Nem lepne meg, ha a Jókislány a svéd sorozattól lopta volna az ötletet, mert tényleg túl sok a párhuzamosság, csak a svédek megoldása sokkal színvonalasabb. Bátrabb és bolondabb, hogy úgy mondjam. Még azon túl is, hogy egy sorozat nyilván sokkal alkalmasabb arra, hogy kibontsa a karaktereket, mint egy film. De ez a film szánalmasan sok klisét tartalmazott és nagyon kevés, azaz inkább zéró egyedi ötletet.
Az indítás merésznek hatott, rögtön a nyitójelenetben egy házastársi szex közepén vagyunk és a feleség kéjes sóhajait halljuk. Azt hinnénk, hogy mindketten kielégültek, de a kritikákból már tudtam, hogy mire megy ki a játék: Nicole karaktere nem tud így elélvezni, ezért arra kényszerül, hogy miután a férje bealudt, átmenjen egy másik szobába és pornót nézve önkielégítsen. A svéd sorozatban a nő mindenféle bevezetés nélkül folyton önkielégített valahol, otthon a fürdőben vagy az irodában és ugyancsak pornóra…
Ha most csak erre a vonalra koncentrálunk, azért elég különös, hogy egy szakmájában magabiztos, nagy hatalomra és sok pénzre szert tett nő ne tudna összeszedni annyi bátorságot, hogy megmondja a férjének: képtelen behatolásos szextől elélvezni. Vagy, hogy 20 év alatt még sose javasolta volna, hogy akkor nézzenek együtt pornót vagy a pasi izgassa kézzel… Ugyanis ilyen egyszerűnek mutatja be a film a megoldást... És a Banderas alakította férj színházi rendező, könyörgöm, nem egy karót nyelt katona vagy valami vallási vezető, hanem a lehető legliberálisabb szakma képviselője, akivel igazán lehetett volna beszélni… Ráadásul szereti a feleségét és nem úgy áll hozzá, hogy minden mindegy, csak megdughassa.
A gyakornok srác (Harris Dickinson), aki egyébként elég amatőr módon áll a domináns hím szerepéhez, megérzi a nagyhatalmú főnökasszony bizonytalanságát. Nekem egyébként egy percig sem volt az a benyomásom, hogy ez a főnökasszony valóban olyan sikeres és magabiztos, még a ruházata is folyton a sebezhetőségét mutatta, nehezemre esett beleélnem magam abba, hogy ez a Romy nevű karakter tényleg egyedül épített fel egy logisztikai multicéget. Hogy a rendező koncepciója volt-e ez, vagy én vagyok negatívan elfogult a színésznővel, nem tudom, de csak csetlést-botlást láttam az asszonyban. Még egy teljesen zöldfülű gyakornok is elég hamar be tudta hálózni…
Egyébként, ha belegondolok, a svéd gyakornok srác se volt egy John Malkovich a Veszedelmes viszonyokból… Ebből a szempontból ez a bizonytalan dominancia ugyancsak ismerős volt, mégis úgy éreztem, hogy a srác olykor kiesik a szerepéből, nem is veszi komolyan az egészet és főleg, semmi fantáziája ahhoz, hogy igazán abszurd dolgokat találjon ki. A tejivás volt a legextrémebb… Ami azért nem nevezhető igazán merész húzásnak.
De nézzük a film hűtlenség-ábrázolását, hiszen ez a kis kaland egy ponton valójában szeretői viszonnyá alakul. Ebben aztán minden konvenciót követett a forgatókönyv. Annyira kiszámítható volt, hogy Nicole karaktere egy ponton halálosan féltékeny lesz a srácra, mert kiderül, hogy az jár az egyik irodabeli lánnyal, pedig előtte folyton úgy tesznek, mintha érzelmileg nem jelentene az egész semmit… És az is kiszámítható, hogy a Banderas játszotta férj rájön a dologra, kiborul, elküldi a feleségét, majd megbánja, amit tett és utánamegy… Persze, hogy a két férfi szembesül egymással és persze, hogy ennek fizikai erőszak lesz a vége…
Ami leginkább hiányzik a filmből, az az önreflexió. Mintha a karakterek butábbak lennének, mint amilyenek a valóságban lenniük kéne, ha olyan sikeresek, amilyeneknek a film ábrázolja őket. Hiszen a hűtlenségi dráma műfaja az emberiséggel egyidős, illene számolni vele, nem kéne ennyire megdöbbenni rajta… Illene egy felvilágosult, liberális családban (hogy az, azt abból is tudjuk, mennyire magától értetődő a házaspár számára, hogy az egyik lányuk leszbikus) nyíltan beszélni elakadásokról, nyugodtan megtárgyalni, hogy az egyik fél miért lépett félre… Ehelyett bejáratott kliséket kapunk, meg azt az üzenetet, hogy csak egy icipicit kell nyitnunk a házastársunk felé és akkor már meg is kapjuk, amit akartunk, jó lesz vele a szex…
Ha valaki a valóságban BDSM játékokra vágyik és azokat otthon nem tudja kiélni (ebben az esetben még elmondani sem képes, mit szeretne), akkor nem fog lenyugodni és élni tovább a maga monogám életében. Ha valaki már megtapasztalta a titkos viszony izgalmát, nem valószínű, hogy utána ne vágyjon rá többé. A Kidman által játszott karakter még csak belekóstolt a vanília szexen túli világ izgalmaiba… És mivel azt állítja, hogy mindig is sötét vágyak gyötörték (ezek természete azonban nem derül ki), az lenne a logikus, hogy ezen az úton akarjon továbbmenni…
Sajnos ez a film minden ponton megfutamodott, ahol csak lehetett. Sokkal többre mentek, ha a svéd sorozatot nézitek meg inkább.