Hallottatok már az Elhajlási engedély (Hall Pass ,2011) c. filmről? Esetleg láttátok? Én még nem... De az alapötlete érdekes: két pasi hűtlenségi engedélyt kap a feleségétől egy hét időtartamra, ha ebben az időszakban más nővel szexelnek, akkor emiatt nem kell retorziókra számítaniuk. Ha jól tudom, a végén úgy elbénázzák a dolgot, hogy egyikük se lesz hűtlen (hát persze, egy prűd amcsi vígjátékban a főszereplők nem lehetnek hűtlenek), de én nem a filmről fogok írni.
Az ötlet azonban érdekes: ki hogyan értékelne egy ilyen engedélyt, mire használná, elhinné-e, hogy a felesége/férje komolyan gondolta, betartaná-e a korlátozást, legyen az időbeli vagy más jellegű? Egyáltalán: van-e értelme korlátozni a hűtlenséget, ha már engedjük, időben, térben, érzelmileg, fizikailag, stb?
Kezdjük az időbeli korlátozással... Egy hét nagyon kevés egy teljesen kezdő hűtlen jelöltnek ahhoz, hogy érdemi kalandba keveredjen. Hacsak nem fizetős szolgáltatást választ, de annak ugyebár nincs semmi sportértéke. Van, akinek tökéletesen megfelel, persze, de induljunk ki abból, hogy az engedélyt kapott egyén saját erejéből szeretne felszedni valakit. Egy hét elég-e egy olyan férfinak, aki 20 éve nem udvarol, és még agyilag sincs ráhangolódva a dologra?
Szerintetek egy nő hamarabb fel tudna szedni valakit, mint egy férfi? Mielőtt rávágnátok, hogy persze, a nőknek százszor könnyebb, gondoljatok bele abba, hogy olyasvalakit kellene felszednie, akivel élvezi is. Ilyet egy hét alatt találni szinte lehetetlen, arról nem is beszélve, hogy ha ennyire rövid az átfutási idő, a nő éppen attól a gyönyörtől fosztja meg magát, ami ebben a történetben a legizgalmasabb: a hódítás, az udvarlás, a csiki-csuki játék gyönyörétől.
Nyilván lennének sikeres jelöltek, de a legtöbb teljesen tapasztalatlan, x éve házasságban élő ember (aki egyébként szívesen kihasználná a lehetőséget), csak csetlene-botlana nagy igyekezetében...
Jópáran akadnának, akik felháborodnának ezen az engedélyen, és vérig lennének sértve, mert a partnerük egyáltalán feltételezi, hogy ők képesek hűtlenségre - esetleg azért teszi ezt, mert ő maga hűtlen, és ezzel akarja igazolni a saját félrelépését. Még olyanok is előadhatnák a felháborodottat, akik valójában engedély nélkül hűtlenkedtek is már. Csak, hogy ne kerüljenek gyanúba, esetleg sokkal nagyobb patáliát csapnának, mint a valóban "ártatlanok".
Meglehet, hogy a legtöbben egyszerűen nem hinnék el, hogy az engedély valós, és csapdát gyanítanának mögötte, vagy úgy vélnék, hogy szimplán viccről van szó. Volt már olyan, témába vágó engedélyem, amelyről majdnem 2 évig nem hittem el, hogy komolyan lehet venni, szóval, ha az egy hét a bejelentés pillanatától ketyegne, akkor elég valószínű, hogy még fel se ocsúdnék a meglepetésből, máris véget érne az egész.
Meg aztán, ha az engedélyadó halál komolyan is gondolja abban a pillanatban, és esküszik mindenre, hogy nem fogja felhánytorgatni a dolgot, elég nagy az esély rá, hogy amennyiben az engedélyt kapó tényleg él a lehetőséggel, egész életében szemrehányásokat fog hallgatni emiatt... A dörzsöltebbek arra gyanakodnának, hogy ez csak teszt, és ha megbuknak rajta, akkor aztán sose lesz megállás. Az első nagyobb konfliktusnál előkerülne a téma, mitöbb, tán még bizonyítékok gyűjtésére is felhasználná azt az egy hetet az engedélyt adó fél. (Vagyis, ha ilyen engedélyt kapunk, akkor közjegyző előtt hitelesíttessük, és a másolatokat lobogtassuk minden számonkérés alkalmával.)
