Ahol hűtlenség van, ott hibásnak is kell lennie - mondják legtöbbször azok, akik úgy vélik, náluk van a bölcsek köve. Egyesek szerint a hűtlen mindenképp hibás, mert az nem megoldás, hogy félrelépünk (vagy akár csak félreérzünk). Mások szerint azzal van a fő baj, akit megcsalnak, hiszen nem adott meg mindent a partnerének. Sokszor látok olyasféle kijelentéseket, amely szerint vagy az egyik, vagy a másik felet illeti az összes felelősség - és persze legtöbbször abból a tapasztalatból indul ki mindenki, amit ő maga a saját életében, esetleg közvetlen környezetében szerzett.
Ha ő a megcsalt, aki világ életében hűséges volt, akkor az összes félrelépőt állítja be felelősnek, és menti fel minden lelkifurdalás alól azokat, akik a partnerük szerződésszegésének elszenvedői. Ha viszont ő maga is hűtlen, ráadásul - szerinte - kifejezetten megalapozottan (például, mert tényleg nem kap szexet otthon, elhidegült a partnerétől, satöbbi), akkor az összes lehetséges esetben arra hárítja a felelősséget, aki mellett nem lehet monogámnak maradni.
A poén az, hogy még pszichológusok által írt cikkekben is olvasok olyan véleményeket, amelyek szerint azok, akihez hűtlenek lettek, soha nem felelősek semmiért, és nem is szabadna erre gondolniuk, ugyanakkor a fordítottját szakember le nem írná... De hát tudjuk, hogy a tudomány sem értéksemleges, és a pszichológusok többsége a monogámia értékrendszerének védelmére esküdött fel. Még ha egyébként egyes esetekben, egy terápia keretein belül, sokkal lazábbak is, ha cikket írnak, mindig ugyanazt szajkózzák.
Pedig azt, hogy ki a hibás, lehet, hogy nem is mindig érdemes firtatni. Illetve csakis párkapcsolatra lebontva, a körülmények részletes feltárásával érdemes, már, ha a felek ezt szeretnék. Legtöbbször azonban szó sincs arról, hogy a pár tagjai tiszta helyzetet akarnának teremteni: önvédelemből leginkább mindketten a másikra hárítanák a teljes felelősséget. Kicsit mazochistább beállítottságú emberek meg a kelleténél is jobban hibáztatják önmagukat, ami ugyancsak nem valami egészséges megoldás.
A hűtlenség azonban nagyon sokféle lehet, és a felelősség is rengeteg módon oszlik meg. Nincs két egyforma történet, és még ugyanannak a történetnek sincs két egyforma változata. Meglehet, hogy azt hisszük: unalomig ismerjük az egész sztorit, de valójában a legnagyobb titkok rejtve maradnak. Az például, hogy egy nő miért nem képes szexuálisan felszabadulni, és ezzel miért kergeti őrületbe a férjét, nyilván megokolható valamivel, de ki a fene akar olyan mélyre ásni? És, ha mélyre ásnánk is, az mit változtatna a helyzeten?
Nemrégiben például egy angol nyelvű vallomásban olvastam, hogy egy nő férje azért regisztrált valamelyik hűtlenséges társkeresősre, mert a felesége 7 éve nem szexel vele, ugyanis képtelen intimitásra egy korábbi nemi erőszak miatt... A nő azt állította, hogy a férje csak regsiztrált, de soha nem csalta meg (szegény, lehet, hogy én is ezzel áltatnám magam), de amint látjuk, ez egy olyan helyzet, amelyre nincs igazán megoldás. Állítólag nagy a szerelem és a szexen kívül minden másban tökéletes partnerek... Csak hát milyen alapon várja el bárki is a társától, hogy miatta lemondjon a szexről?
Ha ő a megcsalt, aki világ életében hűséges volt, akkor az összes félrelépőt állítja be felelősnek, és menti fel minden lelkifurdalás alól azokat, akik a partnerük szerződésszegésének elszenvedői. Ha viszont ő maga is hűtlen, ráadásul - szerinte - kifejezetten megalapozottan (például, mert tényleg nem kap szexet otthon, elhidegült a partnerétől, satöbbi), akkor az összes lehetséges esetben arra hárítja a felelősséget, aki mellett nem lehet monogámnak maradni.
A poén az, hogy még pszichológusok által írt cikkekben is olvasok olyan véleményeket, amelyek szerint azok, akihez hűtlenek lettek, soha nem felelősek semmiért, és nem is szabadna erre gondolniuk, ugyanakkor a fordítottját szakember le nem írná... De hát tudjuk, hogy a tudomány sem értéksemleges, és a pszichológusok többsége a monogámia értékrendszerének védelmére esküdött fel. Még ha egyébként egyes esetekben, egy terápia keretein belül, sokkal lazábbak is, ha cikket írnak, mindig ugyanazt szajkózzák.
Pedig azt, hogy ki a hibás, lehet, hogy nem is mindig érdemes firtatni. Illetve csakis párkapcsolatra lebontva, a körülmények részletes feltárásával érdemes, már, ha a felek ezt szeretnék. Legtöbbször azonban szó sincs arról, hogy a pár tagjai tiszta helyzetet akarnának teremteni: önvédelemből leginkább mindketten a másikra hárítanák a teljes felelősséget. Kicsit mazochistább beállítottságú emberek meg a kelleténél is jobban hibáztatják önmagukat, ami ugyancsak nem valami egészséges megoldás.
