Nem kell feltétlen fizikai kontaktus, sőt, még személyes találkozás se ahhoz, hogy valakit féltékeny partnere hűtlennek tekintsen. Olykor elég annyi, hogy az illető lájkolhat valakit, online flörtöl vele, emotikonokat fűz a hozzászólásához. Teszi mindezt a nyilvánosság előtt, bárki láthatja, tehát a megcsalásnak az a része, hogy valamit titokban csinálnának, nem áll meg, mégis rásütik ugyanazt a bélyeget.



Cravens and Whiting 2014-es felméréséből az derül ki, hogy a Facebook-on és egyéb közösségi hálókon tapasztalható viselkedés a következő esetekben okoz feszültséget párok között: ha exeket jelölnek be ismerősnek (vagy olyanokat, akikért korábban odavoltak, még ha nem is történt akkor semmi köztük), ha vonzó ismerősök bejegyzéseit kommentálják, lájkolják, illetve kommunikálnak velük, ha nem jelölik meg a valóságnak megfelelő kapcsolati státuszukat, illetve ha nem hajlandók a partnerüket ismerősként elfogadni...

A kutatók szerint a hűtlenség alapvető két összetevője a szexuális izgalom és a titkos kommunikáció - bár akkor nem értem, miért tartják problémásnak, ha valaki teljesen nyíltan lájkolgat és kommentelget egy ismerőst: inkább örülniük kéne, hogy nem titokban csinálja.

Persze vannak az FB flörtnek titkos módja is, de sokszor nem titokban, hanem nyíltan kezdődik, és sokszor nem is vezet semmihez, egyszerűen csak játék, jó érzéseket kelt mindkét emberben a viccelődés, egymás ugratása, vagy a bók, de ha belegondolok, hogy hány online flörtömből lett akár találkozás, hát meg kell mondjam, a szám igazán minimális. Vagyis nem kéne ennek az egésznek túl nagy jelentőséget tulajdonítani. Akit már attól kiver a víz, hogy a barátja, barátnője, partnere flörtölget a Facebook-on, annak valószínűleg inkább önmagával van baja.

De nézzük tovább, milyen veszélyeket látnak még a kutatók az online flörtökben?

Nelson and Salawu 2017-es kutatásából az derül ki, hogy a közösségi oldalak megkönnyítik az emberek számára, hogy megnyíljanak másoknak és érzelmileg hűtlenné váljanak. Sok házas férfi és nő használja a Facebook-ot érzelmi igényei kielégítésére. Hát, ez tényleg borzalmas. Sokkal jobb lenne, ha az embereknek nem lennének érzelmi igényeik, vagy ha ezeket csak és kizárólag a partnerükkel akarnák kielégíttetni. Például ne legyenek barátaik, gyerekeik, kollégáik, mert az érzelmi igények kielégítése rendkívül veszélyes, ha nem a partnerrel történik.

Ha a nyomorult júzert egy ismerőse, barátja hallgatja meg, mikor baja van, ha neki önti ki a szívét, ha neki dicsekszik el szakmai sikereivel, az baj - persze főleg, ha heterók esetén ellenkező nemű ez az ismerős, melegek esetén meg azonos nemű. Amennyiben az ismerős szexuális értelemben nem érdekes, már nem is baj, hogy érzelmi igényeket elégít ki?

Állítólag ez érzelmi távolságot teremt a házasfelek között... Hát, szerintem inkább már a meglévő érzelmi távolság miatt szorul valaki az átlagnál jobban külső partnerre, hogy érzelmi igényeit kielégítse, és nem fordítva. Ha a társával ez remekül működik, akkor sokkal kevésbé válik ez szükségletévé, de egy normális társ mellett az sem probléma, hogy másokkal barátkozunk és beszélgetünk. Sőt, egy normális társ természetesnek tartja, és szívesen mutat be a saját barátainak is, akiknek a bejegyzéseit lájkolhatjuk anélkül, hogy ezzel bármi probléma lenne.

Mindig vannak persze őrültek, akik nem bírnak megállni, és túlzásba viszik valaki lájkolását, elkezdik zaklatni a másikat. Ha a baráti körben egyszer csak a Facebook-on tör ki a féltékenységi dráma, akkor az csúnya shitstormba torkollhat (ez az a jelenség, amikor végeláthatatlanul gyalázzák egymást a felhasználók). Ezt megelőzendő, ha ismerjük a partnerünket, tényleg nem nagyon érdemes túl gyakori és túl nyálas Facebook kommentekkel elárasztani senkinek a falát.

Ha már nyílt vs. titkos flört: sokan szerintem inkább elviselik, hogy a partnerük titokban flörtöljön azzal, aki tetszik neki, csak ne lássa ezt minden ismerősük. Vagyis a társadalmi nyomás itt abba az irányba löki az embereket, hogy inkább titkolózzanak. Aki meg igazán ügyes, az úgy oldja meg a szeretőzést, hogy annak közösségi oldalon semmi nyoma nem marad, vagy nem is ismerősök, vagy csak minimális a kettejük közti nyilvános kommunikáció, vagy nem olyan jellegű, hogy bárki gyanút fogjon.

Valójában szerintem aki hűtlen akar lenni, az FB nélkül is az lesz, és ez nem a lájkoktól meg az online flörtöléstől függ. Ráadásul FB-n a saját házastársukkal is kommunikálhatnak az érintettek, sőt, akár közelebb is kerülhetnek egymáshoz, ha ezt teszik. Nyilván abban az esetben, hogy egyébként egyikük sem zárkózik el attól, hogy a másik ismerőse legyen (bár ez inkább kezdődő kapcsolatok esetén történik meg szerintem), és egyikük sem borul ki attól, ha a partnere vonzó ismerősök posztjaira reagál.

Olykor még az is előfordulhat, hogy az életben egyébként nyitott házasságban élő pár és a szeretőik mind online ismerősök, de nem kívánják kapcsolatuk jellegét senkinek a tudomására hozni: ilyenkor a szeretőknek vissza kell fogniuk magukat, hogy ne legyen nyilvánvaló, mi a helyzet.