A klasszikus forgatókönyv szerint még a felvállalt monogám kapcsolatok befejeztével is nagyon nehezére esik a feleknek, hogy barátként folytassák, mert az esetek többségében túl sok  sebet ejtettek egymáson, vagy az egyik még nem akart szakítani, és számára a minél nagyobb távolság az ideális, ha fel akarja dolgozni a történteket. De azért elő-előfordul, hogy párkapcsolatok közös megegyezéssel érnek véget és a résztvevők képesek baráti érzelmeket táplálni egymás iránt. Sokszor azonban az új partnerek féltékenyek az exekre, és ez is rontja a barátság megmaradásának esélyeit. 



Ha szeretői viszonyról beszélünk, ugyancsak nehéz barátként folytatni, de nem feltétlenül csak azon okokból kifolyólag, amelyek a felvállalt kapcsolatokra jellemzőek. Nyilván itt is gyakori, hogy csak az egyik fél akar szakítani és a másik emiatt neheztel, illetve az sem ritka, hogy tulajdonképpen egyik sem akart szakítani, de egy harmadik személy, jelesül valamelyikük hivatalos partnere borította a bilit és erre ment rá a viszony. Amiért a cserben hagyott szerető nyilván dühös lesz, főleg, ha úgy érzi, hogy elárulták, illetve a szeretője gyáva volt és egész kicsire húzta össze magát a férje/ felesége reakciója láttán. Sokszor a lebukott fél még ígéretet is tesz arra, hogy soha többé nem kommunikál a volt kedvesével - ha ezt betartja, akkor nyilván esély sincs nem hogy barátságra, de semmi másra sem.

Ha viszont nincs nagy dráma, egyszerűen csak ellaposodott a szex, vagy az egyik fél messzibb tájakra költözött, esetleg belátták, hogy inkább plátói a vonzalmuk egymás iránt és kvázi közös megegyezéssel szakítottak, akkor van esély arra, hogy megmaradjon a barátság. Abban az esetben, ha a barátság már korábban is fennállt és az alakult szeretőzéssé, majd később felhagytak a szexszel, még nagyobb az a valószínűsége, hogy továbbra sem veszítik egymást szem elől. 

Milyen speciális nehézségek gátolják a baráti viszony fennmaradását? 

Elsősorban az időhiány, másodsorban a motiváció hiánya. 

Akinek eleve van elkötelezett kapcsolata, családja, és mellette szeretőzik, az csak korlátozottan ér rá, és ha a szex már nem lesz része a kapcsolatnak, neki viszont lenne rá igénye, akkor valószínűleg keres valaki mást és az a valaki fogja lefoglalni ezt az időmennyiséget, amit korábban az exére szánt. Maga  a keresés is lehet nagyon időigényes, vagyis a volt kedvessel való találkákra nem lesz mikor sort keríteni. Egy barátságot meg nehéz fenntartani úgy, ha nem szánunk rá időt, akár még csak olyan szinten is, hogy rendszeresen írjunk egymásnak. 

Ha hajt bennünket a vágy, akkor elég motiváltak vagyunk abban, hogy megtaláljuk a találkozás módját, ilyenkor sokkal fantáziadúsabban cselezünk ki minden akadályt, mert egyáltalán nem mindegy, hogy kimarad-e egy találka vagy sem. Egy baráti kapcsolatnál viszont nem érezzük tragédiának, ha sokáig nem találkozunk, húzzuk-halasztjuk a dolgot és előbb-utóbb már nem is erőltetjük tovább. A jó szex nagyon erős kötőanyag, de ha ez megszűnik, akkor már más kötőanyagokra számíthatunk csak, és ezek rengeteg kapcsolatból hiányoznak. 

A barátság megőrzéséhez leginkább az kell, hogy vagy mindketten komolyan akarják vagy egyszerűen olyan életkörülmények legyenek jellemzőek, amelyek miatt akkor is folyamatosan találkoznak, ha nem szervezik meg. Kistelepülés, közös baráti kör, azonos munkahely, közös edzőterem... Bármi, ami miatt véletlenül is biztosan összefutnak. Egy nagyvárosban azonban könnyű elkerülni egymást, és a neten létrejött kapcsolatok túlnyomó része pontosan ezt a véletlen összefutás dolgot zárja ki, hiszen olyasvalakivel kerülünk össze, akivel egyébként soha nem találkoztunk volna. Így az online társkeresős szakítások után sokkal kisebb az esélye annak, hogy megmaradjon a barátság, mint IRL született viszonyok esetén. 

Előfordul az is, hogy a szeretők ugyan szakítottak, de ha újra találkoznak, akkor az ágyban kötnek ki, vagyis a barátság mégse teljesen plátói, valamilyen okból azonban nem szeretnék vagy nem tudják újrakezdeni. Akármennyire is győzködik magukat arról, hogy ez már nem szeretői kapcsolat, azért a találkák előtt mindig benne van a pakliban, hogy szex lesz belőle, és ez egyeseknél motivációt, másoknál viszont épp ellenkezőleg, tartózkodást válthat ki. Mert a szex sokszor érzelmi következményekkel is jár. Tényleg plátói barátság esetén nincs meg ez a feszültség, és valószínűleg sokkal lazábban is állnak egymáshoz, mert már nem bántja őket a múlt és nem lesznek féltékenyek attól, hogy a másik az új kapcsolatairól mesél. 

Poli körökben egyébként az átlagnál gyakrabban maradnak barátok korábbi szeretők, hiszen nem kell titkolózni sem a kapcsolat idején, sem azt követően (egy titkos viszonynál nyilván utólag is titokban lehet csak összefutni, ami nehezített pálya), illetve ezek a közösségek olyan kicsik, hogy a tagjai nem is igazán veszíthetik egymást szem elől. Nem ritka, hogy egy exük lesz az új kedvesük aktuális partnere, és ezt is kezelniük kell valahogy. 

De a klasszikus hűtlenséges esetekben nehéz fenntartani a barátságot, még akkor is, ha egyébként lenne értelme, azonos érdeklődési körű, egymással szimpatizáló emberekről lévén szó. Aki újabb titkos viszonyra tesz szert, annak egyszerűen nem lesz szabad helyi értéke: a titkos kapcsolatok száma sem emelhető a végtelenségig, márpedig egy sok ex szeretővel rendelkező embernél nem kevés partnerről van szó. Ezzel együtt azért, ha mély volt a kötődés a két ember között, szükség esetén számíthatnak egymásra évekkel később is, még abban az esetben is, ha közben nem tartják a kapcsolatot.