A hűtlenség azonban nagyon sokféle lehet, és a felelősség is rengeteg módon oszlik meg. Nincs két egyforma történet, és még ugyanannak a történetnek sincs két egyforma változata. Meglehet, hogy azt hisszük: unalomig ismerjük az egész sztorit, de valójában a legnagyobb titkok rejtve maradnak. Az például, hogy egy nő miért nem képes szexuálisan felszabadulni, és ezzel miért kergeti őrületbe a férjét, nyilván megokolható valamivel, de ki a fene akar olyan mélyre ásni? És, ha mélyre ásnánk is, az mit változtatna a helyzeten?
Nemrégiben például egy angol nyelvű vallomásban olvastam, hogy egy nő férje azért regisztrált valamelyik hűtlenséges társkeresősre, mert a felesége 7 éve nem szexel vele, ugyanis képtelen intimitásra egy korábbi nemi erőszak miatt... A nő azt állította, hogy a férje csak regsiztrált, de soha nem csalta meg (szegény, lehet, hogy én is ezzel áltatnám magam), de amint látjuk, ez egy olyan helyzet, amelyre nincs igazán megoldás. Állítólag nagy a szerelem és a szexen kívül minden másban tökéletes partnerek... Csak hát milyen alapon várja el bárki is a társától, hogy miatta lemondjon a szexről?
Hibákat mindannyian elkövetünk, olykor tudatában is vagyunk annak, hogy hibázunk, olykor nem, olykor úgy érezzük, hogy csak két rossz közül választhatjuk a kisebbiket vagy a nagyobbikat, de nincs olyan út, amely mindenki számára megfelelő lenne...
Aki teljes őszinteséget, a partnerhez és önmagunkhoz való hűséget vár el egyidőben, valamint még azt is, hogy a másiknak megadjuk az érzelmi és anyagi biztonság érzetét, az majdhogynem lehetetlent kíván. Hacsak nem vagyunk egy tökéletes kapcsolat részesei, és tökéletesen monogámok, valami biztos nem fog teljesülni. Vagy a saját érzelmeink, vágyaink megtagadása árán biztosítjuk a partnernek, amire igényt tart, vagy az ő érzelmeit, vágyait kell megsértenünk ahhoz, hogy a sajátjainkhoz hűek maradjunk.
Mindenki hibás, mert nincsenek tökéletes döntések, sem tökéletes emberek. Nincsenek 100%-ig erkölcsös tettek, nincs 100%-os őszinteség és tapintat meg gyengédség egyszerre. Vagy egyikből engedünk, vagy másikból, okos ember meg leginkább mindenből enged egy kicsit, és igyekszik a legjobb kompromisszum felé haladni.
Ha tudni akarod, hogy hibás vagy-e, mert megcsaltak, vagy hibás vagy-e, mert hűtlen lettél, vagy, hogy a partnered mennyiben hibás mindabban, ami történt, ha ezt tényleg tudni akarod, akkor készülj fel igazán kellemetlen beszélgetésekre. (Bár nagy valószínűséggel nem fogod a teljes igazságot megtudni, hiszen arra, hogy maga ellen valljon, még a bíróság sem kötelezhet senkit.) Az, amit te nem tartasz hibának, lehet, hogy a másik szemében hiba, és amit te hibának tartasz, az a másik szemében jelentéktelen vagy jól magyarázható döntés. Választhatod persze azt a módszert is, hogy mindig a másik a hibás, de akkor aligha fog kiderülni, hogy mi is történt valójában.
Persze az is egy opció, hogy eldöntjük: a hűtlenség nem hiba, nem bűn, ezért hibást keresni sem kell. Ha természetesnek vesszük a kizárólagosság hiányát, akkor nem lesz felelősség-áthárítás, vádaskodás, kamuzás, számonkérés. Ezt is meg lehet próbálni.
Aki teljes őszinteséget, a partnerhez és önmagunkhoz való hűséget vár el egyidőben, valamint még azt is, hogy a másiknak megadjuk az érzelmi és anyagi biztonság érzetét, az majdhogynem lehetetlent kíván. Hacsak nem vagyunk egy tökéletes kapcsolat részesei, és tökéletesen monogámok, valami biztos nem fog teljesülni. Vagy a saját érzelmeink, vágyaink megtagadása árán biztosítjuk a partnernek, amire igényt tart, vagy az ő érzelmeit, vágyait kell megsértenünk ahhoz, hogy a sajátjainkhoz hűek maradjunk.
Mindenki hibás, mert nincsenek tökéletes döntések, sem tökéletes emberek. Nincsenek 100%-ig erkölcsös tettek, nincs 100%-os őszinteség és tapintat meg gyengédség egyszerre. Vagy egyikből engedünk, vagy másikból, okos ember meg leginkább mindenből enged egy kicsit, és igyekszik a legjobb kompromisszum felé haladni.
Ha tudni akarod, hogy hibás vagy-e, mert megcsaltak, vagy hibás vagy-e, mert hűtlen lettél, vagy, hogy a partnered mennyiben hibás mindabban, ami történt, ha ezt tényleg tudni akarod, akkor készülj fel igazán kellemetlen beszélgetésekre. (Bár nagy valószínűséggel nem fogod a teljes igazságot megtudni, hiszen arra, hogy maga ellen valljon, még a bíróság sem kötelezhet senkit.) Az, amit te nem tartasz hibának, lehet, hogy a másik szemében hiba, és amit te hibának tartasz, az a másik szemében jelentéktelen vagy jól magyarázható döntés. Választhatod persze azt a módszert is, hogy mindig a másik a hibás, de akkor aligha fog kiderülni, hogy mi is történt valójában.
Persze az is egy opció, hogy eldöntjük: a hűtlenség nem hiba, nem bűn, ezért hibást keresni sem kell. Ha természetesnek vesszük a kizárólagosság hiányát, akkor nem lesz felelősség-áthárítás, vádaskodás, kamuzás, számonkérés. Ezt is meg lehet próbálni.