A legutóbbi posztban is felmerült a kérdés, vajon mennyiben vagyunk felelősek a szeretőnk, szeretőink családjáért, családjaiért. Az egyszerűség kedvéért vegyük az egyszeretős modellt, mert az a leggyakoribb, és mert logikusan ez jár azzal leginkább, hogy rengeteget tudunk a szeretőnk családjáról és ő is a miénkről.



Első körben azt mondanám: mindenki a saját családjáért felel. Ha egy felnőtt emberrel titkos viszonyt kezdünk, akkor ezt annak a tudatában tesszük, hogy ő is tisztában van a kockázatokkal és vállalja azokat. Ha túlságosan fél a lebukástól, ha úgy érzi, hogy a kockázat túl nagy, nem fog kitartani sokáig, elég hamar felszívódik majd. 

Nem mindegy, persze, hogy ismerjük-e előzőleg a családját, esetleg baráti viszonyban állunk-e a feleséggel/férjjel, vagy egyenest családtagok vagyunk-e mi magunk is. Ha gyakorlatilag minden szereplővel bizalmi kapcsolatban állunk, akkor egyértelmű, hogy felelünk a szeretőnk családjáért is, mert olyan emberekről van szó, akik nekünk is fontosak. Lebukás esetén nem csak párkapcsolati krízis várható, hanem mindenféle más is. (A legjobb baráttal/barátnővel folytatott viszony kiderülése azért elég kemény tud lenni. Persze olyan is van, aki kifejezetten beleegyezik ebbe a formációba, azt meg nehéz elhinni, hogy tényleg komolyan gondolja. De a kettős felelősség ebben az esetben is oda-vissza érvényes.) 

Ha az ismeretség csak felületes, a felelősségünk is kisebb, de lebukás esetén mégiscsak számíthatunk arra, hogy hibáztatnak majd - na persze erre többé-kevésbé mindig számíthatunk, és a hibáztatás teljesen független attól, hogy mennyi felelősségünk van például, mint csábítóknak.

Olyan esetben, mikor kifejezetten mi lépünk fel csábítóként, és a szeretőnk számára mi vagyunk az első ilyen kaland, biztos több joggal kérik rajtunk számon a beavatkozást, mint akkor, ha a szeretőnknek sokadik kapcsolata vagyunk, és ha nem mi lennénk mellette, akkor valaki más... Ebben az esetben a gonosz csábító szerepkört ránk verni elég nevetséges lenne. Még a valódi csábító sem egyedül felelős soha, azért ahhoz ketten kellenek, hogy két ember viszonyt kezdjen, vagy akár kalandba keveredjen. 

A legfontosabb szabály, hogy tiszteletben kell tartanunk a kedvesünk családját, tehát ne próbáljuk konkrétan elszeretni a feleségétől/férjétől, ne pedálozzunk azért, hogy kiszakadjon az addigi status quo-ból. Ha mégis ezt akarja tenni, az legyen az ő döntése, de akármilyen szerelmesek is vagyunk, emiatt rágni a másik fülét szerintem nem fair. 

A feleséget/férjet felkeresni, zaklatni, az orra alá dörgölni, hogy kik vagyunk, és hogy a partnere minket szeret, nos, ezek már minősített esetek. Diszkréció, a határok tiszteletben tartása, annak tudomásul vétele, hogy nem mi vagyunk a prioritás, alapvetőek annak érdekében, hogy a család ne sérüljön. 

Ha nagyon közel állunk a szeretőnkhöz, mindent megbeszélünk, a családja is téma lesz (hacsak nem tudatosan kerüljük, bár akkor nem tudom, hogy állhatnánk közel hozzá). Az is természetes, hogy bizonyos érzelmeket táplálunk majd az egyes családtagok iránt. Lehet, hogy alkalomadtán tanácsokat is adunk egy-egy probléma kezelése kapcsán, lehet, hogy még foganatja is lesz a tanácsunknak... De mindig nagyon óvatosan kell ilyenkor eljárnunk, nehogy túlságosan beavatkozzunk. 

Nyitott kapcsolat esetén az is előfordulhat, hogy a családok találkoznak, a felnőttek jóban vannak egymással, de a gyerekeket ilyenkor sem tanácsos beavatni: ezt a bonyolult viszonyrendszert biztos nehezen tudnák csak feldolgozni. Hogy a gyerek mit érez meg és mit nem, nos, ez már egyéni érzékenység kérdése. Ha mégiscsak kiderül, hogy az összejáró barátok nem csak barátok, hanem szexpartnerek is, biztos nem lesz egyszerű elmagyarázni nekik, hogy nem akartuk őket becsapni. De azt hiszem, ez a fajta probléma azért elég ritka. 

Ti mennyiben érzitek vagy éreztétek magatokat felelősnek a szeretőtök családjáért? És fordítva? Illetve az, aki az ellenkező oldalról van itt jelen, mennyiben hárítja át a felelősséget a partnere szeretőjére?