Anita Cassidy egy nap arra ébredt, hogy hiába van szép élete, házassága, két egészséges gyereke és rendezett körülményei, ha csak belegondol, hogy soha többé nem szexelhet mással, mint a férjével, akkor kiveri a víz. Biztos sokan vágnák rá erre azt, hogy nem tudott magával mit kezdeni jó dolgában. Tipikusan ezt szokták mondani a monogámia felkent hívei mindazokra, akik ki mernek lépni a posványból és elindulnak egy olyan úton, ahonnan nincs visszaút az álszemérmességbe.



Anita Cassidy jó kislány volt és nem titokban indult el ezen az úton, hanem bejelentette a férjének. A férje meg jó fej volt, és nem kinevette, megszégyenítette, vagy bántalmazta, hanem elgondolkodott a dolgon. Sokként érte a felismerés, hogy a feleségének ő nem elég, de elfogadta a tényt, és nem próbált a neje útjába állni. Mondjuk valószínűleg nem olyan nőről van szó, akinek az útjába lehetett volna állni.

Egy ideig bírták együtt, de a férj rájött, hogy ez neki nem pálya, inkább elengedi ezt a házasságot, viszont a gyerekeiket továbbra is együtt fogják nevelni. Anita talált egy másik állandó partnert, akivel azonban nem akar összeköltözni, és akivel teljesen nyitott a kapcsolata. Hogy visszautaljunk a múlt heti témára: igen, olykor ő is érez féltékenységet, de ez kezelhető mértékű, és egyre jobban megtanul együtt élni vele.

Kalandozásai kapcsán leírt egy érdekes gondolatot, amely elsősorban a netes ismerkedésre jellemző szerintem (és nem az ún. komoly párkapcsolatra törekvőknél): hogy olyan kérdéseket kapott, amelyek korábban eszébe se jutottak. Hogy vajon szereti-e ezt vagy azt a szexben. Egy csomó dologról sejtelme se volt, hogy szereti-e, egyetlen partner mellett hasonló témák fel sem merülnek (sokan hiszik azt, hogy ismerik a partnerüket, pedig az én önmagát sem ismeri), és csak a kalandozás nyitott meg előtte egy olyan világot, amelyben az emberek rá mernek kérdezni intim dolgokra, méghozzá szégyentelen nyíltsággal, legyen szó akár szexről, akár kötődési formákról, ráadásul nem félnek a válaszoktól.

Miközben a monogámia rendszerén belül szinte elvárás, hogy ne meséljünk a múltunkról, az addigi tapasztalatainkról, és semmi olyasmiről, ami csak a szexuális preferenciáinkra vonatkozna (mert az nem romantikus), a nem egypartneres életmód magával hozza az erotikus CV kialakítását: elkezdünk megnyílni, meglepetten tapasztaljuk, hogy a partnerünk nem sértődik meg, ha másokkal átélt kalandjainkról beszélünk, hanem kíváncsian és nyitottan, jó esetben még izgatottan is hallgatja: hogy a múltat nem eltörölni, hanem értelmezni és újraértelmezni, megosztani és felvállalni illik.

Egyrészt tehát elmesélhetővé válik a legintimebb élményünk is, másrészt rengeteg viszonzást kapunk hasonló, vagy éppen teljesen eltérő élményekről, és egyre tágul a látókörünk, egyre több, korábban furcsának, talán éppenséggel taszítónak gondolt szexuális viselkedési módot vagyunk képesek elfogadni és esetleg még be is építeni az életünkbe. Vagyis egyre kevésbé leszünk előítéletesek és erkölcscsőszök.

Azt hiszem, ezt a szimpla, szándékosság nélkül kialakuló, csak úgy megtörténő hűtlen kalandok messze nem hozzák. Persze, összefuthatunk valakivel így is, akinek olyan tapasztalatai vannak, amelyeken mi csak ámulunk, de sokkal kisebb a valószínűsége, mint abban az esetben, amikor tudatosan keresünk. A keresés ugyanis az önismeret útja: a sokak által feltett kérdések nélkül soha nem deríthetnénk ki, hogy valójában mit is szeretünk, és milyen partnerre vágyunk. Sokszor az segít annak megállapításában, hogy mit szeretnénk, ha olyanokba botlunk, akiket nem szeretnénk. De meg kell magyaráznunk önmagunknak, hogy őt vajon miért nem. És akkor milyet?

Ilyen szempontból nem is szerencsés, ha könnyen és gyorsan találunk rá a számunkra tökéletes partnerre: lehet, hogy nem is tudnánk értékelni a tökéletességét, ha nem ismerünk annyit tökéletlenséget előtte. Meg eleve nem egyetlen tökéletes partnert keresünk (egy idő után megszabadulunk ettől a monogám tehertől is), hanem csodálatos partnereket. Egyesek csak rövid ideig kísérnek utunkon, mások egészen átformálják az életünket, és a barátaink maradnak akkor is, ha már a szex a múlté… Illetve ebben a kontextusban a szex sem kell, hogy örökre a múlté legyen, hiszen bármikor nosztalgiázhatunk, nem probléma egyikünk számára sem.

Elfelejthetünk mindenféle őrült szabályt, amit a monogámok védekezésül kitaláltak, nyugodtan fantáziálhatunk, flörtölhetünk, maszturbálhatunk, és arról még mesélhetünk is (nem méla undor vagy féltékenység, hanem izgalommal teli kíváncsiság lesz a reakció), lefekhetünk exekkel és próbálhatjuk hármasban, négyesben, szvingerben. Aki egyszer elindult a lejtőn (vagy az emelkedőn), annak nincs megállás.

Hogy ebbe az ellazult, boldog állapotba a hűtlenség vagy az ún. etikus poligámia irányából jutunk-e el, sokszor csak azon múlik, hogy mennyire voltunk szerencsések vagy szerencsétlenek az eredeti partnerünk kiválasztásánál. Nyitott szellemű, szexet szerető, játékos férjünk/feleségünk van-e, vagy olyan, aki soha nem fogja megérteni, hogy miért csináljuk. Hogy nekünk miért olyan ijesztő belegondolni abba, hogy évtizedekig, vagy akár halálunkig már csak egy  emberrel szexelhetünk.