Ha engedélyt adunk, akkor szerintem időben nem érdemes korlátozni... Vagy nem ennyire rövid időre. Az ember vagy belekóstol és ízlik neki, tehát máskor is akarja majd, vagy belekóstol, de nem ízlik neki, vagy bele se kóstol, de attól még bánhatja utána, hogy kihagyott egy remek lehetőséget. Mondjuk pont az egy hét leteltével kínálkozna fel neki a szomszédasszony, akire 10 éve ácsingózik...
Azt már jobban el tudnám képzelni, hogy egy hosszú, hónapokig, évekig tartó elszakadás esetében a felek engedélyt adjanak egymásnak a hűtlenkedésre arra az időszakra, amely alatt úgysem tudnak egymással szeretkezni... (Betegség esetén is működhetne a dolog.) De mindig gyanús, ha az engedély egyoldalú, csak az egyik félre vonatkozik, még akkor is, ha elvileg csak az egyik fél tart rá igényt.
Olyan megegyezést, engedélyt is el tudnék képzelni, miszerint a külföldi utakon történtek nem számítanak. Olvastam már példákat erre, nők és férfiak egyaránt szabtak maguknak hasonló szabályokat (érdekes,nem a partner engedélye volt, hanem önmagukat korlátozták így, egyrészt a lebukás esélyét csökkentendő, másrészt, hogy ne keveredjenek érzelmi bonyodalmakba).
Persze azok, akik sose járnak egyedül sehová, elesnek ettől a lehetőségtől is.
A térbeli korlátozás vonatkozhat csak arra is, hogy sose vigye az ember haza a szeretőjét, vagy sose használja erre a célra a munkahelyét, esetleg abban a városban/faluban ne hűtlenkedjen, ahol ez az ismerősöknek is feltűnhet, és ide tartozhat még a társasági életre vonatkozó korlátozás: olyannal, akit az engedélyt adó személyesen ismer, sose kezdjen...
Aztán ott van az érzelmi korlát, amely igazából nyitott házasságok esetében szokott felmerülni. Az érzelmi korlátozást sokszor az alkalmak vagy a gyakoriság korlátozása által igyekeznek garantálni. Teszemazt, ugyanazzal az emberrel 1/2/3 alkalomnál többször nem, havi 1 alkalomnál többször nem, satöbbi. A cél ebben az esetben persze az, hogy a fő kapcsolatot semmi ne veszélyeztesse érzelmileg. De kötve hiszem, hogy ez így működőképes. Esetleg férfiaknál igen, de nőknél meglehetősen kicsi az esélye. Különben se nagyon értem, mire jó a teljesen érzelemmentes szex, de ez legyen az én problémám.
Ha a tiltás nem az érzelmeket veszi célba, csak a szerelmet, az elviekben jobban értem, gyakorlatilag azonban olyasmit próbálna korlátozni, amit nem lehet szabályozni, sőt, mitöbb, minél tilosabb, annál kívánatosabb. Semmi sem szítja jobban a vágyat, mint ha azt mondják, hogy ezt már nem szabad. Nézzétek meg Rómeót és Júliát - vajon olyan őrülten egymásra kattantak volna-e, ha nem mond ellent minden a szerelmüknek?
A szexuális tiltás hasonlóképp működik: lehet a megegyezés az, hogy csókolózni szabad, szexelni nem. Vagy a petting megengedett, de a dugás már nem... Az ember soha nem kívánja annyira a dugást, mint mikor letiltják róla, nem tudom, tapasztaltátok-e már... De remek doppingszer az a két szó, hogy NEM SZABAD.
És minden tabu mögött ott a félelem, és a másik iránti bizalmatlanság. Megengedem neki, de megszabom, hogy mettől meddig tart a szabadsága... A szülői szerepet felvállaló engedélyt adó a partnere gyermeki énjét szólítja meg: olyan jó fej vagyok, hogy még ezt is megengedem, de én szabom meg a feltételeit. Nem bízom benned annyira, hogy te majd eldöntsed, mire használod a szabadságot, nem bízom benned annyira, hogy tudjam: nem élsz vele vissza... A tiltott gyümölcs mindig édesebb, vagyis, ha nem tiltunk semmit, az a kellemes meglepetés érhet bennünket, hogy a partnerünk önmagát fogja szabályozni...
Persze ehhez mindkét részről kell egy csomó érzelmi intelligencia.
Ti adnátok, adtatok már elhajlási engedélyt, illetve kaptatok már ilyet? Melyik az a korlátozás, amihez ragaszkodnátok? És melyiket fogadnátok el jószívvel? Ha volt már rá példa, hogy éltetek az engedéllyel, betartottátok-e a szabályokat?