbeli keretei? Ha a partner, akivel éppen szenvedélyes viszonyba bonyolódunk, kijelentené, hogy oké, de csak egy hónapig fog tartani? Vagy kettőig? Vagy amíg haza nem jön a férjem/ feleségem külföldről? Vagy amíg ki nem békülök vele, mert éppen összevesztünk, és ilyenkor egy ideig mosolyszünet van, de aztán mindig összejövünk újra?
Mi lenne, ha a partner előre megmondaná, hogy a saját szabályai szerint csak 3 alkalommal fekszik le valakivel, mert nem akar kötődni? Vagy előre közölné, hogy átlag 6 hetente rátör a lelkifurdalás (bár lehet, hogy előbb, lehet, hogy később), és ilyenkor szakít az éppen aktuális szeretővel, törli magát mindenhonnan, majd némi szünet után újra aktivizálódik és keres valaki mást? Esetleg annyira ellaposodott a kapcsolata, hogy muszáj kirúgnia a hámból, de ha új szexuális energiákra tesz szert, akkor hazamegy és fellendíti a házaséletét, a szeretőre pedig már nem lesz szükség?
Szerintem sokan nem akarnának még belekezdeni sem egy időben ennyire korlátozott kapcsolatba, ha előre tudnák, hogy mikor lesz vége. Vagy, ha tisztában lennének vele, hogy őket egyfajta segédeszközként definiálják, akik átmenetileg használhatók, majd el lehet őket dobni. Mások meg úgy látják, hogy egyetlen szvingerklubos szexuális élményben is valódi emberi kapcsolódást élhetünk meg, és ez nem a másik tárgynak tekintése, hanem tudatos döntés, hogy az élmény csak arra a pár percre, pár órára korlátozódik.
Saját magamból és az általam ismert legtöbb nő példájából kiindulva a nők kevésbé fogadják el, ha egy kapcsolat időben korlátozott, bennük a jó szex sokkal hamarabb generál érzelmeket, mint a férfiakban, a férfiak könnyebben választják szét a szexet és az érzelmeket, így az alkalmi vagy rövid kalandra is inkább vevők. De vannak ellentétes példák is: érzelmesebb, hosszabb távra tervező férfiak és gyakorlatiasabb, kifejezetten a szexre koncentráló nők, akiknek az időbeli korlátok nem jelentenek akkora kihívást. Vagy éppen ők szabnak ilyen korlátokat, mert csak egy embert tudnak szeretni egyszerre és egy külső partner, aki érzelmileg közelítene hozzájuk, már nem lenne kezelhető számukra.
Az időhatárok megszabása, az alkalmak számának behatárolása vagy az érzelmek korlátozása mind-mind védekezés az ellen, hogy az életünk alapvetően megváltozzon a külső kapcsolat hatására. Próbáljuk az egészen állandó keretek között tartani, miközben valami mást is meg szeretnénk tapasztalni. De általában nem megy, mert minden plusz ember, akit megismerünk, akivel kapcsolódunk, változtat rajtunk, és soha nem tudhatjuk előre, hová vezet ez a változás. Vannak, akik csak minimálisan hatnak ránk, akik valóban epizódszereplők maradnak, de ezt előre nem tudhatjuk. Bármilyen szándékkal is vágunk bele egy ismerkedésbe, sosem tudhatjuk, mi a kifutása.
Legtöbbször a szeretői viszony valóban nem tart sokáig – ha meghaladja a pár hónapot, fél évet, az már bőven átlag fölötti – de még ha rövid marad is, a hatása attól lehet sorsdöntő. Vezethet olyan felismerésekhez, amelyek alapvetően módosítják a látásmódunkat, a vágyainkat, a jövőnket és a fennálló kapcsolatunkat is.