Valamiért sokan azt gondolják vagy gondolták korábban, hogy a legtöbb viszony azonnal véget ér, ha bekövetkezik a lebukás pillanata. Ez az elvárás: legyen a hűtlen félnek rohadt nagy lelkifurdalása, bánja meg bűneit és ostorozza magát végeérhetetlenül. De a valóság sok esetben nem így néz ki. Akár kinézhet épp ellenkezőleg is: a lebukás elvezethet a legitimációhoz. Vagyis a házastárs vagy partner kimondva-kimondatlanul elismerheti a kapcsolat létezését.
Az, hogy egy viszony lebukás után is folytatódik-e, a közhiedelemmel ellentétben nem azon múlik, hogy a hűtlen mennyire jellemtelen állat, mennyire nem foglalkozik a családjával és nincs tekintettel a partnere érzéseire. Attól már sokkal inkább függ, hogy a házastárs/élettárs mekkora botrányt kavar, illetve, hogy az illetőnek mennyire fontos az a viszony érzelmileg és/vagy szexuálisan.
Ha a külső kapcsolat már konszolidálódott, vagyis jó ideje tart és a felek között van kohézió, sokszor akár szerelem is, akkor sokkal nehezebb lesz széttörni, mint abban az esetben, ha csak néhány alkalommal találkoztak. Azt szokás mondani, hogy legyen akár szó hűtlen vagy eleve legitim kapcsolatról, hat hónap után dől el, hogy a felek együtt maradnak-e hosszabb távon vagy sem. Merthogy hat hónap az első fellángolás szavatossági ideje. Nem tudom sem megerősíteni, sem cáfolni, sose figyeltem meg, hogy mennyi idő telik el, de lehet benne valami.
Az is igaz másrészt, hogy sokszor nem csupán egy viszony van egyszerre, és a lebukás kapcsolódhat csak egy emberhez, amikor is a többi homályban marad. Lehet egy frissebb, felületesebb ismeretség, amelyből a szerető esetleg kilép, míg megtartja a másik vagy harmadik szálat, így hozott is ajándékot, meg nem is.
Igazából annak a viszonynak van nagy esélye fennmaradni, amely kapcsán már volt lebukás, és a felek túlélték anélkül, hogy szétmentek volna. Vagy a hivatalos partner volt olyan toleráns, hogy ne balhézzon túl sokat, vagy a kezdeti botrány után beletörődött, esetleg kinyitották a házasságot és ő is szabad kezet kapott. És persze olykor rámegy a házasság, de a viszonynak induló kapcsolat fennmarad.
Nyilván olyan is van, hogy a kalandozó fél falból szakít a szeretőjével és titokban, nagyobb óvatosság mellett folytatja, vagy egy kis szünet után veszi fel újra a fonalat: de ha már egyszer lebukott valaki, akkor nagyon nehéz lesz úgy alakítani, hogy ez többet ne történjen meg. A házastárs előbb-utóbb úgyis rájön, hogy minden ugyanúgy működik, mint azelőtt, már csak azért is, mert sokkal gyanakvóbb, mint korábban, a már lebukott fél pedig nem sokáig bírja betartani az óvatossági rendszabályokat. Ilyen esetben jönnek az ismétlődő lebukások, a fogadkozások, a sírás és a fű alatti újrakezdés. A házastárs vagy megszokja végül a viszonyt, vagy kilép a házasságból. Esetleg maga is külső partner után néz és elkölti a férje összes pénzét.
Ha egyszer egy kapcsolat konszolidálódott és jól működik, akkor bármeddig fennmaradhat, amíg csak mindkét fél akarja. Az ilyen, úgymond legitimizált helyzetekben nem kell többé titoktartással és bujkálással foglalkozni. Tehát már igazán nem is nevezhető hűtlenségnek, hiszen annak egyik fő összetevője nem a mással folytatott szex, hanem a titok. Nyilván azért lehet konkrét dolgokat titkolni így is, de azt már senki nem fogja feltételezni, hogy monogám kapcsolatban él, tehát a legnagyobb békát lenyelte. A kisebb békák már meg se kottyannak.
Ha így vesszük, azoknak, akik hosszabb távon szándékoznak szeretőzni, és azt egy konkrét személlyel tennék, nem pedig váltogatva, valójában jót tesz a lebukás, noha kifejezetten vágyni nem szokott rá senki. De utólag sokan mondják, hogy legalább tisztázódott a helyzet és sokminden szóba került, amit előtte az eredeti kapcsolatban gondosan szőnyeg alá söpörtek.
Az persze, aki csak saját magának akar vadászengedélyt, de a házastársának nem hajlandó szabadságot biztosítani, kifejezetten vacog a lebukástól, de főleg a dolgok megbeszélésétől. Simán lehet, hogy szívfájdalom nélkül szakít az éppen aktuális kapcsolatával, ráhajt a feleségre / férjre, hogy visszahódítsa, majd mikor ezt sikerrel teljesítette, ismét kalandozni kezd. Ha nem megy a visszahódítás, akkor viszont könnyen válás lehet a vége, mert van, aki nem viseli el a kettős mércét.
