Elég gyakran hangzik el a hűtlenség magyarázataként, főleg, ha férfiakról van szó, hogy rájuk jött a kapuzárási pánik. Miután felépítettek egy egzisztenciát, leéltek 15-20 évet egy nővel, gyerekeket csináltak, stb, úgy érzik, hogy elmegy mellettük az élet, és ha most (értsd: 40, 45 vagy 50 évesen) nem lépnek, azaz nem változtatnak valamin, akkor már sose lesz rá esélyük. Sokan ilyenkor kezdenek munkahelyi flörtbe, regisztrálnak egy társkeresőn, választanak olyan új hobbit, amely révén csajozhatnak. Azt szokás hinni, hogy ilyenkor a fiatalabb korosztály kerül előtérbe náluk. (Bár ez nem mindig van így.) 



De a nők sem ússzák meg a kapuzárási pánikot, bár sokszor inkább arról van szó, hogy ők harminc, harmincöt után döbbennek rá, hogy igazából mit is akarnak a férfiaktól, és ekkorra merik bevallani maguknak, hogy nem is elégíti ki őket a házasság és a gyereknevelés. Ha pedig most nem lépnek, akkor többet sose lesz rá esélyük. Nyilvánvalóan benne van ebben az öregedéstől való félelem mindkét részről, csak a nők kicsit másképp élik meg, hiszen az esetükben sokkal hangsúlyosabb a fizikai vonzerő fontossága, mint a férfiaknál, akiknél a státusz legalább annyit nyom a latban, mint a szexi külső (ami olykor nem is szükséges).

Lényeges különbség szerintem a két nem között az is, hogy míg az viszonylag ritka, hogy egy negyven pluszos férfi úgy érezze, ő még nem is élt eddig, és sosem volt része igazán élvezetes szexben, nőktől gyakran hallom, hogy csak középkorúként ébrednek rá saját szexualitásukra, akkorra érik be a sok frusztrált próbálkozás, ami korábban jellemezte őket, és akkorra képesek megszabadulni a társadalmi elvárások béklyóitól. Na persze nem teljes mértékben. 

De mondhatjuk, hogy sok nő számára az életközépi válságnak nevezett jelenség inkább kapunyitási, mint kapuzárási pánik, vagy a kettő egyszerre. Mire úgy istenigazából elkezdenék élvezni saját nőiségüket és felfedeznék, hogy nem kell örökké másoknak megfelelniük, sokan már le is írták őket. Főként a világ kevésbé fejlett részein. Miközben érzik, tudják, hogy sokkal teljesebb szexuális élményre képesek, mint fiatalabb korukban, azzal kell szembesülniük, hogy a társadalom nyomja őket az önbizalomhiány fenntartásának irányába. Míg huszonévesek, azért nincs önbizalmuk, mert kis hülyéknek  nézik őket, harmincöt felett az a "baj" velük, hogy már nem számítanak mai csirkének. Persze az egyéni tapasztalat meggyőzheti őket arról, hogy szerencsére bőven akadnak olyanok, akiknek az érettebb nők tetszenek, azért mindig ott bujkál bennük a bizonytalanság, mert a tökéletes testre és a fiatalság mindenhatóságára vonatkozó agresszív üzenetek napi szinten rombolják őket. 

Valahol olvastam, hogy egy nő körülbelül 6 millió negatív üzenetet észlel életében, amely mind arra vonatkozik, hogy a teste miért nem jó úgy, ahogy van...

Nem ritka az sem, hogy a nők azért lépnek a hűtlenség útjára, mert át akarnak élni még egy nagy szerelmet, vagy az elsőt, ha előtte egy se jött össze. Valahogy az a benyomásom, hogy a férfiak között kevesebb olyan akad, aki negyven évesen még ne lett volna részese egy nagy szerelemnek, bár némely esetben csak az ő fejükben létezett kölcsönösség. Vagyis a férfiaknál is ott munkálhat a nagy érzelmek utáni vágy, de legalább annyira félnek is ettől, mint amennyire vágynak rá. Az unalmas vagy éppen nem is létező házastársi szex elől viszont sokan menekülnek. 

Aztán, hogy mi lesz ebből a menekülésből, vagy ha úgy tetszik, pánikból, az már egyéni. A közhiedelem szerint ez a fajta lázadás lecseng, és a férfiak visszatérnek a családjukhoz, mert ráébrednek, hogy ott jobb nekik. Vagy, mert túl sokba kerülne, ha az új kapcsolat mellett döntenének. De sokuknak nagyon jót tesz ez a kilengés, bár azt hiszem, ha utána megjuhászkodnak, és szánják-bánják "bűneiket", akkor végleg becsukják a kaput, és nem csak a szeretői, hanem a házastársi szex is kikopik az életükből. 

A nők sokkal hajlamosabbak arra, hogy ha egyszer kitáncoltak a házasságból, akkor már ne akarjanak visszasomfordálni, akár azon az áron is, hogy egyedül maradnak, mert nagyon ritka, hogy szeretői kapcsolatból házastársi legyen. De  ekkorra gyakran már nem is vágynak ilyen kötöttségre. 
 
Valószínű, hogy a házasság a nőknek fiatal korukban jelent többet, a férfiaknak meg később: így nem csoda, hogy a válások 70%-át az előbbiek kezdeményezik. 

Ha nem lennének kényszerpályák, ha a tartós kapcsolatok nem darálnák be ennyire az embereket, akkor kapuzárási pánik se létezne szerintem, de azokkal a beidegződésekkel, amelyek a nyugati világra jellemzőek, ez tulajdonképpen elkerülhetetlen. Lesajnálni semmiképp nem kéne, mert még mindig jobb észbe kapni, hogy valamit nem éltem meg, amire vágyom, mint nyakig merülni a kompromisszumokban és beletörődni, hogy mi minden nem adatott meg.