Belegondoltatok már, milyen lenne a világ féltékenység nélkül? Vagyis, ha rendőri nyelven akarok fogalmazni, úgynevezett szerelemféltés nélkül? Bár őszintén szólva ezt a szót a szerelem kicsúfolásának tartom: aki féltékenységből öl vagy bántalmaz, annak semmi köze a szeretethez/szerelemhez, annak csak az önzéshez, az irigységhez és ahhoz a szemlélethez van köze, hogy rendelkezhetünk egy másik ember teste és lelke felett. 



A homo sapiens állítólag elsősorban szerzésvágyból (hatalomvágyból) és szexért öl, már ha nem önvédelemből, vagy nem parancsra, ideológiai meggyőződésből, esetleg élvezetből teszi. Szinte nincs olyan krimi, amelyben ne gyanúsítanának meg valakit azzal, hogy féltékenységből gyilkolt, és ezen valahogy senki nem is csodálkozik. Már, hogy ez elég alap a gyilkosságra. Hiszen Káinnak is elég alap volt Ábellel szemben - noha ott szó sem volt szerelmi rivalizálásról, hacsak az Úrral való kapcsolatukat nem tekintjük szerelmi jellegűnek. 

A testvérféltékenységet elítéljük, kárhoztatjuk, a párkapcsolati vagy szerelmi féltékenységet azonban nem hogy elfogadjuk, hanem még támogatjuk is... Mitöbb, evolúciós haszonról beszélünk... Abba közben bele se gondolunk, hogy a bántalmazást, gyilkolászást milyen mértékben csökkentené annak az egyszerű ténynek az elfogadása, hogy mindenkinem elemi joga azzal kefélni, akivel akar, és azzal szórakozni, akivel jól érzi magát, és emiatt semmilyen bűntudatot nem kell éreznie. Kérem bevenni az emberi jogok nyilatkozatába!

Ehelyett sokan úgy gondolják, hogy a hűtlen megérdemli. Megérdemli, hogy megkövezzék, hogy leöntsék savval az arcát, hogy megfojtsák (lásd a fenti képen látható Desdemonát), vagy kiheréljék, esetleg lájtosabb verzióban: eladják a feje fölül a házat, kitegyék a szexképeit a netre, vagy kidobják a ruháit az ablakon, és még egymillió atrocitás, amit a sajtó oly nagy előszeretettel tár elénk nap mint nap. Hát nem, a hűtlen nem érdemli meg mindezt, és ha valaki azt hiszi, hogy ez így rendben van, mitöbb kárörömmel tapsikol, az nézesse meg magát egy elmeorvossal. 

Mert ne legyenek illúzióink, az erőszakos emberek nem attól erőszakosak, hogy hűtlenek hozzájuk: ugyanolyan erőszakosak akkor is, ha elhagyják őket teljesen nyíltan, vagy, ha nem is vétenek ellenük semmit, csak nem volt kész a vacsora időre, vagy nem a kedvenc ételüket kapták. Meggyilkolhatja valaki imádata tárgyát csak azért, mert az visszautasította, "ha nem lehet az enyém, másé se legyen" alapon... Ez is tetszik azoknak, akik a hűtlenek elleni gaztetteken röhögnek? Az, aki képes az állítólag általa szeretett lényt bármilyen okból kifolyólag bántalmazni, megölni, az az illetőt nem szereti, sőt, valószínűleg senkit nem szeret, még önmagát sem. 

Nem a hűtlenség okozza a gyilkosságot, hanem az a szemlélet, amely a személyi szabadságot korlátozza, és lovat ad azok alá, akik mások szabadságát korlátozni akarják. 

A társadalom úgynevezett "becsületgyilkosságokkal" szembeni toleranciája vagy intoleranciája, illetve az, hogy az adott csoportban az ilyen megtorlás elvárt norma-e, alapvetően meghatározza az emberek viselkedését. Elszomorító, tragikus példaként szolgálnak azok a támadások, amelyeket családtagok, sokszor szülők vagy fivérek követnek el a szexuális normákat valamilyen formában megszegő muzulmán nők ellen, és amelyek sokszor végződnek halállal: és itt egyáltalán nem kell, hogy házasságtörésről legyen szó, a minap egyszerűen a házasság előtti szexuális kapcsolatot torolták meg gyilkossággal egy lány szülei. Mivel ezt Nagy-Britanniában tették, jól bevarrták őket életfogytiglanra, és remélem is, hogy ott rohadnak meg a börtönben. De a saját civilizációjukon belül normális embereknek számítanak - és az igazán kétségbeejtő.

Ugye, mi ezektől szélsőséges, saját gyerekeiket gyilkoló szemétládáktól mérföldekre vagyunk? Biztos ez? Egy olyan társadalom, ahol még mindig érthetőnek, elfogadottnak számít, ha valaki szerelemféltésből viselkedik erőszakosan? A két dolog közös tőről fakad, ez a tő pedig a nő (és olykor a férfi) szexuális szabadságának korlátozása. Lehet ez a korlátozás nagyon vad, mint Szaúd-Arábiában vagy a Daesh-nél (ahol persze a szexrabszolgaság intézménye teljesen okénak számít), vagy szofisztikáltabb, mint nálunk, ahol "csak" lekurvázzák a nőket, ha több partnerük van, és éretlen tacskónak, egómániás, alacsony önértékelésű disznónak állítják be a szabad szexet szerető férfiakat. 

A féltékenységet mint érzést persze nem lehet megszüntetni, de azon igenis lehet dolgozni, hogy ne legyen társadalmilag elfogadott ennek az érzésnek erőszakos cselekményekben való kicsúcsosodása, legyen az az erőszak fizikai vagy verbális. Ahogy a poszt elején utaltam rá, a testvérek is féltékenykednek egymásra, de az azért elég ritka, hogy emiatt komolyan bántalmazásra kerülne sor, főleg felnőtt korban. Mert azt általában senki se támogatja, hogy egy gyerek nyugodt szívvel sajátítsa ki az anyját vagy az apját... (Vagy a szülő a gyereket.)

A gyerekeinknek azt tanítjuk, hogy osztozkodjanak testvériesen. Csak a szex az a terep, ahol az osztozkodás nem szép, hanem csúf, undorító szokás lenne? Ugyan, miért?