Ilyen esetekben azon is nagyok sok múlik, hogy a házastársnak vannak-e külső ambíciói, vagyis szívesen kalandozna-e, ha már a partnere belevágott. De állítólag ritka, hogy egy szimpla lebukásból jól működő, konszenszuális nem-monogámia legyen.
Az, hogy egy viszony lebukás után is folytatódik-e, a közhiedelemmel ellentétben nem azon múlik, hogy a hűtlen mennyire jellemtelen állat, mennyire nem foglalkozik a családjával és nincs tekintettel a partnere érzéseire. Attól már sokkal inkább függ, hogy a házastárs/élettárs mekkora botrányt kavar, illetve, hogy az illetőnek mennyire fontos az a viszony érzelmileg és/vagy szexuálisan.
Ha a külső kapcsolat már konszolidálódott, vagyis jó ideje tart és a felek között van kohézió, sokszor akár szerelem is, akkor sokkal nehezebb lesz széttörni, mint abban az esetben, ha csak néhány alkalommal találkoztak. Azt szokás mondani, hogy legyen akár szó hűtlen vagy eleve legitim kapcsolatról, hat hónap után dől el, hogy a felek együtt maradnak-e hosszabb távon vagy sem. Merthogy hat hónap az első fellángolás szavatossági ideje. Nem tudom sem megerősíteni, sem cáfolni, sose figyeltem meg, hogy mennyi idő telik el, de lehet benne valami.
Az is igaz másrészt, hogy sokszor nem csupán egy viszony van egyszerre, és a lebukás kapcsolódhat csak egy emberhez, amikor is a többi homályban marad. Lehet egy frissebb, felületesebb ismeretség, amelyből a szerető esetleg kilép, míg megtartja a másik vagy harmadik szálat, így hozott is ajándékot, meg nem is.
Igazából annak a viszonynak van nagy esélye fennmaradni, amely kapcsán már volt lebukás, és a felek túlélték anélkül, hogy szétmentek volna. Vagy a hivatalos partner volt olyan toleráns, hogy ne balhézzon túl sokat, vagy a kezdeti botrány után beletörődött, esetleg kinyitották a házasságot és ő is szabad kezet kapott. És persze olykor rámegy a házasság, de a viszonynak induló kapcsolat fennmarad.
Nyilván olyan is van, hogy a kalandozó fél falból szakít a szeretőjével és titokban, nagyobb óvatosság mellett folytatja, vagy egy kis szünet után veszi fel újra a fonalat: de ha már egyszer lebukott valaki, akkor nagyon nehéz lesz úgy alakítani, hogy ez többet ne történjen meg. A házastárs előbb-utóbb úgyis rájön, hogy minden ugyanúgy működik, mint azelőtt, már csak azért is, mert sokkal gyanakvóbb, mint korábban, a már lebukott fél pedig nem sokáig bírja betartani az óvatossági rendszabályokat. Ilyen esetben jönnek az ismétlődő lebukások, a fogadkozások, a sírás és a fű alatti újrakezdés. A házastárs vagy megszokja végül a viszonyt, vagy kilép a házasságból. Esetleg maga is külső partner után néz és elkölti a férje összes pénzét.
Ha egyszer egy kapcsolat konszolidálódott és jól működik, akkor bármeddig fennmaradhat, amíg csak mindkét fél akarja. Az ilyen, úgymond legitimizált helyzetekben nem kell többé titoktartással és bujkálással foglalkozni. Tehát már igazán nem is nevezhető hűtlenségnek, hiszen annak egyik fő összetevője nem a mással folytatott szex, hanem a titok. Nyilván azért lehet konkrét dolgokat titkolni így is, de azt már senki nem fogja feltételezni, hogy monogám kapcsolatban él, tehát a legnagyobb békát lenyelte. A kisebb békák már meg se kottyannak.
Ha így vesszük, azoknak, akik hosszabb távon szándékoznak szeretőzni, és azt egy konkrét személlyel tennék, nem pedig váltogatva, valójában jót tesz a lebukás, noha kifejezetten vágyni nem szokott rá senki. De utólag sokan mondják, hogy legalább tisztázódott a helyzet és sokminden szóba került, amit előtte az eredeti kapcsolatban gondosan szőnyeg alá söpörtek.
Az persze, aki csak saját magának akar vadászengedélyt, de a házastársának nem hajlandó szabadságot biztosítani, kifejezetten vacog a lebukástól, de főleg a dolgok megbeszélésétől. Simán lehet, hogy szívfájdalom nélkül szakít az éppen aktuális kapcsolatával, ráhajt a feleségre / férjre, hogy visszahódítsa, majd mikor ezt sikerrel teljesítette, ismét kalandozni kezd. Ha nem megy a visszahódítás, akkor viszont könnyen válás lehet a vége, mert van, aki nem viseli el a kettős mércét.
Ilyen esetekben azon is nagyok sok múlik, hogy a házastársnak vannak-e külső ambíciói, vagyis szívesen kalandozna-e, ha már a partnere belevágott. De állítólag ritka, hogy egy szimpla lebukásból jól működő, konszenszuális nem-monogámia legyen.