Akárhányszor megjelenik a sajtóban valamiféle alternatív kapcsolatról szóló hír, legyen az titkos hűtlenség vagy megegyezés alapú többes formáció, rengetegen érzik szükségét, hogy negatív megjegyzéseket tegyenek bármelyik résztvevőre, leginkább mindegyikre.



Miközben a házasságok dicsőítése annak ellenére folyik, hogy nagy részük rosszul végződik, és a maradékban is rengetegen élnek boldogtalanul, az alternatív kapcsolatokról nagy divat felháborodottan, lekicsinylően, megvetően beszélni, attól teljesen függetlenül egyébként, hogy a bennük részt vevők hogy érzik magukat, esetleg boldogok-e vagy képesek voltak-e kialakítani valamiféle win-win helyzetet.

Ha megnézünk egy krimisorozatot, gyakorlatilag minden egyes epizódban felmerül, hogy a gyilkosság indítéka féltékenység, hogy valamelyik félnek szeretője volt, és még ha nagy ritkán az is derül ki, hogy a kapcsolatról a férj/feleség is tudott és jóváhagyta, a nyomozók akkor se hajlandóak elhinni, mi több, még szívtelenségről, lelketlenségről is beszélnek... (Jó, ezek általában az amerikai sorozatok, a skandinávok vagy a franciák másképp állnak ehhez a témához.)

És persze máig él és virul a kettős mérce, tehát egy nőre, ha szeretői kapcsolat részese, teljes természetességgel rámondják, hogy ribanc, kurva, lotyó, a feleséget nagyon kell sajnálni, a férfiak meg mind disznók, a férjeket, akik tolerálják a nejük kicsapongásait, mélyen megveti a társadalom, mert az az elvárás, hogy verekedjenek vagy minimum rúgják ki az asszonyt...

Miről tanúskodik ez elsősorban? Leginkább arról, hogy az emberek rettegnek. Félelmükben rosszindulatúak. Mikor egy olyan nevetséges témánál, mint a „mikrohűtlenség”, százak írják, hogy már másra ránézni vagy gondolni is szörnyű bűntett, akkor azért eléggé érezhető, hogy mennyire betegesen félnek itt a népek. Mivel problémákkal szembenézni nem szokás, marad az ítélkezés, a szidalmazás, a pellengérre állítás.

De nem csak azok vetik meg az alternatív kapcsolatokat, akik félnek attól, hogy megcsalják őket, hanem sokszor azok is, akik maguk is részesei. Ennek többféle magyarázata lehet. Van, aki ingadozik a lelkifurdalás és aközött, hogy belevesse magát a kalandokba, így képtelen egyensúlyba kerülni a saját vágyaival és persze a lehetséges partnereit is rángatja magával.

Van, aki annyira fél attól, hogy egy alternatív partner iránt érezni fog valamit, hogy maximálisan tárgyiasítja, általában mindenféle szabályokat alkot, amelyek célja az, hogy elkerülje az érzelmeket, eszköznek tekinti és nem érző lénynek... Tehát igyekszik érzelmileg monogám maradni, miközben szexuálisan nem az... Ugyanez jellemző a szvingerekre is, csak ők közös megegyezéssel és legtöbbször együtt kalandoznak, de óvatosan próbálják elkerülni, hogy mélyebb érzelmek alakuljanak ki szexpartnereik és közöttük.

Ami persze önmagában nem baj, csak akkor, mikor ráébrednek, hogy az érzelmeket nem lehet elnyomni és dől az elméletük... Viszont abban az esetben, ha közben nem szégyellik magukat és nem tárgyiasítják a partnereiket, szerintem ez egy teljesen legitim hozzáállás. A probléma ott kezdődik, ha bizonyos kapcsolatokat és embereket megvetően kezelünk csak azért, mert a mononormatív társadalom így szocializált minket.

De nem várt helyről is ugyanúgy érkeznek támadások: a melegek és leszbikusok se szeretik a nem monogámokat, mert úgy érzik, hogy a mainstream akkor fogadja csak be őket (nyugaton, hiszen minálunk még akkor se...), ha előadják, hogy ők mennyire monogámok és a fő céljuk a házasság.

Mikor arról beszélnek, hogy a család az család (ami persze önmagában teljesen oké), akkor szinte észrevétlenül kirekesztik azokat, akik nem mononormatív módon képzelik az életüket. Tehát azért cserébe, hogy elnyerjék az egyébként egyáltalán nem monogám módon élő társadalom jóindulatát, igyekeznek úgy pozicionálni magukat, hogy elhiggyék róluk: csak kizárólagos kapcsolatban és szerelem esetén szexelnek. Pedig egy frászt.

Ilyen okokból fújnak a biszexuálisokra is, mert azok mindig gyanúsak: ha mindkét nemhez vonzódsz, akkor biztos hűtlen leszel majd... Ami ellen sok bi úgy védekezik, hogy de nem mert én monogám vagyok, egyszerre csak egy embert szeretek! Na de hányat kívánunk attól teljesen függetlenül, hogy milyen a szexuális orientációnk?

Maradnak a polik, csakhogy ők ugyan nyitottak mindenféle szexuális orientációra, sőt, az aszexualitásra is, csak a hűtleneket ítélik el kegyetlenül, mivel ők is attól félnek, hogy a mainstream a büdös életben nem fogadja el őket, ha nem így tesznek... Az ő ítéletük nem a többes kapcsolatok felől érkezik persze, hanem az átláthatóság és a teljes beleegyezés felől. Tehát képesek arra, hogy szakítsanak a partnerükkel, ha kiderül, hogy annak a másik partnere visszavonta a beleegyezését... Vagy, ahogy már korábban írtam, sok párnál létezik vétójog, ami teljesen kiszolgáltatottá tesz mindenkit, nem csak a harmadik felet, hanem a pár tagjait is, mivel egymás kapcsolatait bármikor tönkretehetik.

Hiába szimpatizálna az ember hűtlenségből érkezve a poli mozgalommal, ha ott is kemény ítéletekkel és olyan feltételekkel találkozik, amelyek számára teljesíthetetlenek. (Nem csoda, hogy a polik olyan belterjesek, a hűtlenek meg olyan sokan vannak.)

Persze, egy ideális világban a partnerek nem hazudnak egymásnak, és a becsapás nem szép dolog, de a társadalom azt se akarja elfogadni, ha nem hazudunk a partnerünknek és nem csapjuk be: pusztán azért, mert ha elfogadná az ilyen felfogás legitimitását, akkor nagyobb veszélyben érezné magát. Nem, mintha az ítélkezés megakadályozná, hogy folytatódjék a hűtlenség története, de legalább bátran meg lehet bántani embereket – főleg persze nőket. A bántók között egyébként szintén sok a nő: ők szeretik legjobban leribancozni egymást.

Nem hiszem, hogy egyhamar pozitív irányba mozdulunk majd, hiszen azzal párhuzamosan, hogy bizonyos mozgalmak elfogadottabbá válnak, mindenféle fórumon azt is tapasztaljuk, hogy nő az agresszió és az intolerancia. Már ott tartunk a szélsőségesen értelmezett tolerancia nevében lesznek egyesek intoleránsak (cancel culture)...

De érdemes belegondolni abba, hogy érdemi beszélgetést folytatni bármilyen témában akkor lehet, ha nem sértegetjük egymást akár azzal sem, hogy degradáljuk a másik kapcsolatát vagy státuszát. Szavakkal igenis nagyot lehet ütni, és már az sokat segít egy normális beszélgetés kialakításában, ha nem használunk lekicsinylő kifejezéseket.